Új Szó, 1969. július (22. évfolyam,152-178. szám)
1969-07-06 / 27. szám, Vasárnapi Új Szó
Az athéni királyi palota előtt mozdulatlan „vigyázz"ba merevedve áll az őr. Szempillája se rezdül. Majd hirtelen „életre kel", és díszlépésban masíroz el a királyi palota előtt. Az őr, a szertartásos díszlépés üres formalitás csupán. A palotában már régen nem lakik király! ... A görög király, mint ismeretes a katonai puccsot követően külföldre menekült, és Rómában él. A fekete ezredesek kormánya mégis tiszteletben tartja emlékét, és továbbra is őrizteti a palotát, sőt megemlékezett a király születésnapjáról is: Athén egyik legnagyobb székesegyházában tedeumot tartottak tiszteletére. Néhány görög lap meg is emlékezett az eseményről, ám nagyobb port vert föl az a hír, mely szerint a kormány felkérte a görög királyt, hogy hagyja el Rómát, illetve Olaszországot és költözzék Franciaországba. Kérését a görög katonai diktatúra azzal indokolja, hogy Nenni, az olasz külügyminiszter kedvezőtlenül nyilatkozott a görög kormányról. Költözik-e a király vagy sem, azt nem lehet tudni. Viszont tény, hogy nagyon tüzetesen át kellene tanulmányozni Európa térképét ahhoz, hogy olyan országban találjanak helyet a számára, amelynek külügyminisztere kedvezően nyilatkozik majd a jelenlegi görög kormányzatról. Furcsa érzéssel telve hagytuk el a királyi palotát, s kísérőnk vezetésével elindultunk a széles sugárúton, hogy megtekintsük az athéni olimpiai stadiont, amelyet 1896ban avattak fel, és itt tartották meg az első modern olimpiai játékokat. A játéktéren friss fű, a pálya körül 70 ezer nézőt befogadó fehér márványból készült padsorok. Bár az 1896-ik évi olimpiai játékok rekordjait sorra megdöntötték már, ezek a márványpadok állják az időt. Búcsúzunk Athéntől, hajónk a Peloponézoszi-félsziget Katakalon nevü kikötője felé tart. Az ókori olimpiai város romjai mindössze 35 km-nyire terülnek el innen. Időszámításunk előtt 2700 évvel tartották meg itt az ókori görögök sportversenyeiket. Meghatódottsággal szemléltük a közel 5000 éves stadiont, amelyhez hasonlót csak a természet tud alkotni. A négyszögletes pályát lelátőszerűen veszik körül a dombok. Semmi természetellenes, semmi mesterkéltség. Mindössze két padsort építettek kőből, amelyek közül az egyiket a versenybírák, másikat a város előkelőségei foglalták el a játékok idején. A stadiontól nem messze épületekre leszünk figyelmesek, amelyekben valaha az atléták laktak, akik már hónapokkal a verseny kezdete előtt megérkeztek a színhelyre, és szigorú edzéseket tartottak. Az ókori olimpiák műsora nemcsak sportversenyekből állott, hanem szellemi vetélkedőkből is. Költők olvasták fel Ilyenkor verseiket, új drámákat jutattak be. A győztesek homlokát babérkoszorúval ékesítették, ezt kapták a drága érmék helyett, ez volt az egyedüli jutalom. Ma persze más világot élünk ... De ha már a különbségeknél tartunk, hadd mutassunk rá a leglényegesebbre. Az ókori olimpiák idején szüneteltek a háborúk is, s mi csak szomorúan gondolhatunk arra, vajon mi lett volna, ha 1916ban az első világháború kellős közepén abbahagyták volna a harcokat, és olimpiát tartottak volna. Vagy mi lett volna, ha 1940-ben és 1944-ben megszűnik az üldöztetés, és a világ figyelme az olimpiai játékokra irányul. Búcsúzunk Görögországtól. Az emlékek mozaikszerűen rakódnak össze tudatunkban. Görögország dicső történelmi múltja, szomorú jelene keveredik bennünk. DAN JEHUDA ATHÉN! LEVELE KIHALT A KIRÁLYI PALOTA, Az 5000 éves stadion egy részlete A szeszélyes természet szülöttei 1956. március 30-án Kamcsatkán váratlanul kitört egy rég kialudtnak vélt tűzhányó. A havas térség évszázados csendjét megzavarta a vulkanikus kitörés — a föld mélyéből jeltört erő 25 mérföld (egy mérföld kb. 1,6 kilométer) körzetben repített szét szikladarabokat, s mintegy 40 négyzetmérföldnyi területen elsöpörte az erdőségeket. Szerencsére Kamcsatka a világ egyik leggyérebben lakott pontja. Am tegyük jel, hogy ilyen katasztrófa Franciaországban, Olaszországban vagy az Egyesült Államokban is bekövetkezhetett volna. Dr. HAROUN TAZIEFF neves belga vulkanológus és geológus szerint Vagy két tucatnyi „kialudt" tűzhányó van most a kitörés stádiumában, s legalább hat modern