Új Szó, 1969. július (22. évfolyam,152-178. szám)

1969-07-20 / 29. szám, Vasárnapi Új Szó

Petrőci Bálint: • . PÁRBESZÉD AZ APÁVAL • yugtalanság ébS red az öreg Górázdban. Érzi, hogy a felgyülemlett düh vakvágányra futtatja. Mással kellene törődnie, hogy leküzdje magában a tehetetlenség érzetét. Napok óta érzi magában a változást, és nem talál kiutat, nem tudja, hol, hogyan, merre törjön kl a bűvös körből. Magára maradt. Magába gubózott. A feleségével sem tud nyíltan beszélni, ő még a régi malomban őröl. És Górázd Géza érzi, tudja, nem őrölhet már a régi malomban. Sok igazat írnak az újságok, de túl sokat írnak, nem tudja egyszerre megemészteni. Már nem élhetünk úgy, ahogy eddig éltünk, kis királyokkal a nyakunkon, de egyik napról a másikra nem változhatunk meg. Hiába jönnek az újak, nem tudnak mások lenni, csak ütni tudják a régieket, s ők is ugyanúgy parancsolnak, mint az elődeik. Amikor néhányszor panaszkodott a feleségének, már annyit papolnak az emberek, hogy ki sem merem előttük a számat nyitni, erre csak ezt tudta tanácsolni: Üss a nyavalyások közé, úgy mint régen! Ha én ütök, engem is ütnek, Itt másra van szükség! — morfondírozik magában. — Nem ütni kell, hanem az igazat mondani! Mindenki szemébe az igazat mondanll És már Bugár is figyelmeztet, Géza, ne kavard a büdösetl Neked az igazság már büdös, Bugár?l Mit páváskodsz, Géza? A papirosfigurák papája akarsz lenni?! Ma már nem lehet mindenki öntudatos kommunista! Akkor nincs helyük a pártbanl Ki kell dobálni őket! Ne bolondulj, Géza! Kit akarsz kidobálni? Egy egész regimentet?! Szeme is van az embernek, látja, mi történik! Mit lát a te szemed, Bugár?! Nem látod, egy nyúlról hét bőrt ls lenyúznának! Ez tetszik neked? Ezt akarod tűrni? Minden szentnek maga felé hajlik a keze, nem tehetsz itt már semmit, Géza! Valamit valahol nagyon elrontottunk ... Gyuri Igazat adott Bugárnak. Olajat öntött a tűzre. Ráförmedt a fiára: — Még a kölyök ls oktatni fog engem?! — Miért ne oktathatna? Azért taníttattad! — vágott vissza Bugár. — Másképp beszéltél, amikor bakancsban jártál! — förmedt ekkor az öreg Górázd régi harcostársára. Bugár nem hagyta magát. — Az régen volt! Nem vagyok vak! Látom, hogy néhány koronáért, a puha székért még a szemedet is kikaparják. És pávábbak lettek a pávánáll Próbálj csak beszélni egy olyannal, akit hatszázhármasban kocsikáztatnak! Még örülhetsz, ha szóba áll veled és nagy kegyesen megveregeti a válladat, csak így tovább, elvtársam, előttünk nincsenek akadályok, azért vagyunk itt, hogy leküzdjük az akadályokat! Amikor előtted kiszónokolta magát, megrázza a kezedet, és ha akarod, még oroszosan arcot is csókol, s többé nem törődik veled! Mehetsz az utadra, hogy küszködj az akadályokkal! Ö meg ott pöffeszkedik a kifényesített fekete kocsijában! Hogy a hét szentség vetné szét őket! Ö értük akarsz harcolni?! — Nem beszélhetsz így, Bugár komám! — intett Górázd. — Köztünk is sokan vannak, akik vakon mentek a tűzbe, amikor harcolni kellett... — De megváltoztak! Urak lettek! — vetette közbe Bugár. — Ha köztük élnél, nem ismernél rájuk ... — Én csak azt tudom, hogy mit mondtak akkori Ha meghalunk, meghalunk, de tudjuk, hogy