Új Szó, 1969. augusztus (22. évfolyam, 179-204. szám)
1969-08-07 / 184. szám, csütörtök
Közlemény a szövetségi kormány üléséről (Folytatás az 1. oldalról) A kormány a továbbiakban jóváhagyta, hogy a szocialista országokkal létesített nemzetközi gazdasági, tudományosműszaki együttműködés és kapcsolatok ügyvitelét egy miniszterhelyettes vezesse. A kormányt tájékoztatták a Szófiában 1969. május 15-től 28-ig tartott idegenforgalmi kérdésekkel foglalkozó nemzetközi konferenciáról, és jóváhagyta a csehszlovák küldöttségnek ezen a konferencián tanúsított állásfoglalását. A kormány foglalkozott a csehszlovák állami és gazdasági szervezetek külföldi kapcsolatainak koordinálásával és megállapította az erre vonatkozó alapelveket. A kormány jóváhagyta, hogy Jozef Šmídmajert, a Csehszlovák Televízió központi igazgatóját felmentsék eddigi tisztsége alól és más feladatokkal bízzák meg. Egyidejűleg köszönetet mondott az eddigi értékes munkájáért. A Csehszlovák Televízió központi igazgatójává dr. Ján Zelenknt nevezte ki. A barátság jegyében Kettős határmenti találkozó Vyšné Nemeckén, jobban mondva a csehszlovák—szovjet határsáv közti hatalmas téren — ahol a két baráti ország népei képviselőinek rendszeres találkozójára évente sor kerül — ünnepi hangulat uralkodott kedden a késő délutáni órákban. A teret körülvevő oszlopokon csehszlovák és szovjet zászlókat lengetett az enyhe augusztusi szellő. A határmenti rámpán hatalmas transzparens, melyen szlovák és ukrán nyelven ez állt: „Hálásan köszönjük a baráti segítséget." Hazatértek a szovjet kombájnosok A téren pattogó indulók dallamai mellett piroskendős pionírok, kezükben virágcsokor, és a nagymihályi járás néhány szövetkezetének, állami gazdaságának képviselői gyülekeztek. Néhány perces várakozás után Vyšné Nemecké felől feltűnt az első, kalászkoszorúval és segítséget köszönő szlovák felirattal ékesített szovjet kombájn, nyergében Kiss Sándorral, az Uzsgorod melletti Kirov kolhoz kombájnosával, őt követte a többi, s mind a harminc kombájn felsorakozott a téren. Elsőként Kovács mérnök, az SZKP uzsgorodi járási bizottságának vezető titkára lépett a mikrofonhoz, üdvözölte a csehszlovák nép jelenlevő képviselőit, majd köszönetét fejezte ki a hazatérőben levő szovjet kombájnosoknak a nagymihályi járás mezőgazdasági üzemei számára az aratásban nyújtott segítségükért. Ezt követően Juraj Mikila mérnök, az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériuma kelet-szlovákiai kirendeltségének vezetője a minisztérium nevében, Ján Pirč, az SZLKP nagymihúlyi járási bizottságának vezető titkára és Pavol Juhas mérnök, a Szobránci Állami Gazdaság igazgatója a mezőgazdasági üzemek nevében fejezte ki elismerését és köszönetét a szovjet kombájnosoknak, akik 30 gépükkel alig négy és fél nap alatt a nagymihályi járás 15 szövetkezetében és két állami gazdaságában több mint 1100 hektáron végezték el az aratást és 3200 tonna terményt csépeltek ki. Ezzel nagymértékben meggyorsították az aratási munkálatokat, s hozzájárultak ahhoz, hogy a járás Kelet-Szlovákiában elsőként teljesítette a gabonaneműek felvásárlási tervével kapcsolatos feladatokat. Csehszlovák kultúrnapok Ukrajnában A Szovjet kombájnosok búcsúztatása után a határmenti csehszlovák turistaházban a kelet-szlovákiai