Új Szó, 1969. augusztus (22. évfolyam, 179-204. szám)

1969-08-03 / 31. szám, Vasárnapi Új Szó

DÉL NEM ALSZIK... A, történet, amelynek tragikus sorsú szereplői most ismét bíróság előtt állnak, valamikor húsz év előtt kezdődött. Az 1949. decemberében kiadott vádirat megsárgult lapjait böngészem. Az ügyész a „Dél nem alszik" fedőnév alatt nyilvántartott csoport harminchárom tagja ellen emelt vádat hazaárulás, s a népi demokratikus rend, a köztársasági társadalmi és gazdasági rendszerének megdöntésére vagy megbontására irányuló kísérlet címén. A vádiratot két évtized távlatából szemlélve eleve az embernek kétségei támadnak. Vajon az ügyész tiszta lelkiismerettel, meggyőződéssel írta-e alá? A vád, a bizonyítékok, az indokolás — enyhén szólva - szörnyen primitívnek, hihetetlennek tűnnek. Nem egyszer szerepel hasonló megállapítás: „eddig meg nem állapított külföldi kémszervezettel" vagy „eddig meg nem állapított személlyel" tartott valaki kapcsolatot. S négy évvel a háború után egy pajtában talált géppuska-szalagot elegendő bizonyítéknak vél annak megállapítására, hogy a vádlott fegyveres akciókat készített elő ... Ugyancsak gyanú éled bennem, hogy a bíróság, amely 1950, januárjában tárgyalta a csoport ügyét, elegendőnek minősíthette-e a kétes értékű bizonyítékokat. A csoport tagjainak többségét mégis több évi fegyházbüntetésre ítélte... Most közel húsz év után, 1969. július 28-án kerülhetett csak sor a csoport tizenkét elítélt tagjának rehabilitációjára a pozsonyi kerületi bíróság külön tanácsa előtt... A

nagyon szomorú történet szálai egy pankráci cellába vezetnek vissza, ahol Weiss Gyula, akkor huszonhét éves garammikolai lakos töltötte vizsgálati fogságát vagy büntetését valamiféle államellenes tevékenységért. Itt találkozott Ota favelec nevű társával, aki arra ösztökélte őt, hogy szabadulásuk után másokat is beszervezve folytassák tevékenységüket az új társadalmi rend és a köztársaság ellen. Weiss Gyula szülei egegi származásúak voltak. Onnan kerültek Zsellzre, ahol apja kávéházat bérelt. Később Garammiko4án nyitott kocsmát. Rendes, becsületes embernek ismerték, aki leánya halála után Gyula nevű egyetlen fiát valósággal kényeztette. Az ifjú Weiss Prágában filmrendezői szakot tanult. Művelt, jó megjelenésű világfi hírében állt. Belekeveredett valami szervezetbe, amiért egy évet töltött fegyházban. Ott Ota Pavelec hatására érlelődött meg benne a gondolat és terv, hogy Zselíz, Léva és Ipolyság környélkén csoportot szervez. Ezzel az elhatározással indult haza a börtönből szabadulva. Valószínűleg maga sem tudta, hogy ettől a pillanattői kezdve egy politikai játszmában olcsó játékszer, akinek minden lépését láthatatlan erők nemcsak figyelik, hanem irányítják is. A párkányi állomáson Weiss Gyula a börtönből szabadulva Párkányban lépett ki a prágai vonatból. Zselíz, Léva felé itt kellett átszálLnia. Betért a vasúti vendéglőbe. Szerencséjére az egyik pincérben, Kovács Lászlóban, régebbi ismerősét fedezte fel. Ez az ismeretség még Lévához fűződik, innen származik Kovács és ott tanult Weiss. Pénze nem volt, így nagyon hálás volt Kovácsnak, amiért étellel, itallal kínálta. Közben elbeszélgettek. Weiss nem tagadta, hogy börtönből jön. Olyan célzásokat is tett, hogy további tervei vannak. És a vendéglátót meghívta, ha Zsellzen jár, látogassa meg őt. Kovács László egyik legközelebbi útja alkalmából meg is látogatta Weisset. Ekkor kapott meghívást Nyitrára, ahol majd érdekes dolgokról