Új Szó, 1969. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)

1969-09-14 / 37. szám, Vasárnapi Új Szó

LÍ3IAI ÜTÜEGYZETEK az oázisok árnyékába A líbiai nők emancipáltabbon élnek, mint általában az arab világ asszo­nyai. A képen: családias terefere a tripoli anyakönyvvezető! hivatal előtt. KIK VOLTAK AZ ORSZÁG GAZDÁI • A RÓMAI BIRODALOM MARADVÁNYAIN • NYUGTALANÍTÓ ACÉLMADARAK • MERRE TART MAJD A KÖZTÁRSASÁG? Líbia óriási ország. Területén egfutt véve elférne Franciaország, Nyugat-Né­metország, Olaszország és Spajaýolország. Ám éppen úgy, mint a szomszédos Egyiptomban a roppant földterület jó része lakatlan: a keskeny tengerparti sáv és több oázis kivételével az ország egy nagy sivatag. tek az országban, hogy az amerikai támaszponton atomfegyverek is van­nak, s ez nagy nyugtalanságot keltett. A kérdés a parlament elé került. A megnyugtató közlemény azonban egy­általán nem csillapította le az arabok haragját, hisz ki ellenőrizheti, mi min­den van a támaszponton. OLAJ LÁZ TripQliban sokat beszélnek az olaj­Tói. 8j olajkutakat, lelőhelyeket, olaj­vezetékeket emlegetnek, s dollárözönt várnak. Az 1951-ben függetlenné vált Líbia önálló állami létének első éveiben a legelmaradottabb országok közé tarto­zott. Az egy főre jutó évi jövedelem nem haladta meg a 30 dollárt. A kor­mány a beígért segítségért kénytelen volt területét katonai támaszpontok lé­tesítésére odakölcsönözni az Egyesült Államoknak és más imperialista hatal­maknak. Mivel Líbiának alig volt szak­embere s az ország lakosságának 90 százaléka analfabéta volt, a közoktatás fellendítését célzó intézkedésekkel kezdte elmaradottságának leküzdését. A tekintélyes amerikai, angol és francia olajtársaságok mohón lecsaptak a független Líbia olajgazdaságára. Hát­rányos egyezményeket kényszefíthettek a királyi kormányra — például a több száz olajkút kiaknázásából származó hasznon fele-fele arányban osztoztak. A líbiai kormány a közelmúltban fél­éves tárgyalások után olyan egyez­ményt kötött a külföldi olajtársaságok­kal, hogy az olajkoncessziók bér­leti díját 65 százalékról 75 százalékra emelik fel, s a jövőben 85 százalékra kívánják emelni. Líbiában naponta több mint egymillió barrel (1 barrel = 159 liter, 1/7 tonna) kőolajat fejtenek, mellyel főként az amerikai ESSO és az angol British Pe­troleum Company rendelkezik. — A líbiai olaf bányászata nem kí­ván nagy ráfordítást, s mi nagy meny­nyiségü ol-ajhoz jutunk. Am az olajfor­rások nem kiapadhatatlanok — 15—20 év múlva vége lesz az olajláznak, a nagy üzleti boomnak. Ezért gyorsan és minél többet kell keresnünk, nem gon­dolva a lehetséges politikai következ­ményekre — nyilatkozott annak ide­jén Fuad Kaabazi olajipari miniszter. Vásárolja olajunkat, aki csak akarja! —- ezt vallotta a magukat „realisták­nak" neVező líbiai államvezetők és köz­életi személyiségek jellegzetes képvise­lője, Raabazi. A kú-ályi hatalom fontos politikai tényező™ olt, s ldrisz király pénzt kapott a líbiai olajért, s bár a Tarablusz el-Garb című kormánylap minduntalan azt hangoztatta, hogy „Lí­biában semmilyen szocialista eszmék nem terjednek és nem terjedhetnek", a legutóbbi líbiai államfordulat azt bi­zonyítja, hogy a haladó értelmiségi és diáktömegek nem hiába hittek a szo­cialista átalakulások szükségességében, s küzdenek értük. (I Beljajev, Sz. Lvov, f. Bocskar­jov és VI. Lopatov nyomán) Marcus Aurelius tripoli diadalive a római kor egyik legkonzerváltabb észak­afrikai műemléke. Időszámításunk szerint 163-ban görög márványból készült. n TRIPOLI Tripoli, a legnagyobb líbiai város ma­ga ís egy nagy oázis. Északról a Föld­közi-tenger mossa partjait, délről, nyu­gatról és keletről olivaligetek, szőlőül­tetvények és megművelt