Új Szó, 1969. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)

1969-09-14 / 37. szám, Vasárnapi Új Szó

párás, derengő hajnalbait méltóságteljes nyugalommal nyújtózik a város. A folyórr apró hullámokat fodroz a szellő, parányi tarajukon milliónyi színes kristályra robban az első félénk napsugár. Lenn a vízparton akkurátusan készíti elő szerszámait egy horgász. A sétány kihalt, madárdalos idillje most nem vész a sugárutak tülekedő lármájába. Az óriás még hunyva tartja szemét, pillája sem rezdül. Aztán mintha varázspálca érintésére, megtelnek az utcák. Pillanat müve — a folyam-szélességű körutakat elönti a gépkocsik áradata. Honnan jönnek? Hová tartanak? Mikor szakad vége e kocsirengetegnek? A hajnal bűvös nyugalmából ébredő szemlélődő riadtan keres merfedéket. Mindhiába. A gyalogjárókon hullámzik a tömeg. Az óriás felébredt! ... Tizenkétezer taxi, kétezer trolejbusz, négy és fél ezer autóbusz, másfél ezer villamos kezdte meg körútját. Lenn, mélyen a város alatt a világhírű moszkvai metró szerelvényei száguldanak. Naponta tizenkétmillió utas. Évente közel nyolcrriilliárd utas!... Két és félszer több mint a föld lakossága. Szédítő számok, szédületes iram. És mégis! ... Az igyekvő-siető közép-európait hányszor, de hányszor inti nyugalomra, türelemre a moszkvai járókelő, elárusító, pincér: — Szicsasz ... Szicsasz) . .. Csak nyugodtan, ráérünk... Az ember nem érti. Minden rohan, száguld; forrongva örvénylik, kavarog a város és — szicsasz ... szicsasz! ... Nem, ehhez le kell ülni, biztos, nyugalmas pontra lelni — valamiképpen felfogni e szédítő méretek, távolságok diktálta fegyelmet, megnyugvást. Osztankino. A tévé-torony szédítő magasságából szemlélve ismét merev mozdulatlanságba dermed a város. Mintha nem is élne. Pedig lenn, több száz méter mélységben szorgos munka lármájától visszhangzanak az építkezések. Gombamód növekszik Moszkva látképe a Kremlből. mindig úf város vár, s mindig ez az új ragad magával. Az idő könyörtelenül vágtat, s itt talán soks"zorozottan érezhetjük korunk rohanó, újat teremtő légkörét. Az új Arbat... Igen, már ilyen is van, s ez is a moszkvaiak kedves helyévé vált. Megszerették, s mintha örök időktől létezne, természetesnek veszik. Persze, egy kis „csalás" is van a dologban. A gyönyörű zöldben pompázó fasorok, gonddal, féltéssel ápolt virágágyak valóban azt a benyoMOSZKVAI KÉPESLAP Tizenkét millió utas naponta • Évente százhúszezer lakás • A ZIL számok tükrében az ország szíve. Évente mintegy százhúszezer lakást, harminc-negyven iskolát, huszonöt egészségügyi intézményt és száz meg száz különböző rendeltetésű épületet (üzemet, áruházat, éttermet) készítenek el. S innen, az osztankinói torony kilátójáról mindez szinte hihetetlen. Ez a csend, a mozdulatlanság helye. Itt mások a méretek. A lift másodpercenként hétméteres sebessége) száguld fe) s le. Alattunk felhők, ködfátyol, nyüzsgő hangyaboly — embermilliók! Három esztendeje láttam először Moszkvát. Elkápráztatott. Most megdöbbentett. Azt hittem régi ismerősként jövök ide, végigsétálok a már ismert tereken, parkokon, meg-megállok kedves szobraim, épületeim előtt. Nos, egészen másként alakult minden. Akarva-akaratlanul fel kellett fedeznem az új Moszkvát. A felhőkarcolók, új sugárutak, áruházak szellős, nagyvonalú architektúrája lenyűgöző. A tempó meghökkentő. Oj városrészek, lakótelepek — szinte egyik napról a másikra nőttek ki a földből. Később, amikor a város főpolgármestere és egyik építésze — csodálatos precezitással elkészített maketteken — elkalauzolt a város jövőjébe, beláttam, hogy kár minden igyekezetért, Moszkvát egyre megújuló arcával lehetetlen egyszerűen „elkönyvelni" emlékeimben. A régi Moszkvába nem térhetsz vissza. Bármennyire is sűrűn járnál erre, mást keltik, mintha az égbenyúló csupa-ablak házak az őket körülvevő természettel lennének