Új Szó, 1969. augusztus (22. évfolyam, 179-204. szám)

1969-08-16 / 192. szám, szombat

RUDNYANSZKY ISTVÁN CIKKSOROZATA A B AQ AH-VÖLGY TÁBORA Jordániában ma minderi lakosra egy menekült jut. Az 1967-es háború palesztinai menekültjei közül négyszázezren kerestek menedéket a Jordán keleti partján. Ezek az „új" menekültek. Negyvenezren a Bagah völgyében élnek, sátrakban, barakkokban. Sorsuk szívszorító. Mi lesz velük? A

Baqah-táborra kék égből zuhog a fény. A rőtvörös talajú, széles völgy, amely alig 16 kilométernyire fekszik Ammantól, telis-tele sátrakkal. Amerre látunk, mindenütt sátorerdő. összevissza, tarkán, áttekinthetetlen zűrzavarban: katonai sátrak, tereptarkára festve, mellettük narancs és kékszínű, vidám és modern camping-csodák, azután szakadt-rongyosak, fakón napszítta színtelenül. Aszerint, hogy valanitely katonai raktárból vagy egy gazdag ország jótékonysági egyesületének adományaként érkeztek ide ... De ha a sátrak tarkabarkák iš, lakóik egyformán elesettek, sorsuk egyaránt sötét. A sátortömeget helyenként mértani rendben épült hullámpala-barakkok szigorú tömbjei, szürke épületek négyzetei szakítják meg: ez a régi tábor, amely már szinte gyökeret vert a vörösesbarna sovány talajban — a sátrak, amelyek körülözönlötték és úgy tűnik, legyőzték a barakkok rendjét, az újabban érkezett menekülteket fogadják be. Régóta éltek itt palesztínaiak, akiket az izraeli agreszszió első hulláma sodort el hazájukból; azután azok jöttek, akiket az 1967-es háborúban kergettek el — legvégül azok, akik a Jordán keleti partszegélyéről, Karameh vidékéről menekültek, amikor Izrael újabb és újabb támadásokat intézett a Jordán-völgy városai és falvai ellen. Eddig naponta látták elhagyott földjüket, mert a magas ból tiszta időben ellátni egészen Jerikóig, amely messzi világít hatalmas zöld oázisával; ellátni addig, ahol föld jeik vannak, ahol házuk, va gyonuk, s ahol most a meg szállók az urak. A fegyverszünet megsértése azonban mindennapossá vált és a menekülteiknek ismét szedni kellett sátorfájukat; átmentek a hegyeken, ahová nem ér el olyan könnyen az izraeli ütegek tüze. Most csak gondolatban járnak haza. De mind haza akarnak térni. S

ok sátorba betértem, sok parasztot, asszonyt, öreget és fiatalt kérdeztem meg: mit választana, a hazatérést vagy a kártalanítást? Egy sem akadt, aki a pénzt választotta volna. Mindenki azt mondta: „Hazatérek, ha Allah is úgy akarja." Addig várnak. Nyomorognak, hiszen mindenüket elvették. Az a segély, amelyet a nemzetközi szervezetektől, a kormánytól, a szolidaritási és jótékonysági alapoktól összegyűlt öszszegből kapnak, csak a tengődést biztosítja: éhenhalnt sok, megélni kevés. A tarka sátrak alatt nyomorúság. Rongyaikai tisztára mossák, de restellik, hogy nem tudják lemosni a semmittevés szégyenfoltját. Rágalom, amit néhol mondanak róluk, hogy a tétlenségben megnyugszanak. Éppen ez bántja őket leginkább. A sátrak előtt megtört parasztok gubbasztanak — vetni, szántani kellene ... Az aszszonyok nem találják helyüket — nincs többé otthonuk. Silány sátrak alatt néhány négyzetméternyi puszta föld fagyasztja nemcsak csontjukat, hanem lelküket is. A gyerekek? Igaz, a kicsik önfeledten játszanak a porban, a sátorkötelek közt, a szemétben, de a nagyobbacskák már tudják, hogy mi történt velük és szüleikkel. Soha annyi szomorú szemű, hallgatag gyereket nem láttam együtt, mint a menekülttábor barakk iskolájában. A

