Új Szó, 1969. augusztus (22. évfolyam, 179-204. szám)

1969-08-09 / 186. szám, szombat

Először az Elet és csak azután a Művészet E. F. BURIAN HALHATATLAN EMLÉKÉNEK 1969 VIII. 9. Amikor tíz évvel ezelőtt egy forró augusztusi napon a gyász­menet megállt a prágai Nemze­ti Színház patinás épülete előtt, önkéntelenül is eszembe jutott a múlt. Hiába is írják a mai lapok, hogy a cseh színház óriása volt, hiába sugározza a rádió és a televízió magasran­gú közéleti személyiségek mél-. tató beszédeinek rikító bokrétá­ját, ez a halhatatlan halott, so­ha sem ült az ország első szín­házának rendezői pultja mö­gött, jóllehet ö érdemelte volrja meg ezt a kitüntetést a legjob­ban, ő a hivatottak között a leghivatottabb! És a valóság ki­kényszerítette hivatalos elisme­rések zuhataga bizonyos fokig a színházi vasfüggöny szerepét töltötte be, hogy egy nagy em­ber, egy nagy művész és utolsó pillanatáig nagy forradalmár életének bíborban égő sebhe­lyeit elrejtse, valamint azokat az igazságtalanságokat is lep­lezze, amelyeket nem egy eset­ben a díszszónokok egyike vagy másika követte el Emil Franti­šek Burian nemzeti művésszel szemben. A világ minden táján géniuszként ünnepelték volna még életében, nálunk azonban a halottak ünneplése kényel­mesebb. Sajnos, ezek olyan idők voltak, amikor bizonyos Íratlan törvények szellemében a fák nem nőhették túl az erdőt! E. F. Burian is ebben a kor­ban vívta harcát mint színház­igazgató és költő, mint zene­szerző és szervező, mint ember és kommunista, hogy a művé­szet igazával s egyben szépsé­gével változtassa meg a világot, s hogy művészete mindenkor az életünket átformáló, megne­mesítő forradalmi gondolatot szolgálja. Hogy ki volt, honnan jött, mit akart és álmaiból, terveiből mit valósított meg, arról már sokan írtak, többek közt jóma­gam is. Ogy vélem azonban, hogy minden eddigi ismertetés ellenére mégiscsak a jó öreg Goethe szavai azok, amelyek a Lenin szellemét idéző E. F. Bu­rian tevékenységét a legjobban jellemezhetnék, mégpedighogy: „Minden elmélet szürke, bará­tom, csupán az Élet aranyfája zöld!" Ezért tudott E. F. B. kü­lönböző elméleteket idejében sutba dobni s ezeket mindig újabbakkal és újabbakkal he­lyettesíteni. Éppen ezért kezdte negyven éven át újból és újból harcát egyetlen nagy szerelmé­nek a haladás igazának győzel­méért színpadon, irodalomban és zenében egyaránt. Elsősorban azonban az őt körülvevő társa­dalomban. Ezért is lépett be Szinte gyerekfővel a kommunis­ta pártba. Emil František Burian, világ­hírű cseh művészdinasztía le­származottja volt, s örökölt adottságai mellett művészi te­hetségének lényege csak elmé­lyítette benne a humanizmus eszméit. S ez volt az egyik oka annak, hogy sok más kortársával együtt igen fájdalmasan viselte népének elnyomását, a kimúló Habsburg monarchia Utolsó éveiben, csakúgy mint az első világháború esztelen vérontását. Lelkesen köszöntötte ő is a nemzeti felszabadulás napjait, majd kiábrándulva az uralomra jutott cseh burzsoázia önző, ke­gyetlen kapzsiságából, a prole­tár forradalom vörös lobogója alatt találja meg véglegesen helyét. Mint művésznek a vers, a dráma, a tömegszavalat és a színház a fegyvere. így válik a voice-bande nagymesterévé, majd a cseh színház mágusá­vá. A tanoncévek, a hányódá­sok, és a