Új Szó, 1969. augusztus (22. évfolyam, 179-204. szám)

1969-08-16 / 192. szám, szombat

- MUNKTARSUNK TOMI VINCE TELEFONJELENT1ÉSE ­SARTORI az első világbajnok Tkáč csak a nyolcadik helyen végzett Ritkán fordul elű világbajnokságokon, hogy már az első napon bajnnkot avatnak. Tegnap azonban már kiosztották a brnói kerék­páros világbajnokság ezer méteres állórajtos időfutam versenyében. A győzelmet a tavalyi VB harmadik helyezettje az olasz Sartori szerezte meg. Ezt a döntő versenyszámot a VB ünnepélyes megnyi­tása előzte meg. 15 érakor diszlövés jelezte, hogy felvonulnak a résztvevő országok csapatai. Persze, csak szimbolikusan, mert az egyes országok zászlójával menetelő csinos tornászlányok képvi­selték az illető ország küldöttségét. Elsőként O. Vaverka, Brno vá­ros polgármestere tartott rövid Ünnepi beszédet, üdvözölte a résztvevőket. Utána dr. Böhm, a Csehszlovák Kerékpáros Szövet­ség elnöke köszöntötte a vendé­geket. Az olasz A. Rodconi, az UCI (Nemzetközi Kerékpáros Szö­vetség) elnöke megköszönte a rendezőknek, hogy Ilyen nagysze­rűen előkészített pályán kerülhet­nek sorra a világbajnoki verse­nyek. Először a motorvezetéses kerék­pározók mérték össze erejüket, az elsfi előfutamra került sor. Itt a győzelmet a holland Stam szerez­te meg. Tízenhét órakor kezdődött a csehszlovák szempontbői ls na­gyon fontos ezer méteres álló­rajtos időfutamverseny döntője. Másodikként rajtolt a tavalyt vi­lágbajnok Fredborg, aki 1:09 per­cen belüli Időt hajtott, de nem sokáig maradt az élen, mert a Kettős magyar siker Bécsben Az osztrák Vienna labdarúgó csapata ünnepi tornával emlékezik meg fennállása 75. évfordulójáról. Vendégül a Vasas és a Ferencvá­ros csapatát hívta meg, s hazat társul a Wacker együttesét kérte fel. Az első napon a Wacker együt­tese 7:3 arányú vereséget szenve­dett a Budapesti Vasastól, amely­nek góljait sorrendijen Babler (ön­gól), Farkas, Menczel, Somogyvá­ri, Menczel, Puskás és Szőke lőtte. A második találkozón _a Vienna 3:1 arányBan maradt aíuí a Fe­rencvárossal szemBen. A Budapesti együttes válogatottjai: Juhász, Páncsics és Szűcs nélkül Játszott, de mezéBen szerepelt a volt fe­rencvárosi Mátrai, valamint az ak­tív versenyzéssel már felhagyott Fenyvesi dr. A vezetést Masný ré­vén a Vienna szerezte meg, Novák egyenlített, majd Németh két gól­ja Biztosította a zöld-fehér győzel­met. Ramsey is kíváncsi Sir Alf Ramsey, az angol lab­darúgó-válogatott világbajnoki aranyérmeinek fegyverkovácsa is Prágába jön, hogy szeptember 14­én a Csehszlovákia—Magyarország labdarúgó VB selejtező közvetlen szemtanúja lehessen. A híres an­gol szakember sorra veszi szem­ügyre csapata lehető VB ellenfe­leit. mexikói olimpia bronzérmese, a lengyel Kierzkowski két század másodperccel jobb eredményt ért el. Később a volt világbajnokot a holland Baik ls megelőzte. Nyol­cadiknak rajtolt a győztes Sartori — két és fél körben egyenletes teljesítményt nyújtott a hajrában még erősített is és átvette a ve­zetést. Utána már három ver­senyző