miért halunk meg! Én még ma is ehhez tartom magam! Bugár csak némán meresztette szemét Górázd Gézára. — Azért születtünk, hogy éljünk! Ezt Gyuri mondta az apjának. Csak szidni tudta a fiát. És Gyuri két héttel ezelőtt mást is mondott az apjának: A pártbizottság ülésére készülődött. A fia eléje állt. — Hallottad, hogy Frankén miniszteri kitüntetést kap? — Hallottam. — És még mindig ellene vagy? — Nem vagyok ellene, csak a tényeket nézem. — Milyen tényeket? — Elárulom neked, de ne szólj senkinekl A pártelnök névtelen levelet kapott, melyben az áll, hogy Frankén apja a Német Párt tagja volt! — Na és?! — Ml az, hogy na és?! — Ez talán azt jelenti, hogy a fia is még kölyökkorában a Német Párt tagja volt? — De miért nem vallotta be a kérdőíven? — Láttál már olyan bolondot, aki megássa saját maga sírját?! Ismered az elvtársakat... — Ismerem. — És bedőlnek egy névtelen levélnek! — De azt is letagadja, hogy német! — És te hol vallod be, hogy magyar vagy?! Eddig még nekem is tiltottad! — Jól van, fiam, hagyd ezt... De a te apád mindig kommunista volt! — Frankén apja meg partizán volt, akárcsak tel De őt a németek agyonlőtték! — Nem tudja igazolni. — Szóljatok neki! — Az elnök dolga ... — Már a hősi halottakban sem bíztok? — A pártelnök megbízott, mint • volt partizánt, menjek el az Antifasiszta Harcosok Szövetségébe, és tudakoljam meg ... — És te persze, megtudakoltad! — Kutattak a régi iratokban, és sehol sem lelték Frankén nevét. — Egy halott nem jelentkezhet a szövetségbe, még kitüntetést sem követelhet magánaki — Én nem követeltem! — Nem rád gondoltam ... — Ha Frankén apja partizán volt, az anyjának tudnia kellett volna! Miért nem jelentette? — Még negyvenöt nyarán meghalt! Hogy jelentkezhetett volna?! A pártelnök a tényekre volt kíváncsi. „A fiad javasolta, járj utána!" Kihez forduljon? Rászánta magát az utolsó lépésre. Elment egy elvtárshoz, akiről az a hír járta, hogy kis páncélszekrényében sok titkot őriz. Régi, idős elvtárs. A háború után kulcsfontosságú helyeken dolgozott, sok adaN birtokába jutott. Amikor elkerült a kulcsfontosságú helyekről, sőt azután is, amikor nyugdíjba küldték, szenvedéllyel gyűjtötte a „dokumentumokat". Régi leleplező fényképeket, iratokat, újságklvágásokat, valóságos kis múzeumot rendezett be magának. Sokan jártak hozzá, hogy erről vagy arról „leleplező" anyagot szerezzenek. Az elvtárs örült, hogy segíthet, mert úgy látta, ezzel, a titokban tartott tevékenységével a párt tisztaságáért harcol. A „jobb későn, mint soha!" jelszó jegyében térdre kényszeríteni, lehetetlenné tenni a köztünk megbúvó ellenséget... Az öreg Górázd mindezt tudta róla. Veszedelmes egy ilyen ember, legalább is sokan annak tartják. De miért veszedelmes, amikor ezzel a pártnak tesz jó szolgálatot? És mégis felmerült benne a kérdés: mi értelme van, hogy még most is keressük a buktatókat? Megbélyegezzük az embereket, még az utódaikat is? Már régen véget ért a háború, ne tépjük fel a behegedt sebeket! Egyszer téged is baj érhet, és örülni fogsz, ha nem taposnak rád. Ne taposs te sem az embereken! Inkább segítsd őket! Ha nincs erőd segíteni rajtuk, hagyd őket élni, úgy élni, ahogy tudnak ... Nem vagyok megalkuvói Ha igaz, ami a levélben áll, egy Górázd nem állhat egy vonalban semmilyen Frankennel! Ki vagy te? Üze: mi őr! És Frankén? Mérnök, kiváló szakember! A társadalomnak kiből van nagyobb haszna? Nem szabad így gondolkodnil Nem szabad ... Ezért félnek tőlünk az emberek. Van-e értelme ennek? Ha nem látnám értelmét, ugyanazt mondanám, mint a fiam: Azért születtünk, hogy éljünk! Hová jutnánk akkor?! Ezzel a gondolattal kérte a segítséget, s megmutatta neki a névtelen levelet. Frankén, Frankén... — morogta az orra alatt, és kutatott a múzeumában. Elővette a Német Párt tagjainak névsorát, s itt rábukkant Frankén Vilmos nevére. 1938 márciusában írta alá a belépési nyilatkozatot. Az elvtárs megadta a címet, kihez forduljon, ha fényképmásolatot akar készíteni a belépési nyilatkozatról ... Az öreg Górázd némán kutatott fia tekintetében. Elárulja a titkot? A zsebében őrzi. Mert elment a megadott címre, s az üzemi pártbizottság nevében fényképmásolatot készíttetett Frankén Vilmos DP-tagságát igazoló belépési nyilatkozatról. Mit mondana Gyuri, ha megmutatná neki? Te is spicli lettél? Gyurit csak most kezdi alaposan kiismerni. Már nem az a szófogadó, mindenre bólogató fiú, aki évekkel ezelőtt volt. Viselkedéséből, szavaiból megérezhette, illetlenségnek, meg nem engedettnek tartja, ha valaki titokban, az ember háta mögött kotorászik az életében. Ha valamit akarsz, mondd a szemembe, és vizsgáljuk ki együtt, még azt ls, hogy a tett elkövetésére milyen indítóok késztette az illetőt?! Most is úgy tekinteti apja szemébe, mintha vizsgálóbíró lenne. Türelmetlenkedett, választ követelt. — Mondd, apám, neked az nem jelent semmit, ha a gépgyár egyik legjobb szakembere akar a párt tagja lenni?! — Ez még nem minden. Ismerem a fajtáját... — későn vette észre, hogy elszólta magát. Az ajkába harapott. A fiában feszültség tombol, ilyenkor nem tud józanul gondolkodni. Gyuri megrökönyödve nézett az apjára. — Ismered a fajtáját?! Csak azt ne mondd, hogy különös vágású embernek tartod magad! — Te minek tartod magad? — Embernek! Közönséges embernek 1 — A pártot nem látod? — Nagyon is látom! — Hogy beszélsz?! — Emlékeztesselek? Egyszer benneteket ls fajtákra osztottak az elvtársaki — Miért jut ez épp most az eszedbe? — Te mondtad, ismerem a fajtáját! Én melyik fajtához tartozom? — Az én fajtámhoz? — A szlovákhoz vagy a magyarhoz? — Neked most ez a fontos? — Végre tudni szeretném, melyik fajtához tartozom? '— A kommunistákhoz! — Eszerint nincs nemzetiségem?! — Van nemzetiséged ... — Akkor állj az elvtársaid elé, és verd a melled: magyar vagyok! — Tudják ezt... — De könnyebb a szívük, ha szlováknak könyvelnek el?! — Te mit csináltál volna a helyemben? — Ha nem tetszik, ami vagyok, alászolgájal — Te még gyerek voltál akkor, nem tudhatod ... Legénykorom óta a párt tagja vagyok ... — A háború előtt, vagy még a háború alatt ls megkérdezték tőled, milyen a nemzetiséged? — Nem volt arra senki se kíváncsi, az volt a fontos, jó kommunista légy. — De a háború után már nem az volt a fontos, hogy csak jó kommunista légy? — Fontos volt, nagyon fontos ... — Inkább hagytad volna magad kitelepíeni, mint más magyar