Új Szó, 1969. augusztus (22. évfolyam, 179-204. szám)

1969-08-07 / 184. szám, csütörtök

Világ proletárjai, egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1969. augusztus 7. CSÜTÖRTÖK BRATISLAVA • XXII. ÉVFOLYAM 184. szám Ára 50 fillér FONTOS FELADAT: A lakásépítkezés meggyorsítása KÖZLEMÉNY A SZÖVETSÉGI KORMÁNY ÜLÉSÉRŐL (ČSTK) — A szövetségi kor­mány szerdán Oldfich Cerník miniszterelnök vezetésével ülést tartott. Foglalkozott a lakás­építkezés biztosítását célzó sa­ját határozatának teljesítésével. Megállapította, hogy az intézke­dések nagyobb részét nem, vagy csak késedelmesen teljesí­tették. Így például a Szövetségi Statisztikai Hivatal jelentése szerint az első félévben a la­kásépítkezés évi feladatának csak 20,5 százalékát teljesítet­ték, és emellett a fenti időszak­ban 4000 dolgozó távozott az építőiparból. Különösen aggasztó, hogy nem teljesítik az építőanyag­ipar tervét néhány olyan fon­tos gyártmány termelésében, mint a cement, a mész, a tégla és az égetett burkolóanyag. Ezen a téren a gyártás nem érte el a múlt esztendő azo­nos időszakának szintjét. Éz vi­szont előrejelzi, hogy veszély fenyegeti a komplex lakásépít­kezés 1971—75 évi tervét. Az 1971—1975 évi lakásépít­kezés biztosítására a szövetségi kormány véleménye szerint a figyelmet mindenekelőtt a kö­vetkező kérdésekre kell össz­pontosítani: meg kell oldani a beruházási építkezésekkel kap­csolatos problémákat, mivel ezek növekedése többek között veszélyezteti a lakásépítkezést is; meg kell oldani általában a beruházási tevékenység haté­kony irányításának problémáját, a lakáspolitika koncepciós kér déseit, az építőipar termelőalap­jának koncepciója gyakorlati realizálását, szervezését és irá­nyítását. A kormány javasolta a nem­zeti kormányok elnökeinek, hogy haladéktalanul tegyenek lépéseket a komplex lakásépít­kezés biztosítása érdekében. Konkrét feladatokkal bízta meg a szövetségi kormány az egyes minisztereit is. A kormány a továbbiakban foglalkozott az 1969-ben meg kezdett építkezésekkel kapcso latos javaslattal. Látható, hogy ezek növekedése befolyásolja a már úgy is nagymértékben meg­sokasodott befejezetlen építke­zéseket. De a mi helyzetünkben veszélyezteti a tervezett komp­lex lakásépítkezést Is. A kor­mány ezért megállapította az új építkezések számának felső ha­tárát, és jóváhagyta, hogy az energetika és az építőanyag­ipar néhány építkezését előny­ben részesítsék. A kormány foglalkozott a szövetségi munkaügyi és népjó­léti miniszter jelentésével, amely elemzi a központi szer­veknek azt a_ kérését, hogy az előnyben részesített nyugdíjbiz­tosítási kategóriába sorolják e szervek dolgozóit. A kormány jóváhagyta, hogy a kategorizá­lásban lényeges változtatást ne hajtsanak végre, hanem a prob­lémát népjóléti politikánk alap­vető koncepciójával összefüg­gésben oldják meg. (Folytatás a 2. oldalon) Szlovákia gazdasága 1969 első felében Nem kielégítően fejlődik az ipar és az építőipar • A bérek a kelleténél gyor­sabban emelkednek • A mezőgazdaság kielégítően konszolidálódik • Lassú a gazdasági kiegyenlítődés üteme • Legkifizetőbb ágazatok: az energetika, a vegyipar és a bányaipar A statisztika szerint Szlová­kia gazdasági fejlődésére to­vábbra is a már hosszú idő óta érvényesülő tendenciák nyom­ják rá bélyegüket. Viszont el­mondható, hogy a rövid távon ható negatív tényezők Szlová­kiában nem okoznak annyi gondot, mint a Cseh Szocialista Köztársaságban. A fő tendenciákat a követke­zőképpen lehet jellemezni: — tovább tart a gazdaság di­namikájának a csökkenése. Ez főleg az iparra és az építőipar­ra vonatkozik. Az iparf termelés az 1968-as év első feléhez viszo­nyítva 1969 első felében 5,8 szá­zalékkal fokozódott. Országos viszonylatban 3,7 százalékkal növekedett az jpari termelés. Az építőipar teljesítménye 3,6 szá­zalékkal növekedett. Csehszlo­vákiai méretben ez 2,9 százalé­kot tesz ki. A kormány irányel­vei szerint az ipari termelésnek 1969 ben 12,4 százalékkal, az