Új Szó, 1969. július (22. évfolyam,152-178. szám)
1969-07-10 / 160. szám, csütörtök
A z orvos azt mondta, hogy a déli éghajlat helyrehozná az egészségemet, így hát lementem Tennesseebe, s ott állást kaptam a Dicsfény és Megyei Hírharsona című napilapnál mint segédszerkesztő. Jelentkeztem a főszerkesztőnél, aki egy háromlábú széken hintázott, s lábát feltette a fenyőfa asztalra. Még egy fenyőfa asztal és egy rokkant szék volt a szobában, mindkettőt félig eltemette az újságok, kéziratoldalak és darabkák halmaza. A sarokban egy homokkal teli faláda, teleszórva cigarettavégekkel és használt bagóval, s egy kályha, melynek ajtaja a felső sarokvason lógott. A főszerkesztő fekete, fecskefarkú szövetkabátot és fehér vászonnadrágot viselt. Apró, szépen fényezett cipője volt. Fodros inget, nagy pecsétgyűrűt, régi divatú állógallért és lógó végű, kockás nyakkendőt hordott. 1848-as divat szerint öltözködött. Szivarozott erősen, töprengett, s bele-belemarkolászva a hajába, alaposan összekuszálta fürtjeit. Félelmetesen ráncolta a homlokát, s én kitaláltam, hogy valami különösen harapós vezércikken töri a fejét. Azt mondta, fogjam a társlapokat, fussam át őket, s összesűrítve tartalmukból mindazt, ami érdekesnek látszik, írjak „A tennesse-i sajtó szellemé"-ről. A következőket írtam: A TENNESSEE-l SAJTÓ SZELLEME A Vasárnapi Földrengés szerkesztői nyilvánvalóan tévednek a Ballyhack vasútvonalat illetően. A Társaságnak nem áll szándékában, hogy egyik oldalon elkerülje Buzzardville-t. Ellenkezőleg, a vonal egyik legfontosabb pontjának tekinti, tehát semmiképpen sem mellőzheti. Hisszük, hogy szerkesztőtársaink a Földrengésnél készségesen közlik a helyreigazítást. John W. Blosson, Fsq., a higginsville-i Szabadság Mennydörgő Csatakiáltása tehetséges szerkesztője tegnap városunkba érkezett. A Van Buren Jogadóban szállt meg. Megjegyezzük, hogy laptársunk, a Mud Sprlngs-i Hajnali üvöltés téved, mikor Van Werter megválasztását nem tekinti befejezett ténynek, hibáját azonban bizonyára fel fogja fedezni, mielőtt ez a figyelmeztetés eljutna hozzá. Valószínűleg a hiányos választási jelentések tévesztették meg. Örömmel vesszük tudomásul, hogy Blathersville városa szerződést szándékozik kötni valamelyik New York-i céggel, s le akarja burkoltatni majdnem Járhatatlan utcáit a Nicholsonféle kövezettel. Az Esti Hurrá tzorgosan sürgeti a tárgyalásokat, és ágy látszik, bízik a vég36 sikerben. Átadtam a kéziratot a főszerkesztőnek: fogadja el, javítsa kl, vagy semmisítse meg. Rápillantott, és arca elfelhősödött. Szeme végigfutott a lapokon, s tekintete baljóslatúvá vált. Szemmel láthatóan nem tetszett neki valami. Hirtelen felugrott, és azt mondotta: — A kutyateremtésltl Azt hiszi, fgy fogok beszélni ezekről az ökrökről? Gondolja, hogy az előfizetőim lenyelik ezt a kutyagumit? Adja ide a tollatl Soha nem láttam még, hogy toll ilyen gonoszul kaparjon és húzzon, ilyen kíméletlenül átszántson más ember igéin és jelzőin. Mialatt a szerkesztő hevesen dolgozott, valaki rálőtt a nyitott ablakon át, és megcsorbította a fülem szimmetriáját. — Ohó — mondta a szerkesztő —, ez a csibész Smith-t az Erkölcsi Tűhányótól. Tegnapra vártam. Azzal előkapott egy