Új Szó, 1969. augusztus (22. évfolyam, 179-204. szám)

1969-08-24 / 34. szám, Vasárnapi Új Szó

A Akár egy régi fiira, úgy pereg le előttem újra és újra az 1965-ös csallóközi nyár drámája. A filmkockák: parasztarcok menekülő faluk, félelemtől vonító kutyák, rémült gyermekek, káromkodó férfiemberek, jajveszékelő vénasszonyok. Az az ekeli éjszaka! Koromsötétségben az árvíz neszeit lestük. Kísérteties egymásutánban bombarobbanásszerű dörejek. Ahány dörrenés, annyi romba dőlt ház. Ilyenkor a körülállók szemei a könnytől fényesebbek lettek. Szó nélkül is azt kérdezték: Az enyém? A tied? ... Vajon kinek az otthona zuhant éppen most a vízbe? így volt ez akkor az Alsó-Csallóköz valamennyi községében. Az emberek a tönkrement termést, a szülőházat, a romba dőlt iskolákat siratták. ' És mindenki ugyanazt kérdezte: mit hoz vajon a holnap? Az élet azonban nem állt meg. Megkezdték a kárbecslést. A végeredmény: öt-hatmilliárdos értéket vitt el a Duna. Az elmenekült lakosság csak hetekkel később kezdett visszaszállingózni. És újra, ahány ember, — annyi kérdés. Valamennyi kérdés lényege ugyanaz volt: Nem következhet be még egyszer a katasztrófa? Megfékezhető-e az örök folyam, hogy ezután már csak az embert szolgálja? Ferdinand Téhnik mérnök, a tapasztalt szakember nem sokkal az árvíz után sok más vízügyi szaktekintéllyel együtt a helyszínre érkezett. Téhnik mérnök azóta is egyhuzamban itt dolgozik. Az ő véleménye az, hogy: „Nincs olyan rakoncátlan folyó, amit a XX. század technikai eszközeivel ne lehetne megfékezni, kordában tartani." Ezt a tényt különben már akkor és azelőtt sok ezren sejtették. Egyszerű csallóközi emberek, akik megrökönyödve állapították meg, hogy az 1954-es áradást követően (amikor hajszálon múlott, hogy a folyam nem tépte szét a töltést) megkezdték ugyan a gátak erősítését, de a munkálatokat nem fejezték be. Az öreg víz menti emberek, akik úgy ismerik a folyó természetét, mint saját feleségüket, csak a fejüket csóválták. Már jóval a katasztrófa előtt mondták: Kár, hogy itt spórolnak a pénzzel... — Hatmilliárd koronánkba került ez a takarékoskodás — állapítja meg egykedvűen a mérnök. Viszont rögtön azt is hozzáteszi, hogy drága volt a tandíj, de megtanultuk a leckét. A térképen megmutatja, a Hydrostav vállalat milyen munkálatokkal biztosítja, hogy ne legyen többé árvíz. Fő feladat a Bodak—Komárom közötti mintegy 60 kilométeres szakasz megerősítése. Az 1954-es nagy víz után ugyanis csak Bodakig szilárdították meg a töltést. További feladatuk a Vág „megfékezése" és Komárom védelme. A Gúta alatti szakaszt bízták a Hydrostavra. Mind a Duna, mind pedig a Vág menti munkálatok zömét már elvégezték. Több százezer köbméter földet mozgattak meg, a töltések szélességét egyes helyeken az eddiginek a kétszeresére növelték és jócskán magasították is a gátakat. Vázlatokon mutatja meg a mérnök, hogy miért építettek a víz felöli oldalra — a töltés mellé — egy „szőnyeget", amely főleg akkor jelent sokat, amikor áradások idején a folyam medrében másodpercenként már mintegy 5000 köbméter víz hömpölyög. Beszámol arról is, hogy a meder és a töltés közé függönyt építenek. Ogy épül, hogy a töltés meder felöli oldalán egymástól bizonyos távolság-okra furatokat készítenek. Ezekbe cementből és más gyorsan kötő anyagból álló keveréket nyomatnak. A függöny a föld alatti átszivárgások megakadályozására van hivatva, mert ezek az átszivárgások a legalattomosabbak, s így a legveszélyesebbek is. A Duna mentén nemegyszer megtörtént már, hogy a töltés látszólag szilárdan állt és senki se sejtette, hogy az észrevétlen átszivágásokból a töltés alatt a víz számára