Új Szó, 1969. augusztus (22. évfolyam, 179-204. szám)

1969-08-17 / 33. szám, Vasárnapi Új Szó

MAGYAR KÖLTŐK VERSEI AZ ISKOLA NEM ISMERHET AKADÁLYT (Folytatás a 9. oldalról) — A szakközépiskolák, felépítményi iskolák és a legfájóbb és legsürgetőbb pont: a tanonciskolák kérdését egy nagyon részletes, gondos felmérésnek kell megelőznie. Ez a felmérés már folyik, egyes esetekben már eredményei is vannak. Általánosságban azonban erről a kérdésről nem szívesen nyilatkoznék addig, amíg valóban általános eredményeket, pontos és megnyugtató, adatokkal alátámasztott bizonyságokat nem tudunk felmutatni. Türelmet kérek: a sorozatos, rossz tegnapokat nem lehet egyetlen mával jóvá tenni, holnapokra van szükségünk, s ezeket a holnapokat lelkiismeretesen és tervszerűen akarjuk előkészíteni. Az általános középiskolákkal más a helyzet. Az általános középiskolák hálózata, a mai szükségletek figyelembe vétele mellett, kielégítő. Nem kielégítő azonban az az eredmény, amely a végső fokon, tehát az érettségi utáni időszakban mutatkozik meg. Itt két ellentétes nézetet kell nagyon sürgősen és nagyon alaposan összehangolnunk. a) A tanítás színvonalának olyan intenzitású belső emelését, hogy az érettségizett tanulók arányszámuknak megfelelő számban jussanak be a főiskolákra és a főiskolai tanulmányaikat időveszteség nélkül végezzék el. Ez nem csak a sokat emlegetett szlovák nyelv tudásának a kérdése: a szlovák nyelv éppen olyan tantárgy, mint a többi kulcstantárgy, bőségesen elegendő óraszám áll rendelkezésre, s ha a tanuló a 9. osztály, illetve a középiskola elvégzése után mégsem tud szlovákul, mégsem ismeri a szaktárgyak szlovák nyelvű terminológiáját, ebben sok mindenki hibás lehet, csak a tanuló nem. Félreértés ne essék: ennek éppúgy nincs köze szocializmushoz, humanizmushoz, hazafiassághoz, lojalitáshoz, mint a bevezetésben elmondottaknak, A tanuló érvényesülésének egyik alapvető feltétele az, hogy tudjon szlovákul és ismerje az egyes szaktantárgyak szlovák nyelvű szakterminológiáját. Nos, tehát akkor meg kell rá tanítani! b) Amíg a középiskolák, gimnáziumok színvonala a nemzetiségi területen is eléri a kívánt magaslatot - mert hiszen a lemaradásnak nem kizárólag mi vagyunk az egyedüli okai! -, addiq a főiskoláknak feltétlenül elnézőbben, betiltóbban kellene kezelniük a magyar és ukrán iskolák jelentkezőit, s nem kizárólag a bemutatott tudás, hanem elsősorban a tanulásra való készség, adottság, hajlam alapján kellene felvenniük a jelentkezőket. Legfőbb ideje lenne szakítanunk az elvarázsolt körrel, amely nem nemzetiségű jellegű, de természetszerűleg a nemzetiségi iskolákon a legkirívóbb; azzal ugyanis, Jiogy egymásra hárítgassuk a felelősséget: főiskola a középiskolára, középIskola az alapiskolára, alapiskola a főiskoláról kikerült tanítóra. Ahogyan a középiskoláknak is gyakran többletmunkát kell fordítaniuk a gyenge alapiskolákból kikerült, de tanulni képes tanulókra, ezt a kötelességet vállalniuk kell végre a főiskoláknak is, s a nemzetiségi iskolák érettségizettjeivel szemben — iegalábbis átmenetileq - fokozott mértékben. • A magyar iskolaügy szempontjából mit jelent a gimnáziumokra való áttérés? - A gimnáziumokra való áttérés szempontjából a nemzetiségi iskoláknak ugyanazokkal a nehézségekkel kell majd megküzdeniük, mint a többi iskolának: tantermek, oktatási feltételek, tanerőkérdés stb. Itt azonban hadd mondjam el egy teljesen személyes jellegű aggályomat, amely egy cseppet sem hangzik majd népszerűen. Mégis el kell mondanom. Féltem a kevés osztályú gimnáziumokat: megfelelőbbnek tartanám az összpontosított - járási vagy etnikai centrumokba összevont, nagyobb létszámú gimnáziumokat, szakosítás, színvonal és minden egyébb szempontjából. Ez természetesen diákotthonok kérdése, de attól tartok, hogy a már meglévő gimnáziumok székhelyén pressztízs-kérdéssé