elvtársak! — Harcoltam, partizán voltam ... — És hálásak voltak ezért az elvtársak! Rád kényszerítették, hogy nemzetiséget cserélj! — Azokban az években magyar nem lehetett a párt tagja. Azt mondták, ha továbbra is szolgálni akarod a pártot, s erre nagy szükség van, akkor szlováknak vallod magad ... — És lenyelted a keserű pirulát! — A pártért éltem ... — Megalkudtál! — Könnyű most így beszélni. — Ha szerinted Frankén német, és most szlováknak vallja magát, az olyan nagy hiba? Gondolj csak magadra! — Több mint tíz éve, hogy nálunk dolgozik, és csak most jutott az eszébe? — Vizsgáljátok ki! Nagyon szeretitek a kivizsgálást! Ideje lenne, ha már feltalálnátok a gondolatvizsgáló gépet! — Te vagy az első röntgenezője! Te vagy a jótállója! — Már nem bízol bennem? — Benned bízom ... — Hidd el, ha Frankén tag lehetne, nagyobb lenne az önbizalma! — Úgy érted, ha valaki kommunista, nagyobb az önbizalma? — Igen. — Végre egy malomban őrölünk! Mondd csak, Gyuri, ha súlyos iielyzetbe kerülnénk, Frankén fegyvert fogna? Mellettünk harcolna? — Te még most is a hegyekben élsz?! Ma nem aszerint ítélik meg az embert. Sok olyan párttag van... — Épp ezért felelj a kérdésemre, hogy ne szaporítsuk az „olyan" párttagok számát! Ha súlyos helyzetbe kerülnénk, Frankenért a tűzbe tennéd a kezed?! — Ha ez lenne a mérce, nem szereznétek egy új tagot sem! Nevetséges! Miért tegyem valakiért tűzbe a kezem? — Erre is gondolnod kellett volna, amikor aláírtad a jelentkezési ívétl Amikor az első republikában ... vagy a háború alatt... — Ha ezzel hozakodsz elő, kinevetnek az emberek. — Nem Frankén miatt vitatkozom veled, hanem temiattad! — Énértem ne fájjon a fejed! — Előtted sem beszélhetem ki magam? — Az elvtársaiddal sem tudsz szót érteni? — Rosszul teszed fel a kérdést, fiam. Jól tudod, mire gondolok. Érzem, látom, sok mindenben ellenem vagy. így vagyok a pártbizottságban is. Már én vagyok az egyedüli régi tag, a többieket mind kitúrták onnan... — Mert nem haladtak a korral... Az öreg Górázd elszomorodott. — Nem egyszer éreztették velem, hogy az őrszobában a helyem. Idegennek érzem köztük magam... — Azért, mert nyakas vagyl Azt hiszed, másnak nem lehet igaza? — Te is úgy beszélsz . .. — Más időket élünk most, apám! — Jól van Gyuri, jól van .. Nem vagyok olyan maradi, hogy ne lássam: más időket élünk. Már annyira szétaprózzuk magunkat, hogy mindenki a maga igazát fogja védeni, s ember legyen a talpán, aki igazságot tesz köztük! De azt is látom, Gyuri, hogy mi egyet akarunk. Bár jobbra fordulna minden... De abban igazat kell adnod nekem, ha súlyos helyzetbe kerülnénk, tudnunk kell, ki maradna velünk, ki fordulna ellenünk ... — A meghízott, megurasodott elvtársakra gondolsz? Nehezen tartotta vissza magát, hogy el ne árulja a fiának, hogy Frankenre gondolt. Bólintott. — Rájuk is — válaszolta. — Sokan összeszedték magukat, csak a hivatalukat látják. A „kövérek" kerülik a harcot, nem futnának vakon a tűzbe... Gyuri szeme felcsillant, öröm gyúlt a szemében, amikor az apjára nézett. Ilyen véleményt soha azelőtt ki nem ejtett volna a száján. (Részlet a szerző készülő új, Hosszú az éjszaka. .. című 1963-ban lejátszódó regényéből.) »