népes város forog állandó veszélyben. Nem sejtett veszélyek 0 Tiszavirág életű szigetek Ä A természet kohójában A több mint ezer évvel ezelőtt Pompejit elpusztító tüzhányókitörés eltörpül azzal a pusztítással szemben, amely romba döntené Mexico, Nápoly, Seattle vagy Clermont Ferrand városokat. Az esetek többségében a lehetséges katasztrófákat váratlan és borzalmas típusú tűzhányókitörés idézheti elő, mely alkalommal a földkérég előzetes riasztó jelenségek nélkül reped meg s ontja ki magából az izzó Iávatömeget. így keletkezett 1921-ben a Cutmay vulkán kitörése következtében az alaszkai Ezer Füst Völgye. Annyi láva árasztotta el a föld felületét, hogy egy Párizshoz hasonló várost 30 méter magasan eltemetett volna. Cutmay és Bezimjannaja vulkanikus kitörése századunkban óriási méreteket öltött, s a tudósok véleménye szerint az emberiségnek nagy szerencséje volt, hogy elkerülte a pusztulást. A Mexico melletti Popocatepetel több mint ötszáz éven át nem adott magáról életjelt. Ezért a város négymillió lakosa nem érzi magát veszélyben, pedig ez pusztulását okozhatja. Az idő nem játszik különösebb szerepet. A föld alatti nyomás folyvást fokozódhat, túllépi a veszélyes szintet és bekövetkezhet a robbanás — mindegy, hogy ötszáz év, öt év, vagy akár öt perc alatt is történik. Az Egyesült Államokban olyan városok, mint Washington, Seatt le, Portland és Oregon vagy egyenesen „kialudt" vulkánokon, vagy a közelükben épültek. Többségük az USA nyugati partvidékén, a „tűzövezethez", a Hawaiitól az Aleutákon át Alaszkáig húzódó fokozottan aktív vulkanikus övezethez tartozó tájon terül el. Surtsey, a vulkánok gyermeke Ahol 1963. november 14-én a reggeli órákban a tengerből sziget kezdett kinőni, ma másik természeti színjáték játszódik le: a salakon, sziklatörmeléken, hamun és láván, amit az Izland déli partjától 33 kilométerre fekvő, tüzet, gőzt, vizet okádó vulkánok dobtak ki magukból, s amelyből a három négyzetkilométer területű Surtsey-sziget kialakult, élet támad a semmiből. A tudósok megragadják a páratlan alkalmat, hogy e csíramentes, egymagában álló szigetet tanulmányozva kikutassák, hogyan vernek gyökeret itt egyik napról a másikra a növények, hogyan kerülnek ide állatok. A szigeten még mindig fortyognak, sisteregnek, lángolnak és tüzet okádnak a kráterek. Nem véletlen, hogy az izlandi Surtur, az északi mondavilág tűzistene után Surtur-szigetnek-Surts-eynek nevezték el a kis vulkanikus képződményt. Kezdetben a vulkánok az izzó lávatömeget és tüzes hamuszökőkutakat ötszáz, sőt néha ezer méter magasba is feldobták. Azon a helyen, ahol korábban a tenger 130 méter volt, 2100 méter hosszúságban és 1750 méter szélességben türemlett így össze a vulkanikus kőzet, amely legmagasabb pontján eléri a 169 métert a tenger színe felett. A Föld belsejének a tevékenysége lassan megnyugodott. Az óvatosság mégis helyénvaló, s annak, aki a szigetet meg akarja látogatni, külön engedélyt kell kérnie. Elsőnek a madarak, a tenger madarai hoztak életet a termeketlen lávából, görgetegből és kavicsból álló holt földdarabra. Ekkor ismeretlen eredetű baktériumok érkeztek. Ezek a lávatalajban található kén- és hidrogénvegyületekből táplálkoztak. Elpusztulásuk után maradványaik vetették meg alapját a humusznak, a növényvilág táptalajának, az élet elengedhetetlen feltételének e kietlen szigeten. Rövidesen a szél a nyílt tengeren át elhozta Surtsey részben homokos, részben sziklás partjaira a szárazföldi növényvilág spóráit. Közben magvak, sőt élő növényrészek is sodródtak a partra. 1965 nyarán vertek gyökeret az első növények. Eleinte leginkább a partika meg a hajperje tudott megélni a szűkös talajon. Egy vulkanikus hamueső azonban hamardfean véget vetett a növények életének, betemette és elpusztította őket. Az ember szent félelemmel lép a szigetre. A fekete partot egészen finom vulkanikus homok borítja, melyet az időnkinti dagály kristálycsillogásúvá tesz. A hatóságilag szervezett látogatások részvevői bokáig süppednek a vulkanikus porba. A sziget közepén tátongó kráterből magas gőzoszlop tör fel, íSőkint orrfacsaró kéngőz bódítja el a közelebb merészkedőket. A lávamező olyan, mint egy kokszoló salaktelepe. A sziget még elég kopár, de mindjárt a