tengerészrevolvert az övéből és tüzelt. Smith elesett, combjába kapta a golyót Smith éppen másodszor akart szerencsét próbálni, s így egy idegent lőtt nyomorékká. Engem. Csak egy Ujjamat lőtte el. A főszerkesztő folytatta a töltéseit és közbeszúrásait. Éppen befejezte, mikor egy kézigránát érkezett a kéményen át, s a robbanás ezer darabra vágta szét a kályhát. Más kárt nem okozott, csak egy kóbor szilánk verte ki néhány fogamat. — A kályha végképp tönkrement — mondta a főszerkesztő. — Valószínűleg — feleltem. — Sebaj, oda se neki... szép meleg idő van. Tudom, ki csinálta. Na, nézze, így kell ezt a témát megírni. Elvettem a kéziratot, ami úgy tele volt firkálva törlésekkel és beszúrásokkal, hogy a szülőanyja se ismerte volna meg, ha lett vonla neki egyáltalán. Egyébként így hangzott: A TENNESSEE-l SAJTÓ SZELLEME A Vasárnapi Földrengés megcsontosodott hazudozói ismét piszkos és ostoba rágalmaik Mindkét pisztoly ugyanabban a pillanatban csattant fel vad lobbanással. A főnök elvesztette egyik hajfürtjét, s az ezredes golyója húsosabb részében fejezte be pályáját. Az ezredes bal válla kisebb folytonossági hiányt szenvedett. Ojra tüzeltek. Ez alkalomból mindketten elhibázták a célpontot, én azonban megkaptam a magamét: egy golyót a karomba. A harmadik lövésnél mindkét úr könnyebb sérülést szenvedett, nekem széttörték a könyökömet. Azt hiszem — mondtam nekik —, jobb lesz, ha kimegyek sétálni, lévén ez magánügy, s én tapintatosabb vagyok, hogysem tovább ls zavarjam őket. De mindkét úr biztosított, Más elintézni valója nincs is mára. Ha van szabad ideje, írjon egy csípős cikket a rendőrség ellen — törjön borsot a főfelügyelő orra alá. A bikacsök az asztal alatt van; a fegyverek a fiókban, lőszer itt, a sarokban, géz és kötözőszerek amott, a rekeszekben. Ha baleset éri, menjen le a földszintre Lancethez, az orvoshoz. Hirdetni szokott — majd levonja a honoráriumot a számlákból. Elment. Megborzongtam. A következő három óra alatt olyan szörnyű veszélyeken mentem keresztül, hogy minden lelkinyugalmam és vidámságom elhagyott. Gillespis jelentkezett, s engem dobott ki Mark T wai n: Újságírás Tennessee-ben egyikét akarják a nemes és lovagias nép közé csempészni a tizenkilencedik század legdicsőségesebb tervével, a Ballyhack-vasútvonallal kapcsolatban. Az a gondolat, hogy Buzzardville-t mellőzni fogják, saját undorító agyukban született meg — vagyis inkább abban a mócsingban, amit ők agynak tekintenek. Jobb lesz visszaszívniuk ezt a hazugságot, ha meg akarják menteni ócska, csúszó-mászó porhüvelyüket a bikacsöktől, melyre annyira rászolgáltak. Az a szamár Blosson a higginsville-i Szabadság Mennydörgő Csatakiáltásától megint itt potyázik a Van Burenben. Megjegyezzük, hogy a Mud Springs-i Hajnali' üvöltés részeges gazemberei, mint mindig, most is hazudnak, amikor céfolják Van Werter megválasztását. Az újságírás magasztos küldetése az, hogy hirdesse az Igazságot, gyomlálja a tévedéseket, neveljen, nemesítsen, gyarapítsa a közillemet és közerkölcsöt, és minden embert lovagiasabbá, erényesebbé, jótékonyabbá, általában jobbá, szentebbé és boldogabbá tegyen; ezek a fekete lelkű csirkefogók mégis állandóan a hazugság, rágalom, piszkolódás