értesülhet. Ö, emberi kíváncsiság! De sok esemény rugója vagy! Kovács László szeretett volna Nyitrára menni. Vajon mi érdekeset hallhat, láthat Qtt? A feleség azonban gvanút fogott. Háttia ásszony van a dologban ... Kovács nagybácsiját beszélte rá, hogy menjen ő is Nyitrára. A nagybácsi, Pokorný Antal szívesen társult. Szobafestő lévén, az anyagot Léván, Nyitrán szerezte be. Így zsebre vágott harminckétezer koronát és elindultak. Kovácsnét lefegyverezték (micsoda aprő emberi dolog!), mert a nagybácsival bátrabban engedte el férjét. Nyitrán nem sikerült anyagot szerezniük. Elindultak hát a megjelölt helyre, ahol Weissszel kellett Kovácsnak találkoznia. A városon kívül, köves, meredek út vezetett az egykori zobori kolostor felé, ahol négy civilruhás ember állt őrt a kapuban géppisztollyal. Előbb Pokorný Antal fogott gyanút, javasolta a visszatérést. A kockát azonban ekkor már elvetették... Iskolatársak Koncsál Ernő fogtechnikus Weiss iskolatársa volt. Régóta ismerték egymást. 1949 nyarán együtt utaztak Lévára. A vonaton véletlenül találkoztak. Koncsál Ernő Itt tette fel neki, inkább csak udvariasságból a szokásos kérdést: régen nem látta, hol járt. Weiss közölte, hogy börtönben volt és ha érdekli miért, szívesen elmondja neki. Meghívta őt is. Az emberi kíváncsiság olthatatlan. Később meglátogatta Weisset, aki nem titkolta államellenes előbbi tevékenységét és utalt arra, hogy most, szabadulás után is folytatni kívánja. Tőle üzent Ferenczy Lajosnak is, akivel előbb már futtában találkozott, hogy látogassa meg őt. Koncsál Ernő az üzenetet továbbította Ferenczy Lajos asztalosnak. Ehhez hozzáfűzte, hogy nem tanácsolja a találkát Weiss Gyulával, gondolja meg és ne menjen el hozzá. Terveiben komolytalanságot és kalandorságot vélt. Ezután sem Koncsál Ernő, sem Ferenczy Lajos nem találkozott többé Weiss Gyulával. Azaz, hogy igen ... Néhány hónap múlva a bírósági tárgyaláson, ahol együtt ültek a vádlottak padján. Az első kettő azzal a váddal, hogy tudtak az államellenes szervezkedésről, de ezt nem jelentették s fgy veszélyeztették a köztársaság biztonságát ... (Elébe vágva az eseményeknek, ezért Koncsál Ernő 39 hónapot, Ferenczy Lajos tizenkilenc hónapot ült. j Film készült... Szlocsánszký Sándor Léván, véletlenül, az utcán találkozott egykori iskolatársával, Weiss Gyulával. Weiss itt mondta el neki, hogy filmrendezőnek készül, és hogy már az akkor nagynevű Václav Krška rendezőnél tanul. Közölte, hogy van egy forgatókönyve és szeretné, ha azt Szolcsanszký nyelvtanilag, stilisztikailag átnézné. A forgatókönyv ürügyén került Szolcsanszký Weiss lakására. Később, 1949. szeptember 11én Szlocsánszký labdarúgó-mérkőzésről tért haza. Útközben egy ismeretlen motorkerékpáros állította meg. Weiss üzenetét hozta, hogy azonnal menjen vele Nyitrára. Szlocsánszký ingben volt, kérte az ismeretlent, hogy hazaugrik, valamit magára ölt. Szvettert húzott és azzal a tudattal ült a motorkerékpárra, hogy Weiss a forgatókönyv ügyében hívja őt Nyitrára. Szolcsanszký erről az útról négy és fél év után került csak haza. Csak a könyörtelen vallatások folyamán, valamint a bírósági tárgyaláson tudta meg, hogy egy államellenes csoport tagja. Közben a vádirat szerint a forgatókönyvből a „Dél nem alszik" csoport programnyilatkozata és ismeretlen külföldi kémeknek címzett jelentés lett... A nyitrai kolostorban A Weiss meghívására érkezők a kolostorban már valamennyien gyanút fogtak. Furcsának tűnt a fegyveres őrség s még