Új Szó, 1969. július (22. évfolyam,152-178. szám)
1969-07-04 / 155. szám, péntek
A kommunista száméra a publicisztika nem jelenthet csak foglalkozást I9tt9 VII. 29. Ma minden egyes kormány, minden egyes kormánypárt egyik legfontosabb Hatalmi eszközei — amint ezt már többször hangsúlyoztuk — a tömegtájékoztatási eszközök: a sajtó, a rádió és a televízió. Ezek jelentősége a modern társadalomban egyre növekszik. A polgárok a gyakorlatban nem túrinak mentesülni befolyásúk alól. Ezért nagyon fontos az a kérdés, ki irányítja a tömegtájékoztatási eszközöket, ki határozza meg hatósugaruk tartalmát és irányát Ogy gondolom, demokratikus, ha a tájékozatatási eszközök a szocialista állam, a politikai pártok, a nagy tömegszervezetek tulajdonában vannak, amelyek mint kiadók újságírókat alkalmaznak és megkövetelik tőlük, hogy a választott szervek alapvető céljait szolgálják. Más szavakkal: hogy szolgálják a szocializmus építését és védelmét, az állam és a párt szocialista bel- és külpolitikájának érdekeit. Érdekes, hogy sokan, akik ,a nemzet elitjének" tartják magukat, magas fokú műveltségük ellenére sincsenek tisztában egyes ideológiai és politikai alapelvekkel. Egyes elvtársak a mai napig sem értették meg a szocialista sajtó pártosságának alapelvét. A gyakorlatban ugyanis nagyon fontos és kötelező következmények erednek ebből az alapelvből. Azok az újságírók, akik megértették a történelmi fejlődést és a marxizmus—leninizmus oldalára álltak, a forradalmi sajtót alkotják. Azok, akik nem tudatosították a társadalom tudományosan bebizonyított osztályjellegét, konzervatív sajtót alakítanak ki még akkor is, ha a legvonzóbb frázisokat szajkózzák a korlátlan sajtószabadságról, arra törekedve, hogy a tájékoztatási eszközök a „szabadság" nevében olyan hatalmat alkossanak, amelyeket a demokratikus intézmények nem ellenőriznek. Nem lehet forradalmi, valóban haladó, és a nép érdekeit szolgáló a sajtó anélkül, ha nem a munkásosztály elméleti alapját képező dialektikus materializmusból indul ki. Ez szorosan összefügg azzal a forradalmi követelésünkkel, hogy a sajtó igaz legyen, kerülve minden szubjektivizmust, valamint a kispolgári, nem történelmi és nem dialektikus objektivizmust. A filozófiai materializmus elveinek megtartása azt jelenti, hogy megértik I.enin tanítását, amely szerint a materializmus magába foglalja a pártosság gondolatát és níkgköveteli, hogy az ember az események értékelése során közvetlenül és nyíltan egy bizonyos társadalmi csoport nézeteit tolmácsolja. Ilyen sajtó kell nekünk, máslajtára nem is lehet szükségünk. A pártosság feltételezi, hogy a publicista megértse az objektív társadalmi fejlődés törvényszerűségeit, amely összeegyeztethetetlen a hazugsággal és az illúziókkal. A veszélyes illúziók közé tartozik a „független" sajtó gyakori követelése. Az igazság az, hogy nem létezhet olyan sajtó, amely a marxizmus—lenlnizmustól eltérve vagy a kommunista párttól függetlenül védje a munkásosztály és a dolgozók valódi érdekeit, a népi és nemzeti érdekeket; olyan sajtó, mely független lenne a kommunista párttól, melynek küldetése és célja e gondolatok kiharcolása és megvalósítása. Ez konkrétan azt jelenti, hogy a pártsajtót az Illetékes pártszerveknek kell irányítania és a szocialista állam egész sajtójának mint hatalmi eszköznek a kommunista párt ellenőrzése alatt kell állnia. Olyan időszakot éltünk át, amely számunkra és az egész nemzetközi kommunista mozgalom számára nagyon tanulságos. Ebben az' időszakban az ún. demokratizálásért lelkesedve egyesek olyan antidemokratikus gondolatokat vallottak, mint például annak illúziója, hogy hasznos lenne „független" vagy „iiuálló" erőt alakítani a tájékoztatási eszközökből. A párt Központi Bizottsága Josef Kempný elvtárs beszéde semmilyen esetben sem térhet el azoktól az elvektől, melyek a párt vezető szerepét biztosítják a tájékoztatási eszközökben. Melyek ezek az elvek? Elsősorban