Új Szó, 1969. július (22. évfolyam,152-178. szám)

1969-07-20 / 29. szám, Vasárnapi Új Szó

19 Amikor a műtét után felépültem, magához hivatott a kezelőorvo­som. — Búcsúzóul még egyszer látni sze­retném. Van-e még valami panasza? — Az égvilágon semmi — mondtam egyszerűen. — Mert ha lenne, ne szégyellje ma­gát. Emlékezzék csak vissza, mennyi­re összebarátkoztunk a műtőben és milyen kellemesen elszórakoztuk azt a másfél órát. Nekem tehát nyugod­tan panaszkodhat. — Igaz, ami igaz — mondtam. — Valóban kellemes volt, még soha nem éreztem magam élet és halál között ilyen jól magam. De nekem semmifé­le panaszom nincs. Hacsak — Hacsak? -—- kapta fel a szót örömmel a doktor. — Hacsak — mondtam, — az igen ritka fejfájásommal nem hozakodha­tok elő. A tudós férfiú hátradőlt, megigazí­totta szemüvegét és így szólt: — Ham, a fejfájás gyakori panasz. Az ENSZ kimutatásai szerint mintegy hárommilliárd embernek fáj a feje. Sebaj, ne lógassa a fejét, gyógyszer­iparunk világszínvonalon termel, iga­zán semmiség az egész. Tablettát írt fel. Három nap múlva felkerestem. — Igen ritka fejfájásaim közül teg­nap volt egy ilyen napom. Valóban, a gyógyszer csodát mívelt, úgy fújta el a fejfájásomat, mint a szél. De most meg a gyomrom ég. — A természetben — mondta elgon­dolkozva a tudós férfiú — semmit sem adnak ingyen. Az orvosi szakiro­dalom nem is olyan ritkán leír olyan eseteket, mint az öné... De itt egy másik recept, majd elmúlik tőle. És máris nyúlt a tolláért, hogy re­ceptet írjon. Amikor elkészült vele, kegyesen bólintott, mint az uralko­dók, amikor alattvalóikat elbocsátják. Utam egyeneseit a patikába vezetett, ahol a gyógyszerészkisasszony moso­Üzenek az utókornak Hálásan megköszöntem. Két nap múlva ismét ott voltam a rendelésen. — A gyógyszer valóban csodálatos, a magam bőrén érzem, hogy gyógy­szeriparunk világszínvonalon van. Ha» nem szégyenleném, bátran kiáltanám, hogy csodaszer. De most más pana­szom van: szédülök. — Ismert panasz — válaszolta, so­kat cikkeznek róla az Orvosi Hetilap­ban. Ojabb medicina. — Hatásos gyógyszer # volt, nem mondom — kezdtem rá másnap, — a jóisten áldja meg érte, doktor úr. Ogy látszik, a tudás mégis hatalom. De a csuda vigye el, amióta szedem a tab­lettákat, hányingerem van. — Sebaj — fordult felém, — meg­szüntetjük. lyogva várt. Ilyen arccal csak akkor fogadják az embert, ha szívükbe akar­ják zárni. De mit szaporítsam a szót. Az új tablettáktól kiütések jelentek meg a bőrömön. Ojabb medikamentum. Et­től elfogott a süketség, az új orvosi segítségtől pedig felszökött a lázam. A lázcsillapítótól lefogytam, a hizla­lókúrától elrontottam a gyomrom. Ez­után magas vérnyomásom lett, majd kínosabb tünetek leptek meg, mégpe­dig az álmatlanság, a harántcsíkolt izmok fájdalmas görcsei, később pe­dig az intermittáló sántaság. A sánta­ság úgy hozta magával, hogy az utcán sokszor megálltam pihenni, be-benéz­tem olcsó, büdös kocsmákba, ahol krajcáros borgőzt, keserű dohányfüs­töt fújtak az arcomba. Amikor panaszkodtam az üzletveze tőnek, megvertek. Most itt fekszem a temetőben, a mellemen nehéz koszorúk, a nyakam táján fejfa. A szónokok a temetéskor elmondták, hogy én voltam a legjobb férj, a legjobb apa és a mintaszerű kolléga. Annyira dicsértek, hogy ide­lenn szinte szégyelltem magam. Ha helyzetem nem lett volna olyan kilá­tástalan, még ma isnnosolyognék. A temetésre kivénült a Rádió, ott volt a TV híradó is. A nyilvánosság miatt tehát nem panaszkodhattam, de bántotta a csőrömet, hogy Filmhíradó távolmaradt Ugyanis hosszú üzenetet akartam küldeni az élőknek. Nagyon fontosnak tartom a dolgot, hónapok óta töröm a fejem, hol rontottam el. Amikor bekapcsolták a