Új Szó, 1969. június (22. évfolyam, 127-151. szám)
1969-06-26 / 148. szám, csütörtök
AZ INTER IFIK AZ ORSZÁG LEGJOBB LABDARÚGÓI INTER BRATISLAVA — SPARTA PRAHA 2:0(1:0) Bratislava, 3000 aéső, Játékvezető Kocmaa, góllťivé: Fischer (2). Az Inter ifi csapatát sokaa féltették, vajon állni tadja-o a harcot báron kiválósága: a sérült Luprich, valamint a prágai döntő során kiállított Kovács S. és Sxkladáayl nélkül. Az aggodalom már az első percben csaknem teljesen szertefoszlott: egy jobboldalról beívelt labdára Fischer nagyszerűen rajtolt és fejesével szemben nem volt ellenszer. A fekete-sárga együttes az első '40 perc során egyre-másra vezette további támadásait ls, de azok csak nem akartak újabb eredményt hozni. Szünet után fokozódott ax Inter fölénye, s a Sparta, amely az első félidőben itt-ott ellentámadással Is kísérletezett, teljesen besxornlt. A Kováč J. féle mesteri szögletek állandó gólveszélyt jelentettek és a 46. percben egyikük után Fiscber ismét nagyszerű fejessel szerezte meg az országos bajnoki címet jelentő második gólt. Tárgyilagosan megállapíthatjuk, hogy mindvégig a hazai csapat volt a játék irányítója. Már az első félidőben teljesen eldönthette volna a bajnoki cím sorsát, de akkor a befejezésekbe még Jócskán csúszott hiba, s a csatárok sokat emelgették a labdát. Ez a jól megtermett Sparta védők malmára hajtotta a vizet. Szünet utánra pontosabb fett az Inter fiúk összjátéka és többször kísérelték meg a Sparta kapu bevételét. Egyénileg Gál, Kohút, Fiscber és Kovács |. játszott kimagaslóan, de a többiek teljesítménye ellen sem lehet kifogás. Mindannyian nagyon akartak és valóban küzdöttek még a nézőtéren belyet foglaló három kiváló társ helyett is. Nyugodtan megállapíthatjuk, hogy méltó kekekbe került az Ifjúsági labdarúgók országos bajnoki címe. Reméljük, hogy a bajnokcsapat néhány kiválóságával hamarosan „(elsőbb' osztályban" is találkozhatunk. A Sparta, a bajnoki cím védője határozottan jobb benyomást keltett, mint a főváros előtte nálunk járt más' k képviselője, a Slávia. Nem játszott alárendelt szerepet. Igaz, hogy védelmében akadtak megingások, de az akarást nem lehet kétségbevonni. A játékosok egyéni képességei ls felülmúlták a Slávia fiúkét. A Sparta csak akkor próbálkozott teljesen nyílt játékkal, amikor már 2:0 arányban Vesztett, de akkora teljes mértékKén rendeződtek az Inter védelmi vonalai és Lovas kapuja bevehetetlennek bizonyult. A mérkőzés után Vladimír Petr, 9 Csehszlovák Labdarúgó SzövetKézilabdázók Csehszlovákia férfi kéziíabdatálogatottja Náchodban a helyi Tepna együttese ellen játszott edíőmérkőzést és mintegy 2500 néző 20:13 (10:8) arányú győzelmet aratott. A csehszlovák válogatottban mindkét kapus, Kerger és Skarvaa kitűnő teljesítményt nyújtott. A mezőnyben Jó Játékot produkált Briešfanský, Havlík és Konečný. Nem szerepelt az együttesben A. Mares, Duda és Satrapa, akik majd Turnovban jutnak szóhoz. Santos siker Milánóben játszották az úgynevezett „Szuper Kupa" első mérkőzését, amelyen a Santos együttese 1:0 arányú győzelmet aratott az Internazionale Milano felett. A gólt Toninho a találkozó 57. percében lőtte. A mérkőzésre 55 000 néző volt kíváncsi. A játék az első félidőben kiegyenlített volt, de szünet után á futballzsonglőr brazil játékosok irányították a küzdelmet. A véghajrában nagyon rákapcsolt az Inter, a brazil védelem azonban nagyon figyelmesen