Új Szó, 1969. július (22. évfolyam,152-178. szám)

1969-07-13 / 28. szám, Vasárnapi Új Szó

[an az embernek mindenféle ismerőse. Van olyan is, akivel mindennap találkozunk, mégse tudjuk pontosan, kicsoda. Ilyen ismerősöm nekem Feri doktor. Csak Feri doktornak mondom őt, mert egy világért nem jut eszembe a vezetékneve. Evekkel ezelőtt bemutattak bennünket egymásnak. Elhadarta a nevét és azt mondta, szervusz. Szervusz, mondtam én, s azóta tegeződünk. Eleinte azt se tudtam, miféle doktor. Kiderült, nem orvos, hanem jogász. Idegenkedem a jogászoktól. Részt vettem néhány közönséges bűntett bírósági tárgyalásán, de sose tudtam ' Ballagok a kitavaszodot utcán. Hirtelen felharsan két-három szervusz és karonragad valaki. Látatlanul is tudtam, csak Feri doktor lehet. Éppen bele akart kezdeni szokott anekdotáiba, de hirtelen elakadt, mert valami ismerőst pillantott meg. Egy jellegzetes csontos arc, vastagkeretes szemüveg úszott felénk a járókelők válla felett. Eszelős, ide-oda forgó szempár villogott elő a szemüveg mögül. Hogy tökéletes legyen a jelenség leírása, képzeljünk el egy hatalmasan domborodó homlokot, s hozzá őszülő, lobogó oroszlánhajzatot. Mindez mintha egy karóra tűzve sétált volna szembe velünk, oly kétségbeesetten sovány volt a számomra ismeretlen ember. nagyon kibillentette egyensúlyából. Egy nap rengeteg utas előtt nekitámadt az állomásfőnöknek, hogy ö ölte meg az apját. Merő képtelenség. Csakhogy attól a pillanattól kezdve úton-útfélen ismételgette, hajtogatta ezt a képtelenséget. Az állomásfőnök állítólag mérgezett sörrel kínálta meg az apját. Első hallásra egészen logikus konstrukciónak látszott. A vége az lett, hogy a dolog a hatóságok fülébe jutott. Működésébe lépett a körzeti orvos és beutalták oda, ahová való. Egy ideig ott tartották, aztán hazaengedték. Normálisan viselkedett. A hadiesemények, a front, a felszabadulás feledésbe szorították az esetet. Evek múltak, s egyszercsak felbukkant a fővárosban. Máról holnapra közismert ember lett. Egy nap %>"mm\ fi * 84 I H 'm Ä#Ä UlfiM Bite mm i m ffifti SJiffi 1 ijFim különbséget tenni prokurátor és védőügyvéd között. Nagyon hamar lemondtam arról a becsvágyamról, hogy izgalmas bűnügyi históriákkal traktáljam olvasóimat. Nem Izgalmasak, sőt — nagyon közönségesek. Unalmasak ls. A tárgyalótermekben mindenki fel volt háborodva a bűn miatt, a bíró, a prokurátor, az ülnök, a védőügyvéd. Olykor maga a delikvens is nagy erkölcsi felháborodással gondolt vissza saját tettére, mintha nem ls ő, hanem valaki más követte volna el. Tudom, hiba lenne általánosítani gyér tapasztalataimat. így hát a jogászoktól való Idegenkedésemet csakis a fent jelzett ismerős esetekre és Feri doktorra korlátozom, bár neki sejtelme sincs arról, mit érzek és gondolok, ha véletlenül összeakadunk az utcán. Feri doktor a legváratlanabb pillahatokban bukkan fel a járókelők tömkelegéből. Kétszer, háromszor ts szervuszt kiált, karonragad, s visz, cipel magával a kacskaringós pozsonyi utcákon. Ízetlen anekdótákkal és lehetetlen történetekkel traktál. Az utóbbiakon érezni olykor, hogy aki mondja őket, bennfentes és tájékozott ember lehetett valamikor. Ezt a feltevést Feri doktor múltja teljességgel igazolja. Egy