Új Szó, 1969. július (22. évfolyam,152-178. szám)

1969-07-13 / 28. szám, Vasárnapi Új Szó

'Á Huszadik' sz'ázacl embere gyorsan él, állandóan siet, mint­ha lekésne valamiről, mintha versenypályán élné le az életét. Sie­tünk a munkába, azu­tán még jobban sie­tünk a munkából ha­za. Gyorsabban be­szélünk és eszünk, gyorsabban ismerke­dünk és szakítunk, s talán még gyorsab­ban pihenünk és alu­szunk is. Egyre inkább rájövünk arra, hogy az idő nemcsak Ame­rikában pénz, hanem nálunk is ... És sietésbe belefá­radunk I A test, az idegek pihenni akar­nak. Kiszabadulni ab­ból a környezetből, amit nagy sietségünk­kel magunk köré va­rázsoltunk. Ezért kell a szabad szombat, ezért kell a vasárnap. § 5 POZSONY SEM KIVÉTEL! ' - ­SÍ5ÍÍÍ >:•."!••.-:••:•:!•• EGYEDÜL . . . nyi tavacska mellett, minden madzagnyi pataknál, minden erdei tisztáson, minden falusi vendéglő mellett. A gyerekek labdáznak vagy fürdenek, a kedves szülők egymást kenege­tik napolajjal, azután elalsza­nak a magukkal hozott köny­vön vagy keresztrejtvényen ... De a gyerekek minden órában enni kérnek és olyan étvágy­gyal esznek (hála istennek), hogy a papa és a mama is gusztust kap. Közben Pozsony egyre üre­sebb lesz, a felforrósodott asz­tabbak, pihentebbek. Élvezik a mozgást vagy az édes sem­mittevést. ÉS A LUJM-PARKBAN Délutánra benépesül a Luna­park is. Körhinta és hajóhinta, fagyi és vattacukor . .. Sör, át­izzadt ingek és gyermekneve­tés. A jegypénztárak előtt hosz­szú sor áll, és a Duna másik oldalán az elnéptelenedett vá­ros, fölötte a hallgatag vár... Nem bizony. Hét végére a pozsonyiak is belefáradnak az örökös sietésbe és péntek dél­után már a pihenésre készülőd­nek. A mamák sütnek-főznek, mert a hazait többre értékelik a vendéglői kosztnál... Akik éppen fogyókúráznak, legújabb fürdőruhájukat próbálgatják a tükör előtt... A leányok és fiúk megbeszélik, hol találkoz­nak szombaton reggel, s így azután azzal kezdik a hétvégi pihenést, hogy éjszaka alvás helyett ábrándoznak, tervezget­nek. Az ügyesebb papák az autó­jukat simogatják, fényesítik, becézgetik — vagy a motorcsó­nakot. Részletes haditervet ké­szítenek szombatra és vasár­napra. Az ég olyan kék, hogy kékebb már nem is. lehet. Vér­pezsdítő szél vagy simogató szellő — ki milyennek érzi ... Ha netán esnék az eső, szo­rulnak az égiek, és lóg a po­zsonyiak orra. Szidják a mes­terséges holdakat, a repülőgé­peket, mintha azok időjárás­rontó készülékek lennének ... De most az Idő jó, az autó kifogástalanul működik; már indulhatnának is, viszont az asz­szony mindig túl sokáig készü­lődik Zsúfolt minden villa­mos. busz és troli, ezért az­után sokan inkább gyalogosan vágnak neki az útnak, esetleg kerékpáron vagy robogón. Ki­nek hogvan tetszik, vagy le­het. Egyes boldog autótulajdono­sok meglátogatják a vidéki ro­konokat, ismerősöket. Ott az­után a férfiak először is a ko­csijukat dicsérik, azután a sportról, majd a politikáról be­szélgetnek. Az asszonyok re­cepteket cserélnek, beszélget­nek a divatról, a férjükről, a gyerekekről, a szomszédokról és "a közös ismerősökről. Az utóbbiak ilyenkor csuklanak. Érzik, hogy emlegetik őket. Más autósok elmennek akár­hová, akárkihez, csak rokonok­hoz és ismerősökhöz nem. Ott láthatjuk kocsijukat (rendsze­rint MB-ezres) minden tenyér­ll'" B.fl UTOLSD NAPDT M falton kevés a járókelő. S aho­gyan elnéptelenedik a város, úgy népesedik be a környéke. Az autósok messzebb mennek, a gyalogosok beérik a Duna-part­tal vagy a Luna-parkkal. (A következőket elmondhat­nánk a szenei tóról is.) Tobzódnak a színek, a lep­kék és a szitakötők megszé­gyenülten visszavonulnak, mert nem állják a versenyt a biki­nikkel, az összehajtogatott mi­ni és még minibb ruhákkal, a napszemüvegek szivárványos színeivel... Egyre újabb em­berhullámok jönnek, már moz­dulni is alig lehet a vízparton. Kezek és lábak fölött lépked­nek át az újonnan érkezők. Tenyérnyi helyet keresnek, ahová leteríthetnék a pokró­cukat . .. Mosolygó emberfejek a víz­ben, izzadó emberek a napon. Szól néhány száz táskarádió, magnó és gitár. És kacagnak, kiabálnak és sugdolóznak... Motorcsónakok, kajakok és ké­nyük siklanak ... Aki egyedül jött, az ismerkedni akar. Ott választ (illetve talál) helyet, ahol szimpatikus jelenség (vagv jelenségek) van a közelben. A lányok szinte táncolva járnak, a fű hajlik a lábuk alatt, fe­szegetik azt, amijük van. Ke­csesebb teremtéseket nem al­kotott még a természet, mint amilyenek a hódítani akaró leányok. A fürdőruha itt-ott alig nagyobb egy fügefalevél­nél. A fiatalok hancúroznak a vízben és a parton; az idősebb korosztály ma valahogyan job­ban megérti az összes agyon­kritizált modernséget, mert ilyenkor az emberek nyugod­? | * . , ***** | EMBEREK KOZT. (Tóthpál Gyula felvételei.) Késő estig elszórakoznak itt a legfiatalabbak, s unatkoznak a szülők. AKIK MUNKÁVAL' " ' ÜNNEPELNEK Mindenki ismeri őket. Vala­hol a város szélén bérelnek né­hány négyzetméternyi telket, összetákolnak rajta egy kis hétvégi házat, azután fásítanak, epret és borsót ültetnek... Minden szombaton és vasárnap ide rándul ki az egész család. Gyomlálnak és öntöznek, este büszkén viszik haza a saját ter­mést, ami jóval többe kerül, mintha a piacon vásárolták volna meg. Ezt ők is tudják. Nem az anyagi haszon lebeg a szemük előtt. Szabad levegőn akarnak mozogni legalább a hét két utolsó napján. Vannak, akiket az állatkert­be csábít ki a család legifjabb tagja. Hiszen már olyan régen látta a mackót vagy az orosz­lánt. Mások Vaskutacskára rán­dulnak ki vagy a Zerge-hegy­re. Akik a magányt kedvelik, valahol a Duna-partján üldö­gélnek a horgászbotjuk mel­lett. Azt hiszem, ők pihenik ki magukat leginkább, mert a ha­lak igen ritkán zavarják -őket. Estére aztán sokan vissza­térnek a városba. Ezek azt tart­ják, hogy mindenütt jó, de leg­jobb otthon. Ök az idősebbek. A fiatalok általában mindenütt jobban érzik magukat, mint az „édes otthonban". Nekik más a programjuk. És csakis nekik köszönhető, hogy szombaton és vasárnap nyitva tartanak a pozsonyi kávéházak, borozók és éjszakai mulatók. Minden padon ölelkező párok örülnek az életnek és a fiatal­ságnak, a pozsonyi nyárnak. Nekik azután nem számít, hogy másnap munkába kell menni... Éjszaka van, vasárnap éjsza­ka... Pihen a város, az utcák üresek, csak az éjszakai mulató­helyeken járják még egyre a táncot.. . Az autók is álmodnak a ga­rázsban. Miről? Talán arról, hogy holnap újra megsimogat­ja, lemossa őket a gazda. Tud­ják, hogy róluk nem feledkez­het meg. Azután