működött. A mérkőzést a spanyol Ortiz de Mendebtl vezette. A visszavágóra szeptember 10-éri Nápolyban kerül sor. A „Szuper Kupa" újabb, nem hivatalos torna, amelyen csak a Világkupa volt győztesei indulhatnak. A csehszlovák tv ma 18,55 Arai kezdettel helyszíni közvetítésben számol be a Csehszlovákia—Vienna labdarúgó-mérkőzésről, amelyet a Karlovy Varyban sorrakerülő nemzetközi torna keretében bonyolítanak le.ség alelnöke adta át az Inter fiúknak a kupát, meg a bajnoki arany-, a Sparta legénységének pedig az ezüstérmeket. Az Inter csapatában i döntő Visszavágóján a következő játékosok kaptak helyet: Lovas — Tibenský, Kohút, Slovák — Fóra, Gál — Helesx, Chladný (a 30. perctől' kezdve Jegyernik), Dudás (a 75. perctől Szikora Ferenc), Fischar és |oxef Kováč. A Sparta együttesének felállítása a következő volt: Trmal — "Chadraba, Kotek, Huňka — Louda, Rychtáflk — Žádny, |un (a 41. perctől Mencllk), Devera (a 70. perctől kezdve StrAnský), PeSice, Peták. Az inter edzője: Štefan Kohút, a Spartáé [ose! Cihák. — Zala — A külföld labdarúgása • A Borussla Mönchengladbacb együttese Toklóban 1:0 arányú győzelmet aratott Japán Válogatottja felett. Ez volt a két együttes negyedik találkozója. • Az Alpesi Kupáért Játszották a Sampdoria—Eintracht Frankfurt mérkőzést, amely nagy meglepetésre biztos, 4:0 arányú olasz győzelmet hozott. • A szovjet bajnokság küzdelmeit a 15. fordulóval folytatták. Az első alcsoportban a Dinamó Kijev 24 pontot szerezve vezet, míg a mögötte lévő CSZKA csapatának 19 pontja van. A másik aícsoportban a vezető Szpartak Moszkva 25, a második Dinamó Tbiliszi pedig 23 ponttal rendelkezik. • Az Eintracht Braunscbweig együttese San Franciscóban 2:1 (1:1) arányban legyőzte Kalifornia válogatottját. A győztes csapat góljait Wetss és Dörfel lőtte. A legyőzöttek részéről a jugoszláv Milosevics volt eredményes, aki előzőleg egy idényen át a Red Star Parts játékosa volt A motorosok műsora A csehszlovák motorosok a közeljövőben a Szovjetunióban, Angliában, Hollandiában és Lengyelországban sorra kerülő versenyeken vesznek részt. Ufában a salakmotorkerékpárosok áiinak rajthoz. A csehszlovák színeket Prn&a és Hnlab képviseli. A két csehszlovák és két szovjet versenyzőn kívül 12 lengyel motorkerékpározó áll rajthoz. Ezen a versenyen dől el kik vehetnek részt a világbajnokság döntőjében. Scezczinben vasárnap az F 3-as autók harmadik versenyét rendezik. A havífovi és minszki verseny után a pontversenyben Csehszlovákia 78 ponttal vezet, az NDK (42), Lengyelország (22) és a Szovjetunió (19) előtt. A negyedik és egyben az utolsó versenyre szeptemberben Drezdában kerül sor. A hollandiai Assenben szombaton folytatódnak a gyorsasági motorkerékpáros világbajnokság küzdelmei. Hétfűn Kővár, Krocka, Bojer, Slaša, és Šťastný elutazott Hollandálba. Assenben Šťastný és Bojer a 250 ccm-esek kategóriájában, Šťastný, Bojer és Staša a 350 ccm-eselt osztályában és StaSa az 500 ccm-esek géposztályában áll rajthoz. A motocross világbajnokság küzdelmei a 250 ccin esek kategóriájában a hét végén Bristolban a kilencedik futammal folytatódnak. Csehszlováklát ezen a versenyen Konečný, Strnad és StodAlka képviseli. £ A Partizán Bardejov férfi kézilabda együttese barátságos mérkőzésen látta vendégül a Ni Osió csapatát és 33:17 (17:13) arányú vereséget szenvedett. (I A Csehszlovákiában vendégszereplő Mldwest College Ali Stars