és közönségesség szolgálatává sülylyesztik magasztos hivatásukat. Blathersville-nek Nicholsonkövezet kell — börtön és szegényház is kéne neki. Micsoda ötlet! Kövezet egy városnak, amely két szeszfőzdéből, egy kovácsműhelyből s abból a nyomorúságos sajtpapirosból, az Esti Hurrából áll. Buckner, a Hurrá szerkesztője szokott hülyeségével mekeg a dologról, s azt' képzeli, értelmesen beszél. — Lássa, így kell írni — jó borsosán és rámenősen. Mindig elrontom a gyomromat a nyámmogó újságírással. Ez idő tájt egy tégla vágódott be az ablakon éles csörömpöléssel, és alaposan hátba vert. Elnúzódtam a tűzvonalból — úgy éreztem, útban vagyok. A főnök felvilágosított: — Alighanem az ezredes volt. Már két napja várom. Egykettőre itt fönn lesz. Igaza volt. Egy perc múlva megjelent az ajtóban az ezredes, nagy dragonyos-pisztollyal a kezében. — Uram, ahhoz a gyáva fickóhoz van szerencsém, aki ezt a koszos lapot szerkeszti? — kérdezte. — Igen. Foglaljon helyet, uram. — Vigyázzon, mert a szék egyik lába hiányzik. Azt hiszem, Blatherskite Tecumsch ezredeshez, a rothadt hazudozóhoz van szerencsém. — Ogy van, uram. Egy kis számadásom van önnel. Ha ráér, elkezdhetjük. — Egy cikket Írok a „Bátorítsuk az erkölcsi és értelmi fejlődést Amerikában" címmel, és be kellene fejeznem, de nem sürgős. Kezdjük. hogy nem vagyok útban, maradjak nyugodtan ülve. Megtöltötték pisztolyaikat, közben a választásról és a termésről csevegtek, én meg kötözni kezdtem sebeimet. Egyszerre ismét lelkesen tüzelni kezdtek, s minden lövés eredményes volt... meg kell azonban jegyeznem, hogy hatból öt az én számlámat terhelte. A hatodik halálos sebet ütött az ezredesen, aki finom humorral megjegyezte, hogy most már el kell köszönnie, mert dolga van a városban. Megkérdezte, hol lakik a temetkezési vállalkozó és eltávozott. A főnök hozzám fordult, és azt mondta: — Vendégeket várok ebédre, s át kell öltöznöm. Nagyon lekötelezne, ha korrigálná a keféket, és az ügyfelek rendelkezésére állna. A kilátásba helyezett ügyfelek ugyancsak megriasztottak, de a sortüzek, melyek még a fülemben csengtek, túlságosan megzavartak: sem gondolkodni, sem tiltakozni nem tudtam. — Jones itt lesz háromkor — folytatta —, húzza el a nótáját a bikacsökkel. Gillespis talán hamarább jelentkezik — dobja ki az ablakon. Ferguson négyre várható — ölje meg. az ablakon. Jones pontosan érkezett, s mikor neki akartam esni a bikacsökkel, magára vállalta a munka oroszlánrészét. Műsoron kívül találkoztam egy idegennel, s elvesztettem a skalpomat. Beszéltem egy másik, Thompson nevű idegennel, s utána ruhám ronggyá tépve kavargott a szobában. Végül sarokba szorultam, és körülvéve szerkesztők, csalók, politikusok és orgyilkosok őrjöngő tömegétől, amely ordított, káromkodott s fegyverekkel hadonászott a fejem fölött, hogy a levegő csak úgy ragyogott a fénylő acélok villogásától, éppen meg akartam írni lemondó levelemet, mikor betoppant a főnök, s vele elragadtatott és lelkes barátainak hada. Egykettőre olyan felfordulás és mészárlás következett, hogy azt sem lúdtoll, sem acéltoll le nem tudja írni. Lőtték, szúrták, nyomorították fölrobbantották, kidobták az ablakon az embereket. Pár pillanatig sötét