fokozatosan „alagutak" keletkeztek. A töltés az ilyen esetekben végül is beszakadt. A töltések megerősítése, magasítása, szélesítése és „elfüggönyzése", az, amit általában az árvízvédelmi építkezések II. szakaszaként emlegetnek, mintegy 700 millió koronás beruházást igényelt. A mérnök — pedáns ember. Nem szívesen végez félmunkát, így azt is nyíltan megmondja, hogy az eddig elvégzett munkával az árvízvédelmi építkezéseknek nem volna szabad befejeződniük. — Ez lenne a harmadik szakasz? — Ogy is nevezhetnénk. Az előzetes számítások szerint ennek realizálása mintegy kétmilliárd koronát igényelne. Csakhogy itt már nemcsak a közvetlen árvízvédelemről lenne szó, hanem egy, az egész Csallóköz életére kiható koncepció megvalósításáról. Itt már a termékeny róna komplex csatornázása is szóba kerülne, hogy a csatornákon át a talajvizet könnyen a Dunába lehessen ereszteni. Újra és újra arra gondol az ember: mindez két milliárdba kerülne. Viszont ha így meditál az ember, az is nyomban az eszébe jut, hogy: az 1965-ös árvíz — hat milliárdjába került az országnak. Tucatnyi szaktanulmány elhangzott már azokon a tudományos értekezleteken, amelyek közös témája a Duna volt. A A végső következtetés mindig ugyanaz: érdemes a folyam komplex szabályozásába és Csallóköz csatornázásába invesztálni, mert az ilyen kiadások igen rövid idő alatt megtérülnek. Elsősorban a terméstöbblet révén. Több tízezer hektáron szinte megduplázódhatna a termelés. A III. szakasz terveinek megvalósítása egyelőre még a jövő zenéje. Ogy tűnik, hogy ez határt — felső határt — is szab a vízszabályozó mérnök fantáziájának. Téhnik mérnök azonban rácáfol erre a feltételezésre, mert így vélekedik: — A Duna-probléma végső megoldását, a folyam teljes kihasználását a bősi erőmű felépítése jelentené. A románok a Vaskapunál már elrekesztették a Dunát, a jugoszlávokkal közösen rövidesen üzembe is helyezik az erőművet. Mi — sajnos — még mindig csak tervezgetünk, pedig világos, hogy a vállalkozás kifizetődne. Miközben afölött töprengünk, hogy: rövidesen kifogynak a széntartalékok és hogy évtizedeken belül bekövetkezik a világ energiakrízise, kihasználatlanul hagyjuk legnagyobb folyónk energiáját. A Duna medrében átlag 2400—2500 köbméter víz hömpölyög le másodpercenként. A csehszlovák Duna-szakaszon a folyam esése 20 méter. A laikus szemlélő számára is világos, hogy itt óriási hidroenergetikai potenciálról van szó, amelynek parlagon hagyása enyhén szólva könnyelműség. Téhnik mérnök és társai már eddig is jelentős munkát végeztek. Kidolgozták az árvízvédelmi rendszert, gondosan ügyeltek arra, hogy a töltésnek ne legyenek gyenge pontjai, mert tudják, hogy a víz megtalálja a gyenge pontokat. Négy esztendeje két helyen is megtalálta. Ahogy a mérnök az árvízvédelemről beszél, nekem úgy tűnik, hogy — saját és társai tudását ismerve és a XX. század technikájának színvonalát figyelembe véve — ő nemcsak védekezni szeretne, hanem „támadni" is. „Megtámadná" a Dunát, hogy „elrabolja" a folyamtól az energiát. Csehszlovákia folyóvizeinek energiáját eddig csak 27 százalékban használják ki. Sokan azt állítják: az atomerőművek építése előnyösebb. A gazdaságilag fejlett országok példája bizonyítja, hogy vízi erőművet még ma is érdemes építeni. Svájc hidrotechnikai forrásainak kihasználási aránya 91 százalék, Olaszországé 73 százalék, Franciaországban pedig 69 százalékra hasznosítják a folyók erejét. A többi nyugat-európai ország példája ls azt igazolja, hogy a dunai vízierőmű-építési terveket érdemes lenne újra elővenni, mert a villanyáram világosságot, gazdagságot, jólétet jelent. T. M. hri 1 N 1 e/s m si 4