amerikai kosárlabda csapat 84:75 (55:39) arányban győzött Havífov válogatottja ellen. £ A Sparta Praha férfi és nőt atléta csapata Mainzban vendégszerepelt. A férfiaknál a hazai együttes győzött 110:68 arányban, a nők összecsapását a prágalak nyerték 70:00 arányban. £ Csehszlovákia ifjúsági röplabda bajnokságának döntőjére június 27—29 én kerül sor Prágában. A lányok döntőjének küzdelmei ugyanebben az időben Liptovský Hrádokon rendezik. A labda másodszor is a Sparta há lójába került, de ezúttal Fóra hiába lelkendezik, Kocman a kapus szabálytalan akadályoxása miatt nem adta meg a gólt. Inter— Sparta 2:0. (Alexy felv.) ló dón nyitány Karlovy Varyban Karlovy Varyban megkezdték a nemzetközi torna küzdelmeit. Az első mérkőzésen a dán Odense 1909 csapata 4:0 (2:0) arányban legyőzte a bécsi Vlennát. A mérkőzésre 2000 néző voTt kíváncsi. Schrojf, a Vienna kapusa három fejesgólt kapott (kétszer H. Haason, egyszer Berg volt eredményes), míg a 4. gólt Linghom lőtte. Az első negyedóra után hatalmas záporeső áztatta a pályát, s akkor azt hitték, hogy a technikásabb osztrák csapat ragadja magához a kezdeményezést. A dánok nagyobb akarással, erőbedobással Európacsúcs 4X1 mérföldön Az NSZK Adams, Tümmler, Nor poth, May összetételű váltója 4X1 mérföldön 16:09,6 perces eredménnyel új Európa-rekordot ért eí. Az eddigi Európa-csúcsot az angof Váltó tartotta 18:24,8 perccel, s ezt az időt 1981-ben érte eí. Olaszországban készülnek A csehszlovák nőt kosárlabda válogatott Podébradyban készül olaszországi portyájára. Mint ismeretes a válogatott július 9—13-a között részt vesz a messinai tornán, majd 15—17-én Ragusaban, 20—22-én pedig San Remoban vendégszerepel. A csehszlovák együttes tagjaiként a következők vesznek részt az olaszországi vendégszereplésen: joSková, Jaroiová, Melicharová, Dekanová, Mrázková, Spejchalová, Hacmanová, Rumlerová, Dubovská, Gregorovi, Patrovíčová és Hrubá. A válogatott edzője Vladimír Heger. játszottak. A Vienna védelme gyatra teljesítményt nyújtott, s így Schrojf szinte megoldhatatlan feladat elé volt állítva. Nagy érdeklődés előzi meg a csehszlovák válogatott és a dán együttes találkozóját, amelyre a hét végén kerül sor. Sikeres portya A Boheniians Praha női kézilabda csapata befejezte norvégiai vendégszereplését. Hat mérkőzését megnyerte. A gólarány 98:33. A legtöbb gólt Sokolovská (25) dobta, míg Kernerová és Tesarová 20—20 góllal terhelte meg az ellenfelek hálóját. A Bohemlans legutóbbi mérkőzéseinek eredményei: Elemrum 10:10 (4:6), Kolby 21:5 (10:2), Kraby 29:5 1 20:2). Az együttes tegnap utazott Svédországba, majd Dánia következik. Rajt Wimbledonban Egynapos késéssel megkezdődtek az idei wimbledoni nemzetközi teniszverseny küzdelmei. A férfi egyes első fordulójában két meglepetés született. A dél-afrikai Hewitt és honfitársa Moara (mindkettőt kiemelték) vett Búcsút a küzdelmektől. A csehszlovák versenyzők közül pályára lépett Kodeš és a chilei Cormea ellen aratott győzelmet. A magyar G«Iyé« rajtja rosszul^ sikerült, vereséget szenvedett a 6rit Líoyd-tőT. Az első Torduló érdekesebb eredményei: Laver (ausztrál)— Platrangeli (olasz) 0:1, 8:2, 8:2, Lloyd —Gulyás 8:6, 6:4, 7:5, Goven (francia)—Koch (brazil) 6:8, 6:3, 5:7, 6:3. 6:4, Newcombe (ausztrál)— Pilics (jugoszláv) 12:10, 6:4, 4:6, 7:5, Richey (amerikai) —Hewitt (dél-afrikai) 0:6, 6:4, 6:8, 8:2, 9:7. Alexander (ausztrál) — Moora (délafrikai) 6:3. 