Új Szó, 1969. június (22. évfolyam, 127-151. szám)

1969-06-08 / 23. szám, Vasárnapi Új Szó

meleg a boly közepében van, a legnagyobb zimankó — természetesen — a boly szélén levőket kínozza. Télvíz idején ezért a méhek állandóan változtatják helyü­ket. Amelyik tegnap kellemes melegben szunyókált, az holnap saját testével védi a többit a hidegtől. Bizonyos vonatkozásban az ember is tanulhatna tőlük. Egy gyermekkori mese jut az eszembe. A méhes-, be tévedt medvéről. —• Igaz, hogy a mackó kedveli a mézet? — Erről saját szememmel is meggyőződtem. Még az iskolában történt, hogy a kaptárakat egy völgybe vittük — méhlegeltetésre. Egy reggel elszörnyedve vettük észre, hogy a kaptárakat valaki feldúlta. Egy pedig — teljesen eltűnt. A nyomokról hamarosan rá­jöttünk, hogy ki garázdálkodott. A medve nyomába szegődtünk és tizennégy kilométerre a tett színhe­lyétől megtaláltuk a kaptárt. A méz — természetesen. — hiányzott. A mackó pedig valahol az odújában szundikált. A korszerű méhészetekben ma már általánossá vált a vándor életmód. Ha az akác nyílik, akkor az akácosokba viszik a kaptárokat. Ha a mézontófű virít, akkor annak a környékén zümmögnek a mé­hek milliói. így a méztermés többszörösére növel­hető. — Mennyit hord össze egy család évente? — Ha Jó termés van és kedvezö» az idő, ötven ki­lót is kipergetünk. De már az is előfordult, hogy egy család 70 kilót adott. Most éppen az akác virágzik, szép, szélcsendes az Idő, így a méhek nektártól terhesen érnek haza. Egy-egy forduló talán csak egy-két tizedgrammnyi mézet Jelent, de itt igazán érvényes a közmondás: Sok kicsi — sokra megy. Nemsokára megkezdődik az akácméz pergetése. A színe — arany, az illata pedig majd a májusi erdőt idézi. Az akácméz a Iegillatosabb, de a legegészségesebb a réti méz. Ez különböző virágokból — sokszor gyógy­növényekből — „készül", Így gyógyhatása ls jelentős. — Nem fáradnak el? Hiszen feltehetően naponta többször ls kirepülnek ... — Hogy elfáradnak, az abból is látható, hogy a dolgozó méh élettartama télen hat hónap, nyáron pedig munkaidő alatt a méh csak három hétig él. Kimerül, elgyengül, meghal. A méhész sorra mutogatja „műszereit". A füstölőt, a sztetoszkópot helyettesítő gumitömlőt, amellyel té­len a zümmögésüket hallgatja és ebből következtet gondozottjai egészségi állapotára. Képeken mutatja, mekkorát fejlődött az utóbbi évtizedek alatt a mé­hészet. Harminc-negyven esztendeje a gazdák több­sége még szalmakasban tartotta a méhet és ősszel — irgalmatlanul lefojtotta a családot. Ma már sok­kal belterjesebb méztermelés folyik. Szabályozzák a rajzást, csak nemes fajtájú családokat tartanak. Hogy ekkora fejlődésnek lehetünk tanúi, az Jórészt a Mé-* hész Szövetség tevékenységének köszönhető, amely éppen az idén nyáron ünnepli megalakulásának szá­zadik évfordulóját. Mielőtt a méhésztől elbúcsúztam volna, még így szólt hozzám: — Itt dolgozik a szomszédban a kertész. Kérdezze meg tőle, hogyan vélekedik a méhekről. — Megfigyeltem, hogy azok a növények, amelyeket a méhek megtermékenyítenek, sokszor kétszeres ter­mést hoznak. Ezek szerint a méhnemesítés és a vele összefüggő kutatómunka nem is olyan elvont, nem is olyan kéz­zel nem fogható és kiszámíthatatlan értékű tevékeny­ség, mint ahogy eleinte gondoltuk. Bár csak sok olyan tudású méhészünk