és a kárpátontúli területek kultúrintézményeinek a képviselői a szeptember 23 és október 6-a között Ukrajnában megrendezésre kerülő csehszlovák kultúrnapok előkészületeiről, programjáról tárgyaltak. Szovjet részről V. Kerecsanyin, az SZKP kárpátontúli területi bizottsága kulturális osztályának vezetője, a kelet-szlovákiaiak részéről pedig Ján Novinky, az SZLKP keletszlovákiai kerületi bizottságának osztályvezetője vezette a küldöttséget. A Csehszlovák Rádió és Televízió kassai stúdiójának képviselői, valamint a kerületi művelődésügyi központ Igazgatója előterjesztették programjavaslataikat, melyeket mind szovjet, mind csehszlovák részről az illetékes párt- és államhatalmi szervek hagynak jóvá. A programtervezetben számítanak a kassai Állami Színház balettegyütesének, számos népi együttes, köztük a medzilaborcei ukrán és a szinai magyar, valamint több üzemi dal- és táncegyüttes fellépésére. Sor keiül néhány képzőművészeti és a Szlovák Nemzeti Felkelés, valamint a duklai harcok jelentőségét tükröző, a két nép barátságát a harcokban is jelképező kiállításokra. A Csehszlovák Televízió kassai stúdiója Kelet-Szlovákia dolgozóinak életéről, sikereiről készített rövidfilmet mutat be az ukrajnai csehszlovák kultúrnapok idején. Ebben az időszakban számítanak a keletszlovákiai pártsajtó szlovák, ukrán és magyar nyelven kiadott rendkívüli közös számaira is a Szovjetunió kárpátontúli területén élő dolgozók részére. Mindkét találkozó az őszinte barátság jegyében zajlott le, s azt bizonyította, hogy a két ország népei a jó szomszédhoz illő testvéri együttélés és kölcsönös megbecsülés ügyét szorgalmazzák. (kulik J A köztársasági elnök napiparancsa (CSTK) — A Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke július 25-1 napiparancsával Otakar Rytír hadseregtábornokot a CSSZSZK-ban ideiglenesen állomásozó szovjet katonaság ügyeit intéző kormánybiztossá nevezte ki. Štrougal elvtárs Strakonicén (ČSTK) — Dr. Lubomir Štrougal, a CSKP KB' cseh irodájának elnöke, a CSKP Központi Bizottsága elnökségének tagja képviselői választási körzetében tegnap részt vett a Strakonicei Járási Nemzeti Bizottság bővített plenáris ülésén. A tárgyalás legfőbb napirendi pontja a szocialista törvényességnek a járásban való megtartása volt. A vita keretében Štrougal elvtárs is felszólalt, konkrétan állást foglalva a felvetett javaslatokhoz, ismertette a jelenlevőkkel a január utáni fejlődés problémáját, a tavalyi hibák okait, a köztársaság politikai válságának okait és a párt vezető szerepe megszilárdításának kérdéseit. A délutáni órákban Štrougal elvtárs a strakonlcei üzemek népi miliciáinak tagjaival tartott megbeszélést, az esti órákban pedig a Týn nad Vltavou-i aktívával tárgyalt. — Dr. LADISLAV ADAMEC, a CSSZK kormányának ügyvezető alelnöke szerdán fogadta Miloš Veselýt, hazánk újonnan kinevezett chilei rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, aki rövidesen elutazik állomáshelyére. A miniszterelnök-helyettes ugyancsak szerdán fogadta Siegfrid Grossert, az NDK csehszlovákiai nagykövetségének tanácsosát. — A CSKP KB cseh irodája ezúton mond köszönetet az öszszes pártszeiveknek, intézmé nyeknek és személyeknek dr. Oldŕich Pruša, a CSKP KB cseh irodája titkárának elhalálozása alkalmával kifejezett