Új Szó, 1969. augusztus (22. évfolyam, 179-204. szám)

1969-08-23 / 198. szám, szombat

TÁNCDAL ÉS JÁTÉK NÉHÁNY GONDOLAT AZ IDEI MAGYAR TÁNCDALFESZTIVÁL UTÁN Az idén már harmadízben nyílt alkalmam személyesen részt venni Budapesten a júliusi, első nyilvános elődöntőtől az augusztusi döntőig százezreket érdeklő és szavazásra ösztönző Magyar Táncdal fesztivál döntőjén. (Nem túlzás ez a szám, hiszen egy-egy elődöntő után a rendezőség mindig közel félmilió közönségszavazatot kapott.) Eddig — ki tudja ini okból — egy esztendőben sem éreztem azonban még anynyira mint ez idén: a mai magyar tánczene legrangosabb rendezvényének nincs határozott arcéle. Lehet, hogy ellenérvként valaki most például a döntő népes zsűrijének összetételét hozza majd föl, ahol — többek között — helyet kapott a londoni BBC műsorigazgatója, a stockholmi rádió könnyűzenei rovatvezetője, a híres Rio de laneiró-i dalfesztivál igazgatója, a Pop-fesztiválok Nemzetközi Szövetségének főtitkára, a pozsonyi Szlovák Televízió igazgatóhelyettese, a világsztár Udo fürgens stb. A helyszínen látottak, tapasztaltak alapján mégis azt kell mondanom, hogy a több fő- és különdíjat hozó finálé inkább egy nemzetközi szakemberek segédletével lebonyolított szombat esti tévéműsorra hasonlított, mint egy év könnyűzenei termésének javát fölmérni hivatott hazai nemzeti dalverseny döntőjére. Nem a dalok hullámzó színvonalára gondolok itt — ami minden fesztivál törvényszerű velejárója —, de küldetésbeli és szervezési fogyatékosságokra, következetlenségekre ... Hadd bizonyítsak rögtön „élő" példával: a rendezőség egyik tagja kérésemre így jellemezte a táncdalfesztivál szerepét: „Ez a fesztivál szórakozási játék ... S nem véletlenül beszélünk játékról, hiszen a táncdalfesztlvál előkészítői — szerkesztők, szerkesztőbizottság, zenei vezető, zenei rendező, mind-mind annak szánták. Kellemes nyári szórakozásnak. Azért rendezzük, mert igény van rá, arra, hogy így ís szórakozzunk ..." Nos, gondolom, épp ez az igény az, ami kötelez, amiből az illetékeseknek a jövőben ki kellene indulniuk. Kiindulópontul az eddigi, de Hőképpen az idei fesztivál pozitívumai szolgálhatnak. Bebizonyosodott például, hogy a mai TÉLI DIVAT: a „mini" és a „maxi" iisszecsauása A SORS IRÓNIÁJA, HOGY A LEGNAGYOBB PÁRIZSI DIVATCÉGEK ÉPPEN AK KOR MUTATTÁK BE, TÉLI KOLLEKCIÓIKAT, AMIKOR PÁRIZSBAN KÁNIKULAI HŰSÉG DÜHÖNGÖTT. EZ AZONBAN NEM CSÖKKENTETTE A NAGY ÉRDEKLŐDÉST. A divaibemutatók minden év ben heves csatákra adnak alkalmat: A küzdelem a ruhák hossza, színe, szélessége, apró kiegészítői körül folyik. A legvitatottabb probléma még mindig a szoknya hossza. Ezen a téren egyáltalán nem beszélhetünk egységes véleményről. A bemutatókon éppúgy látható volt a föld felett 20 cm-s magasságban végződő ruha, mint a térd felett a 20 cm-t alig elérő szoknya. Egyes nagy divatházak jSt. Laurent, Ricci, Chanel) kísérletet tettek arra, hogy a divatot a hosszú szoknya irányába tereljék. E támadásuk azonban a Dior heves ellenállásába ütközött, ugyanis e vezető divatház a merésznél merészebb miniszoknyák sorozatát vonultatta fel és nagy sikert aratott velük. A Cardin cég a két véglet egyeztetésére törekedett: bemutatott modelljein a szoknya igen rövid (18 cm-rel a térd fölött végződik), a hozzávaló kabát pedig igen hosszú (20 cm-rel a föld felett). Ez az ötlet más szabászati cégeket is megihletett, s a bemutatókon nadrágra omló hosszú tunikák is szerepeltek. Meghosszabbodik A ruhák hossza körüli bizonytalanság néhány szakújságírót arra késztetett, hogy kijelentsék, „a szoknya meghosszabbodása a