egyidősek. Nos, tudni kell, hogy a fásítás a világnak ebben a részében nem éppen hagyományos módszerekkel történik. Ezek a fák nem itt bontogatták első rügyeiket, nem itt acélosodott törzsük — vándorok ők. A végtelen orosz erdők idecsöppent hírnökei, sudár-korukban kapaszkodtak meg a modern sugárutak szegélyein. És a sétányok virágözönében viháncoló gyerekek százai. Ők már innen indulnak, a nyüzsgő körutak pereméről. Vajon bátor, jövőt-váltó terveik meddig érnek majd el ennek a kornak a talajából? ... A moszkvai nagyüzemekben szívesen fogadják a vendégeket. A vendéglátók arcáról leplezetlen Öröm sugárzik és elért eredményeik feletti egészséges, jóleső büszkeség. Az igazgatói dolgozószobákban asztalnyi diagramok, grafikonok kerülnek elő — eligazítanak a különböző gazdasági mutatók útvesztőjében. A ZIL gépkocsigyár történetét szintén le lehet olvasni róluk. Az igazgató lassan, a mondatokat tagolva magyaráz.'A gyárat 1916-ban alapították. Az októberi forradalomig nem bocsátott ki kész terméket, inkább Javítóvállalatként működött. Az első tíz teherautó 1924-ben gördült ki a gyár kapuin. A I.ihacsov vezette gyár 1930— 31-bep már 30 000 teherautót gyártott évente. Hat esztendővel később 70 000-re emelkedett az évi átlag, míg az 1946—50-es években elérte a 100 000ret. Ma 150 000 körül mozog ez az átlag, 1972-re pedig eléri a 200 000-ret. E néhány adatból is kiviláglik, hogy a termelés szinte mértani haladványszerűen emelkedik. S ez a tény nemcsak a ZIL gépkocsigyárra jellemző!... Ez mindössze egyetlen példád amely lényegében általánosítható, amely megmutatja az ország iparának szédületes fejlődését. Persze nemcsak a termelés üteme fokozódik. A ZIL 75 000 alkalmazottjának az életkörülményei ís évről-évre változnak. Az üzem saját lakásgazdálkodást folytat. Egy egész sor üdülővel rendelkezik, többek között Kaukázus északi részein is. Évente mintegy 9000 gyermeket üdültetnek. A ZIL-nek stadionja, kultúrpalotája van!... A hatalmas szerelőcsarnokokat járva szinte megszédül az ember. Csak az első benyomásoktól szabadulva lesheti el a látogató a céltudatos, alaposan átgondolt és megfontolt munkaszervezés valamint a fegyelem teremtő erejét, az ügyes munkáskezek fortélyát, a gépek óraműpontosságú munkáját. Kinn, a gyár udvarán monoton mormolássá halkul a prések, légkalapácsok fülsiketítő dübörgése. Fiatal lányok, fiúk érkeznek kisebb csoportokba verődve. Valószínűleg közeleg a váltás ideje. Gondtalanok vidámak — körülállják a falatozó pultját — málnaszörpöt isznak. Még pár perc és elfoglalják helyüket a munkapadoknál, számukra most kezdődik a dolgos hétköznap. Későn érkezik a moszkvai este. Az utcák fényáradatában még mindig hullámzik a tömeg. Sétáló, szórakoztató emberek, moziba, színházba siető párok. A város lassan pihenni tér, a sugárutak forgalma egyre ritkus. Csak a taxik robognak sžélsebesen, mintegy előre kijelölt pályán. Jólesik egy pohár hideg pezsgő, s elmerengeni a szálloda tizedik emeletének ablakában. Milliónyi apró, hunyorgó fény — millió ablak, mindegyik mögött olvasó, vacsorához készülődő, beszélgető, pihenő emberek. Csak a gyárak nem alszanak. Ott most is teljes ütemben folyik a munka, vijjognak a gépek, zuhognak a légkalapácsok. S az ember rájön, hogy ez a város tulajdonképpen sohasem alszik. Ezernyi szál köti össze az országgal, a világgal, amelyeken, mint valami érzékeny idegen, pezsegve lüktet az élet. Az étteremben zene szól, halk, fülbemászó muzsika: Moszkvai esték ... Lenn, a folyó partján árnyak imbolyognak. A hidak korlátjainál meg-megállnak a párok. És lassan, észrevétlenül mély csend telepszik a városra. Az óriás elszunnyadt! ... BALOGH P IMRE • — < lg 1ÉÄ Moszkva központjában. A Kölcsönös Gazdasági Segítség jellegzetes V aiakú székháza > B Kolinyin sugárúton. Balra az utóbbi években emelt impozáns épületek a Felkelés •éren.