inkább a „gyűlés" résztvevőinek fegyverviselete. Sokan jöttek ide puszta kíváncsiságból, elkötelezettség, sőt cél, elképzelés nélkül. Mert ml történhet? Megtudják, miről van szó és esetleg továbbállnak. A párkányi Pokorný Antal, bár később egy Dél nem alszik nevű csoport tagjaként ítélték el, a kolostorban egy padon elszunnyadt. Az elítéltek közül többen a sarokban beszélgettek és nem kísérték figyelemmel a partizánharcokról szóló előadást. , Pokorný próbálta rábeszélni Kovácsot a távozásra. Az öszszejövetel fegyveres tagjai azonban ebben megakadályozták őket. Kijelentették, hogy csak együtt távozhatnak. Minden feltűnést kerülni kell. így is történt. Éjszaka zöld színű katonai tehergépkocsiba ültették őket és elindultak Léva felé. A gépkocsivezető mellett két civilruhás férfi ült géppisztollyal. Léva előtt a gépkocsi megállt, nagy csoport közbiztonsági fogta őket körül. Mindenki kiszállt, kivéve a két fegyveres őrt. A közbiztonságiak előbb azzal vádolták a gépkocsivezetőt, hogy egyiküket elgázolta, de miután mindannyian kiszálltak, a kocsi továbbment ... Az összejövetel résztvevőit személygépkocsiba ültették. Egész „véletlenül" vagy tíz várt ott készenlétben ... Másnap Nyitrán megkezdődött a kihallgatás... Előbb volt a vád A húsz év előtt elitéltek a rehabilitációs tárgyaláson sem szívesen nyilatkoznak az akkori kihallgatási módszerekről. Egyikük az ügyész ilyen irányú kérésére kijelentette, hogy erről eddig sem feleségének, sem apjának nem beszélt. A borzalom azonban még mindig kísért. A tárgyalás szünetében a folyosón néhány elejtett szóból következtet az ember az átélt borzalmakra. Először jött a megfélemlítés: székhez kötözve hosszabb időn át tartották a kihallgatottat sötét helyiségben. Ezt követte az erőszak, a tettlegesség. A csalóka ígéretek is e módszerek közé tartoztak. Ferenczy Lajost például azzal ámították, hogy csak tanúként hallgatják ki. írja alá, amit tőle kérnek és szabadon engedik. juhász Jánosnak a vallató pisztolyát nyújtotta, tessék, lőjje magát agyon. S ha valóban odaadta volna, gondolkodás nélkül megteszi, csak szabaduljon a kínoktól. Ma talán sok minden érthetetlen. De akkor a vádak úgy születtek, hogy elméletet és gyakorlatot igazoljanak. Csak utólag keresték a bűnösöket és a bizonyítékokat a vád alátámasztására. Ha a vádlottak történetesen hajlandóknak is mutatkoztak volna olyan cselekedetek elkövetésére, amelyeket a vád tartalmazott, adott esetben erre egyszerűen nem ' kerülhetett sor.., Igazságszolgáltatás két évtized után A kerületi bíróság külön tanács előtt (dr. Vladimír Pravda elnökletével) tizenkét egykori elítélt ült újra a vádlottak padján. Azzal a különbséggel, hogy most ők vádoltak ... A több mint ötórás tárgyaláson egy letűnt időszak könyörtelen, embertelen gyakorlata, módszerel kerültek az igazságszolgáltatás reflektorfényébe. Kár lenne részletekbe bocsátkozni. Tény, hogy a bíróság megállapítása szerint húsz év előtt az elítélt csoport részéről bűncselekményről szó sem lehetett. Nem lehetett, mert Ota Pavelec, akinek ösztönzésére Weiss Gyula a csoportot szervezni kezdte, az ügyészség hiteles okmányai szerint az államrendőrség irányítása és ellenőrzése alatt állt. Ez annyit jelent, hogy az ún. csoport tevékenysége teljesen az államrendőrség kezében összpontosult, amely akkor állíthatta le és leplezhette le, amikor éppen jónak látta. Ezért a csoport semmiképp sem lehetett veszélyes a társadalom számára. Természetesen, csoport, szervezet