6:2, 9:11, 6:4, Kadei—' Cornejo 8:3, 3:6, 5:7, 6:3, ®:1. OK A FEJTÜRÉSRE A Nemzetközi Olimpiai Bizottság vezetősége hivatalosan is közölte a FIFA vezetőivel, hogy az 1972-es, Münchenben sorra kerülő olimpiai labdarúgó-tornán csak nyolc válogatott vehet részt. Ez a tény nagyon nehéz kérdés megoldása elé állítja a FIFAt. Eddig mind a világbajnokságokon, mind az olimpiai labdarúgó-tornákon egyaránt 16—16 csapat szerepelhetett. Minden esetben a legutóbbi győztes és a rendező ország válogatottja játék nélkül, /helyesebben mondva selejtező nélkül j jutott a legjobbak közé. Most a FIFA illetékesei keresik a legigazságosabb megoldást. A legutóbbi aranyérmesnek, a jelen esetben a magyar válogatottnak, amely Mexikóban és előtte Tokióban egyaránt az első helyen végzett, illő lenne ismét megadni a selejtező nélküli szereplés jogát, mégha mindjárt a jelére csökkeni is a létszám. Ami a rendező ország csapatát, az NSZK olimpiai együttesét illeti, talán nem is lenne belőle túl nagy hűhó. ha selejtező nélkül nem lehetne ott a legjobb nyolc között. Ha olyannyira jó, a selejtezők során kivívhatja a szereplés jogát. Ha pedig ez nem stkerülne, az sem lenne jóvátehetetlen hiba: az olimpia után két esztendővel ugyancsak az NSZK rendezi a labdarúgó világbajnokságot, s akkor az NSZK „A" válogatottja amíg is előcsatározások nélkül ott lesz a legjobb 16 között. Ez a mi szerény elképzelésünk. — Lehet, hogy a FIFA vezérkara mást eszel kl. Az a lényeg, hogy a nyolc válogatottat rajthoz állító olimpiai labdarúgótorna valóban színvonalas legyen, és a labdarúgás jó hírverőjének bizonyuljon az 1974-es VB előtt. / Zala j A sportfogadás hírei A Športka 25. hetének nyereményelosztása: 1. húzás: I. díj: nincs nyertes, U. díj: 49 nyertes, á 19 290 korona, III. díj: 2228 nyertes, á 555 korona. IV. díj: 50 814 nyertes, á 50 korona. 2. búxás: I. díj: nincs nyertes, II. díj: 87 nyertes, á 8 355 korona,III. díj: 4065 nyertes, á 280 korona, IV. díj: 58 397 nyertes, á 30 korona. * » • A Sazka 25. hetének nyereményelosztása: . díj: 4 nyertes, á 9700 koronty II. dij: 161 nyertes, á 400 korona; III. díj: 1996 nyertes, á 45 korona. Kiilföldi érdekességek A Voilcsstimme sportünnepélyének sikere Az elmúlt hét nagy sporteseménye Közép-Európában a Volksstimme nemzetközi sportünnepélye volt, melyet a hagyományokhoz híven ezúttal ls Bécsben rendeztek meg. Azok, akik évek óta részt vesznek e nagyszabású sporteseményen — köztük a Jugoszláv, csehszlovák, magyar, lengyel, román, NDK-beli és szovjet sportolók — egyhangúan megállapították, hogy az előző évekhez viszonyítva szinte valamennyi sportágban emelkedett _a színvonal. Egészen rendkívüli küzdelmeket (áthatott a közönség a szorítóban. Amit csak akkor értünk meg igazán, ha megnézzük a versenyzők névsorát. Köztük olyanokat találunk, mint a román Hodosan, a magyar Bakonyi, az NDK-beli Heidelberg, a csehszlovák Tomčík, a lengyel Petek, a szovjet Florov és még mások. Kitűnő teljesítményt nyújtott Petek, a lengyelek Jelenleg legjobb ökölvívója, de a legszebb küzdelmet a Frolov—Hodosan döntő hozta. Énekes László, a magyarok szövetségi edzője a versenyek vé"én így nyilatkozott: „Nagyon sajnáltam volna, ha nem jövök el, mert helyenként Európa-bajnoksághoz méltó küzdelmet láthattunk. Különösen a Frolov—Hodosan összecsapás volt rendkívül színvonalas és érdekes. Sok dicséretet kaptak