veszélyeztethette volna Sartori elsőségét: Moreion, a szovjet Agapov és az Idei világ­ranglistavezető a pozsonyi Tkáč. Moreion és Agapov gyengébb időt hajtott mint Sartori. így egyedül már csak Tkáč lehetett rá veszé­lyes. Óriási üdvrivalgás és buzdí­tás közepette kezdte a versenyt a fiatal csehszlovák kerékpározó. Az első kör után úgy tűnt, hogy nagyon jő Időt hajt, de az utolsó 200 méteren nem bírta szusszal, így nem ért el 1,08 percen belüli időt, ami csak a nyolcadik hely­re volt elegendő. Tegnap lapzárta után még a mo­torvezetéses verseny második elő­futamára, valamint a 3000 m-es női egyéni üldözőverseny selejtezőjére került sor. Az 1000 m-es állórajtos verseny végeredménye: 1. Sartori (olasz) 1:08,30, 2. Kierzkowski (lengyel) 1:06,52, 3. Balk (holland) 1:08,54 4. Fredborg (dán) 1:08,55, 5. Aga­pov (szovjet) 1:08,58, 6. Moreion (francia) 1:08,76, 7. Kurman (svájci) 1:06,06, 8. Tkáč (cseh­szlovák) 1:09,21. SPORTHÍRADÓ • A lengyel atlétikai bajnok­ság első napi döntőinek győztesei: férfiak — 110 m gát: Jozwlk 14,4 — 5000 m: Podolak 14:10,2, — diszkosz: Piatkowski 58,72, — 100 m: Nowosz 10,3 Nők — 100 m: Jedrejekowa 11,8, — 400 m: Sko­wronská 55,0, — 1500 m: Kola­kowska 4:35,4. • A Malmőben lebonyolított at­létikai versenyek során a svéd Bruch a férfi diszkoszvetésben 84,98 m-el új svéd csúcsot ért el. Eredménye a második legjobb a világon. • A prágai Slávia női labdarú­gó-csapata Firenzében 8:1 (6:1) arányú győzelmet aratott Olasz­ország válogatottja felett. A ta­lálkozónak 10 000 nézője volt. • Az NDK Kerékpáros Szövetsé­ge az országúti 100 km-es ver­senyre négytagú csapatot küld Brnóba. Az együttes tagjai: Wanz­llk, Mlersch, Commerlatte és We­semann. A Brnóban lebonyolításra kerülő kerékpáros világbajnokságon a cseh­szlovák versenyzők minden időt felhasználnak a lebető legalapo­sabb (elkészülésre. Balról Souček, Vlcek, Labus és Holik. (ČSTK felv.) Megkezdődött az IFJÚSÁGI úszó EB X Bécsi úszóstadionBari ünnepé­lyes keretek kőzött megkezdődtek a II. Ifjúsági úszó Európa-bajnok­ság négynapos küzdelmei. Nagy­számú közönség előtt 26 ország 400 fiatalja vonult fel'. Európa If­jú úszóit üdvözölte dr. Josef Klaus kancellár ls és rövid beszédében megnyltottnak nyilvánította a ver­senyeket. A nap fénypontjaként a cseh­szlovák Duchková és az olasz Di­Új világrekord búvárúszásban Slracusa közeléBen, az Ognináií, az olasz Enzo Maiorca új világre­kordot állított fel a búvárúszás­ban. A békaember a légzőkészülék nélkUU úgynevezett szabadtüdös merülésBen 72 méterre Javította az általa eddig 69 méterrel tartott merüléses világcsúcsot. Maiorca összesen 1:55 percet fordított a feladat végrehajtására. Ebbőí az első 45 mp-ben érte el a 72 méte­res mélységet, ahol leszakította a kontroílkártyát. A további 70 má­sodperc a felemelkedéssel telt el. Migas, Kramerius, és Hudec játszhat A Csehszlovák Labdarúgó Szö­vetség fegyelmi bizottsága ezeket, a külföldi portyán kiállított Játé­kosokat ezer korona bírsággal sújtotta, de játékjogukat