Új Szó, 1969. július (22. évfolyam,152-178. szám)

1969-07-10 / 160. szám, csütörtök

-í Száz éve született KANDÓ KÁLMÁN, a villanymozdony magyar úttörője 1869. JÚLIUS 10-ÉN született Budapesten Kandó Kálmán gépészmérnök, a magyar mérnökgárda egyik vezető egyénisége, a Ganz és Társa r. t. villamossági részlegének vezetője, később a vállalat vezérigazgatója. Kandó kutató- és alkotómunkája zömét a váltóáramú villanymotor tökéletesítésének és a váltóáramú villamos vasúti vontatásnak szentelte. Ezen a téren elért találmányai forradalmasították a vasúti közlekedést, és meghozták neki az elismerést és a világhírnevet. Azok közé a céltudatos műszaki szakemberek közé tartozott, akiMiemcsak elgondolásokkal és laboratóriumi eredményekkel dicsekedhetett, hanem megvalósított és bevált találmányokkal is. Méltán sorolhatjuk őt azok közé a magyar feltalálók közé, akik az elektrotechnika terén világraszólót alkottak, mint Jedlik Ányos, a dinamó felfedezője, Farbaky és Schenek, az akkumulátor megalkotói és Déri, Bláthy, Zippernovszky a transzformátor konstruktőrjei. A műit század 90-es éveiben a gőzmozdony mellett, amelynek kihasználása csak max. 5—8 százalékos, a figyelem mindinkább a villamos vontatás felé fordult. A főképp egyenárammal meghajtott kocsikat leginkább a városi közlekedésben és a bányavonatok vontatására, kisebb távolságokra alkalmazták, uí. az egyenáram nagyobb távolságokra történő vezetése nagy veszteségekkel jár. Ez indította Kandót arra, hogy figyelmét a váltóáramú villanymozdonyra összpontosítsa. Az első kísérleteket bányamozdonyokkal végezte, majd 189B—98-ban a Ganz megépíti a franciaországi Evian des Bains városka részére az első váltóáramú, 3 fázisú közúti villamos vasutat. Az első távolsági vasúti vállalkozás az 1898—1902 években megépített Valtellina alpesi vasút. Az olasz kormány pályázatára az amerikai Thomson—Houston vállalat a Varesina vonalat egyenáramú mozdonyokkal villamosítja, ugyanakkor a Ganz a Valtellina vasutat 3000 V-os váltóáramú 3 fázisú rendszerrel oldja meg Kandó tervei alapján. Ez a vállalkozás a maga idejében forradalmi jellegű volt, és a számtalan előítélet ellenére is nagyon jól bevált. Ez volt a világ első nagyfeszültségű közforgalmi vasútja, amelynek villanymozdonya 1500 lóerő teljesítményű volt és 15 Hz-es háromfázisú váltóárammal működött, közvetlen tengelymeghajtással. Kandó rendszere annyira bevált, hogy meghívták Olaszországba az újonnan alakult Societä Italiana Westinghouse, Vado Ligure amerikai tőkével épített villanymozdonygyárba műszaki igazgatónak, később a vállalat alelnöke volt 1915-ig. Az olaszok büszkén emlegették a villanyvontatás úttörőjeként PSJirwj a Sistema Italiana Kandó-rendszerű mozdonyaikat, amelyek 1989 egész 1940-ig az olasz vasutaknál vezető szerepet játszottak. VII. 10. Szomorú tény ez a magyar tudósok és műszaki szakemberek életrajzában. A nagytőke, amely jobb lehetőségeket biztosít, mint a hazaiak, odavonzza szakembereinket és a babérokat, valamint az anyagi előnyöket mások könyvelik el. A VILÁGHÁBORÚ kitörése után Kandó hazatér és ismét a Ganz—Danubius r. t. szolgálatába áll, mint műszaki igazgató, később mint vezérigazgató. Most már a második rendszerén, az ún. fázisváltós rendszeren dolgozik. Abból indult ki, hogy az előbbi rendszere, tekintve, hogy három fázissal dolgozik, független az országos villamos hálózattól, amely egyfázisú. Emiatt a villamos vontatás külön áramfejlesztő telepet igényel, ami természetesen nem rentábilis. Kandó olyan rendszer megoldásán fáradozott, amely bekapcsolódhat az egyfázisú 50 Hz periódusú 15 000 V-os feszültségű országos hálózatba. Elképzelése az volt, hogy. a mozdonyt hálózati árammal táplálja és a rajta elhelyezett transzformátor segítségével nyeri a szükséges feszültséget, amelyet még átalakít 16,66 Hz periódusú háromfázisú árammá. Ezt az elképzelést hosszú évek ismételt kísérletezése után meg is valósította. Munkatársaival megszerkesztette az elképzeléséhez szükséges fázisváltót, amely világszenzációt keltett. Az első kísérleteket távolsági vasúton, a MÁV vonalán, Budapest Nyugati p. u. és Alag között hajtották végre 1923 okt. 31-én. Ezeknek az eredményeknek az értékelése után a MÁV elhatározta a hosszabb távú, Budapest—Hegyeshalomi vonal villamosítását Kandó rendszerével. 