régen és nem éppen dicsőségesen nyugalomba vonult közéleti tényező személyi titkára volt. A tényező nyugalomba vonult, és Feri doktor gazdátlanul maradt Ml más választása lehetett volna, visszatért eredeti hivatásához. Ismét gyakorló jogász lett: védőügyvéd. — Tudod-e, kicsoda ez? — kérdezte Feri doktor, s jobb tenyerét homlokához emelve néhány félreérthetetlen keverő mozdulatot tett. — Szkizofréniás. Gyógyíthatatlan üldözési mániában szenved. Az a rögeszméje, hogy állandó megfigyelés alatt áll, és radarral lesik el gondolatait. Nos, az ötvenes évek elején nem ő állt megfigyelés alatt, hanem ... Feri doktor jelentős szünetet tartott, aztán fülemhez hajolva néhány nevet súgott. — ö döntötte szerencsétlenségbe őket. — Szörnyű! — mondtam. — Kiderült, hogy — Feri doktor kezét homlokához emelve ismét jellegzetes keverő mozdulatokat tett, — aztán idő előtt nyugdíjazták. Most tudod, mit csinál? Elüldögél a kávéházakban és gyanútlan embereket úgynevezett neomarxista körökbe akar szervezni. Akad, aki kötélnek áll, legalább is addig, míg rá nem jön hogy kivel van dolga. Ráadásul leleplező brozsúrát ír a személyi kultusz eddig leleplezetlen megteremtőiről és híveiről. Feri dolitor hirtelen felkacagott. Hosszúra nyúló, kínos nevetés volt. Az arca eltorzult, mintha fuldoklott volna. Egész belevörösödött rángó rekeszizma fáradságába. Miután lélegzethez jutott, így folytatta: — Az ötvenes években ostoba újságcikkeket írt az egyre éleződő osztályharcról. Bizonyos körökben rendkívül tehetségesnek tartották. En ismertem ezt az embert, hiszen földim. Apja jóravaló forgalmista volt. Vesegyulladás vitte el, szegényt. Félbemaradt diák fiát a haláleset ILIN.. feljött az irodámba és kihallgatást kért az öregemtől. Ki akartam tuszkolni, de nem engedte magát. A lármára megjelent a főnököm és nekem támadt, hogy képzelem, micsoda elbánás ez az ő ügyfeleivel. Jó, hogy ki nem dobott. Azóta bejáratos lett hozzá. Telesugdosta a fülét mindenféle váddal és gyanúval. Mikor már megsokalltam a dolgot, bátorságot vettem magamnak és figyelmeztettem az öreget. Az csak elmosolyodott, és rám vetette félelmetesen lobogó, sötét szemét. — A bolond is mondhat igazat. — Ezzel a megjegyzéssel intézte el az ügyet. Fert doktor megragadta a karomat, s mintha mindezért én lennék a felelős, az arcomba kiáltott: — Képzeld csak, képzeld el, egy hatalmi poszton álló ember és a szkizofrénia szövetségre lépett egymással. Megint felkacagott. Hisztériás, fojtogató nevetőgörcs volt. Mikor ismét lélegzethez jutott, bágyadtan elköszönt. — Szervusz, na szervusz. Mennem kell. Utána néztem távolodó alakjának. Testtartásában, mozdulataiban volt valami, ami a tőle hallott történet hősének testtartására és mozdulataira emlékeztetett. — Egy nap majd ez is meghibban, megőrül, — gondoltam magamban. Ogy kell neki, csak őrüljön meg. Miért nem beszélt, miért nem kiabált, míg ideje lett volna. BÁBI TIBOR Akik olvasták Fejes Endre azonos című kisregényét, most bizonyára azt gondolják, hogy írásom csupán ismétli e témát. Bevallom, magam sem hittem volna, hogy egy „rozsdatemetővel" kapcsolatban valaha is új, említésre méltó érdekességre bukkanok. Most mégis ez történt. • •••.;.'.. /• ,• ••••/

r

<. ľ '"v'