levegőben lóg". Mások ugyancsak siettek bizonygatni: „Ezúttal már biztos, hogy a hosszú szoknya győz". A kurta szoknya híveinek azonban igen népes tábora van, s nem szűkölködik az ellenérvekben. Az Humanité divatszakértőjének meggyőződése, hogy maguk a hosszú modelleket bemutató divatcégek sem bíznak kísérletük sikerében. „Ez csupán játék, stíluskísérlet, s nem valószínű, hogy a divat visszatérne a múlthoz". Ted Lapidus divatszabász, a rövid szoknya úttörője bemutatójának vendégeit nagy felirattal fogadta, amely Konfucuszt idézi: „Ha a nőnek hosszú a ruhája, akkor a férfinak megnyúlik az ábrázata". Egy másik Pierre Cardin lampion ruhamodellje. felirat pedig így szól: „Hosszú ruha, csalódott férfi". Ügy tűnik, hogy a ruha hoszsza körül évek óta folyó vita még egy jó ideig eltart, s végül is nem a divattervezők, hanem maguk a nők döntik el e csata kimenetelét... Ami a nadrágot illeti véglegesen — legalábbis 1970-ben — győzött mint nélkülözhetetlen női ruházati cikk. Sötét színek A divatbemutatókon fontos szerepet játszottak a színek is. Ezúttal a sötét színek, a fekete és a szürke domináltak. Ezenkívül valamennyi kollekcióban megtalálható volt a piros, a gesztenyebarna, a sárga és a zöld valamennyi árnyalata. Az egyik legkedveltebb ruhaanyag a jersey. A ruha vonala ugyanolyan, mint az előző évadban: szűk vállszélesség, lefelé enyhén bővülő szélesség. A téli divatban igen fontos szerepe van az igen rövid szoknyához viselt harisnyanadrágnak, amelyet Oourréges „második bőrnek" nevez. Ez a rendkívül tapadó, vékony anyagból készült ruhadarab megfelelően és praktikusan egészíti ki a miniszoknyát. Ami a ruha kiegészítőit illeti, 1970-ben a divathölgyek óriási sálakat, zománcozott kereszteket, vastag láncokat, hatalmas gombbal záródó öveket, vállra akasztható táskákat, vastag kötésű térdharisnyát stb. viselnek majd. magyar könnyűzene énekesekben és komponistákban egyaránt ritka-gazdag tartalékkal rendelkezik. Igaz, a fiatal kezdő komponisták és szövegírók többsége az elődöntőkben „elvérzett", de huszonnyolc kezdő előadó közül hat a döntőbe jutott. A szakemberek különösen Balázs Eszternek jósolnak szép eredményes karriert, de külön figyelmet érdemel Vogh Károhy szép hangja és Paudics Béla kitűnő show-érzéke is. A komponisták ambícióit a válogató előzsűrihez küldött kétezer új táncdal dicséri. Ezzel szemben az elődöntőkön és a finálén egyaránt föltűnt a dalok szövegének egyhangúsága, stiláris és értelmi logikátlansága, amit számos esetben még az édeskés sziruposság is átszőtt. A döntőn hallott számok közül ilyen tekintetben csak a Vén tükör (énekelte Zalatnay Sarolta), az Egy fiú a házból (énekelte Késmárky Marika), Régi kép; szobrok j Metró-együttes) és a Négy szűke fal (énekelte Koncz Zsuzsa) jelentettek kivételt. Tavaly a bíráló bizottság bőkezűsége révén csaknem a döntő összes dalának jutott valami díj. Az idén viszont jelentősen csökkentették a jutalmak számát. Harmadik díjat például egyáltalán nem osztottak. így történt, hogy ami tavaly bőke zűségnek tűnt, ezúttal szűkmarkúságnak hatott... A kül- és belföldi szakemberek döntéseikben érdemtelenül mellőzték például Kovács Katit jWolf P. — Halmágyi S.: Jó szerencsét! j a Londonban kiváló mozgástechnikát tanult és rutint szerzett Zalatnay Saroltát. A két-két első és második hely közül egy egy szintén vitatható. A Koós jános énekelte Nem vagyok teljesen örült című induló a jellegénél fogva, míg a Szeretném bejárni a földet című Majláth — Kalmár szám (énekelte Harangozó Teréz) épp a díjtala nul maradt jobb, divatosabb da lok sorsa révén kapott