1929-ben már a fázisváltós villanymozdony tökéletesített példányával kísérleteztek és a vonalat ünnepélyesen már csak Kandó Kálmán halála (1931. jan. 13.) után nyitották meg 1932. június 16-án. Ettől kezdve ezen a vonalon a „Kandók" egészen a második világháború végéig végezték a vontatást. A Kandó-féle fázisváltós megoldás korszakalkotó volt és a negyvenes évekig a leggazdaságosabb villamos vontatásként ismerték. A Ganz—Danubius r. t. villanymozdonyai öregbítették a magyar elektrotechnikai ipar világhírnevét. Ma már természetesen egészen más irányú a villamos vontatás fejlődése. KANDÓ KÁLMÁN fáradhatatlan és sokoldalú mérnök volt, l>éldakéj>e a lángelmének, aki a g>iakorlati megoldást tartotta végcélnak. Az ötletet nemcsak az íróasztalon és a rajztáblán valósította meg, hanem a műhelyben is, ahol munkatársaival, szerelőivel együtt öntötte gyakorlati formába. Munkalendiilelével munkatársait is magával ragadta. Mint tudós, elérte a legmagasabb kitüntetést, a Magyar Tudományos Akadé mia 1921-ben levelező tagjává választotta, a Műszaki Egyetem pedig 1922-ben díszdoktorává avatta. Társadalmi megtiszteltetésben is része volt, 1924-tő' a mérnöki kamara elnöke, 1927-től felsőházi tag. Mindemellett megmaradt a Ganz gyár szerény dolgozójának, aki a rajztábláknál, a hideg és zajos műhelyben együtt dolgozott mérnökeivel, tervezőivel, munkásaival és osztozott velük mind a sikerben, mind a balszerencsében. E rövid megemlékezés legyen egy köve annak a monumentális emlékműnek, amelyet e lángelme megérdemel honfitársaitól és az egész civilizált világtól. MOLNÁR LÁSZLÚ, a tudományok kandidátusa A páti vezető szerepének értelmezése és érvényesítése (1) Az alapelvek változatlanok A2 elmúlt két évtized fejlődését vizsgálva megalapíthatjuk, hogy mindig akkor követtünk el hibát, amikor leegyszerűsítve értelmeztük a párt vezető szerepének érvényesítését. A jelenlegi helyzetben mindennél f ontosabb, hogy a párt és a társadalom válságának megszüntetése érdekében alkotó módon merítsünk a forradalmi munkásmozgalom történetének tapasztalataiból. Lenin a marxista pártok alapvető ismérveként jelölte meg a forradalmi pVogramot és az alapszabályzatot. E két dokumentum tudományosan indokolja a kommunista párt tevékenységének lényegét, formáit és módjait, a párt létezésének szükségességét. Természetes, hogy e programnak összhangban kell állnia a társadalmi fejlődés objektív folyamatával. A kommunista pártokat és a munkásosztály forradalmi pártjait az jellemzi, hogy programjukat a marxista—leninista elmélet alapján a kommunista világmozgalom szükségleteinek szempontjából, és a saját feltételeik figyelembe vételével dolgozzák ki. Feltétlenül szükséges, hogy a programcélok és feladatok meghatározásakor figyelembe vegyék hatásukat mind a párt gyakorlati tevékenységére, mind a néptömegekre. A jelen időszakban a párt akcióegységének és vezető szerepe érvényesítésének szempontjából döntő jelentőségű az alapszabályzat elveinek betartása, amely a párttagok felelősségérzetének és fegyelmének szilárdítását szolgálja. A CSKP nem „másolja" a pártépítés lenini elveit, hanem ezeket történelmi dialektikus fejlődésükben értelmezi. A demokratikus centralizmusról A demokráciát csak a centralizmussal szoros egységben lehet megvalósítani, mivel ezzel alkot belső dialektikus egységet. A pártmunkában — a január előtti időszakban —, egyoldalúan értelmezték a demokratikus centralizmust, nem látták a különbséget a demokratikus és a bürokratikus centralizmus között. Ez utóbbi alapjában és jellegében idegen a kommunista párttól. A lenini elvek megsértése e szakaszon is helytelen gyakorlatot szült. Az egységes elvet kettéosztották: demokráciára és centralizmusra, s a dialektikus egységet csupán a közlekedőedények