bizonyítások korsza­ka után végül is saját színházá­ban, a D-Színház deszkáin, he­lyeseBben mondva szavaló pó­diumán törekszik hosszú éveken át valóra váltani elképzeléseit. A D-színház, amely 1933 őszén D-34 elnevezéssel nyitotta meg kapuját a forradalmi holnap kö­zönségének, drámaírójának, szí­nészeinek és rendezőinek. Eb­ben a színházban a klassziku­sok és a kortársak: Shakes­peare, Villon és Beaumarchais nsak úgy mint Josef Kajetan Tyl és K. H. Macha, Puskin és Balzac, vagy Goethe és Wede­kind, Gorkij és Pagogyin, akár­csak a többiek, mindig a mflról szóltak a mához, nem máskép­pen mint az EFB által feldol­gozott és színpadra vitt közép­kori cseh népijátékok dalai és aforizmaszerű bölcs gondolatai. Csapásait pontosán mérte a haladó kultúra, a kommunista eszmék ádáz ellenségeire. Nem is csoda tehát, hogy a hazai reakció éppen úgy gyűlölte őt mint a barbár náci hordák gauleiterei. Mindenen túl tör­vényszerűség is volt abban, hogy a hitleri megszállás idejében Terezinbe, onnan pedig Da­chauba kerül. Majd innen 46 tavaszán a Cap Arcona nevű ki­selejtezett hajóra, ebbe az úszó koncentrációs táborba hajtják, melyet a brit királyi légierő bombázói, jóllehet, tudták, hogy ezen a rozsdamarta hajóroncson akárcsak többi társa, Európa E. F. Burian 1959 — / halála elölt) legbátrabb antifasisztái szenved­nek, előre megfontolt szándék­kal és egy bombaszőnyeggel a Balti tenger hullámsírjába te­mették. Az elsüllyesztett kí­sértet flotta húszezer foglya kö­zül csupán néhány százan, s köztük a csodával határos mó­don E. F. Burián is, menekül­tek meg, hogy a forradalom fáklyalángját az új Európában is lobogtassák. A felszabadulás után a cseh szocialista színjátszás Herak­lesze nem azt kapta a rend­szertől, amit megérdemelt vol­na. A hízelgők és a talpnyalók a színházépületek, igazgatói kinevezések mellett kövér szub­venciókat is kaptak. A kelle­metlen és konokul következetes kommunista E. F. Burián vi­szont egy pincehelyiségben kezdte élőről mind azt, amit a hitleri erőszak elpusztított. Az állandó pénzhiány következté­ben azonban a csőd Damok­lesz kardjaként lebegett állan­dóan színháza felett. Am mind­ez EFB-t nem tántorította el szándékától, hogy színházával a régi álmokat valóra váltő tár­sadalmi rendszert segítse. Tisz­tában volt azonban azzal is, hogy az új színházlátogatóhoz másképpen kell szólnia, mint a háború előtt. S habár ismerte a modern színház minden illúziót keltő dramaturgiai, rendezői és technikai kellékét, melyet Csehszlovákiában éppen 6 vett elsőként igénybe, közvetlenül, egyszerű, azonnal érthető sza­vakkal akart szólni az új kö­zönséghez. Kérte a cseh dráma­írókat, írjanak az új színház, az új színészek és rendezők de főleg az új közönség számára, drámát, vígjátékot vagy szatí­rát. Kért, könyörgött, keresett s Jő maga is megírt néhány színdarabot. (Miért élsz V. St­ha?, Még nem késő a boldog­ságra, Választófal, stb). Üjból és újból kísérletezett. De nem egyszer, amikor már egy bizo­nyos utat megtett és eredmé­nyekkel is dicsekedhetett vol­na, állásait feladta, s élőiről kezdett mindent. Hányszor, de hányszor hal­lotta, hogy hűtlen lett önmagá­hoz. Bírálták következetlensé­gét, elmarasztalták s jőhéhá­nyan bukásaiból hamis követ­keztetéseket vontak le. Az igaz­ság azonban más volt, s