is fajulhat. • Van-e már áttekintésük arról, a magyar iskolák növendékei hogy álltak helyt az idei főiskolai felvételi vizsgákon, s milyenek a tapasztalatok? — Az idei érettségizettek eredményeiről pontos adatok még nem állnak rendelkezésemre: ígérem, hogy szeptemberben - ha az Új Szó részéről sor kerül rá - őszinte és komoly elemzést fogunk nyújtani. • Az idegen nyelvek tanítása (elsősorban a nyugati nyelveké) országos viszonylatban meglehetősen gyenge lábakon áll, s magyar vonatkozásban még kiütközöbb a tanerő-hiány. A jelek viszont azt mutatják, kevés intézkedés történik arra, hogy az idegen nyelvek tanítását a nyelvtanárok képzésével is segítsék. Az a tény például, hogy évről évre elenyésző számban kerülnek be az egyes szakokra magyar hallgatók, sőt az idén a Bölcsészettudományi Karon a német—magyar szak meg sem nyílik, mindenképpen hátrányos. Igaz, jó példával találkozhattunk Nyitrán, ahol a magyar tanszék kezdeményezéséből — a korrepetálás lehetőségével - ebben az évben megnyílik a magyar-angol szak. Mi erről a véleménye? - A kérdés részben összefügg az előbbi pontban fejtegetett népszerűtlen tétellel: kevés tanulót nehéz sok nyelvre megtanítani. 3—4 párhuzamos osztály tanulói akár 6—8 idegen nyelvben is válogathatnak; ezzel szemben egy osztályban legfeljebb 2 idegen nyelvet lehet relatíve eredményesen tanítani, de itt már belekapcsolódik a probléinákba a kérdés másik része is: hogyan alkalmazhat egyetlen iskola öszszesen heti 4—6 órai tanítási kötelezettségre egy teljes angol tanárt? Honnan szedjen az iskola olyan tanárt, aki a 4-6 angol órát 4—6 óra franciával, latinnal, némettel - matematikával! kémiával! fizikával! heti 19 órára tudja kikerekíteni? (Ennyi ugyanis a tanárok kötelező heti óraszáma.) Ami viszont a főiskolai képzést illeti, tervbe vettük, liogy amíg a hazai nyelvtanárok kellő száma felnevelkedik, a Csehszlovák-Magyar Kulturális Egyezmény keretén belül Magyarországról kölcsönkért nyelvtanárokkal igyekszünk a feladatokat megoldani, elsősorban az angol, német, francia és latin nyelv ellátása érdekében. Tervünk, hogy a jövőben rugalmasabbá tegyük - nemzetiségi szinten -, éppen a fentiekben felsorolt okok miatt, a szak-kombinációk lehetőségeit is, s szükség esetén időről időre eltérhessünk az országos normáktól. • Az iskolák színvonala emelésében a tanárképzés szakmai alapossága mellett jelentős szerepet játszik a tanügyi felügyelet. Hogy állnak e téren, s az iskolák színvonala jó minősítést adhat-e a tanügyi felügyeletről? - Felügyelet hiányában minden munka ellaposodik. A felügyelet nemcsak ellenőrző, hanem ösztönző hatású: annak kell lennie. Ez az oktatói-nevelői munkára is érvényes. Néhány hetes működésem után nincs jogom, hogy új hivatali beosztásom szemszögéből értékeljem az eddigi tanügyi felügyeletet. Kötelességem azonban, hogy a jövőre vonatkozóan nagyon szilárd hittel és nagyon elkötelező szándékkal kijelentsem: felügyelet hiányában minden munka ellaposodik. A felügyelet nemcsak ellenőrző, hanem ösztönző hatású is: annak kell lennie! • Az elmondottak alapján a nemzetiségi oktatásügyben mi ön szerint a legsürgetőbb kérdés, s miben igényli elsősorban a támogatást és segítséget? - A legsürgetőbb kérdésnek a munkát, a jó munkát tartom. A belső, minőségi expanzívitóst. A térhódító feszítő erőt. És annak az égetően sürgős tudatosítását pedagógus és szülő részéről egyaránt, hogy az iskola nemcsak tanít, hanem nevel. Nem nevel is: egyidejűleg nevel. Szeretettel nevel, makacsul, töretlen hittel, megszállottan nevel: úgy nevel, hogy nem ismer lehetetlent, nem ismer elveszett esetet, nem ismer feladott sikertelenséget, hiszen minden nevelői erőfeszítésével embert ment. Sokszor alaposabban és önfeláldozóbban, mint az, aki fuldoklót ránt ki a piszkos habok közül. Az életnek is vannak piszkos habjai, és sok a