építőipari termelésnek pedig 5,4 százalékkal kellene foko­zódnia; —- tovább mélyül az átlagbé­rek növekedése és a munkater­melékenység növekedése közöt­ti aránytalanság. Az irányelvek szerint a szocialista szektorban a béreknek átlagosan 5 száza­lékkal kellene emelkedniük. Az első félévben 8,7 százaléknyi az emelkedés. Az iparban az átlag­bérek emelkedése 7,5 százalé­kos, holott a munkatermelé­kenység mindössze 2,3 százalék­kal növekedett. Az építőiparban a bérek 6,3 százalékkal emel­kedtek, a munkatermelékenység azonban csak 3,1 százalékkal nőtt. Mindez azt mutatja, hogy gazdaságunk — az említett szempontokból nézve — kedve­zőtlenebbül fejlődött, mint 19G8 első felében; — a behozatal is kedvezőtle­nül alakult, mert mind a tőkés­piacról, mind pedig szocialista partnereinktől többet vásárol­tunk, mint az előző év hasonló időszakában. A behozatal 37 százalékkal több a kivitelnél. A szocialista országok esetében ez még ennél is többet — 41 száza­lékot — tesz ki. Különösen a szocialista országokba irányu­ló exportunk akadozik; — a termelésben elért érté­kekből nem vagyunk képesek fedezni a beruházásokat. Fogya­tékosságok tapasztalhatók a ke­reskedelemben, az any;agi-mű­szakl ellátásban és a közleke­désben. Ezenkívül a dolgozók­nak nyújtott szolgáltatások sem kielégítőek; — tovább hosszabbodik az építkezések átadási ideje, egy­re több időt vesz igénybe az üzemek, a lakások és más be­rendezések építése. Az utóbbi tíz év körül 1969 első felében építettünk legkevesebb lakást; — az életszínvonal — a bé­rek gyors növekedése miatt — emelkedik. Ez azonban a fej­lesztés rovására történik. Ked­vezőtlenül alakul az egyes szo­ciális és jövedelmi rétegek vi­szonya. A lakosság pénzbevéte­le 1969 első feléhez viszonyítva 17,5 százalékkal fokozódott. A kiskereskedelmi . forgalom ugyanebben az időszakban 16,1 százalékkal növekedett. Egyes közszükségleti cikkek nem kap­hatók, de a szénellátás sem zökkenőmentes. Fogyatékossá­gok mutatkoznak a húsellátás­ban, néha nincs az üzletekben elég tojás és megfelelő meny­nyiségű kenyér. Ezek szerint tehát a gazda­ság konszolidálása nem folyik megfelelő ütemben. A mezőgazdaság az egyetlen ágazat, ahol a konszolidálás te­rén komoly eredményeket értek el. A hústermelésen kívül itt minden szakaszon sikerült a termelés fokozása. Az év első felében a múlt év hasonló idő­szakához viszonyítva Szlovákiá­ban 5,8 százalékkal kevesebb húst vásároltak fel. Az állatál­lomány tavalyi csökkentése — az idén bosszúlta meg magát. Az iparban a termelés foko­zását — sajnos — ahelyett, hogy a munkatermelékenységet fokozták volna, a foglalkozta­tottak számának növelésével érték el. Akárcsak a múlt évek­ben, az idén is lényegesen gyorsabb a termelőeszközök, mint a közszükségleti cikkek gyártása. A termelésnövekedés az első csoportban 7,3 százaié kos, míg a másodikban csak 3,3 százalékot tesz kl. Annak ellenére, hogy a közszükségleti iparban emelkedett az alkalma­zottaik száma, az év első felé­ben csökkent a termelés növe­kedése. Az egyes ágazatokban így ala­kult a termelésnövekedés: faipar 3,9 százalék cellulóz- és papíripar 4,1 százalék textilipar 0,7 százalék cipő- és bőripar 3,3 százalék konfekcióipar 3,0 százalék élelmiszeripar 1,8 százalék. Ha a termelésnövekedést ösz­szehasonlítjuk a kormány irány­elveivel, látjuk, hogy a terme­lés fokozása nem éri el a ter­vezett szintet. (Folytatás a 4. oldalon) ROMÁNIA Megnyílt o X. pártkongresszus Napirenden: Jelentés a Központi Bizottság tevékenységé­ről, az új ötéves terv irányelveinek megvitatása és az új pártalapszabályzat elfogadása Bukarest — Tegnap megnyílt a Román Kommunista Párt X. kongresszusa. A kongressszuson 1915 küldött, közel 1500 vendég — munkások, mérnökök, tech­nikusok, földművesek, tudomá­nyos és kulturális dolgozók, va­lamint Románia nemzetiségei­nek képviselői vannak jelen. A kongresszusra 66 külföldi testvérpárt, köztük Csehszlová­kia Kommunista Pártja is el­küldte