a mulatóhelyek is kiürülnek, már csak a kapu előtt búcsúzkodó szerelmespá­rok vannak az utcán. És nem­sokára elindulnak a csörömpö­lő tejeskocsik ... Hajnalodik. N. LÁSZLÓ ENDRE KÉT KARCOLAT Kuss! gamnak mondtam, bocsá­nat ... — Magának? — Igen, orvosi rendeletre . — tekint rám szelíd meg­adással —, ha ez sem segít, végzek magammal... — Beteg? — Súlyosan. Szervi hiba. Kikopott bennem a fék. Én kimondom, és megmondom a véleményemet, én már ma­gamra uszítottam az üzemi orvost, mert megmondtam, hogy helyettem ne a szép titkárnőt küldje a Tátrába fekvőkúrára, tud az itthon ls feküdni. Aztán megmond­tam az igazgatómnak, hogy nekem jár már régen az elő­léptetés, nem a körösztannya félnótás fiának, a házmes­ternek lekiabáltam, hogy fűtsön néha magának a saját szenével is, ne mindig az enyémmel, a hentesnek megmondtam, ne fúrja az orrát, miközben a parizere­met szeli, az egyik irodal­mi lapnak megírtam, hogy ha ilyen jó ollóik vannak, nyissanak inkább fodrásza­tot ... jaj! — Rosszul van? — Halálosan. Mert a vé­gén én kaptam idegössze­roppanást, kidobtak az állá­somból és maradt minden a régiben. Bevittek a pszichiát­riára, ott meg sem kérdez­ték, hogy mi a bajom, csak rámnézett a főorvos és azt tanácsolta, hogy menjek ki a szabadba, ott tegyem a küszöböm fölé a sok küszö­böm alattit, aztán mondjam ki magamnak a megváltó szót, hogy Kuss! Kuss! — és meg egyszer Kuss! — És? — Azóta nagyon javult a helyzetem minden irányban, mert ha az a tizennyolcka­rátos gazember Nemtudomki megcsal, megfúr, kilopja a szememet meg miegymás, csak kijövök ide, itt jól meg­mondom neki a véleménye­met, lepocskondiázom a sár­ga földig, aztán jön a Kuss! — és egy időre megy min­den, mint a karikacsapás, lereagáltam magam. Bocsá­nat, még megyek egy dara­bon, mert még hátra van a napi penzumomból egy la­káshivatali ülnök és az osz­tályvezetőm ... — ezzel meg­emelte kalapját és megsza­porázta lépteit. Most legalább értem, hogy mért gesztikulál annyi em­ber az utcán. SIMKO MARGIT Bocsánatot kérek a kedves olvasótól a címért. Borzasz­tóan közönséges szó, rövid katonai korbácssuhintás és éppen ezért megalázó. A ku­tyámnak sem mondanám. Viszont a jó cím legyen rövid, ragadja ki az írás leg­jellemzőbb gondolatát, ta­pintson rá a lényegre. Tehát mint cím kiváló. Azonban elővigyázatosságból utána­néztem a szótárakban, vajon honnan ered ez a kifejezés, slbírja-e a nyomdafestéket. Franciagyanús. Tényleg ott 511: cuch — ágy, fekvőhely. Tehát feküdj le, nyugodj meg. Ezenkívül csak a né­met—magyar szótárban lé­tezik klasszikus formában: kusch — magyarul kussolj! Rokonságban vannak, való­színűleg a közös hadsereg idejéből tartják a komasá­got. Őrmestertől fölfelé nél­külözhetetlen volt. Nos, térjünk a tárgyra. A Duna nélkül sokéig élni nem tudok, ha csak tehetem, ki­szaladok hozzá, lehetőleg a déli órákban, amikor az em­berek ebédelni mennek és én majdnem egyedül vagyok vele randevún. Azt a néhány hasonszőrű déli csellengézőt már-már személyesen isme­rem, de mivelhogy minden­ki tiszteletben tartja a má­sik magányát, úgy megyünk el egymás mellett, mint az idegen rendszámú autók az országúton. Tegnap azonban... Előttem tíz-tizenöt lépés­nyire feltűnik a gesztikulá­ló. Erősen gesztikulál, szin­te