részvétnyilvánításukért. — STANISLAV LUPTÄK, szlovák iparügyi miniszter tegnap Moszkvába utazott, ahol részt vett a KGST állandó bizottságai elnökeinek rövid munkaértekezletén. Lupták miniszter a KGST állandó könnyűipari bizottsága nak elnöke. Elhalálozás — Jaroslav Drtina, a CSSZK iparügyi miniszterének első helyettese, a Szövetségi Iparügyi Bizottság tagja a Munkaérdemrend tulajdonosa szerdára virradó éjszaka 58 éves korában elhunyt. — Életének 78. évében Prágában augusztus 4 én meghalt Bohdan Sumavanský (írói néven T. R. Fleld) költő, műrordító, szatíraíró. MUNKÁNKKAL BIZONYÍTUNK AKTÍVAÉRTEKEZLET AZ ELEKTROSVITBEN A kommunisták aktivitása növelésének egyik feltétele a gyors és helyes tájékoztatás. Ezt az elvet követi munkájában az érsekújvári Elektrosvit üzemi pártbizottsága ls. A felsőbb pártszervektől kapott tájékoztatást rögtön továbbítja az alapszervezetek vezetőinek, hogy ismertessék a párttagokkal, mert elsősorban nekik kell befolyásolni munkatársaik véleményét. A tájékoztatás bővítését szolgálta a tegnap délután megtartott aktívaértekezlet is, amelyen részt vettek az alapszervezetek elnökei, a gazdasági vezetők és a társadalmi szervezetek vezetői. Pavel Lukačik, az üzemi pártbizottság elnöke a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom aktuális kérdéseiről tartott beszámolót, és tájékoztatta a pártakti vát Vasil Bifak eltvársnak, a CSKP KB titkárának a pozsonyi pártértekezleten elhangzott beszámolójáról, amelyben kifejtette egyéni véleményét a január óta eltelt időszakról. Tóth Zoltán, a járási pártbizottság dolgozója az Ideológiai aaTelés kérdéseivel foglalkozott, Vojtech Polák, a járási pártbizottság vezető titkára pedig a CSKP KB Elnöksége nyilatkozata támogatásának szükségességéről beszélt: „A járásban is akadnak szélsőséges elemek, akik a politikai válság kiélezésére törekednek, hamis és valótlan hírekkel szeretnék befolyásolni az emberek véleményét és a pártvezetés iránti bizalmát." Az Elektrosvitben a demokratizálódási folyamatban, majd az augusztusi események után is higgadtan, az értelemre hallgatva ítélték meg az eseményeket. Az üzemi pártbizottság megtartotta vezető szerepét, hogy a dolgozók döntő többsége helyesli a májusi párthatározatokat, ezt az elért eredményeik is bizonyítják. Az elhangzott vélemények szerint a dolgozók nem a napi szenzációkra kíváncsiak, hanem azt akarják, bogy kiláboljunk a nehéz gazdasági helyzetből, és emelkedjék az életszínvonalunk. A felszólalók hangsúlyozták, hogy a pártbizottságnak hatékonyabban kell aktivizálni a párttagokat, mert csak így lesznek képesek megnyerni a dolgozókat a párt irányvonalának teljesítésére. Az eszmei nevelésben különösen fontos helyet foglal el az internacionalizmus elveinek helyes értelmezése. Ennek kapcsán mint soron következő feladatot említették Csehszlovák—Szovjet Baráti Szövetség üzemi szervezetének a megalakítását. Az értekezlet résztvevői állásfoglalásukban hangsúlyozták, hogy teljes mértékben támogatják a CSKP KB Elnökségének az SZNF és hazánk felszabadítása közelgő évforduló alkalmából köz zétett nyilatkozatát. A kommunisták biztosítják, hogy a munkahelyeken nem kelthetnek zavart a jobboldali opportunista elemek, vagy az ellenséges propaganda által félrevezetett egyének. Az alapszervezetek elsősorban az