Új Szó, 1969. augusztus (22. évfolyam, 179-204. szám)

1969-08-10 / 32. szám, Vasárnapi Új Szó

Miloš Alexander Bazovský képei a Nemzeti Galériában Pásztorfiú (Olaj, 1950) A MEG NEM ALKUVÓ A modern szlovák festészet egyik megalapítója M. Bazovský, kimagasló és európai rangú művészegyéniség. Több mint négy évtizedes életműve hamisítatlan lelki önportré, s egyúttal a szlovák nép és haza jellegzetes és sajátos jegyeinek képbe foglalása. A hetven évvel ezelőtt Turányban született Bazovský, a Prágai Akadémián szerezte meg a nagyszerű művészete alapját adó rajzbeli képességet. Mednyánszky festészete gyakorolta reá a legmélyebb hatást. De minden tanulmánynál, és képzőművészeti inspirációnál döntőbb befolyással volt alkotására az élő és valóságos természetnek, a szlovák tájnak sugalmazó ereje. Végig barangolta az országot, felkutatta rejtett zúgait. Eddig ismeretlen, új szépségeket látott meg. Érzelmi, ösztönös és tudatos kötelékek kapcsolták ehhez a földhöz, s népéhez, melynek életritmusával, gondjaival és örömével azonosult. Szenvedélyesen kutató hajlandóságú piktor volt kora ifjúságától kezdve. S fejlődése folyamán szokványosság nélkül egyre összefogottabban, sűrítve ór~ tette a valóságot. Vásznain ke:c! m mélabús hangszerelésű színekjsn tűntek föl Liptó és Árva tájai, majd Gyetva. Egy ideig Benka monumentális felfogását éreztetik képei. Kevés színre, barnára, kékre, szürkére beállított kisebb méretű festményei is erőteljesek. A gazdag invenciójú, elmélyült érzésvilágú, heves vérmérsékletű Bazovský bátor kísérletező és kezdeményező volt. Fejlődése logikája hozta magával, hogy képelt új szerkesztési renddel építette, és sajátos, egyre dúsabb színhatással vetítette ki a balladás tájakat, s meleglírával az ott élő, szenvedő és derűs embereket. Nem futó hangulatokat, hanem léttartalmat közölt. A második világégés lidérces éveiben minden Idegszálával a korhoz kapcsolódott. Föllobbanó vörös, izgalmas sárga, tragikus barna színek, riadt mozdulatú asszonyalakok jelzik a szörnyű korszakot. A sápadt fényű fekete nap, s a pusztulás fölött kóválygó fáradt madarak nem mulandó jelképek, hanem a valóság általános érvényű szószólói. A végre beköszöntő béke vöröseket, zöldeket, izzó sárgákat varázsolt palettájára. Majd válságos évek következnek. 1949-től uralomra került a szabad művészi alkotást gúzsba kötő, „egyedül üdvözítő" szocialista realizmus. A kényszerítő nyomásnak nem sokan tudtak ellentállni. Kevesen voltak a bátrak, akik nem feledkeztek meg művészi ideáljukról, merész elképzer léseikről, az addig elért eredményekről. A kevesek közé tartozott Bazovský, aki megalkuvást nem ismerve vette föl a küzdelmet, a korszak merev és torz, kicsinyes és korlátozó megszorításaival. Nem tagadta meg művészi hitvallását, nem hódolt be a dogmatikus fogalmazású hivatalos irányzatnak. Nem a szűkkeblűen és tévesen meghatározott valóságot tükrözik alkotásai. Az ő festői világa ugyancsak a realitásra épült. De nem az előírásos valóság másolója volt, hanem egy érzékeny költőiséggel átfogalmazott, mélyen átélt realitás újrateremtője. Bazovský életművének utolsó fejezete 1949-tfll 1957-ig terjed. Képalkotó képzeletét a betegség 1957-ben bénította meg. Ennek a nyolc eeetendős időszaknak művészi termését mutatja be a Nemzeti Galéria augusztusban záruló kiállítása. Kilencven kép. Malatina vörös-barna színben elevenedik meg, meredek-tetős apró faházaival, felettük madárraj húz el. A hold ezüstfehér színében fürdik egy másik, boldog falu. Áldott csend, s nyugalom őrzik az egymáshoz búvó hajlékok lakóinak álmát. Falusi udvarok, rozzant fészerek, szemet csipegető galambok. Az esteledő ég alatt villásfarkú fecske cikázik. A társtalanul álló ház ereszén sztoikus nyugalommal ül meg egy hunyorgó bagoly. S egy új hajnalt köszöntő, kihívó tartású, vörös kis kakas élménnyé mélyült benyomások, lelki állapotok kifejezői. Szegényes szántók, gyér kazlak, alkonyati motívum. A kompozíció, a formák rajza, a színek sajátos árnyalatai, összhangjuk és ellentéteik emberi sorsokat jelenítenek meg. A vihar után szórt fény öleli körül a lombjavesztett fát, a barna földeket, a komor hegyet. Az őszi kert