kutaknái mindig nagy a tömeg: bádogkannákkal, cserepekkel, ponyvavödrökkel gyerekek és asszonyok, órákig várnak, amíg rájuk kerül a sor. De viszik a vizet, mindig ragyogó tisztára sikálják a család edényeit. A sátrakat kifeszítő köteleken fehérnemű szárad — a szegénység hagyományos tarka lobogóit csattogtatja a fel-feltámadó szél. Sorbanállás naponta a konyháknál, a fejadagért; rizs, birkahús, bab, tésztaféle — kevés, nagyon kevés és a gyerekek mindig éhesek. Szulejmán Hasszán 65 éves paraszt Berszéba vidékéről menekült a gazai övezetbe, onnan került ide, a Baqahtáborba. Miért menekült el? Mert megfélemlítették őket, a fejük fölé lövöldöztek — egy éjszaka az egész falu felkerekedett, mert mindenki féltette az életét. Az öreg ezt mondja: „Szegény nyomorult vagyok, de nem pénzt kérnék, hanem visszamennék." Dajfallah asszony a sötét sátorban szoptat. 35 éves. Palesztinai Madonna. A kicsi hatnapos. Itt szülte meg, orvos nélkül, a sátor puszta földjén, amelyre újságpapírokat terített. Egy hete szült és a legújabbon kívül hét gyermekről kell gondoskodnia. Tulkarom vidékéről menekült, Faliq faluból. Ebbe a faluba való Khadra Husszein asszony is: hatvanéves, de sokkal idősebbnek látszik. Sokan várakoznak az orvosi rendelő előtt. Abdel Khader doktort, a tábor egyik fiatal orvosát megkérdem: a menekülteknek mire van leginkább szükségük? — Azt hiszem, mint orvostól, azt várja, hogy elsoroljam: mennyi tejpor, mennyi gyógyszer, mennyi takaró hiányzik — mondja csendesen. — Mindenki tudja, hogy több vitaminra, tejre, húsra, jobb ruhákra, meleg takarókra van szükségünk. De mint orvos is azt mondom, hogy elsősorban arra van szükségünk, hogy ne sátrakban, hanem házakban él jünk. Otthonainkban! Az hiány zik, hogy hazamehessünk." Abdul Khader Kairóban és Londonban járt egyetemre. Gyorsan ívelő orvosi pályát hagyott ott, hogy idejöjjön a Baqah-táborba gyermekeket gyógyítani. Sok a dolga. A fő baj a rosszultápláltság. A gyerekek hánynak, gyengék, szédülnek, ödémások. Egy sátorban átlagosan tizenketten élnek egy más hegyén-hátán, a puszta földön ... Nappal meleg van. de az esték hűvösek. És télen rettenetes volt: a hideg, a hó, az ólmos eső elvitte a gyengéket, az öregeket, a kicsinye ket.. . A sátrak alatt folyt a víz, a hólé, mert a tábor lejtőre épült — nincs más ezen a vidéken, csak domb. Az újszülöttek szinte kivétel nélkül meghaltak. Megkérdem, mekkora a csecsemőhalandóság a táborban? Az orvos szomorúan rámnéz és kérdéssel felel: „Hogyan lehet ne itt statisztikát csinálni? Tudom, hogy a gyermekek meghalnak, de nem vehetek róluk tudomást. Az anyák eltitkolják gyászukat. A gyermekeket titokban eltemetik valahol, de nem jelentik be halálukat, mert a családnak szüksége van arra a fejadagra, amit a kicsi nek adnak. Titkolják bánatukat az anyák, amíg ki nem derül, hogy kisebb lett a család . . MIRŐL ÍRNAK mim gg tribúna Krarc rjyy.Tg

