Új Szó, 1969. július (22. évfolyam,152-178. szám)
1969-07-20 / 29. szám, Vasárnapi Új Szó
A középiskolák hiánya a sportmozgalomban is érezteti hatását • Segíthetnének az üzemek • Vegyenek példát a vízi szakosztálytól • Dicséretet érdemelnek az alapfokú iskolák testnevelői ^t í Párkány számos más Duna menti városhoz hasonlóan gyönyörű környezetben fekszik. Ha az ember kisétál a csonka Duna-hídhoz, szemben az esztergomi bazilika és az érseki palota impozáns-'látványa fogadja. Maga a hld a háború borzalmait idézi fel az idősebbekben, a városban azonban egészséges élet lüktet. Nemcsak lakóházak és üzemek, hanem sportlétesítmények is épülnek. Éppen ezért egy kissé csodálkoztunk azon, hogy Párkányban a testnevelési mozgalom, a sport a kelleténél lassabban halad a fejlődés útján. Ez azonban csak az első benyomás volt. Amint jobban körülnéztünk, tájékozódtunk, be kellett látnunk: ebben a 11000 lelket számláló városban nem ok nélkül bontakozik ki csak lassan sportmozgalom. MINDEN ELISMERÉS A „VIZESEKÉ" A Párkányt Esztergommal egykor összekötő híd tőszomszédságában, közvetlenül- a Duna partján „kacsalábon forgó" csónakházat építettek a vízi sportok szerelmesei, Jung György, az egykori CSTSZ járási biPTE (Párkányi Torna Egylet) megalapításának 50 éves évfordulóját. Kiállítás keretében megismertetjük a lakossággal a város sportolóinak múltban elért eredményeit. Szeretnénk kitüntetni a PTE alapító tagjai közül azokat, akik még élnek, és azokat is, akik később áldozatkész munkával igyekeztek a párkányi sportéletet fellendíteni. — jövőre itt lesz az országos turisztikai összejövetel, ezzel egyidőben akarjuk megtartani a Dél-Szlová kia nagydíjáért sorra kerülő nemzetközi motorcsónakversenyt. Tele vagyunk tervekkel. Tudjuk, nagy fába vágtuk fejszénket, amikor elhatároztuk egy 25 méteres termálvizes uszoda építését. Ezenkívül a stadion építkezését ís szeretnénk teljesen befejezni. AZ ISKOLAI TESTNEVELÉS ÁLDÁSOS HATÁSA Más városokhoz hasonlóan Párkányban is fontos szerepe van az ifjúsági testnevelésnek, amelynek terhe elsősorban az iskolák testnevelőinek vállán nyugszik. E fontos problémáról, a fiatalok eredményeiről Zahradnyícsek Bélával, a kilencéves magyar iskola igazgatójával beszélgettünk. Megfelelő az iskolai testnevelés Párkányban? — Városunkban kb. 2000 diák látogatja az iskolákat. A testnevelés magas szinten mozog. Az iskolákból jó képességű fiatal sportolók kerülnek ki, és még mint ifik figyelemreméltó eredményeket érnek el. Hadd szolgáljak néhány példával. 1968-ban a kilencéves iskola fiú kosárlabda csapata megnyerte a Cseh szlovákiai Sport serlegéért rendezett tornát, az idén azonban kénytelenek voltak átengedni az elsőséget a szencieknek. A járási versenyeken atlétikában, kézilabdában, kosárlabdában a fiúk és a lányok is éveiken át az élvonalban szerepeltek. —, Mind a magyar, mind pedig a szlovák iskolák PÁRKÁNYI spo zottságának titkára kalauzol bennünket a csónakházban és elégedetten mosolyog, amikor látja, hogy egyik ámulatból a másikba esünk. A csónakház kétemeletes impozáns épület. A földszinten vannak a hajók, az első emeleten az irodák és a szépen berendezett, minden igényt kielégítő klubhelyiségek. Mikor fejezték be az építkezést — fordulunk a Lokomotíva vízi szakosztályának gazdasági dolgozójához? — A csónakház 1965-ben készült el. A Lokomotíva „Z" akció keretében építette, de így is 950 000 korona készpénzre volt szükségünk. — Nem is olyan sok! — Ez igaz, de számosan kivették részüket társadalmi munkával az építkezésből. Vannak szerencsés egyesületek, amelyek az ehhez hasonló akciókhoz jelentős anyagi segítséget kapnak, de mi nem tartozunk ezek közé. A csónakházban szép számban férnek el a kajakok, a kenuk és a motorcsónakok. A vízi motorozás az utóbbi időben közkedveltté vált, sajnos a fiatalok körében is. — Miért sajnos? — Azért, mert a legjobb akaratunk ellenére sem tudjuk a szakosztály