internacionalizmus eszméit bátran hirdető kommunistákra támaszkodva igyekszenek kialakítani az alapszervezetekben az eszmei egységet és biztosítani a májusi határozatokra épülő tervlik teljesítését. (cs) Aratási koszorú és üdvözlő levél Husák elvtársnak (ČSTK) — A CSKP Központi Bizottsága titkárságán tegnap látogatást tett a Pohorelicei (dél-morvaországi kerület) Állami Gazdaság küldöttsége. Az állami gazdaság dolgozóinak párt- és szakszervezeti alapszervezetének nevében a küldöttség aratási koszorút és üdvözlő levelet adott át Gustáv Husák, a CSKP KB első titkára számára. A koszorút és a levelet Ervin Žídek, a CSKP KB mezőgazdasági osztályának vezetője vette át a küldöttektől. A dolgozók a levélben a következőket írják: „A gazdaság földjein rémét kinőtt az új kenyér, és az aratás valóban gazdag volt: 1731 hektárról 67 500 tonna gabonát arattunk le. Az állami alapokba 336 vagon gabonát adtunk le, tehát 43 vagonnal többet, mint azt a szerződéses kötelezettségünk előírta. Ez a mi hozzájárulásunk a politikai és gazdasági élet normalizálásához, mert csak a szenvedélyektől mentes tettek jelentik a január utáni politika valódi támogatását". . A Pohorelicei Állami Gazdaság dolgozói különösen jó búzatermést értek el. A minorovi fajta átlagos hektárhozama 43 mázsa volt, de a csúcshozamok elérték az 59 mázsát is. A beszélgetés során nem titkolták nehézségeiket sem. de biztosították a pártot arról, hogy a nehészségek ellenére is teljesítik a terveket és a szerződéses kötelezettségeiket, és megteremtik az 1970. évi termelés fokozása lehetőségeinek feltételeit. Jan Novosad, az állami gazdaság igazgatója, valamint a párt és a szakszervezeti alapszervezetek elnökei ismertették elképzeléseiket a mezőgazdaság fejlesztésével kapcsolatos feladatokról, mivel ebben a szakágazatban látják a népgazdaság stabilizációs tényezőjét, amelyet erkölcsileg és politikaigazdasági téren is teljes mértékben támogatni kell. ülésezett a szövetségi kormány elnöksége (ČSTK) — A szövetségi kormány elnöksége tegnapi ülésén jóváhagyta az állam ügyviteliterületi tagoltságának a kérdéseivel és a nemzeti bizottságok kiépítésével foglalkozó kormánybizottság tevékenységének felújítását. A bizottság elnökévé dr. Sámuel Falfant nevezte ki. A bizottság tagjai a nemzeti kormányok alelnökei, valamint a CSSZK és SZSZK Belügyminisztériumának, továbbá a nemzeti bizottságok képviselői. A kormánybizottság tiszteletben tartja a csehszlovák szövetségi alkotmánytörvény ide vonatkozó határozatait, amelyeknek értelmében a nemzeti bizottságok irányítása és területiügyviteli tagoltsága a nemzeti kormányok hatáskörébe tartozik. Elsősorban arra törekszik, hogy koordinálja és egyesítse a nemzeti bizottságokat az olyan alapvető kérdésekben, amelyek nem Igényelnek különleges megoldást. 