ez az igazság már kézzelfoghatóbb, láthatóbb meg érthetőbb is mint tíz-tizenöt évvel ezelőtt volt. EFB mindig következetes volt és hű önmagához, ha ez a hű­ség a kommunizmus eszméihez való hűsséggel volt azonos. So­hasem hagyta el őrhelyét, vég­vári vitézként vívta harcát, gyakran „barátai" és védnökei ellen. Nem egy ízben úgyszól­ván egyedül, néhány hű hívé­vel, csapásokat osztogatva jobbra-balra, menetelt a kitű­zött cél felé. Sok barátja, de tán még több ellensége volt. Az emberek ugyanis nem szívesen hallgat­ják az igazságot, főleg, ha ez számukra kellemetlen. EFB pe­dig mindig és mindenhol az igazat mondta. Még a prágai Várban is, a köztársasági elnök és más prominensek jelenlété­ben. így a 1957. november 5-én a Vár Spanyol termében is meg­védte a két világháború közti cseh művészi avantgarde becsü­letet, elítélte ezek megbélyeg­zését, beolvasta művelődéspoli­tikánk irányítóinak vaskos hi­báit, majd a nagyszámú ünne­pi gyülekezet előtt büszkén val­lotta: „Mi, az úgynevezett mo­dernisták nem változtattunk színt sem lobogót negyvenöt­ben. Nekünk erre szükségünk nem volt. A mi színünk mindig a vörös és az is marad. Semmi más szín hozzánk nem illik!" Tíz éve, hogy elment közü­lünk, tíz emberélet munkájá­nak torzóját hagyva ránk örö­kül. Tíz éve várjuk, hogy élet­műve, amely világítótorony volt s egyben fényszóró is, megérde­melten kerüljön végre napfény­re. Mert az ő színházával új fejezet kezdődött a cseh szín­ház történetében, mert az 6 színházával kezdődött a szocia­lista színjátszás korszaka, még­pedig a tőkés társadalmi rend kellős közepében ... Lehet, hogy nem volt az első, sem az egyedüli, de minden esetre a legnagyobb volt, óriási! És ne­gyed évszázadon keresztül az ő színháza jelentette a haladás eszméjének művészi propagálá­sát. Ezért is hatott életműve barátra és ellenségre egyaránt, ezért nyomta rá nagy egyénisé­gének a bélyegét a kortárs cseh színházakra. „Csupán a közönyösökre és a tunyákra nem tudott hatni" írja róla egyik leghivatottabb méltatója, de ezek szerencsére nem csi­nálják a művészetet és nem változtatják az életet." Sajnos, az illető sokban téve­dett. Mert ezek a közönyösök butaságukból fakadó irigysé­gükkel és rosszakaratukkal ár­tani tudtak és még ma is tud­nak a művészetnek, s megront­hatják a legjobbak, a legiga­zabbak életét. Ezt különben sa­ját magán tapasztalhatta Emil František Burián is, akiről baj­társa és barátja Adolf Hoffmeis­ter szellemesen mondta ki a végső szentenciát: önmagánál is gyorsabb' volt! BARSI IMRE Kulturális hírek • Toulonban tartották meg Franciaországban a tengerről készített filmek fesztiválját. Az „Aranyhorgony" díjat M. Fran­cois tudományos filmjének Ítél­ték. A film témája a korzikai búvárok élete. A második díjat egy olyan film nyerte el, amely az űrhajósok tengerre ereszke­dését örökíti meg. • Ötven éve alapították a moszkvai Filmművészeti Főisko­lát. Fél évszázad alatt 4500-an fejezték be a főiskolán tanul­mányaikat, köztük olyan neves­sé vált filmalkotók, mint Szer­gej Bondarcsuk és Grigorij Csuhraj. • Krzysztof Penderecki len­gyel zeneszerző A Loudoni ör­dög című operájának ősbemu­tatóját néhány hete tartották meg a hamburgi Staatsoperben. Azóta Stuttgartban ls előadták a müvet, augusztus 14-én pedig Amerikában, az új-mexikói