agresszíven. Hallótávolsá­gon kívül vagyok, de úgy tet­szik, Időnként azt kiáltja: „Kuss"! Madár sehol a kör­nyéken, csak néhány sirály libeg a Duna hullámai fe­lett, azokat kár hessegetni, oda se figyelnek. A geszti­kuláló meg-megáll, kezével magyaráz, pózba veti magát, aztán keserűen felnevet: Kuss! — mondja. A fene! Mit érdekel en­gem, biztosrfn szaval, vagy bolond, mit tudom én. Elérem, ekkor rám kiált: — Kuss! — Megőrült? Mit sérte­get? — mondom meglepet­ten. — Szó sincs róla, dehogy is, kérem — hebegi —, ma­Kereslet és kínálat Töprengtek már afelett a kedves Olvasók, hogy mi az a „kereslet és kínálat"? Bevallom, engem ez már hosszú ideje foglalkoztat és mert eszem egyszerű, ám tudásszom­jam olthatatlan, a lexikonhoz fordultam tanácsért. Ott ol­vastam a következőket: Kereslet = annak az árutömegnek a pénzkifejezése, amelyet a piac adott időpontban meg­határozott áron felvenni hajlandó. Kínálat = az az áru- és szolgáltatásmennyiség, amelyet adott áron megvételre aján­lanak. Na, gondoltam, most elég pallérozott vagyok és ezért — az adott időpontban, vagyis délben egy órakor, beültem egy étterembe és rendeltem egy adag rostélyost. Tehát haj­landó voltam az „árutömeget" (bár a mi éttermeinkben felszolgált adagokra vonatkoztatva ez a „tömeg" erős túl­zás), meghatározott áron felvenni. A pincér azonban kö­zölte, hogy rostélyos nincs, a kínálat a jelen pillanatban mákos guba, avagy sóskafőzelék fiatalasszony módra. Kér­deztem, mit jelent az, hogy fiatalasszony módra. Azt felelte, hogy a főzelék kozmás. Hát kérem én nagyon finnyás piac vagyok, a mákos gubától és a sóskafőzeléktől nyomban nyavalyatörést kapok, úgy utálom, tehát választékos mo­dorban nemet mondtam és emelt fővel távoztam. Nagyon rugalmas a lelkem, könnyen vigasztalódom, te­hát aránylag gyorsan meggyőztem magamat, hogy nem az állati ösztönök kielégítése a legfontosabb, hanem jó lesz, ha egy kicsit több gondot fordítok a külcsínemre és ezért elhatároztam, hogy meglepem magamat egy pár szép cipő­vel. Felvidulva tértem be a megfelelő szaküzletbe, ahol a rendkívüli szakműveltséggel rendelkező eladó közölte, hogy az általam óhajtott lábbelinél csak öt számmal nagyobbat, vagy négy számmal kisebbet tud adni. Arra a kérdésre, hogy akkor mit vegyek, a szakképzett eladó azt válaszolta, hogy most kaptak egy nagyobb tétel finom friss cipőfűzőt, de ha az som nyeri meg a tetszésemet, akkor vegyek né­hány jó mély lélegzetet. Ezek után elhatároztam, hogy hátat fordítok a földi hív­ságoknak is és inkább szellemi fejlődésemen munkálko­dom. Ezért a legközelebbi újságárudába mentem. Bemu­tatkoztam, hogy én vagyok a piac és hajlandó vagyok meg­határozott áron egy Oj Szót felvenni. Az újságok árusításá­val megbízott illetékes kijelentette, hogy Üj Szó nincs, ez­zel szemben a kínálat... és felsorolt húsz különféle napi­lapot és folyóiratot, de ezek közül egyik sem hasonlított az Oj Szóra, még távolról sem. Éhesen, lyukas cipőben és szellemi nyomortól roskadoz­va támolyogtam kies lakomba és azonnal elégettem a lexi­kont, majd nyolc napon túl gyógyuló, becsületsértésektől hemzsegő levelet írtam szerkesztőinek azért, mert llyem csúnyán megtévesztik az emberiséget. P. GY.

Next

/
Thumbnails
Contents