lenne, mint amilyennel a Szene melletti kis tanyán találkoztam. TÓTH MIHALV bátor. Alapjában véve ugyanolyan, mint amilyenben a koraszülött csecsemőt ápolják. A műszerek a kikel­tendő anyaméhek számára állandó hőmérsékletet biz­tosítanak. Amíg azonban a mesterséges úton előállított, ember készítette anyabölcső az Inkubátorba kerül, sok mun­kát kell a méhésznek elvégeznie. Például szakasz­tott olyannak kell lennie, mintha méhek készítették volna, különben a dolgozók nem hajlandók táplálni. Az anyakeltetés néhány napján szinte egy pillanatra se szabad az Inkubátortól eltávozni, mert akár csak néhány perces áramkiesés ls végzetes lehet. Munkájuk célja a fajnemesítés. A méz-, a vlasz­és a méhpempő termelése csak másodlagos cél. Figyelmüket, sajnos, sok felé terelik a gondok. Itt még érvényesül az az elavult felfogás, hogy — dotá­ciókkal, segélyezéssel és más módon — csak a köz­vetlenül és pillanatnyilag hasznot hozó vállalkozá­sokat támogatják. Márpedig a méhnemesítés maga csak közvetve, esetleg pénzben ki sem számítható módon hoz hasznot. A méhész és a gazdaságvezető sajnálkozva állapítja meg, hogy a termelőmunka in­tenzitása például lehetetlenné teszi a szaktanácsadói tevékenységet. — így tavasszal, nyáron — mondotta a gazdaság­vezető — naponta jönnek hozzánk szaktanácsért. Ez­zel szolgálhatnánk ls, hiszen értjük a dolgunkat, mind gyakorlatilag, mind pedig elméleti szempontból. Pavel Vyletel például a méhész technikumban érett­ségizett. Viszont egy-egy szakelőadás, szemléltető ok­tatás fél napot ls igénybe vesz. A termelési tervet­viszont úgy voltunk kénytelenek kidolgozni, hogy az üzem rentábilis legyen. Pedig itt voltaképpen kí­sérleti intézetről van szó. Az Ilyeneket országszerte mindenütt állami támogatásból tartják fenn és — mégis kifizetődnek. A hozzánk érkező méhészek sok­szor meg sem értik, ha kérésüket visszautasítjuk és kijelentjük: nem áll módunkban — jobban mondva nincs időnk — szaktanácsot adni. Dolgoznunk kell, méhpempőt kell termelnünk és mézet, meg eladásra anyát vagyunk kénytelenek nevelni, hogy ne legyünk ráfizetésesek. Egészséges a méhcsalád? Ezt rendszeres időközökben ellenőrzi a méhész, hogy a nemesitö állomás munkája gyümölcsöző legyen. (A szerző felvétele) míg a nektárból méz fesz t kaland • Nemesítés • Száz A méhész — kezében füstölőt és sisakot tartott — óva intett, ne merészkedjek túlközel. — Nem szeretik a fekete hajúakat. És kimondottan ellenségesen viselkednek a fekete szakállúnkkal szemben. Tehát egy további adat a méh természetrajzához. Vajon miért éppen a fekete szakállúakat? Talán mert a méh dolgos, puritán jószág, és elvből ellene van minden öncélú dísznek. így a szakállnak is? Nem tudom... A természetbúvárok megint törhetik a fejü­ket. Hogy miként gyűjtik a mézet, azt már látom, mert Pavel Vyletel, a Včelárske Paseky-i méhész köz­ben levette a kaptár fedelét és kiemelt, szemügyre vett egy keretet. Ezernyi méh nyüzsgött rajta, az egyik sarkát már be ls ragasztották viaszréteggel, ami azt jelenti: kész munka. Hogy miként csípnek, azt is csakhamar megláttam. A méhész óvatosan a nyakához nyúlt, egy kicsit meg­csóválta a fejét. Arcvonásain nem bosszúságot, ha­nem Inkább egy kis szomorúságot véltem fölfedezni. — Ez menthetetlenül megdöglik? A kérdés hallatán kezében