nem lüg­gesztette fel. Erre az elhatározás­ra a játékosok vallomása alapján Jutott, de amennyiben a külföld­ről érkező Jegyzőkönyvek másról tanúskodnak, e labdarúgók játék­jogának felfüggesztése nem vár­hat magára. Ami a Sparta Praha—Werder Bremen elleni félbeszakadt mér közését illeti, a fegyelmi bizott­ság megkapta a prágai együttes terjedelmes írásbeli beszámolóját. Végső döntés csak a Nyugatnémet Labdarúgó Szövetség hivatalos átirata után lesz. 1969. VIII. 16. A GAZDASÁGOSSÁG JEGYÉBEN Egyre inkább a gazdaságosság elve irányítja életünk minden szakaszát. Ez alól nem képez kivételt a sport, s elsősorban a labdarúgás sem. Nem is olyan régen még az az elv érvénye­sült, hogy a liga-mérkőzéseket ugyanazon időben bonyolítsák le, s így biztosítsák a lehető legalaposabb sportszerűséget, ki­zárják a spekulációk, a nem éppen a zöld pályán elért ered­mények lehetőségét. Most a dol­gokba beleszólt a gazdaságos­ság elve. A hétvéget sok dolgo­zó lakásától, munkahelyétől tá­vol tölti, s ehhez kellett alkal­mazkodniuk az élcsapatok ve­zetőinek ls. Ma már szinte rend­szeres az a tény, hogy egy-egy forduló mérkőzéseit két-három napon át bonyolítják le, söt je­lentkeznek az esti, pontra menő mérkőzések is. A nyári kániku­lában ezek talán a legnépsze­rűbbek. Lehetővé teszik, hogy a legvérbellbb szurkolók ts csa­ládjuk körében töltsék a napot, hódoljanak a természetnek, vagy egyéb kedvteléseiknek, s azután este, kellemes környe­zetben megkapják az ünnepi ajándékot, a valóban színes es­ti mérkőzést. Így az esetleges hétköznapi fordulóban előfor­dulhatnak keddi, szerdai, sőt csütörtöki mérkőzések ls, míg a hétvég műsora szombaton, va­sárnap délután és este, sőt eset­leg hétfőn kerül lebonyolításra. A labdarúgás A KAPUSOK VÉDELMÉBEN Ml tagadás benne, az utóbbi Időben meglehetősen nehéz volt a kapusok helyzete. A hozzá ke­rült labda birtokában mindösz­sze négy lépést tehetett a ka­puvédő, s attól meg kellett sza­badulnia akár kirúgással, akár kidobással kellett játékba hoz­nia a labdát. Az ellenfél csatá­rat persze e művelet közben minden erejükkel igyekeztek akadályozni a kapust. Néha a bírák ls szemet hunytak, bár láthatták, hogy a kapus táma­dása nem egészen szabályos. Végre szabálymódosításra ke­rült sor. A FIFA nemzetközi Labdarúgó Tanácsa megtartotta évi rendszeres ülését, s az elő­írt kétharmados többségnél je­lentősebb arányban elfogadta a kapusra vonatkozó szabály meg­változtatását. E szabályváltoz­tatásnál ls az eddigi szavazati kulcs érvényesült.* Á F IFA négy szavazattal rendelkezett, s a négy brit szövetség (az angol, a skót, a walesi és az észak-írj eggyel-eggyel. Az elfogadott szabály kimondja, hogy a ka­pust tilos akadályozni abban, hogy a kezében tartott labdát kidobja, vagy kirúgja. Ha pél­világából dául a támadó játékos, vagyis általában a csatár a kapus elé áll, előtte ide-oda ugrál, s a kapus szorongatott helyzetében emiatt tesz a megengedett négy­nél több lépést a labdával, ak­kor nem a kapus a vétkes, nem a kapuvédő