nem is létezett. Egy szervezet tagjává akkor válik valaki, ha elfogadja programját, önként aláveti magát a szervezeti szabályzatban megszabott elveknek. A vádlottaknak azonban nem volt tudomása valamiféle csoport létezéséről, még kevésbé céljairól. A csoport elnevezéséről is csak vizsgálati fogságuk idején, valamint a bírósági tárgyaláson értesültek. A bizonyító eljárásról már esett szó. Az egykori elítéltek sok mindent bevallottak. Némi nyugalomra csak akkor számíthattak, ha vallottak. A bíróságon többen visszavonták ugyan a nyomozó szervek előtt tett vallomásukat, illetve kikényszerített aláírásukat. Sokan éppen ettől féltek. A tárgyaláson a jegyzőkönyvet kézzel írták. Csak hetek múltán került vissza az elítéltekhez, a géppel átírt szöveg aláírásra. Zokogj igazságszolgáltatás: a börtön cellájában. Volt, aki az aláírást megtagadta, mert a jegyzőkönyv nem a vallomását tartalmazta. Az áldozatokat azonban addig verték, amíg az aláírást ki nem kényszerítették belőlük. Arról nem is beszélve, hogy senki sem világosította fel őket: a jegyzőkönyvben foglaltak módosítására a törvény lehetőséget ad. Akkor a törvényről általában nem sok szó esett. A bíróság hétfőn tizenegy elítélt ügyében újabb ítéletet hirdetett, (egy elítélt — Ián Brodzianský ügyét átutalta az illetékes katonai bírósághoz), amely hatálytalanítja az eddigi bírósági ítéleteket és ejti az ellenük emelt egykori vádat. A vád alól az ügyész ős a védők javaslatára a bíróság felmentette a következőket: Juhász János, Garammikola, Koncsál Ernő, Zselíz, Szolcsanszký Sándor, Léva, Lakatos Sándor, Garammikola, (az elhunytat felesége képviselte), Koncz Károly, Tekovský Hrádok, Milan Fašánek, Ďelovce, Ferenczy Lajos, Zselíz, Kovács László, Párkány, Pokorný Antal, Párkány, Pólya András, Starý Hrádok, Pokorný István, Párkány (az elhúnytat felesége képviselte). Soha többé! Az utolsó szó jogán egyetlen elítélt, Szolcsanszký Sándor kívánt szőlni (a többiek védőügyvédjük felmentési kérelmét támogatták). Köszönetet mondott a bíróságnak azért a törekvésért, hogy nehéz bizonyítási körülmények közepette húsz év után ls nagy igyekezetet fejtett ki a valódi tényállás megállapítására és azt az óhaját fejezte ki, hogy bíróság soha többé, sem a jelenben, sem a jövőben a húsz év előttihez hasonló ítéletet nem hoz ... Igen. Talán ez a legtöbb, amit a bíróság és a társadalom tehet. Az elítéltek, az éveken át megbélyegzettek számára nincs, nem lehet kellő elégtétel. Éveket ültek fogságban, dolgoztak bányákban megalázottan és kivetettekként. Koncsál Ernő ma is őriz egy lapot, amit "barátja írt neki a bebörtönzése idején, de nem adott fel. Csak szabadulása után adta át neki. Nem merte feladni, egy közös barátjuk beszélte le őt, hogy ne kockáztasson. Mert az elítéltekkel minden kapcsolat kockázattal járt... A szabadulás után valamenynylen a társadalom megvetettjel voltak. Lakást nem kaptak, mert a szocializmus vívmányait miért is élveznék e társadalom büntetett ellenségei... Állást is csak olyat kaphattak, amit mások nem vállaltak. Koncsál Ernő a tárgyalás utáni beszélgetésünk folyamán árulta el, hogy azért vált szenvedélyes horgásszá, mert a Garam partjára menekült az emberek elől... Nehéz lenne felsorolni a személyi tragédiákat. Nyugtasson az a tudat, hogy a július 28-iki tárgyaláson lezárult egy fejezet, amelyet rendőrségünk, ügyészségünk és bíróságunk soha többé nem ismételhet meg. Éltessen a remény, hogy Dől valóban nem alszik ... ZSILKA LÁSZLÓ