az, hogy a tájékoztatási eszközökben dolgozó kommunistákat egységes fegyelem, kommunista felelősség, marxista—leninista világnézet köti, és kötelességük, hogy a felelős pártszervek határozataival és döntéseivel teljes összhangbán tevékenykedjenek Ez a demokratikus centralizmus elve, amely meghatározza az egyéni hozzáállás keretét. A kommunista számára a publicisztika nem jelenthet csak foglalkozást. A hivatásbeli elfogultságot nem tűrhetjük el még az elvtelen kollegiális szolidaritás formájában sem. A kommunista újságíróknak el kell ismerniük, hogy a pártszerveknek jogukban áll a káderek elhelyezése a sajtóban és valamennyi tájékoztatási eszközben, amennyiben ezeknek a szerveknek a hatáskörébe tartoznak. Demagóg és elfogadhatatlan az az állítás, hogy a pártirányítás elve „hivatalnokoskodás", ugyanúgy tűrhetetlen az is, hogy bizalmatlanságot keltenek a felelősségteljes funkciókkal megbízott kommunistákkal szemben. A párt szervezeti szabályzata és az érvényes sajtótörvény szerint a kommunista főszerkesztők és kiadók felelősek lapjaikért, és őket is köti a pártfegyelem. Próbáljunk választ adni arra a kérdésre, iiogyan történhetett meg, hogy a sajtó, a rádió és a televízió önálló politikai erővé vált? Az ezen a szakaszon keletkezett destrukciós állapot egyik oka a január előtti időszak sajtópolitikájában rejlik. Ez a politika merev, korszerűtlen, sablonos volt. Elévült elvekhez ragaszkodott, nem vette gyakorlatilag figyelembe, hogy a sajtó, a rádió és televízió egyre nagyobb befolyással van a lakosság nézetének és állásfoglalásápak kialakítására. A január utáni új vezetőség nem vonta le a tanulságot a múlt hibáiból és lényegében folytatta ezeket. A tömegtájékoztatási eszközök területén elejtette régi kötöttségét, és megszüntette a satóellenőrzést. Slavo Volný, a Szabad Európa jelenlegi szerkesztője, tavaly áprilisban így jellemezte a helyzetet: „A pártvezetők nem tudtak megegyezni, és az újságírókat arra használták fel, hogy az egyes csoportokat támogassák, és ezért kinyitották az ajtót a bírálat — a sajtószabadság előtt. Mi az ajtók közé tettük a lábunkat, és most szilárdan ott is kell tartanunk." Természetesen nem az összes újságíró értékelte így a fejlődést, ezeket a célokat csak egy bizonyos csoport követte céltudatosan, amely már tavaly tavasszal határozottan párt- és szocialistaellenes pozíciókon állt. A pártvezetés és az ideológiai szakasz vezetősége nem állt útjukban. Szavakkal ugyan hirdette a párt vezető szerepének érvényesítését a tömegtájékoztatási eszközökben, gyakorlatilag azonban lemondott arról, hogy behatóbban irányítsa a politikai rendszer e halalmi és politikai szempontból oly fontos szakaszát. Ilyen értelemben augusztus után sem történt lényeges változás. jogosan állíthatjuk, hogy a január utáni sajtópolitika — ha egyáltalán beszélhetünk politikáról — elvetette ugyan a régi kötelékeket a tájékoztatási eszközök terén, de a párt vezetősége még ez év tavaszáig sem tudott új kötöttségeket kialakítani. Ez a tehetetlenség volt a második alapvető oka annak, hogy a sajtó, rádió és televízió ellenőrizetlen politikai erővé vált. V, Természetes, hogy a január előtti és január utáni pártvezetés hibáit kihasználták a párton belüli éS kívüli pártellenes és antiszocialista erők. Már január előtt előre átgondoltan vezető helyekre állították híveiket, elsősorban a legfontosabb tájékoztatási eszközökben erős és befolyásos eszmei gócpontokat alakítottak ki, elsősorban a Literárne noviny és a Reporter körül, valamint befolyásolták az Újságírók Szövetsége klubjainak munkáját, és ezen az úton kezdték egybehangolni a tájékoztatási eszközök legfontosabb rovatainak irányzatát. Az eszmei és a politikai ellenzéknek meg kellett nyernie az újságírók tömegét és vezérévé kellett válnia. Ezért a sajtó és az újságírók függetlenségét, az abszolút szólásszabadságot hirdette. Éppen ezért hangsúlyozta a hivatásbeli, szolidaritási