képviselőit. Pontosan 9 órakor lépett az emelvényre a kongresszus el­nöksége, Ceausescuval, a párt Központi Bizottságának főtitká­rával az élen, valamint a kül­földi küldöttségek vezetői. A kongresszust Nicolae Ceau­sescu nyitotta meg, majd elfo­gadták a kongresszus következő napirendjét: 1. A Központi Bi­zottság jelentése a párt tevé­kenységéről és jeladatairól a IX. kongresszus óta, amelyet Ceausescu terjesztett elő. 2. Az 1971—75 évre szóló népgazda­ságfejlesztési ötéves terv irány­elveinek és a népgazdaság 1976 —1980 évekre szóló távlati ter­vének megvitatása. Előadó Ion George Maurer miniszterelnök. 3. A Központi Revíziós Bizottság jelentése. 4. Az RKP alapsza­bályzatainak megváltoztatására tett javaslat megvitatása. 5. Az RKP Központi Bizottságának és revíziós bizottságának megvá­lasztása. A Scinteia központi pártlap tegnapi számában „Éljen a szo­cializmus" címmel vezércikkben köszönti a párt X. kongresszu­sát, amelyet történelmi jelentő­ségűnek nevez. (Folytatás a 2. oldalon) VIETNAM J Viszonylagos nyugtatom a csatatereken Orgyilkossággal vádolják Róbert Rheault ezredest % Három hónapon belül további 50 000 amerikai katonái vonnak ki Dél-Vietnamból 0 Az amerikaiak VDK elleni támadásainak mérlege Saigon — A saigoni amerikai katonai főparancsnokság közlé­se szerint a szerdára virradó éj­jel az elmúlt hét egyik legnyu­galmasabb éjszakája volt a dél­vietnami harctereken. Az elmúlt 48 órában a szabadságharcosok csak két nagyobb rakétatáma­dást hajtottak végre, amelyek azonban az amerikai jelentések szerint nem okoztak különösebb károkat. A saigoni haderők parancs­noksága kisebb összecsapások­ról tesz jelentést a Mekong-del­ta vidékéről, ahol állítólag 11 szabadságharcos vesztette éle­tét és kilenc esett fogságba. A hagyományokhoz híven mind­össze „könnyebb" veszteségek­ről számolt be a dél-vietnami katonai jelentés. A Dél-Vietnamban állomásozó amerikai haderők saigoni szó­vivője szerdán bejelentette, hogy Róbert Rheault ezredest, a kü­lönleges amerikai alakúlatok pa­rancsnokát, további 7 tisztet és egy altisztet orgyilkosság vád­jával letartóztattak. Az orgyil­kosságot egy meg nem nevezett vietnami ellen követték el jú­nius 20-án, nem messze állo­máshelyüktől, Nha Trang-tói. A szóvivő nem volt hajlandó meg­nevezni a meggyilkoltat, sőt a gyilkosság körülményeiről sem adott tájékoztatást. Rheault ez­redest július 21-én fosztották meg tisztségétől és bűntársaival együtt Long Binhben tartják fog­va. Az NBC televízióállomás au­gusztus 5-én bejelentette, hogy három hónapon belül további 50 ezer amerikai katonát vonnak ki Dél-Vietnamból. Nagyon va­lószínű, hogy az év végéig újabb 50 ezer amerikai katona tér vissza hazájába. Ezek szerint a Dél-Vletnamből kivont amerikai katonák száma ebben az évben elérné a 125 000 főt. A tudósító jelentése szerint Níxon elnök a jövő héten ösz­szehívja a nemzetbiztonsági ta­nácsot, hogy annak tagjait meg­ismertesse tervével. A Pentagon néhány magas rangú képvise­lője úgy véli, hogy a szabad­ságharcosok azért csökkentet­ték harci tevékenységüket, mert végre megkezdődött az ameri­kai egységek kivonása. Az amerikai légierő július fo­lyamán 1090 kémrepülést vég­zett a VDK területe fölött, és egy egész sor további támadást intézett a 19. szélességi foktól délre eső területek ellen, jelen­tette tegnap Hanoiban az ame­rikai katonai gaztetteket vizs­gáló bizottság. Július 7-én és 13-án az amerikai légierő raké­tatámadást intézett Vinh váro­sa ellen, amelynek során há­(Folytatás a 2. oldalon) A 24 OLDALAS ÚJ SZÚ mmpi\ GAZDAG TARTALMÁBÓL: Elsőrendű feladat a lakásépítés — Beszélgetés Milan Hladký fejlesztésügyi és műszaki miniszterrel Nehézségekkel bár, de épül a prágai metró — Kardos Márta riportja A felkelés rádiója — Vilcsek Géza írása Az értelem parancsa — Fábry Zoltán írása Képregény — Alberto Moravia elbeszélése Madrasból jöttem — Sebes Tibor indiai riportja Versek, humor, rejtvények

Next

/
Thumbnails
Contents