San­ta Feben mutatják be. A varsói premier 1970 áprilisában lesz. • ••••••••••••••• - Ú J F i L M E K ­• ••••••••••••••• A 4-es labor örültje Akik ezekben a napokban né­zik meg ezt a filmet, egy kicsit talán neheztelni fognak alko­tóira. Ugyanis most, a hirosimai tragédia évfordulójának napjai­ban sokan érzékenyebbek az olyan történetekre, mint ami­lyet ebben a komédiában is megismerhetünk. Igaz, egy ütő­dött professzor bágyasztó talál­mánya körüli hercehurcát még nem kellene összefüggésbe hoz­ni az atomhalál borzalmaival, de a filmben néhányszor utal­nak arra, hogy az emberi zse­nialitás sok vívmányát milyen groteszk módon legelőször a hadászatban, a pusztításban akarják általában felhasználni. A neheztelést természetesen nem ennek a kardinális prob­lémának a felvetése indokolja, hanem későbbi elhallgatása, csöndes mellékvágányra terelé­se. S ennek következtében a film témája, a bevezető lendü­letes képsorok után, valósággal ellaposodik, azaz pontosabban: egészen más régiókban eleve­nedik meg egy attraktív módon kivitelezett bűnügyi história­ként. A bevezető gondolat nlap­Fantomas I., II. Ez a két film, Fantomas és Fantomas a Scotland Yard el­len, azok közül való, amelyekre egyesek azt mondják, hogy emeletes ostabság, mások pe­dig: ennél izgalmasabbat még nem láttam. A horror ugyanis kire-kire különböző hatást tesz: a józanabbak lebecsülik, a kü­lönféle hajlamúak pedig élve­zik. André Hunebelle rendező dicséretére legyen mondva, A Quiller-memorandum Azt hiszem, a látszat olykor a filmben csal csak igazán! Mert néha kétszeresen, sőt többszörösen csal. Ebben a kém­történetben például arról van szó, hogy egy rendkívüli képes­ségekkel és főként bátorsággal megáldott angol ügynök a nyu­gatnémet újnácik központjának leleplezésére vállalkozik, s fel­adatát végre is hajtja. Az első számú látszat (a filmet, a fény­árnyék játékot ne számítsuk) maga rettenthetetlen hős kezé­re játsző cselekmény, amely ál­tal szinte emberfelettivé válik, a másik pedig az az alaptalan politikai progresszivitás, amely­nek jegyében az egész akció le­zajlik. E film tanúsága szerint ugyanis arra kellene következ­tetni, hogy az angol hírszerző Tánc Hitler főhadiszállásán Hitler hajdani lengyelországi főhadiszállása, a Mazuri-tavak környéke, napjainkban a turis­ták kedvelt kirándulóhelye. Ez az izgalmas környezet a szín­tere Jan Batory lengyel rende­ző új filmjének, mely Tánc Hit­ler főhadiszállásán címmel ke­rül vetítésre. A modern stílusú lélektani film története a mában játszó­dik, a konfliktusok gyökerei azonban a közelmúltba nyúlnak vissza. A film rendezője szigo­rú tárgyilagossággal érzékelte­ti, miként gépiesedik el az em­lékezés, a közelmúlt valósága hogyan válik történelemmé. A film azonban nemcsak er­ről szól. Több síkon mozog. A tehetséges rendező két fiatal, Anka és Waldek szerelme kap­csán szemlélteti a mai ifjúság problémáit, érzés- és gondolat­világát. A két fiatal különböző környezetben és körülmények közt növekedett, életfelfogásuk és — szemléletük is eltérő. Az ifjúság problémáit érintve a rendező bírálja a jómódú „aranyifjúság" különcködő ma­gatartását. A film harmadik síkja, a megelevenedő múlt: egy idegen német turista, aki egykor részt vett a bunkerek építésében. Egyénisége, jelenlé­te még