egységet és azt, hogy nem tűrik el az árulást, engedelmességet követelnek az ideológiai és politikai tevékenységben. Amikor az elmúlt hónapokban egyes lapok értékelték a január utáni időszakot, kiemelték a sajtó, a rádió, és a televízió ún. de mokratikusságát. Beszélhetünk-e azonban a vi-. szonyok demokratizálásáról, amikor az egyik monológot a másik váltotta fel, amikor a párt központi irányítását a párlszerveken kívül álló más központok sokkal keményebb és kevésbé elnéző irányítása váltotta fel? Vagy talán valóban létezett párbeszéd? Megengedtek-e, eltűrtek-e más nézeteket, mint amelyek megfeleltek az ellenzék önjelölt vezetőinek? Elegendő volt, hogy a párttag elégedetlenségét fejezze ki és azon nal megtámadták őt. Ez a helyzet tulajdonképpen az ötvenes évek első felének feje tetejére állított változata volt. Természetesen ez az irányítás nem volt hivatalos, elrejtőzött a közvélemény elől. de senki sem tagadhatja létezését, aki tárgyilagos akar lenni. A szocialista ellenes és párt ellenes erők alapvető taktikai terve a tájékoztatási eszközök terén előirányozta, hogy — meg kell akadályozni minden párbeszédet, eleve elnyomni bármilyen disszonáns hangot, elzárni az ellenzék platformjának bírálóit annak lehetőségétől, hogy nyilvánosan magyarázzák és védelmezzék a párt álláspontját; — a „14 milliós" tömeg nézetegységének látszatát keltsék és bizonyítsák azok gondolkodási tehetetlenségét, akik más nézetet vallanak; — fokozni kell a nyomást a párt vezetőségének politikájára úgy, hogy az jobbra tolódjék. Ügy tűnik, hogy hasonlóan jól átgondolták ennek módját is: előszűr könyörtelenül megfélemlíteni az ellenzőket, majd szétbomlasztaui az alapvető szocialista elveket és a szocialista politikai rendszert. végiil pedig olyan nézeteket ültetni a polgárok tudatába, melyek megfelelnek a pártellenes politikai platformnak. A pártvezetés ezt a taktikát részben nem vetle észre, részben talán nem akarta észrevenni, sőt az állandó meghátrálásával riezorientálta az újságírók tömegét és a jobboldal karjába hajtotta őket. Még nem elemeztük részletesen ezl az időszakot, de már ma is állíthatjuk, hogy a sajtó, rádió és televizió kiragadását a párt befolyása alól pártellenes és szocialistaellenes csoportok szervezték. És mivel nem ütköztek komolyabb ellenállásba, szándékaik sokáig valóra váltak. És ez a harmadik fő oka annak, liogy a sajtó, rádió és a televízió önálló, ellenőrizel len erővé váltak. Realisták vagyunk, reálisan akarjuk meghatározni céljainkat és szükségleteinket, értékelni lehetőségeinket. Nagyon bonyolult problémák és feladatok kikerülhetetlen megoldása előtt állunk. Ha ezzel meg akarunk birkózni, szükségünk van intenzív, hatékony propagandára. Nagyon nagy követelményeket támasztunk a tájékoztatási eszközök propagandájával és nevelési célzatával szemben. Megköveteljük, hogy szigorú összhangban legyen az új vezetőség politikájával ás egyúttal magas színvonalú legyen, hogy kiküszöbölje az előítéleteket, a bizalmatlanságot, a párt- és szocíalistaellcnes nézeteket. Tudjuk, hogy az emberek a múlt évben megszokták a változatos, élénk stílusban szerkesztett újságokat, rádiót és televíziót. Ezen a téren nem térhetünk viszsza, mert ez fékezné az előrehaladásunk ütemét. Becsületes szándékaink vannak, az egész nép érdekeit tartjuk szem előtt. Szívesen vesszük mindazok segítségét, akik velünk akarnak haladni és dolgozni. Nem mondunk le azoknak az újság Íróknak a segítségéről sem, akik az elmúlt időszakban hibákat követtek el. Ellenkezőleg, arra fogunk törekedni, hogy mindenkit megnyerjünk a párt és a köztársaság javára folytatott tevékeny munka számára, de ne essünk tévedésbe — csak azokat akarjuk megnyerni, akik a marxizmus—leninizmus és a szocialista internacionalizmus elvei mellett állnak, vagy vissza akarnafc térni azokhoz. Elsősorban azokra kell támaszkodnunk, akik kommunista elvbftségről tettek tanúbizonyságot, akik