16 000 TONNA SZÉN TERVEN FELÜL (ČSTK) — A handlovái szénbányák dolgozói az év kezdete óta 16 000 tonna szenet fejtettek terven felül. A tervet júliusban is túlteljesítették, holott az előző években ebben a hónapban a munkaerőhiány nehézségeket okozott. A handlovái bányászoknak az a célja, hogy az őszi és téli hónapokban a lehető legnagyobb napi eredményeket érjék el, és így biztosíthassák a háztartások és lakótelepek zavartalan, szénellátását. A tárnákban előkészítik a megfelelő kapacitást, nehézségek csupán a felszíni munkahelyeken mutatkoznak. Megnyílt a X. pártkongresszus (Folytatás az 1. oldalról) Ceausescu, a párt főtitkára mintegy négy és fél órás beszédben terjesztette elő a Központi Bizottság jelentését. Beszédének első részében Románia gazdasági helyzetével, a népgazdaság egyes ágazatainak jejlődésével és jövőbeni jeladataival foglalkozott. Hangsúlyozta a munkatermelékenység fokozásának jelentőségét, az üzemek, gyárak önálló gazdasági fejlődésének szükségességét. Kitért az államirányítás korszerűsítésének néhány fontosabb kérdésére is. Ezután a múlt néhány hibáját sorolta fel, és kérte a kongresszust, hogy hagyja jóvá a párt 1968. áprilisában hozott határozatát az ártatlanul elítélt és meghurcolt személyek rehabilitációjával kapcsolatban. Ideológiai kérdésekről szólva kijelentette, hogy a szocialista internacionalizmus nem jelenti azt, hogy megszűnik az egyes nemzetek önrendelkezési joga, sőt, éppen ellenkezőleg, ez feltételezi annak teljes érvényesülését. A román párt főtitkára nemzetközi kérdésekről szólva eleViszonylagos nyugalom a csatatereken (Folytatás az 1. oldalról) rom munkás életét vesztette és további három megsebesült. Ha Tinh tartományban július 28-án az amerikai repülőgépek halászhajókat támadtak. Quang Binh tartományban több falut támadtak meg. A támadások főleg Vinh körzetére összpontosultak, amelyet az amerikaiak 102 bevetésben támadtak. A fegyvermentes övezet északi részében hét napon át mérgező anyagokat szórtak le amerikai repülőgépek kilenc falura, melynek következtében több ezer ember megbetegedett, elpusztultak a háziállatok és a vetemények. A haditengerészet öt part menti községet támadott meg. mezte a jelenlegi világimperializmus helyzetét és megállapította, hogy a nemzetközi imperialista körök minden igyekezetükkel a világ forradalmi fejlődésének átalakulását akarják megakadályozni. Ezzel kapcsolatban kiemelte a szocialista országok, a nemzetközi munkásosztály és a kommunista mozgalom erejét, egységét. A szocialista országok kapcsolatairól szólva megemlítette, hogy bizonyos kérdésekben ugyan véleménykülönbség áll fenn a román párt és egyes szocialista országok pártjai között, de ez nem lehet akadálya a gazdasági együttműködés továbbfejlesztésének. Befejezésül a kommunista és munkáspártok nemrég Moszkvában lezajlott nemzetkőzi értekezletének eredményeit méltatta, amit a jelenlevők többször is megtapsoltak. mmsmmMwm LAPZARTAH0R érkezett KIESINGER KANCEI.LAR AZ USA-BAN New York —r Kiesinger nyugatnémet kancellár tegnap rövid udvariassági látogatásra az ENSZ székhelyére látogatott, ahol megbeszélést folytatott U Thant főtitkárral. Kiesinger innen Washingtonba repül, ahol ma Nixon elnökkel folytat megbeszéléseket. TŰZHARC A SZUEZ I-CSATOR MÁNÁL Kairó — Az Egyesült Arab Köztársaság katonai szóvivője közölte, hogy szerdára virradó éjjel több összetűzés zajlott le az egyiptomi és az izraeli csapatok között a Szuezi-csatorna déli részében. A szóvivő szerint több izraeli ágyút harcképtelenné tettek. KOZMOSZ 291. Tegnap a Szovjet01 KERING A Moszkva unióban föld körüli pályájára juttatták a Kozmosz 291-es mesterséges holdat. Jelentések szerint a mesterséges hold műszaki berendezése az előre megadott tervek szerint működik. 1969. VIII. 7.