létszámát növelni. Az aktív versenyzők száma 17 — ebből 3 leány. Kivétel nélkül ifik. Tavaly kezdték el a versenyszerű edzést, és az irtén már indítjuk is őket versenyeken. Amikor a szlovákiai válcrgatott itt tartotta kéthetes edzőtáborozását, a válogatott edzői nagyon dicsérték fiataljainkat. A motorosok — bár csak az idén vették fel őket a szövetségbe — már eredményeket is tudnak felmutatni. Május 18-án Dél-Szlovákia nagydíjáért nemzetközi sikló- és sporthajó versenyt rendeztünk, immár másodszor. A többi között rajtolt Herbanský csehszlovák bajnok is; a magyarok pedig 11 hajóval jöttek Párkányba. A 350 ccm-esek kategóriájában a mi versenyzőnk, Chudo Vojtech vitte el a pálmát. A verseny olyan jól sikerült, hogy jövőre besorolták a nemzetközi sportnaptárba. — Terveik? — Nagyon vérmesnek mondhatók nincsenek. Nem tartozunk azok közé a sportágak közé, amelyekben elég ha vesznek egy rend mezt, és máris mehetnek kézilabdázni, röplabdázni stb. A hajók drágák és nagyon kitartóan kell dolgoznunk, ha eredményt akarunk felmutatni. 10 SZAKOSZTÁLY - 850 TAG Párkány legnagyobb sportegylete a Lokomotíva. Titkára, Szmatana Mihály így ecseteli az egylet életét. — A Lokomotíva 10 szakosztályában 220 férfi, 30 nő, 194 ifi (fiú és lány), valamint 401 serdülő hódol kedvenc sportjának. Sportegyletünk 1949-ben kapta először a Lokomotíva nevet, majd ezt több ízben megváltoztatták, míg végül ismét visszatértek a Lokomotíva elnevezéshez. Egyesületünkben sok az ifi, velük nincs is gondunk, hiszen az elnökség tagjai között 5 pedagógus van. A legeredményesebben a kézilabdázók, a labdarúgók, a tornászok (lányok) és a vizesek is kezdenek hallatni magukról. .— Min kellene javítani? — Elsősorban az anyagi helyzetünkön. A vasút nem nagyon veszi figyelembe munkánkat, eredményeinkat. Anyagi támogatást eddig vajmi keveset kaptunk. Egyetlen előnyünk az, hogy jutányos áron utazhatunk a versenyekre. — Jövőre méltóképpen akarjuk megünnepelni a nak jó sportpályája van. A magyar alapiokú Iskola közvetlen közelében egy kis stadiont építünk 200 m-es futópályával, 2—2 gumiaszfaltos kosár- és röplabdapályával, valamint vörössalakos kézilabdapályával. A sporttelep ünnepélyes megnyitója alkalmából itt rendezzük a dél-szlovákiai magyar iskolák sportvetélkedőjét a Csehszlovákiai Sport serlegéért. — Miért kevés a felnőtt sportoló? — Az iskolákban ugyan jó sportolókat nevelünk, de a folytatás elmarad. Egyrészt azért, mert a pedagógusok elfoglaltságuk miatt nem vállalnak edzői tisztséget az egyes szakosztályokban, másrészt pedig a diákok tanulmányaik befejeztével szétszélednek. Hiányoznak a városban a szakközépiskolák, és gimnázium is csupán egy van. Ezt j>edig többségben lányok látogatják, akik kevés vonzalmat éreznek a sporthoz. A 2000 diákból kb. 1800 az alapiskolák növendéke. Nagyon jól tudjuk, hol szorít a csizma, de sajnos nem tudunk segíteni. HŰEK A HAGYOMÁNYOKHOZ Párkányban a súlyemelésnek 12 éves múltja van, árulja eí Zelinka Miloš, a szakosztály elnöke. Szakosztályunk 1958-ban alakult és már egy évvel később Bologh, valamint Gyuris szlovákiai bajnokságot nyert, sőt az utóbbi az országos bajnokságon a második helyen végzett. A csapatversenyekben közepes eredményeket értünk el. Sajnos súlyos gondokkal küzdünk, mert a nyolctagú, amúgy is kis létszámú csapatból hárman kiváltak. — lelénleg két tehetséges ifink van. A 16 éves Pásztor és a 15 éves Góra. Mindkettő a párkányi súlyemelés nagy reménysége. Az ifjúság körében nagy érdeklődés nyilvánul meg eme igényes sportág iránt. A legnagyobb problémát az edzések jelentik. Sehol sem akarnak megtűrni bennünket, azzal az indokolással. hogy nehéz súlyzóinkkal tönkretesszük a parkettet. — A második gondunk: a fiataloknak nem felel meg az Igazgatás. Az az elképzelésünk, hogy a kör-_ nyéken kisebb súlyemelő központokat létesítsünk. Remélem, ez segít rajtunk. t NINCSEN ÜJ A NAP ALATT A párkányi labdarúgás épp