megkopasztott, bús almafája alatt, vesszőkosárban piroslik az érett gyümölcs. S egy szomorú napon, halvány fényben, magányos nő néz szembe velünk. Majd elhagyott özveggyel, gyermekét karján tartó, fáradt anyával, hátán nehéz batyut hordó, sorsát megadással tűrő öregasszonnyal, széles vállú, elszánt tekintetű gyetvai legénnyel találkozunk. A gondjuk, a gondolatuk rá van írva a néhány ecsetvonással egybefogott arcukra. Az életük benne van a tartásukban, a mozgásukban. A tájak, a csendéletek finom hangszereléssel szólaltatják meg a művész érzékeny lelkének rezdüléseit. Az egyik vásznán megcsonkított, öreg fűzfa, elhagyott és szomorú. Csak a kancsal holdsarló tekint rá a kísértetiesen derengő sárga fényben. Fehér kancsókban rózsák nyílnak, őszi lombok hervadnak. Egy vörös váza ismeretlen dús virágából ismeretlen, kábító illat árad. A nyugtalan ecsetjárással festett Vertikális táj a hegyoldalra kapaszkodó, egymás fölé épített kunyhóival, az előtér lánglobogású, stilizált jegenyéjével, Zázriva vörösbarna megragadó harmóniája s a színtetikus Absztrakt táj modern piktúránk igazi remekei. A képek között, az egyik szögletben, gondosan megtisztogatott, nagy paletta, kerek tálkák, amelyekbe a festék beloszáradt. S az egykor temperamentumos mozgáshoz szokott, immár mozdulatlan ecsetek. Tárgyi emlékek, merevek, némák, mégis sokatmondók. Idézik egy nagyszerű pálya végső stációját: Bazovský mester Trencsénben, 1968. december 15-én bekövetkezett halálát. Művészi hagyatéka maradandó emberi s nemzeti érték és nemes példaadís. BÁRKÁNY JENŰNÉ JEVGENYIJ VINOKUROV: Az öregember dolga már kevés, de fáradságos. Homlokán barázdák. Minden esztendő egy jelet bevés, makacsul megjelölve fordulását. Szemgolyófa csikordul — rádtekint, vaksin mutat szemében némi fény még. Milyen öregl Anyaföld-arca, mint hegyek-ragyázta, folyók-azelte térkép. Tud mindent. Bölcs. A fejét hó lepi. Csak rádnéz, s látfa már a jót, a rosszat. Elég neki egy félszó — érteni, amit egy ifjú félévig bogozhat . .. Szemhéja ráng. Alig veszed szavát. Minthogyha felre várna, reszketösen. Az Igazságig el jut ott I Vivátl Mit kezdjen már vele? ..-.' Nem tudja ő sem. i RÓBERT ROZSGYESZTVENSZKIJ: Harmincnyolc tele. Késő délután. Erős fagy. December hava. Aznap a munkából apám szokatlan-későn tért haza. Az ablakból mindjárt élőveszi a kocsonyát, jókedvűen. nekilát mindjárt, s míg eszi, dicséri: „Ez igen!" De mért nem lát neki? Mért roggyan meg a térde? Mért zokog fel, az ágyra esve? Arcát kezébe temeti: „ÁrtatlanokI! Nem bűnös köztük egy se! Egy se!!" „Mama, mi baja?" Nem felel anyám. „Mi lelte?'' Szoknyáfát cibálom. ANDREJ VOZNYESZENSZKIJ: Nomádéletet mért rám az én pörgő planétám ... Nida folyó. Szárnycsattogás. Madárfigyelő állomás. Nejlonhálóba zárva, még felhőkbe takarva nyögdél az egek darva, három méter a szárnya. Liheg, fúj elgyötörve, fogoly királyi vérként. Gyöngyszürke, karcsú, gyönge, lüktető, szép acélvért. A biológus lázban: „Ide a jegygyürücskétl Csak meg ne sértsd! Vigyázva!" Csatt! — és már meggyürűzték. Fellendül, s már eget kaszál, műtét utáni nagybeteg. Szabad-rabon, bukdosva száll, ép, de gyűrű jegyezte meg. „Mért sir? Valaki megverte tálán? Hisz nincs erősebb nála a világon!" „faj, csöndesenl" Anyám fülelt az ajtón. „Még meghallják; Ö, istenem!" „Mit hallanak meg? Mért?" Kitartón faggattam én — hétévesen. Ennyi maradt. Emlékek kuszasága. Ijedt anyám. Kiáltozó apám ... En azt a délutánt csak nagysokára értettem meg. Húsz év után. Rab Zsuzsa fordítása Alatta Plevnák, Ankarák, pőregatyás holdkórosok. Szabadon-rabon felhőkbe vág, tisztán — és gyűrűsen — suhog, mélység fölött kiált szegény, két sorsot kell siratnia: az égi tájon — földi lény, a földi téren — ég fia. Alatta fickók, városok, Zürich nagy óratornya .., Száll, jegyesen. Golyó hacsak bilincsét meg nem oldja. Kis vaskígyó. Nem téip szét már semmi. Ezt le nem veted. Repülsz — érzed a fém ízét, a fém — megszabja éneked. Mint láthatatlan kóc-zsineg végén cibált sárkány bokáz: a haltól hemzsegő, hideg Nida fölött jajgatva szállsz ... Rab Zsuzsa fordítása M. A. BAZOVSKÝ: Forró nap (Olaj, 1955-56) (A pozsonyi Nemzeti Képtár kiállítása anyagából)