csapata ellen kell közvetett szabadrúgást ítélni, hanem a csatárt, a szabályta­lankodót kell figyelmeztetni, s annak csapata ellen jár közve­tett szabadrúgás. Az előző sza­bály valóban megkeserítette a kapusok helyzetéi, s ez a mó­dosítás könnyít a helyzetükön. Szerény véleményünk szerint a kapussal kapcsolatban még valamilyen módosításra volna szükség. A kapusok újabb idő­húzást találtak ki, s azt minden szinten alkalmazzák. Ha látják, hogy a közelben nincs ellenfél, a hozzájuk jutott labdát lábbal, óvatosan vezetgetik a 16-oson belül, s csak akkor kapják kéz­be, a kirúgás, vagy kidobás el­végzése végett, amikor valaki a legközelebb levő ellenfelek közül felélük siet. Akadnak já­tékvezetők, akik sürgető moz­dulattal Igyekeznek a kapust a labda gyorsabb játékba hozására bírni, de sokszor attól ls függ a bírák Ilyenkori helytállása, vajon a vendéglátó, vagy a ven­dégcsapat kapusáról van-e szó. Lehet, hogy a Nemzetközi Lab­darúgó Tanács egyik következő ülésén erről istszó lesz, hiszen a játék folyamatosabbá tétele, felgyorsítása szinte az egész vi­lágon kívánatos, sőt megköve­telt feltétel. ZALA JÓZSEF biasi olimpiai Bajnokok' tartottak torony- és műugró bemutatót és ragyogó hármas szaítókkaí szinte elkápráztatták a közönséget. A bajnokság első számaként — 9—9 résztvevővel — a toronyug­rást bonyolították le. Eredmények: Lányok: 1. Stireva (szovjet) 222,54, 2. Knape (svéd) 214,92, 3. Terecsenko (szovjet) 209,22. Fiúk: 1. Kacsenko (szovjet) 228,99, 2. Kalasnyikov (szovjet) 218,70, 3. Lieske |N DK-Beli) 214,14. Három új úszóvilágcsúcs LoulsviíTeBen megkezdődtek az USA úszóbajnokságainak küzdel­mei. Már az első döntők három vi­lágcsúcsot eredményeztek. Atwood a 200 m-es női hátúszás­ban 2:21,5 el megjavította a dél­afrikai Mulr 1968 júnlusáfian felál­lított 2:23,8 perces világrekordját. A 200 m-es férfi hátúszást Hall 2:06,6 perccel nyerte, Matthes ed­digi világrekordja 2:07,4. A nyugatnémet Fassnacht a 400 m-es férfi gyorsúszásBan ezúttal' ls Bebizonyította, hogy röviddel ezelőtt felállított 4:06,9 Európa­rekordja nem volt a véletlen mű­ve. A nyugatnémet úszó 4:04,0 per­ces remek Idővel győzött, és ezzel megjavította a kanadai Hutton 1968 augusztusáBan felállított 4:06,5 perces világrekordját. A má­sodik helyen az amerikai Burton végzett 4:04,4-es idővel, ami új amerikai rekord. Wimbledonban 1:1 WtmbledonBan 6000 néző előtt megkezdődött a Nagy-Britannia­Románia zónaközi Davis Kupa dön­tő. Až első mérkőzést a román Ti­í'iac 6:4, 6:4, 6:3 arányBan nyerte 'Cox ellen, s a találkozó 85 percig tartott. A második _ egyesBen vi­szont hazai győzelem született, az angol Stillwell 6:4, 4:6, 6:1, 6:2-re verte Nastaset. így a talál­kozó állása az első napi eredmé­nyek alapján l:l-es döntetlen. Szombat: BRATISLAVA 16,10: Kajak kenu EB 22,15: Kerékpáros VB BUDAPEST 16,10: Honvéd—0. Dózsa labdarúgó rangadó. Vasárnap: BRATISLAVA 14,00: Kajak kenn EB 15,00: Kerépáros VB BUDAPEST 15,00: Kaiak-kena EB Szoros küzdelmek az kajak-kenu [B-n