gyakorlati tettekkel bizonyítják, hogy a Központi Bizottság realista kommunista politikáját követik, akik távol állnak a kis polgári politizálgatástól. Ez sokaknak nem tetszik és szemünkre is vetik. Egyes újságíróktól el kell válnunk, és el is válunk. Azoktól, akik a pártellenes ás szocialistaellenes tevékenységben túl mész sze mentek, akik a pártellenes és antiszocialista ellenzék ideológusai és szervezői közé tartoztak. Ha maguk nem jönnek rá, nyíltan megmondjuk nekik. Vesztettek. itt az ideje, hogy távozzanak a politikai életből, amelyhez tagadhatatlanul a tájékoztatási eszközök is hozzátartoznak. jelentékenyen kibővítjük — és ezt már meg is csináltuk — a kiadók jogait és kötelességeit, hogy felelősséget érezzenek az általuk igazgatott tájékoztatási eszközök tartalmáért. Ugyanúgy meg kell szilárdítanunk a főszerkesztők helyzetét, mint olyan politikai képviselőkét, akikre a kiadó fontos eszköz irányítását bízta. Az új sajtópolitikához tartozik majd az információk védelme. Azt az elvet valljuk, hogy a tájékoztatásokat elsősorban a forrásnál kell védelmezni és megszűrni. Érdekünk ugyanakkor az is, hogy valamennyi tájékoztatási eszköz rendelkezésére álljanak azok az információk, amelyeket az embereknek ismerniük kell. Nagyon lontos probléma a szerkesztőségeken belüli pártmunka. A szerkesztőségek vezetőségében kisebb-nagyobb mértékben megértéssel és együttműködési hajlandósággal találkozunk, de nein állíthatjuk ezt a pártszervezetek egyes bizottságairól. Nagyon jellemző °a sajtó, a rádió és a televízió pártszervezeteinek reakciója a novemberi határozatra. Sok szerkesztőségben egyáltalán nem vagy csak formálisan támogatták a határozatot. Több szerkesztőségben ilyen szellemben folytak le az évzáró taggyűlések is. Az áprilisi és májusi plénum után a helyzet némileg megjavult. Határozott lordulat azonban még nem állt be. A szervezetekben régi előítéletek, nem pártos, liberális álláspontok, opportunizmus érvényesül, nem lépnek fel határozottan a szovjetellenes és szocia listaellenes megnyilvánulások ellen, a kommunisták figyelme nem irányul a CSKP Központi Bizottsága politikai irányvonalának támogatására. Ezt tovább nem tűrhetjük. annál is inkább, mivel az állam és a párt hatalmi eszközeinek szervezeteiről van szó. Határozottan figyelmeztetjük a kommunista újságírókat, hogy számukra is ugyanaz az alapszabályzat érvényes mint a többi párttag számára. Figyelmeztetjük őket, hogy kötelesek respektálni a demokratikus centralizmus elveit; fegyelmezetten alá kell vetniük magukat az elfogadott határozatoknak, ha nem akarnak elválni a párttól. Ha külön külön talalkozunk a kommunista újságírókkal, megértésre találunk náluk. Biztosítanak bennünket, hogy egyetértenek velünk és támogatják a Központi Bizottság politikáját. De a pártszervezetek életében, az újságok ban, a rádió és televízió adásaiban. valamint a CSTK adásaiban ez még nem nyilvánul meg. A szavak önmagukban még sohasem segítettek nekünk, és annál kevésbé ma. Tettekre van szükségünk. És a kommunista újságírók tettei — a párt politikájáért harcoló cikkek. Egyes pártlapokban és újságokban, így a Rudé právóban. a Tribunában. a Nová svobo dában. a Pravdában, a Tvorbában és a Kvétyben már találkozunk ilyen cikkekkel, de másutt — a Svet socializmu kivételével — nagyon kevés van belőlük. A kommunista újságírók, de elsősorban a szerkesztőségek pártszervezetei nek ma az legfontosabb feladatuk, hogy a lehető legtöbb ilyeo konkrét tettre kerüljön sor. Az újságíró-szervezeteknek is ez lenne a legfontosabb feladata. Sajnos, elsősorban a Cseh Újságírók Szövetsége vezetőségének tagjai gyűléseznek, érthetetlen határozatokat fogadnak el és ebben merffil ki munkájuk. Legyen már vége a bújócskának, mondják meg nyíltan, kit és mit támogatnak és hogyan akarnak ezért harcolni. Nem kívánnnk tőlük hirtelen fordulatokat, csak azt akarnánk, hogy minden feltétel és mellék gondolat nélkül konkrétan támogassanak bennünket, vagy na avatkozzanak a politikába, nc bonyolítsák tovább az amúgyis oly .