egy pillanatra meg­áll a füstölő, rám néz és rendreutasít: — Ejnye, maga nem tudja, hogy a méh nem meg­döglik, hanem meghal? Ezt tudhatta volna... Mindebből megtudtam, hogy Vyletel azon túl, hogy szereti a méheket, még tiszteli is őket. — Hány csípte meg magát egyszerre? — Körülbelül száz. Néhány esztendeje történt, le­geltetni vittem őket. Rossz volt az út, a teherkocsi agyon rázta a kaptárakat, idegesek voltak. Ahogy kinyitottam a röpnyílást, rám zúdultak. Utána vég­telen szomjúságot és belső lázt éreztem. Néhány nap múlva azonban már kutyabajom se volt. Van aki azt állítja, hogy a méhszúrás méreg. Má­sok megesküsznek rá, hogy gyógyító hatású- Mi igaz ebből? A méhész ezt is megmagyarázza. Megtudom, hogy a daganatot a méhméregben levő hangyasav okozza. A csípésből eredő váladék különben a kígyóméreghez hasonló. Ezért egyes esetekben — ha háromszáz­háromszázötven méh marja meg az embert — a ma­rás halálos ls lehet. De gyógyító hatású, ha az em­ber — méhcsípés, vagy injekció formájában — meg­felelő mennyiségben és módon kapja a mérget. Figyelem a családot, látszólag rendszer nélkül mo­zognak, cikáznak a kaptárban és környékén. Viszont ha újra és újra a méztől roskadozó mézkeretre nézek, el kell Ismernem: tudják, mit tesznek, hova repül­nek. Körülöttünk mindenütt kaptárok. A Szenctől talán tíz kilométerre levő pusztán van a méhnemesítő ál­lomás, amelyről Itthon kevesen tudják, hogy létezik, de annál nagyobb az érdeklődés Iránta külföldön. A nemesítés elsősorban azt jelenti, hogy .százhar­mincöt méhcsaládot állandóan figyelnek, mart tudni kell, hogy melyek a legszorgalmasabb, legéletképe­sebb közösségek. Az anyákat ezekből nyerik, szapo­rítják. A méhesben egy műszerekkel „teletűzdelt" furcsa kaptárt ls felfedeztem. Megtudtam, hogy ez az lnku­Százharmincöt család méhe van a gazdaságnak. Itt mindig akad munka. Kaptárjavítás, ellenőrzés, hogy nem beteg-e egy-egy család, mézpergetés. raktáro­zás, naplókészítés... A méhész miközben rendes munkáját végzi, ér­dekes dolgokat mesél. Természetesen: a méhekről. Főleg azokról az évekről, amikor a Liptovský Hrá­dok-i méhésziskolában tanult, és szinte nap mint nap újabb és újabb titkot „fedezett" fel. Egy átlagos család — 20 000 méh. Apró laborató­riumok, amelyek az ember legősibb édesítőjét állít­ják elő. — Amit a növényekről összeszednek, az már tiszta méz? — Az még csak nektár. Vizet tartalmaz, amely csak később párolog el. A méz csak akkor kész és tartósított, amikor a sejtekre már a viaszréteg is rá­kerül. Tucatnyi érdekes történetet hallottam azon a dél­előttön. Arról, hogy a méh a nektárért akár tíz ki­lométerre is elrepül. Hogy milyen titokzatos tájéko­zódó „műszere" van, amellyel hazatalál? Azt ponto­san még senki sem állapította meg. Hogy óránként 60 kilométeres sebességgel repül, azt viszont már lemérték. Liptovský Hrádokon tudományos kutatók egész évon át figyelnek néhány családot. Átlátszó üvegkaptárakban például megfigyelték, hogy amikor kint 25—30 fokos hideg van, a méhcsalád a kaptár­ban akkor is 27 fokos meleget teremt. Legkellemesebb Százéves a Méhész Szövetség. A jubileumi évben az ország minden részéből több tucatnyi pionír érdekkör­ben ismerkednek az iskolások a méhtenyésztés titká­val. (CSTK felv.) — — N G/3 — m t­1 H

Next

/
Thumbnails
Contents