mintájára értelmezték: az egyik tartalmát csak a másik rovására lehet növelni. Természetes, hogy az elmélet a gyakorlatban a demokratikus jelleg gyöngítéséhez vezetett. Korlátozták a szabad vitát, az egyének és a pártszervek bírálatának jogát. Azokat, akiknek az irányelvektől eltérő véleményük volt, nem vitában, ideológiai harcban, hanem adminisztratív intézkedésekkel „győzték meg". Az egyedi jelenségekből gyakorlat, rendszer alakult ki, amely a bürokratikus centralizmust szülte. Ügy vetették fel a kérdést, hogy: az adott helyzetben sok-e vagy kevés-e a demokrácia? A centralizmust csupán a központi döntés jogával azonosították, s a demokrácia jellegét abban látták, hogy nyilvános vitára bocsátott javaslatokhoz hozzászólhattak a párttagok, de a demokráciát nem úgy értelmezték, mint szervezeti formát. A demokratikus centralizmus lenini értelmezését Január után sem szorgalmazzák egyértelműen a gyakorlatban. Abszolutizálták a demokratikus jelleget és megfeledkeztek a centralizmus egységteremtő funkciójáról. Nem tudatosították kellően, hogy a demokrácia feltételezi az önkéntes fegyelmet ls, ami feltétele a határozatok teljesítésének. Az alapszabályzatnak, a párt belső törvényének a megsértését jelenti, ha az alsóbb szervek nem teljesítik a felsőbb szervek határozatát, vagy az alapszervezet tagjai a saját határozatukat. Sokan megfeledkeznek arról, hogy a demokratikus centralizmus a párttagok önkéntes tömörülésén alapul, önként vállalják a párttagságból eredő kötelességeket és jogokat. Ez magúba foglalja az egyén elhatározását, ami nincsen ellentétben az öntudatos fegyelemmel, a pártkollektíva által elfogadott határozatok teljesítésével. A pártdemokrácia nem öncélú, hanem a párt szervezeti formája, amely lehetőséget nyújt céljainak és politikájának a megvalósítására, szervesen kapcsolódik az egységes jogokhoz és kötelességekhez, az öntudatos pártfegyelemhez, ez utóbbival kölcsönösen feltételezik egymást és hatnak egymásra. Az egység értelmezése Szólni kell a párt egységének helytelen értelmezéséről is, amely messze a múltba nyúlik. Az egységet mechanikusan értelmezték, abszolutizálták, ellentétek nélkülinek nevezték, ami a gyakorlatban a bírálat elnyomásában, a vélemények konfrontálásának gátlásában jelentkezett. Vagyis megrekedt az a folyamat, amelyben az elmélet, a pártpolitika helyességét a gyakorlatban mérték le. E visszaható megismerési folyamat helyett kialakult az utasításokon alapuló formális pártegység. Jelenleg, amikor a párt mély válságból keresi a kivezető utat, nagyon lényeges, hogy az egységet a lenini meghatározás szerint értelmezzük. A Központi Bizottság novemberi és májusi határozata is hangsúlyozza, hogy a párt egységének lényege az eszmei egység, az érdekek és a cél azonossága. Ez nem jelenti a gondolkodás uniformizálását, a nézetek abszolút egységét. A pártban, mint élő mechanizmusban mindig lesznek véleménykülönbségek, de ezeket nem lehet felszámolni utasításokkal, „vasfegyelem" bevezetésével. A párt egységét a program és a cél elfogadásának egységeként kell értelmezni, ez feltétele az öntudatos aktivitásnak és fegyelemnek, ami viszont szervezeti egységben a program megvalósítására irányul, Éppen ezért az egységet csak demokratikus légkörben, a vélemények konfrontálásával lehet megteremteni. Ez a meggyőző munka napjainkban végtelen tapintatot, toleranciát, de ugyanakkor következetes határozottságot igényel. Alapelveinktől eltérni nem szabad. Az egység a megismerési folyamat kristályosodása során, a különböző javaslatok megvitatása közben jön létre, a határozatban ölt konkrét formát, amit aztán mindenki köteles egyértelműen magyarázni s főként megvalósítani. öntudatos fegyelem A pártmunkában az egység kialakításának egyik feltétele a pártfegyelem. Meg kell magyaráznunk, hogy azok az egyének, akiknek véleményét a többség nem fogadta el és nem rögzítette a határozatban, öntudatból rendelik alá nézetüket és céljaikat a párt politikájának, s harcolnak az elfogadott határozat teljesítéséért. Csakis