földek zöld félköre övezi. A kissé furcsa nevű TEVE szállóban laktunk. — Az egzotikum kedvéért hívják így a szállót? — érdeklődtünk az egyik al­kalmazottól. — Ö, nem! — válaszolta. — Szá­munkra, líbiaiak számára a teve nem egzotikum, hanem barátunk és segítő­társunk. Különösen azoknak, akik ván­dor életmódot folytatnak. Ilyen líbiai­ak pedig sokan vannak. Nálunk rossz a közlekedés, ezért kell belföldön igénybe vennünk a tevekaravánokat, amelyek még az ősi rómaiak építette úton a homoktengerben süppedezve ha­ladnak előre... Ez volt az első benyomásunk arról, amit gazdasági elmaradottságnak szok­tak nevezni. Persze az, amit a szállodai alkalmazottól hallottunk, szöges, ellen­tétben volt a szállodai környezettel. A hall kupolája mecsetre emlékeztetett, felül öt mór stílusú kert, szökőkutak, énekes madarak serege. A tengerparton épült szállodát uszályokra rögzített vendéglőjével föld alatti folyosó köti össze. A folyosó falait beépített, arany­halas akváriumok ékesítik. Sok pénzt fektettek a szállodába, mely nem az egyetlen, de a legfény­ttzőbb. Az olaszok nem sajnálták a pénzt, hogy minél kényelmesebbé te­gyék gyarmati életüket. Különben is kiadásaik busásan megtérültek. Az olasz gyarmattartók megszerezték a legjobb földeket és kezükben tartották az egész kereskedelmet. Tripoli az ide­genforgalom, a kereskedelem és a nyá­ri szórakozás városa lett. Ma is ilyennek fest. Tripoli 1962 óta vásárváros. A vásár nagy esemény a fővárosiak életében. A szállodatulajdonosoknak és a keres­kedőknek nagy forgalmat, hasznot je­lent, az üzleti világtól idegenek pedig megismerkedhetnek a modern tudo­mány és technika vívmányaival. Tripoli az ország legnagyobb ipari és kereskedelmi központja. Kikötőjén ke­resztül halad át az ország behozatalá­nak a fele, iparvállalatai pedig az or­szág össztermelésének több mint 80 százalékát adják. Az ipart itt több ki­sebb malom, textil- és szőnyeggyár, szeszgyár és kézművesipari műhelyek képviselik. Pezsgő üzleti élet folyik, itt nem tapasztalható az általános tünet­ként ismert keleti lomhaság. Általában importáruval kereskednek. Lépten-nyo­mon dominál a japán áru — Japánnak sikerült megelőznie üzleti vetélytár­sait — Olaszországot, Angliát és Egyip­tomot. A líbiaiak gyűlölettel gondolnak visz­sza a fasiszta Olaszország uralmára, melynek emlékét Benghaziban a kikötő romjai és lebombázott házak őrzik, de jól megférnek a Líbiában maradt ola­szokkal, akik közül csak Tripoliban 30 ezren élnek. REPÜLŐGÉPEK A FŐVÁROS FÖLÖTT A jó alvóknak sem kell attól tarta­niuk, hogy reggel elkésnek valahon­nan. Nincs szükség ébresztésre, mert alig kezd pirkadni, lökhajtásos repü­lőgépek zajúra ébred a város lakossága. A Wheelus Field-i amerikai légitámasz­pont gépei gyakorolnak. Tripolit nem kerülhetik el, mert a bázis a város köz­vetlen közelében terül el. Elhaladtunk mellette. Magas szöges­drótos vasbeton kerítés zárja el a kül­világtól. A kerítés túlsó oldalán levő földdarab területenkívüliséget élvez. A líbiai hatóságok nem ellenőrizhetik, mi történik ott. Az amerikai parancs­nokság tudta nélkül be nem tehetik lábukat a tômaáfcpont övezetébe. Egy­szer izraeli pilóták^ hívtak meg az amerikaiak Wheelus Fieldre, s amikor ez kitudódott, olyan nagy botrány tört ki, hogy bocsánatot kellett kérniük a líbiai hatóságoktól, mert Líbia a többi arab országhoz hasonlóan máig is ha­diállapotban van Izraellel. Hasonló a helyzet két brit támaszponton is — az egyiken gyalogezred, a másikon harc­kocsizó ezred állomásozik. Angol lak­tanyák sorakoznak egymás mellett a városból a repülőtérre vezető úton is. Az utóbbi időben olyan hírek kering­Idrisz király, az exuralkodó. LÍBIA! ÚTIJEGYZETEK

Next

/
Thumbnails
Contents