elhamarkodott, rangos jutalmat. Természetesen, ez mit sem csökkent Koós jános kitűnő, a legapróbb részletekig kidolgozott előadásának és Harangozó Teréz könnyed közvetlenségének értékén, hiszen a Magyar Táncdalfesztivál is — a nemzeti dalversenyek többségéhez hasonlóan — nem az énekesek hanem a dalok versenye. A fenti gondolatokat, észrevételeket távolról sem puszta szószaporításból vetettem papírra, hanem annak tudatában, hogy a magyar tánczenének a csehszlovákiai magyarság között széles körű hallgatósága van. Megbizonyosodhattam erről ezúttal is, Budapesten: az elődöntők során hétről hétre ezrével érkeztek Dél- és Kelet-Szlovákiából is a közönségszavazatok. De a magyar tánczene iránti nagy édreklődést bizonyítja a Csehszlovák Rádió magyar adá sának Fiataloktól fiataloknak című adása és az idén már másodízben megrendezett cseh szlovákiai magyar fiatalok táncdalfesztiválja is. Sőt, úgy tűnik: fiataljaink túlzott mértékben, csak a magyar tánczenével faglalkoznak, elzárkózva így a több vonatkozásban korsze rűbb kül- és belföldi pop-zene elől. Nem véletlen hát, hogy az idei Magyar Táncdalfesztivál értekelésében több olyan „belső" problémát is érintettem, mely csehszlovák szemmel első pillanatban talán fölöslegesnek tűnik. A röpke bepillantás ezekbe a kérdésekbe azonban csak a látókör bővülésére és az igényesség javára válhat. Ennek tudatában pedig minden bizonnyal jövőre nemcsak a táncdalfesztivál új évfolyamának slágereit várjuk majd nagy érdeklődéssel, hanem küldetésének és arcélének kikristályosodását is. MIKLÓSI PÉTER • ••••••••••••••• - Ú J FILMEK• ••••••• ^ PASCA Májusban volt hatvanöt éves, s a rossz nyelvek azt tartják róla, hogy már régen nem játszik, már csak rutinos önmagát adja, legyen bár rendőrfőnök vagy agg bűnöző, csavargó vagy milliomos. Vagyis mindig ugyanaz, mindig elég amilyen, vagyis mindig csak ő az: Jean Gabin. Bizalmat keltő és ravaszul veszélyes, okosan megfontolt és fesztelenül kegyetlen, bölcsen igazságos, de inkább: jóságos öregúr. Egyetlen mozdulattal sem árulja el, hogy a játék igénybe veszi, hogy a játék kemény munka, energiát emésztő, ideget borzoló. Ö mindig ugyanaz: Jean Gabin. S ennyi elég, hogy hiteles bűnöző legyen, vagy rendőr, csavargó vagy milliomos. A néző beéri ennyivel. Beérheti, mert Jean Gabin nagy színész. Valóságos pasa a színészek között, mint ahogy pasa a rendőrök között ebben a filmben. Egyik barátjának, Gouvion felügyelőnek temetésén pillantjuk meg először. Magában tűnődik arról, milyen ostobán is véget érhet egy rendőrfelügyelő élete. Száz halállal szembenéz, ezer veszélyből kivág ja" magát, s lám, akkor jön egy lány, s ez lesz belőle. De hát kezdjük az elején, ha már a végét megtudtuk. És Gabin-Joss felügyelő elmondja. eljátssza a tragikus • ••••••• (francia—olasz) történetet. A bonyodalom ékszerszállítással kezdődik. A roppant kincset furikázó páncélozott autót páncélököllel kilövik, a tettesek meglógnak. Az ékszert egy másik bandának adják el, jó pénzért. A páncélöklös banda vezére „kinyírja" az akció résztvevőit, egyedül akar meglógni a pénzzel. Eddig fél tucat halott. Gabin-Joss kapja az ügyet, nyomban tudja, kikről lehet szó. Nem ls téved. Gouvion is gyanús neki, de egyelőre nincs bizonyítéka. Gouvion öngyilkosságot követ el, de Gabin-Joss tudja, nem lett öngyilkos, megölték. S most már minden megy, mint a karikacsapás. A végén se szeri, se száma a halottaknak, egy csomó rendőrt elpüfölnek, s Gabin-Joss magára vállalja az igazságszolgáltatást is. A filmben „minden" lehetséges — az életben néha még több is ... Georges Lautner