Új Szó, 1969. augusztus (22. évfolyam, 179-204. szám)

1969-08-03 / 31. szám, Vasárnapi Új Szó

Világ proletárjai, egyesi SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA HALÁSZOK • - - ~ . BBH A R ATÁ S Ha leírom az aratás szót, érdekes módon nem kombájnok zúgására gondolok, nem a gépek ritmikus, kitartó dohogását hallom. E szó hallatára a legelső, ami életre kel bennem, az a kasza suhogósa. Hallom ezt a hangot anélkül, hogy különösebben megerőltetném magamat. A kaszasuhogás valahogy annyira bennem él, hogy elég egy szó is a felidézésére. S ilyenkor már nemcsak a hangot hallom, hanem látom is a kaszanyél fölé hajló embert, akinek hátát az izzadság felszáradt patakmedrei borítják. Olyan élő, olyan eleven ez a kép, mintha csak az előbb láttam volna. Pedig csupán régi-régi emlék, amelyeket akármikor, minden különösebb megerőltetés nélkül felidézhetek. S ebben benne van a hajnal, benne vannak az érett búzatáblák és az acélos búzaszemek is. Mert különös és felemelő tartalmú az a szó, hogy aratás. Nemcsak a nehéz, hajnaltól napszálltáig tartá munkát rejti magában, hanem az emberi szorgalom, az örökké megújuló emberi szorgalom eredményét is: a mindennapi kenyeret, a kenyér illatát és ízét. Ezért tartalmasabb és más, mint a többi szó. Most, és tíz évvel ezelőtt is az volt, most, és tíz év múlva is ugyanaz lesz. Minden megváltozhat, minden konynyebb és egyszerűbb lehet, de a lényeg megmarad. Mert aratni annyit jelent, hogy egy egész évre kenyeret adni az országnak. S ez soha nem volt és nem is lesz csekélység. Az idei aratás sem kivétel. Az idén is keményen meg kellett dolgozni földműveseinknek, hogy a kitűzött céljaikat elérjék. Mint annyi éven keresztül, az idén is láttam ezt a munkát; napokon keresztül néztem az aratást - mert ma már a falukban is a legtöbben csak nézik -; néztem az arannyá érett termést, ahogy megadóan dől a kombáj.nok kaszája alá, ahogy a tiszta mag sugara, mint a földből feltörő forrás kiömlik a kocsikra, s elindul a maga útján a természet örök törvényű körforgása szerint, hogy küldetését teljesítse. Az aratás - bizonyosság. Ennyi és nem több. De nem is kevesebb. Bizonyosság, amely nemcsak előre, hanem visszafelé is pontosan nyugtázza azokat az értékeket, amelyek az emberi munkából fakadtak. Olyan bizonyosság, amelyre mindannyiunknak szüksége van. A földműveseknek azonfelül, hogy céljaikat elérték, távlatot nyit, nekünk pedig azért, mert biztonságot ád. Az idei aratás sem könnyebb, mint a többi. Tény, hogy valamikor ez volt a legnehezebb, munka. Talán ezért is van, hogy másként él az emberek tudatában. Mert olyan volt, mint egy szertartás. A nagyüzemi gazdálkodás kialakításával és a gépesítés egyre nagyobb arányú fejlődésével a szertartásos jellege lassan-lassan megszűnik. Mint minden körülöttünk, az aratás is rocionalizálódott. Pontos tervek szerint bonyolódik le, szinte észrevétlenül Mégpedig azért, mert a mezőgazdaságban az aratási munkákat sikerült a legtökéletesebben gépesíteni. Ma már egy-egy szövetkezet gabonatermését tíz-tizenöt nap alatt beta. karítják. Az aratás nem csúcsmunka. Nem nagy munka, de fontos munka. Az idei termés nagyobbik hányada már tető alatt van. Ezt ugyancsak képletesen mondhatom, mivel a gabona raktározási kérdése ez ideig megoldatlan. Ha az idei eredményeket vesszük számba, tulajdonképpen elégedettek lehetünk. A hosszú és kemény tél, amely úgy tűnt, hogy sohasem ér véget, kérdőjeleket rajzolt az idei termés fölé. A május nem hozott esőt, a június nem hozott meleget. Kilátásaink nem voltak kecsegtetőek. Végül azonban - mint a mesékben - minden jóra fordult. Július közepén a szakemberek a tavalyinál is jobb termést jósoltak. Derűlátásuk jogos volt. Hogy mégsem lett rekordtermés, az végső fokon nem rajtuk múlott. Az aratás előtti s a mostani trópusi hőség meggyorsította az érési folyamatot, sok helyen megégett a gabona és peregni kezdett. De még ennek ellenére is a terméshozamok kielégitőek, sőt sok szövetkezetben a vártnál jobb hektárhozamokat takarítottak be. Nemsokára elhallgatnak a gépek, nemsokára vége lesz az idei aratásnak. Az aratás befejezése mindenhol ünnep, ünnep, amelyen az egész ország számára terítenek az új kenyérből. GAL SÁNDOR