reflektorokat, hirtelen világosság gyúlt az agyamban és szó­rói-szóra ezeket mondottam: — Tisztelt Utókor, fogadják meg ta­nácsomat, hiszen a dolgok rendjén alig lehet változtatni. A legtöbbször az erősebb kutya iszik. Borgőzös he­lyen, sör és pálinka mellett sohse pa­naszkodjanak, mert szél ellen nem le­het szalonnát sütni. Ezzel befordultam a temető fala fe­lé és alszom az utolsó ítéletig. SZÜTS ISTVÁN A közelmútban ren­dezték meg a jugo­szláviai Ljubljanában a szöveg nélküli kari­katúrák bemutatóját. A kiállítás anyagából ezúttal kettőt muta­tunk be. Az első rajz E. Lipinski (Lengyel­ország), a második pedig Nehar Tüblek (Törökország) alko­tása. TEGEZŐDÜNK — Szervusz, anyukám! — ál­lít be Kovács a főnöknőjéhez, a szigorú Vargánéhoz. — Mit mondott? — kérdi a lőnöknő meglepetten. — Mondom, hogy szervusz, anyukám! — Mióta tegeződünk? — Nem értelek — feleli Ko­vács. — Én azokkal a nőkkel, akikkel együtt aludtam, min­dig tegeződöm ... — Hol aludtunk mi együtt? — suttogja rémülten Vargáné. — Hol? Tegnap. Az üzemi ér­tekezleten . .. CSOKOLÁDÉ — Képzelje, milyen jó férjem van. Tegnap negyedkiló csokoládét hozott. — Az semmi. Az én férjem a múltkor há­rom vagon csokoládét hozott. - Gratulálok, ga­vallér ember. Mi a maga férje? - Mozdonyvezető... MEGLEPETÉS A férfi váratlanul hazatér. Feleségét ágyban találja. — Mi történt veled? — kér­di ijedten. — A szívem... — rebegi falfehéren az asszonyka. — Azonnal hívom az orvost — mondja a férj és kirohan. A másik szobában lpelebotlik a kisfiába, aki rémült arccal, könnyes szemmel azt bömböli: — Egy meztelen férfi van a szekrényben! Egy meztelen fér­fi van a szekrényben! A férj odarohan a szekrény­hez, feltépi: a legjobb barátját találja ott, mire szemrehányó hangon így szól: — Szép kis barát vagy, mondhatom... A feleségemnek szívrohama van, te pedig ilyen hülye viccekkel ijesztgeted a gyereket... Ami engem illet a szmokinghoz nem ven­nék fel ruhafogast!... (O. Jelinek rajza) — Én maradok. Itt három négyzetmé­terrel több helyem van mint otthoni (J. Petrák rajza) HÁZIBULI Zamekéknál házibuli van. Haj­nali kettőkor megszólal a csen­gő, a háziasszony ajtőt nyit. Az alattuk lakó Simekék ki­lencéves kislánya áll az ajtó­ban, és illedelmesen mondja: — Csókolom! Felküldött az anyukám, hogy tessék szíves lenni kölcsönözni a hosszúnye­lű partvist. — Minek az nektek, kislá­nyom, éjjel kettőkor? — Azzal akarunk felkopogni, hogy tessenek abbahagyni már ezt a pokoli lármázást! ^ M: • -Mi ORVOSNÁL Brahovácz elmegy az orvos­hoz, mert már tíz éve nős és még mindig gyermek nélkül él­nek. Az orvos megvizsgálja és így szól: — Hát kérem reménytelen, önnek sosem lesz gyermeke. Brahovácz bánatosan bólogat: — Sejtettem, doktor úr. Ná­lunk ez családi vonás. Az én anyámnak sem volt gyermeke. Erre viszont az orvos döb­ben meg: — Hát akkor maga hogy jütt a világra? — Egyszerű. Én kérem, az apám második feleségétől szár­mazom. ALTATÓ Fahajas panaszkodik Nemé­rének, hogy nem tud aludni, bármilyen altatóval próbálko­zott eddig, egyik sem használt. Nemere ad neki egy speciális gyógyszert, amelytől biztosan aludni fog. — És ha ez sen. fiasznál, mit tegyek? — kérdi Fahajas.­— Három óra múlva vegyen be egy másikat belőle. — És ha ez sem használ, újabb három óra múlva vegyek be egy harmadikat is? — Fölösleges, hisz akkor már úgyis nemsokára reggel lesz! VÁLASZ — Hogy van az, hogy maga a jeleségével örökké civakodik, az anyósát ellenben imádja? — Annak Idején az anyósom volt az egyetlen, aki ellenezte a házasságunkat... GYÓGYSZERTÁRBAN — Kérek szépen valami vita­mint! — Milyet? A, B, C vagy D vitamint? — Mindegy! Analfabétának lesz!

Next

/
Thumbnails
Contents