rendezte e/t a krimit. Technikája szinte tökéletes, stílusa nagyvonalú és szigorúan célra törő: ismeri a nagyközönség igényeit, mindent megmutat, amit csak „élvezni" lehet, s mindent elhallgat, amit csak magyarázni kellene. Az eredmény izgalmas látványosság, amelyben Jean Gabin a józanság, a természetesség, a hitelesség. (Mellesleg: a tüneményes végzet Dany Carrel.) jeun Gabin /középen/ A pasa című film főszereplője. BRANCALEONE ÁRMÁDIÁJA Már magához a történelmi tárgyú filmhez is bátorság kell, hát még a történelmi témájú filmparódiához! Mario Monicelli azonban nem rettent vissza a feladat kockázatosságától, paródiát készített a lovagkori időkről, pontosabban: az ezredforduló ltáliájának nyomorúságos lovagi-paraszti világáról. Persze, nem felkészületlenül látott munkához, közel negyvenéves filmes múlt áll már mögötte, s ez olyan alap, amelyre a legkényesebb témával összefüggésben is lehet építeni. Ezenkívül volt már mintája irodalmi is, filmbeli is ... Meglepő, hogy bár történetét paródiának szánta — s az is —, mégis több benne a realizmus, mint sok „valódi" lovagkori témájú alkotásban. Hősei például mindvégig szánalmas földönfutok maradnak, s nem koronázza rettenthetetlen küzdelmüket lenyes siker, mint a hasonló történetekben annyiszor tapasztalhattuk. A lényeg azonban, természetesen, mégis a pátosz, a túlzás. Egy keresztény városban indul a történet, éppen akkor, amikor a betolakodó pogány horda rettenetes pusztítást visz véghez benne. A városlak és a kutyafejű pogányok kölcsönösen legyilkolják egymást — csak négyen maradnak életben: egy zsidó kupec, két falusi nincstelen és egy gyermek. Számukra szabad préda a város. Többek közt egy adományozólevelet is zsákmányolnak, mely szerint a levél tulajdonosáé a távoli Aurokstro városa azzal a feltétellel, hogy megszabadítja a települést az első tavaszi széllel a tenger felől érkező fekete veszedelemtől... Elhatározzák, keresnek egy lovagot, akinek átadják a levelet, birtokukba veszik a várost, s úgy élnek, mint eddig még soha. Válasz(olasz) tásuk Brancaleone lovagra esik. Mint széles e világ legvitézebb harcosa eleinte hallani sem akar a dologról, de miután csúful vereséget szenved egy lovagi tornán, elfogadja az ajánlatot. Toprongyos szövetségeseit ármádiájává avatja, s mind az öten elindulnak a mesés jólét felé. Útjukon elképesztően sok kalandban van részük, de mindvégig hősiesen állják a sarat. Brancaleone még a legkritikusabb helyzetekben is rendületlenül hü lovagi becsületéhez, s éppen csak a körülmények hozzák úgy, hogy a legtöbbször póruljár. Mit számít azonban mindez egy vérbeli lovagnak! Élete a vakmerő harc, a rendületlen helytállás és mindenek fölött a lovagi becsület. Minden veszedelem csak arra jó, hogy bátorsága, vitézsége győzedelmeskedhessen, minden megpróbáltatás, hogy egyre nagyobb hírnevet szerezhessen ... Az igazság persze az, hogy Brancaleone és ármádiájának hősködése ócska kis szélmalomharc az erősebbekkel, a hatalmasokkal szemben. S ebben a harcban csak úgy lehet győzni, hogy nem ismerjük el a vereséget. Sok frappáns ötlet, szellemes tréfa, jól sikerült dialógus jellemzi Monicelli filmjét. Ago és Scarpelli forgatókönyve gazdag rendezői munkára kínált lehetőséget, s Monicelli nagy leleményességgel használta ki ezt. Kedvelt munkatársában, Vittorio Gassmanban elképzeléseinek kiváló megjelenítőjére talált: Gassman pályafutása egyik legjobb alakítását adja Brancaleone szerepében. Természetesen nemcsak látványosság ez a film. Mondanivalója a ma emberéhez nagyon is időszerű és megszívlelendő. j szó) inna Vil i. íi. 4