átkozódások szélvihara kavargott, zűrzavaros, őrjöngő haditánc villogott át a szobán, aztán mindennek vége volt. öt percen belül csend lett, s a megtépett főnök és én kettesben üldögélve néztük a véres romokat, melyek körös-körül elborították a padlót. — Szeretni fogja ezt a helyet, ha hozzászokik egy kicsit — mondta. — Félek, hogy mentegetőznöm kell — feleltem. — Lehet, hogy egy idő múltán megfelelő módon tudnék majd írni; biztos vagyok benne, hogy menne a dolog, mihelyt begyakoroltam magam, s megtanultam a nyelvet. De hogy való igazat mondjak, ennek a kissé erőteljes kifejezési módnak megvannak a maga hátrányai, s az ember itt gyakran ki van téve annak, hogy félbeszakítsák. Maga is tapasztalhatta. Az eleven újságírás célkitűzése kétségtelenül az, hogy felrázza a közönséget, én azonban nem szeretem az ilyen nagyarányú feltűnést. Nem tudok írni, ha annyiszor félbeszakítanak, mint ma. Nekem meglehetősen tetszik a munka, de nem szeretem, ha az ügyfelek rendelkezésére kell állnom. Állíthatom, hogy az élmények szórakoztatóak is, de nincsenek elég igazságosan elosztva. Egy úriember rálő önre az ablakon át, s engem nyomorít meg; az ön tiszteletére pokolgép érkezik a kályhakürtön, s az én torkomon gyömöszöli le a káhlyaajtót; egyik barátja bekukkant, hogy bókokat váltson önnel, s engem úgy kicsipkéz golyólyukkal, hogy a bőrömet szitának lehetne használni; ön elmegy ebédelni, és Jones megérkezik a bikacsökkel, Gillespis kihajít az ablakon, Thompson széttépi a ruhámat, s egy vadidegen ember a régi barátok meghittségével leemelt a skalpomat; alig öt perc alatt megjelenik az ország összes csirkefogója, teljes harcidíszben, s nekiáll, hogy testem még épen maradt részeit tomahawkkal halálra aprítsa. Egészbe véve, soha életemben nem volt ilyen mozgalmas napom, mint ez a mai. Nem! Én szeretem az ön nyugodt, higgadt modorát, ahogy az ügyfeleknek megmagyarázza a dolgokat, de láthatja, nem vagyok hozzászokva. A délvidéki vérmérséklet túl heves, a délvidéki vendéglátás túl bőkezű az idegen iránt. Mai cikkem, melynek hideg szavait ön hevítette fel mesteri kézzel a tennessee-i újságírás Izzó szellemének hőfokára, újabb darázsfészket bolygat meg. Az egész szerkesztői banda ide fog jönni, mégpedig éhesen, és valakit meg akar majd enni reggelire. Búcsút kell vennem öntől. Nem óhajtok jelen lenni ezeken az ünnepségeken. Egészségem helyreállítására jöttem délvidékre, s ugyanezen küldetésben térek vissza, meglehetős sietséggel. A tennessee-i újságírás túlságosan felizgat. Ezután kölcsönös sajnálkozással elváltunk, s én befeküdtem a kórházba. Talatna VIDÉKE DU Í ABAN/TER.MÖ TERÜLET. TÖRTÉHETÜHt IDEJÉN, A MÚLT SZÁZAD ELSŐ ÉVTIZEDE/BEN, A BÁNYÁKAT MAGÁNOSOK MŰVELTÉK. >4 VÁLLALKOZÓK TARTOZTAK* A KILÚGOZOTT NEMESERCET BESZOLGÁL TATNI. AZ ÁLLAMI PÉNZVÁLTÓ JÓ ÁRAT ADOTT ERTE. ÉVENTE TALÁN HAT MÁZSÁT HORDTAK FÖL, LEG ALÁBB MÉGANNYI ELTŰNJ DE AZT NEM IS GYANÍTOTTA (SENKI, HOVÁ LETT A RENGETEG KINCS ? KÖVESSÜK Á KÉT UTAST, MEGTUDJUK A TITKOT. A Z ÖREGET ONUCNTSK-HÍVJÁK, MAGA IS BÁNYAMÜVELÖ. A LÁNYA, AN/CA LÉPTETEIÉ/TTE. Á LOVASOK CÉLHOZ ÉRTEK. FIATAL LEGÉNY FOGADJA ŐKET. JELSZÓT V/ÍLT ONUCCAL. C S. HORVÁTH TIBOR SZÖVEGE % S E B d K IMRE R A | Z A