kialakulása után birtokukba vették a fókák. Vagy harminc fajta madár nyomait fedezték fel, egyes madárfajták már itt is fészkelnek. Más élőlények közül a inolyfélék és a kagylók váltak othonossá. Tavaly nyáron 14 fajta tengeri moszatot fedeztek fel a sziget partvonalán, közülük két fajta Izlandon teljesen ismeretlen. A szigeten töltött hétvége legalább olyan erőfeszítést kíván, mint az egész heti foglalkozás. Kérdés, benépesedik-e a sziget, mert Surtsey veszélyben forog. A gyors felbomlás veszélye fenyegeti. A geológusoknak ugyanis Surtsey szigetén a természettől kellett metganulniuk, hogy a tenger hullámvetrése erósebb, mint ahogy azt a tankönyvekben tanítják. A parthoz verődő hullámok rövid három-négy esztendő alatt a kompakt vulkanikus kőzetet apró, sima, kerek és csillogó kövecskékké csiszolták. A hullámok olyan mélyen fúródnak be a parti lávatömegekbe, hogy az eredetileg sima part meredekké vált. A tomboló tenger már elnyelt két kicsiny, ugyancsak vulkanikus eredetű szigetet, amely Surtsey után annak közvetlen szomszédságában keletkezett. Kis Surtsey például A dél-sarki Deception sziget közelében vulkanikus kitörés következményeként új sziget születik. Surtsey, amikor még tüzet okádutt. csak öt hónapig létezett. Ezért a geológusok félve kérdik, vajon nem várja-e Surtseyt hasonló sors, vajon a sziget egy szép napon nem merül-e a tengerbe ugyanolyan nyomtalanul, mint ahogy hat évvel ezelőtt a vízből született. Metis születése és bukása Tavaly beszámolt a sajtó arról, hogy a Csendes-óceánban új sziget született. A természet újabb színjátéka a Csendesóceán déli részén azon a ponton játszódott le, ahol Új-Zélandtól a Tonga-sziget és a Kermadec-szigetek láncolata a Samoa-szigetekig húzódik. M. Gray, egy új-zélandi hajó kormányosa vörös fényt és óriást fiistgomolyagot pillantott meg a láthatáron. Amikor a hajó 12 és fél mérföldre megközelítette a „tűzvész" színhelyét a tengerészek és az utasok meglepődve tapasztalták hogy nem égő hajót, hanem működő vulkánt látnak. Simpson új-zélandi repülőszázados, aki a magasból figyelte a tűzhányó működését, így írta le a látottakat: „Hatalmas robbanások további és további köveket és gőzt okádnak. A gőz 300 láb magasba szökell, ködjüggönyükön túl vörös lángok csapnak fel. Óriást sziklagörgetegek nagy robajjal hullanak a vízbe. A sziget teljesen elvész a gőzfelhőben, s így a nagysága sem állapítható meg. Annyi biztos, hogy ezek szilárd sziklák, s valószínűleg vagy ötven lábnyira emelkednek ki a tengerből." Mi lett a sorsa a Metis zátonyon keletkezett szigetnek? A Vityaz szovjet kutatóhajó 43. útja során megközelítette az új vulkanikus szigetet. Már messziről feltűntek a tájték alkotta fehér gerincek. Vulkanikus jelenségnek vélték, de aztán megállapították, a dagály tájtékzó hullámait látják. Csak a hullámverés lecsillapodása után figyelték meg a tengerszint alatt domborodó több alacsony sziklát. Ennyi maradt a szigetből! Legnagyobb meglepetésükre a búvárok mindjárt az első alkalommal növény°kkel és állatokkal ellepett tajtékkövet hoztak fel. A lyukacsos kődarabon hemzsegtek a mohaállatok, medúzák, gombák, korallok, vörösmoszatok. Világos volt, hogy a habkő már régóta a tenger fenekén hevert, s nincs összefüggésben a legutóbbi kitöréssel. A tenger fenekén vajmi kevés nyomát találták a vulkanikus kitörésnek. Amikor izzó kövek záporában megszületett az új sziget, a tenger egész hónapon át forrt és meleget sugárzott mint egy kazán. A hullámok aztán lerombolták a szigetet. A közvetlen közelben, a „tűzhegy" szomszédságában, sőt a hegy csúcsán azonban tovább burjánzik a trópusi tengeri növényzet, mintha semmi sem történt volna. A sziget gyors eltűnése, a vulkanikus kőzet elmosódása csak a vulkanikus anyag összetételével magyarázható. Gáz, gőz, izzó kavics, tájtékkő és hamufelhő tört fel a vulkán mélyéről. A vulkanikus kőzetet alkotó folyékony láva ebben az esetben hiányzott. A tájtékkő pedig egyszerűen elúszott. A Fidzsi-szigeteken mesélték, hogy a metisi tájtékkő egészen odáig jutott el, vagyis 700 kilométert tett meg až óceánon. Feltehető, hogy a tűzhányó közelében a tengerfenék világának életét bizonyos mértékben a tájtékkő úszóképessége mentette meg. (Külföldi sajtó nyomán)