olyan problémákkal küzd, mint bármelyik más mezővárosban. A régi rendszerben a kerületi bajnokság I. B osztályában szerepeltek. Az utolsó előtti- fordulóban dőlt el, feljebb jutnak-e vagy sem. A felnőtt csapat edzője, Niszler György mérnök így nyilatkozott: — A háború utáni években a párkányi csapat a divízióban szerepelt. Most ugyan nem tartunk ott, de az együttes jelenleg jó. Utánpótlásról igyekszünk magunk gondoskodni. A Lokomotíva ificsapata, melynek Balla testnevelő az edzője, a-papírgyár tanonciskolájának növendékeiből rekrutálódik. A csapat a kerületi I. A-ban szerepel, és nem lehet eredményei ellen kifogás. — Párkányban még egy labdarúgó szakosztály működik: a Dinamó. Ez a volt Nána község — amelyet néhány évvel ezelőtt csatoltak Párkányhoz — csapata. Külön szerepei és a járási bajnokság éllovasa. Nem lenne célszerűbb, ha egyesülne a két csapat? — Nem, mert Nána elég messze fekszik Párkánytól. Megvannak a saját hagyományai és a saját kö' zönsége. A két egyesület között nincs nézeteltérés. Terveik? —/Szeretnénk erősítéseket szerezni a közeli községekből, elsősorban Köbölkútról, ahonnan már jött hozzánk néhány játékos. Eddig 7 labdarúgót szerződtettünk vidékről. Közülük Jezso és Kecskés nagyoü tehetségesek, de a többiek sem maradnak el tőlük. Gondjaik? — Általában mind anyagi jellegűek. Az a baj, hogy a papírgyár nem tud kellőképpen támogatni bennünket. Még bővítik a gyárat és így nem dolgoznak teljes kapacitással. Ha felépül az üzem, akkor remélhetjük, hogy segítenek rajtunk. Legalabbis megígérték.Hiszen hat játékosunk dolgozik a gyárban. — Pályánk nagyon szép, füves, olyan, amilyent még a ligacsapatok is megirigyelnének. A lelátók és az öltözők azonban még hiányoznak. Elképzeléseink, terveink természetesen vannak bőven, de megvalósításukhoz hiányoznak az anyagi feltételek. A mérkőzések látogatottsága is jobb lehetne, de bízunk abban, ha javul a csapat játéka és teljesítménye, a közönség is nagyobb számban jön majd el a mérkőzésekre. ÉPÜLŐBEN AZ ÚJ SPORTTELEP Miszler építészmérnök irányítja a papírgyár tanonciskolája mellett létesítendő új sporttelep építkezési munkálatait. Csupán a pályák 2 millió 400 ezer koronába kerülnek majd. A sporttelepet egy korszerű labdarúgópálya, egy melegített vizű 25 m-es medence, 2 kézilabda-, 1—1 kosárlabda és röplabda pálya képezi. A labdarúgópályát modern futópálya övezi majd. — A gyárban most folynak az egyes üzemrészlegek közti bajnokságok, és már eddigi is több tehetséges labdarúgót fedeztünk fel. Ahogy épül a gyár, a város, úgy szaporodnak a sportlétesímények is. Hiszem, hogy rövidesen „egyenesbe" jutunk. Ami a labdarúgócsapatot illeti, jó úton haladunk, mert egy kitűnő kollektívát sikerült összehoznunk. Az idősebbek, fiatalok egyaránt nagyon megértik egymást, nincs torzsalkodás, féltékenykedés. A közös célért dolgoznak, küzdenek mindnyájan. A fentiekből ítélve arra a megállapításra jutottunk, hogy nemsokára Párkánnyal kapcsolatban ís virágzó sportéletről írhatunk. KOLLÁR JÓZSEF A nagy sikerrel megrendezett motorcsónakverseny egyik mozzanata. A versenyzők, csónakok rajtra készen. P-TrSSWB mrnpi ÚJ szó Kiadja Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Lőrinci Cyula. Főszerkesztőhelyettesek: dr. Gál* Iván és Szűcs Béla. Szerkesztőség: Bratislava, Gorkij utca 10. Telefon: 537-16, 512-23, 335-68. Főszerkesztő: 532-20. Titkárság: 550-18, sportrovat: 505-29, § aidasági ügyek: 506-39, távíró: 09308. Journal Kiadóhivatal, Bratislava, Volgogradská 8. Nyomja a Pravda Nyomdavállalat bratislavai üzeme, Bratislava; túrova 4. Hirdetőiroda: Bratislava, iesenského 12. Telefon: 551-83. Előfizetési díj havonta 14,70 korona, a Vasárnapi Új Szó negyedévre 13 korona. Terjeszti a ,^b*ta^^fHapszolgálat. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és postai kézbesítő. Külföldi megrendelések: PNS — Ústredná eipedíéia tlače. Braü•tavä, Gottwátdovo námestie 48/VII.