inkább kifejezésre jut­tatja a két fiatal ellentmondá­sos vonzalmát, eltérő életstílu­sát és gondolatvilágát. A tílm alkotói a két fiatal szerelmének emlékét Idézve kapcsolatot próbálnak teremte­ni a múlttal, igyekezetük azon­(francia) ján a néző így legfeljebb csak hozzágondolhatja a háborúel­lenes szándékot, de valójában nem erről van szó ebben a filmben. A jókedvre, előzékenységre, illetve az Igazmondásra serken­tő, cigarettahamu segítségével előállított kotyvalékot íizérek bandája akarja megszerezni, de minden erőszakukon és fur­fangjukon túltesz az együgyű­nek vélt, ám valójában igen talpraesett vegyészprofesszor. A kalandosságot és az izgalmat maximális mértékig fokozni akaró szerzők (forgatókönyv — René Cambon regénye nyomán: fean Halain, rendezés: Jaques Besnard) bár nem eredeti ötle­tekkel, de a sűrített cselekmé­nyességgel s egy-egy figura ta­láló jellemzésével le tudják kötni a néző figyelmét. S miu­tán igyekezetükben néhány ki­tűnő színész is segítette őket: Jean Lefebure, Pierre Brasseur, Bemard Blier és Maria Latour, végeredményben olyan film született, amelyen az egyéni fenntartásoktól eltekintve, kel­lemesen lehet szórakozni. (francia-olasz) hogy az iszonyat ezúttal humor­ral párosul, illetve enyhül, te­hát ez a két szömyfilm a gyen­gébb idegzetűek számára sem alkalmatlan. Megtekintésükre egyébként még egy ürügyet is elmondhatunk: Jean Marais és Louis de Funé'-, valamint MylP­ne Demongcot játsszák benne a főszerepeket. Végül kivitelezé­süket illetően meg kell hagyni: hozzáértő emberek csinálták. (angol) ügynökségek önfeláldozóan har­colnak az újnácizmus ellen. Ezt azonban nemcsak maga a való­ság cáfolja, hanem az az egy­szerű tény is, hogy ennek a filmnek nyugatnémet szinkro­változatában az angol detektí­vek távolról sem újnácikat, ha­nem kommunistákat üldöznek. A filmben így válik a politiká­ból üzlet s a fikcióból való­ság... Mellesleg, magáért a filmért is kár, hogy így van. Rendezője, Michacl Anderson érti a mes­terségét s a szereplők, közt is sok rokonszenves színész van. Fáradozásuk ezek után csak ar­ra jó, hogy a James Bond-fil­mekhez hasonló szórakoztatás­sal ámítsák a nézőt. Is zóf (lengyel) ban — minden jószándék elle­nére — sikertelen marad s a történet helyenként erőltetett és mesterkélt. Jan Batory ábrá­zolásmódja hatásos, stílusa ri­portszerö, modern. A szereplők játéka ls figyelemreméltó. Kü­lön említést érdemel a vonző egyéniségű fiatal főiskolai hall­gató, Maja Wodecka (Anka szerepében), a fiatal Olgierd Lukaszewícz (Waldek) és Andr­zej Lapicki (német turista). Kár, ho^v a film a gondos ren­dezés és a czínészek tehetséges játéka ellenére is csak az átla­gos színvonalú filmek közé so­rolható. —f/m— • ÖR1ÁS1 HŐSÉGEK MEXIKÓBAN Mexicáll városából és környé­kéről a lakosok ezrei a hegyek­be menekültek a majdnem 52 fokos katasztrofális hőség elől. A Reuter hírügynökség jelenté­se szerint az utóbbi hetekben 94 ember, túlnyomórészt gyer­mekek estek áldozatául e nagy hőségnek. d FILMSZÍNHÁZ NŐKNEK Varsóban „Femina" néven új színház nyílt, mely — mint ne­véből ts látható — elsősorban a gyengébb nemet hivatott szó­rakoztatni. Műsorán főleg sze­relmi témájú lírai filmalkotá­sok szerepelnek. A nézők közt azonban meglepően sok a férfi. á l

Next

/
Thumbnails
Contents