n "ímMMínomj ĽmrmniEľEii PRÄGAI LAPOK A múlt heti cseh lapokat szemlélve megállapíthatjuk, hogy két témakör dominál: a párt és az állami szervek intézkedései a közrend és a törvényesség biztosítására az augusztusi napokban és a Szlovák Nemzeti Felkelés 25. évfordulójával kapcsolatos cikkek. A Tribúna megkezdte dr. Gustáv Husák elvtárs „Tanúságtétel a Szlovák Nemzeti Felkelésről" című műve egyes fejezeteinek közlését. Az ENSZ menekültügyi szervezete. Az UNRW a áfor iskolája a Jordán keleti partján, Damiában: a gyerekek a megszállt területen lévő otthonaikra emlékeznek. Megfelelő kádereket a külképviseletbe A Tribúna 31. számában figyelemre méltó dr. Vladimír Hynek cikke („Az észrevételekre reagálni kell"), amelyben többek között kitér az 1968 januárja utáni időszak számos ismert közéleti tényezőjének és publicistájának külföldi elhelyezkedésére. Megírja, hogy több pártgyűlésen, ahol a májusi plénum eredményeit vitatták meg, a kommunisták rámutattak: hogy lehet az, hogy augusztus után jó néhány régi vezető és publicista külügyi szolgálatba vagy külföldi tudósítói állásba került? „Egyetértek tehát azzal a követeléssel — írja —, hogy külképviseleti hivatalainkban és az állandó tudósítói posztokon kizárólag olyan emberek dolgozzanak, akik egyértelműen támogatják a párt novemberi határozatának politikai irányvonalát, amely megszabja szocialista államunk külpolitikai irányvonalát. Véleményem szerint e posztok káderellátását felül kell vizsgálni, mert a szocialista államnak aszerint kell képviselőit megválasztani, hogy a kiválaszlottak a külföldön valóban képviselni tudják az ország igazi érdekeit. A szerző ezzel kapcsolatban Jifí Pelikánt, a Csehszlovák Televízió volt vezérigazgatóját, aki véleménye szerint nem valószínű, hogy tárgyilagos tájékoztatást tud nyújtani a január utáni fejlődésről és arról a szerepről, amelyet e fejlődésben a tömegtájékoztatási eszközök játszotta' A rádió ne legyen döntőbíró Ugyancsak a Tribunában jelent meg Vojtech Dodejší, ismert cseh kommunista újságíró glosszája a rádió és a sajtó küldetéséről. Véleménye szerint a rádiónak, mint állami intézménynek nem szabad a döntőbíró szerepét játszania. Ezzel szemben az újságok nemcsak össztársadalmi érdekeket fejeznek ki, hanem egyes társadalmi csoportok specifikus érdekeit is (ifjúság, szakszervezetek, szövetkezeti parasztság, stb.). Előfordulhat tehát, hogy részletkérdésekben eltérő lesz az újságok nézete, és ezek az újságok nézetükről meg akarják győzni olvasóikat. A rádió szerkesztőinek azonban nem kellene exponálniuk magukat a vitákban, hanem arra kell törekedni. hogy e vitákról tárgyilagos ismertetést kapjanak — írja V. Dolejší. Fizessünk csekkel Amíg egyes fejlett országokban már a nagyobb heti élelmi-zei bevásárlásnál is csekkel fizetnek a vevők, nálunk az emberek pénzkötegekkel járnak .. . Amikor a fejlett országokban a rendszeres befizetéseket (villany, gáz. telefon, rádió, kölcsöntörlesztés stb. j bankszámlával egyenlítik ki, nálunk a postások hadserege rója az utcákat, havonta felveszik a befizetéseket, a pénzhalmokat megszámolják, igazolják az átvételt, majd újból megszámolják és így tovább ... Havonta sok száz millió koronát cipelnek a postások készpénzben! — írja a Lidová demokracie, majd megállapítja, hogy itt az ideje nálunk is áttérni a korszerű fizetési módra. A Hospodárské noviny 32. számában Pavol Gallo docens már részletesebben foglalkozik ezzel a kérdéssel. „A fizetés korszerű módjai" c., tanulmánynak is beillő cikkében kifejti, miért hátrányos a készpénzzel való fizetés. A folyószámla bevezetésével megszűnnék a posta útján történő befizetések hoszszadalmassága, az inkasszóval való törődés (jaj holnap jön a postás a pénzért, legyen itthon valaki!) Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy az odahaza tartott pénzösszeg nem kamatozik, és fennáll az eltulajdonítás és a megsemmisülés (tűz, víz) veszélye is. Gallo docens a folyószámla előnyeit az alábbiakban látja: a folyószámlával kiegyenlíthetjük az állandó befizetéseket, - gáz, villany stb. A bankra bízhatjuk a különböző tagsági díjak rendszeres levonását. Az idézett gazdasági hetilapban Ant. Steker a fogyasztók szemszögéből foglalkozik az árpolitika kérdéseivel. Ogy látszik, nem kerülhető el a további áremelés — írja. A fogyasztó azonban jogosan elvária, hogy — ha másképpen nem lehet — az árdrágítást elfogadhatóan alaposan meg kell indokolni a lakosság előtt. Az áremelés egyenlő mértékben érintse a lakosság valamennyi rétegét, hogy az alacsonyabb jövedelmű rétegeknek ne tegye lehetetlenné bizonyos közszükségleti cikkek használatát. A fogyasztó elvárja, hogy az áremelés elsősorban a termelésben fennálló problémák megoldását legyen hivatott elősegíteni, a múltbeli gazdasági visszásságokból eredő hibák orvoslása még rendkívüli esetekben se történjék a fogyasztó rovására. Janics Kálmán válaszol A prágai sajtószemléinkben olvasóinknak beszámoltunk a cseh műszaki és tudományos értelmiség hetilapjában, a Dohában megjelent, s a nemzetiségi kérdéssel foglalkozó vitacikkekről. Dr. Karel Poinaizl vitaindító cikkére több válasz érkezett, amelyeket a Doba szerkesztősége közzé is tett. A vitacikkek közül ismertettük dr. Augustín Marko cikkét is (Szlovákok és magyarok, Doba 21. szám. j Erre a cikkre a Dobában Janics Kálmán válaszol. Cikkének címe: „Magyarok és szlovákok". Janics Kálmán a cikkben kétségbevonja Marko állításait a csehszlovákiai magyar kisebbségről. Szemére veli, hogy a nemzetiségi kérdés megoldásában szubjektív, nacionalista ideológiából indul ki, s ítéleteiben átveszi a múlt század magyar uralkodó osztályának téziseit. Janics a kutatómunkás és tudós pontosságával adatokkal cáfolja meg Marko statisztikai közléseinek valószínűségét. A cikk így fejeződik be: „A nemzetiségi kérdés megoldásakor ne menjünk a múlt századba, de 1970-ig sem, mert az Apponyi-féle törvények szelleme nem új, nem szocialista. S ha az Apponyi-féle törvények már születésük idejében nem feleltek meg a követelményeknek, akkor ma annál élesebben el kell utasítanunk e törvények szellemét. lsm j • 30 ORSZÁG KÉPEI BRATISLAVÁBAN Teljes gőzzel folynak az előkészületek az illusztrációk II. bratislavai bienálléjára, melyen 30 ország 40 művésze több mint 3000 illusztrációt mutatbe. A kiállítást szeptember 5-ér, iiair.v pélyes keretek között nyitja meg Zorka Persicsova, az IBBY jugoszláv elnöke. Az idei biemnálét az UNESCO-val együttműködve a Szlovák Nemzeti Tanács és az UNFSCO csehszlovák bizottsága rendezi.