A moszkvai Himki tavon lebo­nyolították az ifjúsági kajak-ke^u Európa-bajnokság döntőit. Az esfis idő ellenére a lelátók megleltek és szép számú közönség előtt vív­ták Európa legjobb ifjúsági kaja­kozói és kenuzöi az Európa baj­nokságért folyó küzdelmüket. A pontversenyt a Szovjetunió nyerte 62 ponttal az NDK [61), Magyarország (59), Románia (551, az NSZK (27), Lengyelország (25) és Svédország (25) előtt. „Mint várható volt, a 16 nemzet közül ezúttal is a Szovjetunió, az NDK és Románia volt legerősebb ellenfelünk — mondotta Maurer Jenő, a magyar ifjúságiak edzője, — akik végeredményben öt máso­dik és egy harmadik helyet sze­reztek. A mi csapatunk mind a nyolc döntőben részt vett és 5 ezüsttel, valamint egy brnnzzal, továbbá két negyedik hellyel a várakozásnak megfelelően szere­pelt. Az eredmény azonban kis szerencsével jobb is lehetett vol­na." Eredmények: Fiúk — K—1: Kobriszev (szov­Jet) 1:59:68, Zlatnow (NDK-beli) 2:00,85, Sledzlwski (lengyel) 2:01,26, C—2: Szovjetunió 2:00,40, Magyarország 2:03,22, Románia 2:05,41. Lányok— K—2: NDK 2:01,1, Magyarország 2:04,72, Szov­jetunió 2:05,48, K—4: Románia 1:34,39, Magyarország 1:35,43, Szovjetunió 1:35,50. Szovjet siker a főiskolai sakkcsapat világbajnokságon Drezdában lejátszották a főisko­lai sakkcsapat világbajnokság utolsó fordulójának mérkőzéseit. Bár még több függőjátszmát kell befejezni, biztos, hogy a Szovjet­unió megnyerte a világbajnoksá­got. Az utolsó forduló eredmé­nyei: A-csoport: Anglia—Jugoszlávia 1:2 (1), Csehszlovákia—NSZK 0,5:2,5 (1), Dánia—USA 1:2 (1), Szovjetunió—NDK 2,5:1,5, Románia —Bulgária 1:1 (2). A világbajnokság állása: Szov­jetunió: 20,5 (1), jugoszlávia 16,5 (1), NSZK 15 (1), NDK 14, Bulgá­ria 13 (2), USA 13 (1), Anglia 12,5 (1), Románia 11 (2), Dánia 10 (1), Csehszlovákia 9 (1). B-csoport: Fülöp-Szigetek—Gö­rögország 3:1, Svédország—Norvé­gia 0,5:1,5 (2), Izrael—Ausztria 3:1, Kuba—Izland 1,5:1,5 (1), Finn­ország—Magyarország 2:1 (1). A B-csoport állása: Izrael 19 (1), Izland 18 (2), Magyarország 17 (1). Gyenge edzőmérkőzés A Csehszlovákia ellen készülő magyar labdarúgó-válogatott újabb edzőmérkőzést játszott, s ellenfe­le az NB I B-s, 23 éven aluli vá­logatott volt. A magyar esapat csupán 4:3 (2:1) arányú győzelmet aratott. Góljai közül Kozma ket­tőt, Bene és Káposzta egy-egyet lőtt. (Az utóbbi tizenegyesből). A válogatott a kővetkező felállítás­ban szerepelt: Szentmihályi — Ká­poszta, Páncsics, Sifics, Ihász — juhász, Göröcs — Fazekas, Bena, Kozma, Zámbő. Szünet után r'jn­knti, Dunai III., Dnnai II. és Pusz­tai kapott helyet Ihász, Göröcs, Kozma, Illetve Fazekas nyomában, még a kapuban Bicskei váltotta fel Szentmlhálylt. A válogatott legközelebb Firen­zében augusztus 24-én lép pályá­ra, s a Fiorentinával játszik, majd szeptember 7-én a Népstadionbaa valószínűleg Varsó válogatottja lesz az ellenfele. II TIPPELJ ISZELVENYl VELQNK 1. SPARTA PRAHA-SLOVAN 2. MTK-VASAS BEKÜLDTE: . , LAKHELY. . . OTCA, HÁZSZÁM: JARAS: . .

Next

/
Thumbnails
Contents