fuldokló. Meg kell mentenünk őket: ők is a mi gyermekeink! Ehhez kérem az Üj Szó támogatását és segítségét: közöljenek minél több cikket, tanulmányt buzdító, serkentő szót a pedagógusok és a szülők felé, beszélgessenek minél több pedagógussal, iskolaigazgatóval, szakfelügyelővel, szülővel, látogassanak iskolákat, diákotthonokat, fűzzék szorosabbra kapcsolataikat a Szocialista Neveléssel és minden pedagógiai szaklappal, segítsenek felvirágoztatni a Szlovák Szocialista Köztársaság oktatásügyét és benne a nemzetiségi iskolák oktatói és nevelői munkájának a színvonalát. • Köszönöm a beszélgetést! FONOD ZOLTÁN ZELK ZOLTÁN: HÁNY EZER ÉV? Hol a házad, öregember, hol a párod, hol a házad, hol a kerted, hol a párod? Hol a fiad, hol a lányod, unokáid, hol az udvar, hol futkosnak unokáid? Hol a kapu, hol az ablak, hol a reggel, ki néz utánad ha útnak indulsz reggel? Hol az asztal, hol a lámpa, hol az este, hol a csillag, amit anyád gyújtott este? Hány ezer év ez a hatvan meg az árnya? — tavalyi hón a tavalyi varjak árnya. RÓNAI MIHÁLY ANDRÁS: SZIRAKŰZA Történelmemen úgy vonultam át, mint sártól súlyos görög katonák, s valahány dárdát dobtak ellenem, pengve megállt mind széles mellemen. Így értem ki a kék tengerhez én, hol sárga csíkkal piros peremén egy zöld dereglye lassudan halad a tenger élén, fönn az ég alatt. Ez Szirakúza. Belegázolok csendben a vízbe. Elcsodálkozok: a víz köröttem szürke lesz hamar. A parton aztán gyolcsába csavar egy drága nő. Míg fekhelyet csinál, korsó olajjal némán megkínál, sebem a sós víz csípi mellemen, olaját arra lassan felkenem. SOMLYÓ GYÖRGY: MESE A MESTERSÉGEKRŐL PARASZT, DE NEM EMBER. MÉSZÁROS, DE NEM EMBER. KÜLTŰ, DE NEM EMBER. Hölderlin Mérnök hidat, házat, hajót, falat a kőmives. Postás váratlan kapcsokat távollevők között. Titokzatos új tervezők emberápoló gépezetet. Zajból csendet a muzsikus, költő papírból költeményt. De csak az ember épít életből életet. NEMES NAGY ÁGNES: A TÓ ILLYÉS GYULA: E FÖLDÖN Mégiscsak a világot, a teljes földgolyót becézte tenyerem fiatal testeden, mégiscsak a teremtést. A ragyás hold az égen, a Tejút Szaharája karom gondolatának az se volt távoli, az se már idegen. Nem volt nagyra azzal, hogy kétségbe eshettem isteni méretekben — l,ett sejtelmem azon túl, túl a hideg határon, hova elme elérhet — Házat tudtam emelni asszonyi éghajlattal, csillagnál örökebb fénnyel ágyában, ablakában. Van valahol, Van valahol, valami valahol él, Jól hallom én, amint suhog valami lombos, lassú szél. Jól hallom én, valami forrás, egy nagy fa odvából ered, bukdosnak benne föl-le, föl-le fekete éger levelek Van valahol, van valahol, valami lassú tó. Bukdosnak benne föl-le, föl-le korsók, millió, millió. Akár galambok szárnya néhol csobban az égen — bugyborékol a korsók szájától a tó. Jól hallom én, mint egyre másra, galambok szomjas szárnycsapása, tíz emelet magasba az önkívület, testből szakadt szív csobbanása Sn itt cserép-esőben ázom. S mérem a véraláfutásom, korsónak melyik volna fó. Es drótozom, és drót a drótra, és hallom én, hogy felcsapódva csobog, csobog a tó. Es a szemem, mert látta a Föld másik oldalát, éjszakákon át nyitva maradt: álmomban se láthassam magamat halottnak, ki itthagy egyszer mindent: utakat, nőket, Óceánt. Egyetlen utam át az Óceánon, felhők őserdején át, tegnapi országok fölött, te nyújtod ma is ifjúságom. NAGY LÁSZLÓ: ESKÜSZÖM, HOGY Ő IS MX KR OROK Esküszöm, hogy ő is örök, sose lesz a hemzsegő árnyé. Fejbúbján málnás kosarával alászáll rubint-koronával mereven, akár egy királyné. Medveszagot ont már a hegy s az életet irtó körökből alkonyati láng-kereszt: sas függ, magas vizek fröcskölik gyöngyük, s lenn emberpár bőg a gyönyörtől. Örök visszhang s tűz az idő, a nő arca ég ragyogóan, balzsamszagú gőzt vet a gönce, lenn gyötri a réteg gerince, sarka fönn a meredek holdban. M