összetett helyzetet. Legalább röviden megemlítem a közeljövő feladatait. A sajtó, a rádió és a televízió céltudatosan és rendszeresen támogassa a pártnak a politikai konszolidálásra, az állami szervezetek valamennyi ágazatának megszilárdítására és a kommunista párt vezető szerepének felújítására irányuló törekvését társadalmi életünk valamennyi szakaszán. Ez bizonyára bonyolult, hosszú időt igénylő feladat, amelynek teljesítésére valamennyi erőnket már ma összpontoslta nunk kell, ha azt akarjuk, hogy államunkat és társadalmat kivezessük a válságból. Nem titok, hogy amint belpuli tikai problémáinkat és ezek megoldási módjait értékeljük, az em berek nézete megoszlik. Ez a inúlt öröksége, amikor a jobboldali opportunista erőknek a pártban és a párton kívül is sikerUlt befeketíteni azokat az elveket, amelyeken a szocialista társadalmunk felépül, és feje tetejére állították a szocializmus építésének történelmét. A párt eszmei és akcióegysége megbomlott. A párt társadalmi vezető szerepe a legalacsooyabb mértékre csökkent. A jobboldali szocialistaellenes erők nyomására az állami intéz ntények és apparátusok munkájára a szervezetlenség nyomta rá bélyegét. Megdöbbentő, hogy az újságírók túlnyomó többsége nem határolta el magát ettől a tevékenységtől. Életünk belpolitikai és ideológiai szakasza nagy teret biztosít a pozitív újságírómunk. , a konkrét, társadalmilag sziiksíges és hasznos lettek számára. A sajtó, a rádió és a televízió további feladata, hogy segítséget nyújtson államunk komoly gazdasági prublémáinak megoldásában. Ezen a téren még sokat kell helyre hoznunk, sokat kell tennünk. Lényegesen több teret kell biztosítanunk a gazdasági propagandanak úgy. hogy polgáraink figyelme fokozatosan a gazdaságra irányuljon. A CSKP Központi Bizottságának májusi plénumán elfogadott irányelvek megállapítják, hogy rendezni kell kapcsolatainkat a Szovjetunió Kommunista Pártjával és a többi szocialista ország kommunista pártjával. E kapcsolatok színvonalától függ államunk biztonsága és gazdaságunk fellendülése. 1968 januárjáig úgy tűnt, hogy az újságírók túlnyomó többsége híve annak a külpolitikai irányzatunknak, amely a Szovjetunióval és a szocialista országokkal való szövetségen alapszik. És mégis éppen a tömegtájékoztatási eszközök voltak azok, amelyek az elmúlt évben megbontották kapcsolatainkat a testvérországokkal, rendszeresen szovjetellenes gondolatokat propagáltak és sok emberben, elsősorban az ifjúságban előítéletet keltettek a szocialista világgal folytatott együttműködésünkkel szemben. Ha az újságírók őszinték akarnak lenni önmagukhoz, el kell ismerniük és részletesen elemezniük kell ezt a tényt. A beismerés azonban csak az első lépést jelenti, és nem jelentene semmit, ha nem követnék továbbiak: a külpolitikánk iránti bizalom felújítása óc polgáraink baVáti kapcsolatának felújítása a szocialista országok irányában. Létérdekünk, hogy ezeket a lépeseket mielőbb megtegyük. Közvéleményünket az elmúlt évben egyoldalúan tájékoztatták a testvérpártok és a szociadista országok kül- és belpolitikájáról. Valamenyiünk kötelessége helyrehozni ezt a durv.i hibát, és ebben döntő segítséget kell nyújtania a rádiónak a sajtónak és a televíziónak. A Szlovák Nemzeti Felkelés 25. évfordulójának ünnepségei alkalmat nyújtanak az újságíróknak, hogy bebizonyítsák, miszerint az emberek tudatába akarják ültetni a májusi plé num gondolatait és segítséget akarnak nyújtani a pártnak, hogy társadalmunk válságos helyzetét leküzdje. Azoknak az intézkedéseknek, amelyekről beszéltem, egy céljuk van: olyan kommunista sajtót, rádiót és televíziót teremteni, mely a marxizmus—leninizmus gondolatainak győzelméért, a ránk nehezedő hibák és fogyatékosságok kiküszöböléséért és olyan életkörülmények kialakításáért küzd, amelyben valamennyien nyugodtan élhetünk.