ez az öntudatos fegyelem biztosítja a párt akcióegységét. Ez a fegyelem, amely a párt akcióegységében csúcsosodik ki, nem egy örökre adott és változatlan tény, ezt a pártnak tevékenységével állandóan fel kell újítania. Lenin azt is hangsúlyozta, hogy a pártban a nézetek harca szükséges és szükségszerű mindaddig amíg ez neip vezet anarchiához szakadáshoz, ameddig a harc a párt tagjai által meghatározott szervezeti keretek között folyik. Látnunk kell, hogy a határozatok teljesítésében mutatkozó fegyelmezetlenség nem újkeletű, Gyökerei mélyen a Január előtti időkbe nyúlnak, amikor csökkent a párt aktivitása és hatása a társadalom fejlődésére. E negatív jelenségeket a párt politikájának tisztázatlansága és a pártélet lenini normáinak megsértése egyaránt táplálta. Sok problémát, amely a társadalom fejlődését vagy egyes rétegek és szociális csoportok érdekeit érintette, csak későn, s nem következetesen oldott meg a párt. Sőt egyes kérdések még ma is megoldásra várnak. Ennek megállapításával nem akarom elferdíteni a valóságot, mindenki előtt ismertek azok az eredmények, amelyeket a párt elért a társadalom fejlesztésében. Az eredmények és a negatívumok egy fejlődés részei. Persze, az ötvenes évek negatívumai visszahatottak a pártmunkára, erősödött a vélemények differenciálódása, csökkent a fegyelem és az aktivitás. Éppen azért napjainkban elsőrangú feladat a nézetazonosság kialakítása, a fegyelem megszilárdítása, mert ezek képezik az akcióegység alapját. A társadalom fejlesztése érdekében A pártmunkában sokkal erőteljesebben kell érvényesíteni azt a gondolatot, hogy a pártnak, mint a társadalom vezető erejének, fő célja szolgálni a társadalom érdekeit, éppen ezért munkáját a nagy nyilvánosság ellenőrzésével végzi. De nem abban az értelemben, hogy a párt belső ügyeit kiteregeti a nagy nyilvánosság elé. A nyilvánosság alatt a kommunisták és a pártonkívüliek tanácskozásait értjük, akik az egyes munkahelyeken őszinte és nyílt véleményt mondanak a párt politikájáról. A pártszervezeteknek megfelelő formát kell találniuk, hogy „.kitapogassák" a pártonkívüliek véleményét. Fel kell újítaniuk a bevált munkaformákat, a nyilvános pártgyűléseket, véleményt kell kérniük a társadalmi szervezetekben dolgozó pártcsoportoktól. Szorosabb kapcsolatot kell teremteniük a Nemzeti Front szervezeteivel; csak így lehet bevonni a tömegeket a párt politikájának formálásába, hogy ne csak a politika végrehajtói legyenek. A dolgozók véleményére és megjegyzéseire való reagálás nem jelenti a véleményekkel való azonosulást, és a párt vezető szerepének feladását. Ez csupán egy része a megismerési folyamatnak. Természetes, hogy a párt megköveteli tagjaitól politikájának érvényesítését, s az alapszabályzat szerint jár el a fegyelmet megsértők ellen. A párt politikájának érvényesítése lényegesen függ a párttagok értékeitől, számarányától és minőségi szintjétől. Éppen ezért tévesek azok az elképzelések, amelyek a jelenlegi válságból a kivezető utat a tagság létszámának lényeges csökkentésében látják. A párt történelmi fejlődése azt bizonyítja, hogy az átigazolás csak különlegesen nehéz helyzetben alkalmazható. ebből semmi esetre sem szabad rendszert csinálni. Pártunk megalakulásától kezdve tömegpórtként épült, és nemcsak a munkásosztály, hanem az egész társadalom érdekelt képviselte. S mint ilyen, nem mentes a külső hatástól. Lenin ezzel kapcsolatban azt írta: „ ... pártunk, mint olyan párt, amely körülbelül fél millió, sőt fél milliónál több tagot számlál, először is tömegpárttá, másodszor kormánypárttá lett, és mint tömegpárt részben olyasmit tükröz, ami sorain kívül történik. Igen fontos, hogy ezt megértsük." Ez a megállapítás a mi fejlődési szakaszunkra is érvényes. A pártépftésben továbbra is érvényesek a marxi—lenini alapelvek, gyakorlati munkánkban ezek helyes alkalmazására kell törekednünk. A pártszervezetek egy részében uralkodó ideológiai zűrzavar megszüntetését elsősorban is az eszmei nevelőmunka elmélyítésével kell elősegítenünk. CSETO JÁNOS