a tornászok ls, akik között nem egy olimpiát Járt versenyző szerepelt. A férfiaknál a világbajnok szovjet Diamldov, a toklói ezüstérmes Liszlcklj, a lóugrás világbajnoka,, a csehszlovák Krbec, valamint Zeíenka és Šťastný, a nőknéí pedig az NDK-beli Noak és honfitársnője, a 14 éves Gehrke, valamint a szovjet tornásznők Bemutatója Jelentette a mintegy 20 000-es nézősereg számára a legnagyobb filmén yt. A tornász-versenyeken kívül akrobatacsoportok bemutatójára, mflkerékpározók fellépésére és egyéB érdekes eseményre került sor. A résztvevők igyekeztek tudásuk legjavát nyújtani, s ezzef hozzájárulni a Volksstimme sportünnepélyének sikeréhez. Himnuszok nélkül? Mint Ismeretes, az idei kötöttfogású birkózó Európa-bajnokságon a rendező olaszok nem voltak hajlandók az NDK zászlaját felvonni az árbocra és Bejelentették, amennyiben NDK-beli birkózó győzne valamelyik súlycsoportban, nem játszanák el a himnuszt sem. Tiltakozásként a szovjet, magyar, román, lengyel és bolgár versenyzők még aznap elutaztak az Európa-bajnokságról, majd az első forduló után a szövetség a csehszlovák birkózókat is hazaparancsolta. A stockholmi „Dagens Nyheter*Tien foglalkoztak az eseményekkel és felsoroltak a múltból néhány példát, amikor az NDK zászlaja és himnusza miatt egy-egy világ és Európa bajnokság sokat vesztett értékéből, mert a szocialista tábor országainak versenyzői lemondtak a részvételről. Ezzel a sportolók nagyon megkárosultak, hiszen gyakran két vagy nágy évig készülnek. mé'ipedlg nagyon lelkiismeretesen egy-egy világversenyre s a vé'én munkájuk kárba vész. Kanada a jövő évi jégkorong-viTáebajnokság rendezője már biztosította az NDK játékosai számára a beutazási engedélyt, a svéd szövetség pedig azt a javaslatot tette: a mérkőzések után ne Játsszák el a himnuszokat és ne ls vonják fel a győztes csapat országának zászlaját, s így ezzel ls biztosítsák a nagy esemény zökkenőmentes megrendezését. A stockholmi lap cikkének írója hangsúlyozza: ezzel a javaslattal az északi országok mind egyetértenek s remélik, hogy további szövetségek is csatlakoznak hozzájuk. Sőt annak a reményüknek adnak kifejezést, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság rövidesei hasonló határozatot hoz. Kíváncsian várjuk, mit szólnak majd ehhez a NOB funkcionáriusai. Ot világcsúcs egy hét alatt Hol ls van az emberi teljesítőképesség határa, — kérdezték már a múltban is sokan. S amíg a szakemberek ts ezt a kérdést boncolgatják, a sportolók egyre-másra döntik meg a már eddig ts fantasztikusnak vélt világcsúcsokat. Európa atlétái az Európa-bajnokságra készülnek, ezért érthető, hogy egyesek már most remek formában vannak és kiválő eredményeket érnek el. Rövid egy hét alatt három európai atléta javított világcsúcsot. Westermann, a női diszkoszvetés világcsúcsát 82,70 méterre, Kinnunen a férfi gerelyhajítás világrekordját 92.70-re és Klim a kalapácsvetés csúcsát 74,52-re javította. Ugyanebben az Időben Amerikában Pennel a rúdugrásban 544 craeí, Mills a 44(1 yardos síkfutásban 44,7 másodperflÄl adta át a múltnak az eddigi világrekordot. Az utóbbinál az a_z érdekes, hogy Mills tavaly nenľ tudott bejutni az amerikai olimpiai csapatba, s most biztosan verte a 45,2 másodpercet futó Evans-et. Ogy látszik,az amerikaiak sem pihennek babérjaikon, pedig ez idén csupán egyetlen nagy esemény vár rájuk: az Európa— OSA atlétikai viadaí. —ír