1, '.• Jü Nem egészen egyéves rozsdatemető születésére lettem figyelmes. S mint általában minden, ami megszületik, ez a rozsdatemető is napról napra növekedett, míg egészen magas, mondhatnám óriási halommá nem változott. Mindez magában véve még semmi érdekeset nem mond. Ám ha figyelembe vesszük, hogy ez az óriási ócskavashalom egy, még épülőben levő családi ház udvarán, illetve kiskertjében van, akkor már sejthetjük, nem mindennapi dologról van szó. Ezek után nyilván sokan azt hiszik, hogy az ócskavasat valakik bosszúból hordják az épülő ház tulajdonosának portájára. Szó sincs erről. Éppen ezért érdekes, különös ez a rozsdatemető. Ezt ugyanis a ház tulajdonosa, Kudlák Pál saját maga hozta létre. Vagyis maszek-rozsdatemetőről van szó. Nem kis kíváncsisággal kerestem fel tehát magyarbéli otthonában a 63 éves Kudlák bácsit, hogy megtudjam, miért gyűjti a vasat. Az udvaron egy szűk úton jutottam be a házba. Az előszobában egy mázsa s néhány rakás rongy „fogadott" — az utóbbit ls gyűjti. A még vakolatlan folyosón át az ugyancsak vakolatlan és berendezetten szobába jutottam, ahol egy 9—10 év körüli kislányba ütköztem. A lányka hívására előjött Kudlák bácsi. Éppen szokatlanul nagy karéj puszta kenyeret evett jóízűen. Az udvaron levő vasak közti szűk utacskán kínál székkel. Amíg beszélgetünk, a rozsdatemető megtört testű, de fürge tekintetű tulajdonosa kenyerét egy lábatlan tűzhely tetejére helyezte. — Hogy miért gyűjtöm a vasat? — ismétli meg kérdésem, s beletúr már gyér és deres hajába. — Mert valamit adnak érte. Igaz, nem sokat, de hát ha nem csordul, cseppen. A vasat például métennázsánként 20 koronáért veszik át. A rongy kilója 50 fillér. Az ólom kilójáért korona húszat, az alumíniumért pedig hatvan fillért adnak. Legjobban fizetik a sárgarézdrótot: két koronát adnak kilójáért. Pedig azzal van a legtöbb munka, mert a szigetelést le kell róla égetni, egyébként nem veszik át. — És hol veszik át? — Itt helyben. Csak már régen nem jöttek, mert állítólag kevés a sofőr a vállalatnál. A pénzt a szenei gyűjtőhelyen kapom meg. — Hol. találta ezt a sok ócskavasat? — mutatok a megannyi kerékpárvázra, a hasznavehetetlen fazékra, pléhdarabokra és ki tudná felsorolni, még mi mindenre. El0" — Többnyire a környező szemétdombokon szedtem össze — mintegy öt kilométeres körzetben. A vasgyűjtés ötletére úgy jöttem rá, hogy egyszer egy szemétdombon rengeteg eldobott rézdrótot találtam, s megkérdeztem a gyűjtőhelyen, átvennék-e. Nagyon szívesen átvették. Azóta foglalkozom a vasgyűjtéssel. Persze keményen meg kell dolgoznom azért a néhány koronáért, amit kapok. Képzelje csak el, milyen munka lehetett ennyi vas- és egyéb hulladékot öszszehordani ezzel a kis gumikerekű káréval — mutat a kerékpárjához kötött kocsira. — Igaz, olykor a feleségem és a gyerekek is segítenek. Csakhogy még a gyerekek igen fiatalkák, későn jöttek, hárman még iskolába járnak, a negyedik pedig alig pár hónapos... Így bizony még jó darabig gürcölnöm kell.. Ráadásul a házam sem kész még ... Eddig teljesen egyedül építettem. A kőművesmunkához értek, mert tizenhat évig építkezésen dolgoztam ... A rokonszenves ember szívesen beszél. Ogy látszik, ritkán szakít magának időt arra, hogy nyugodtan leüljön és elbeszélgessen valakivel. Most is többször megjegyzi, hogy ma még egyszer szeretne „fordulni" .. FÜLÖP IMRE