Új Szó, 1969. június (22. évfolyam, 127-151. szám)

1969-06-26 / 148. szám, csütörtök

Évszázadok mulasztása vár sürgős orvoslásra Jelenségek, amelyek nemcsak a cigányokat érintik Év végéig 48 cigányputrit kell felvásárolni Középkori lakásviszonyok - aggasztó egészségügy Járási pártbizottság elnöksége a cigánykérdésről Százhatvanhat analfabéta Jókora adag önteltség kellene ahhoz, hogy valaki azt higygye önmagáról, miszerint a cigánylakosság problémáinak megoldásával kapcsolatban valami olyasmit tudna mondani, ajánlani vagy tanácsolni, amiről az elmúlt években különböző tormában vagy fórumokon nem esett már sző. Sajnos, ettől azonban a cigánylakosság ezernyi égető kérdése és problémája még nem nyert teljes megoldást, habár igen jelentős eredményeknek lőhettünk tanúi. Szlovákiának azokban a járásaiban, ahol jelentősebb számú cigánylakosság él, a probléma továbbra is napirenden szerepel, és az esetek többsége pillanatnyilag teljesíthetetlen feladatok elé állítja az illetékeseket. A nagykürtös! járási pártbizottság a közelmúltban elnökségi ülésén foglalkozott a járásban élő cigányok számos fontos kérdésének megoldásával. Ahhoz, hogy fogalmunk legyen arról, milyen feladatok várnak a járás vezetőire ebben a kérdésben, elkerülhetetlen néhány statisztikai adat felsorolása. A nagykürtös! járásban — amelynek 46 000 lakosa van — jelenleg 2245 cigány él 41 községben. Ebből 693 férfi, 704 nő és 848 gyermek. Elgondolkoztató tény, hogy ebből a kétségkívül jelentős számból mindöszsze 174 család él elfogadható körülmények között, a többi még mindig olyan lakás- és kulturális viszonyok között él, amelyek gyors tetteket kívánnak az illetékesektől. A járásnak 73 községe van. Ez annyit jelent, hogy a községek felében nem laknak cigányok. Ez a tény szinte kínálja azt a lehetőséget, hogy ezekben a községekben letelepedhessenek. Ezzel meggyérülne az egyes falvakban nagyobb egységben lakó cigányok száma, így lehetőségük nyílna a lakóhely kultúráltabb életkörülményeihez való alkalmazkodás. Ezenkívül — természetesen — az új lakóhelyen az eddigihez viszonyítva sokkal kedvezőbb lakásviszonyok' közé juthatnának az áttelepült cigányok. A járás vezetői ezt az aránylag jól bevált receptet kívánják alkalmazni a jövőben is. A JNB tervei szerint az idén 48 cigányputrit kell likvidálni. Ez a tény azonban csak részben jelent megoldást, hiszen a jobb lakást igénylő cigánycsaládok száma ennél jóval jelentősebb. Különösen kedvezőtlen a helyzet — ezt a nemrég végzett felmérés bizonyítja — Celovce, Sucháň és Hrušov községekben, ahol valójában középkori viszonyok között él a cigánycsaládok jelentős hányada. Vannak esetek, amikor a „lakás" nem egyéb földbe vert négy karónál, amelyet sárral betapasztott vesszőből font kerítés vesz körül, tetejüket pedig kiegyenesített benzineshordó lemezekkel fedik be. Ebben a 3X3 méteres „lakásban" 6—9 személy lakik. Természetesen hiányoznak a legelemibb egészségügyi berendezések is. Talán nem lenne ilyen kedvezőtlen a helyzet, ha a cseh kerületek teljesítették volna a cigánylakosság befogadására kötött megállapodásokat. E szerint a nagykürtösi járásból 10 családnuk kellett volna a cseh országrészekbe költözniük, ezek azonban egyetlen családot serni fogadtak be. Ilyen körülmények között természetesen igen távlati dolog a cigánykérdés komplex megoldása. A járás illetékeseinek komoly problémát okoz a cigányok alkalmaztatása is, elsősorban azért, mivel a nyári időszakhoz viszonyítva a téli foglalkoztatottságuk jelentősen csökken — főképp azért, mert idénymunkásként dolgoznak. Igen kevés köztük a szakmunkás. Többnyire építkezéseken dolgoznak segédmunkásként. 60 százalékuk a járás területén kívül dolgozik és munkahelyére 50 vagy még ennél ís több kilométert utazik naponta. Tagadhatatlan tény az is, hogy egy részük nehezen szokja meg a munkahelyek fegyelmét. Ezért a munkaadók sokszor indokolatlanul vonakodnak alkalmazni őket. A nagykürtösi járás szlovákiai viszonylatban a legutolsó helyen áll az ipari foglalkoztatottság terén. 100 dolgozóból csak 4,7 ember dolgozik az iparban. Megsínylik ezt a munkát vállalni akaró cigányasszonyok és lányok is, szám szerint 421-en (ebből 68 lány), akik a csekély munkalehetőséget nyújtó járásban csak a legritkább esetben tudnak állandó munkához és keresethez Jutni. Persze, ez az egész család rovására megy. Egyébként a járásban a cigányok munkavállalása terén a helyzet a következő: Jelenleg 402 férfi van, és 75 nő van állandó munkaviszonyban, és 70 a különböző termelési ágazatokban dolgozó fiatalkorú cigányok száma. Elgondolkoztató azonban, hogy 82 férfi — az esetek egy részében családfenntartók — nincs tartós munkaviszonyban, 86-ot tesz ki a munkát nem vállaló 15—18 éves cigányfiatalok száma, s végül a 421 nem dolgozó nő tetézi a cseppet sem örvendetes felsorolást. Nagyobb megértést lehetne várni az egyes mezőgazdasági üzemek vezetőitől is, akik vonakodnak cigányokat alkalmazni. Az anyagi helyzettel szorosan összefügg a cigányok kulturális helyzete. Addig, amíg a lakásés kereseti viszonyok nem nyernek kedvező megoldást, nehezen lehet végleges javulást várni kulturális téren is. A cigányok nevelését elsősorban a gyermekek iskolába járatásának rendszeresítésében kell látni. A járásban szerzett tapasztalatok azt bizonyítják, hogy ebben a kérdésben sokat jelentő tényező a pedagógus személye. Ahol az iskola igazgatója vagy a tanító helyesen értelmezi ezt a kérdést, ott nem okoz különösebb gondot a cigánygyerekek nevelése. Ide kívánkozik néhány példa — például a nagykürtösi alsósztregovai, bussai és a Dolné Plachtince-i iskolák igazgatói, akik ügyesen fogták meg a dolgot. Ezzel szemben még mindig nehézségekkel küzdenek Kosihovcén, Čelovcén, Kékkőn, Hrušovon és néhány további községben, abol a cigánygyermekek — gyakran a felnőttek is — felesleges rossznak tekintik a rendszeres iskolalátogatást. Elgondolkoztatok az alábbi számok is: a járásban 99 nő, 36 férfi és 31, 15—18 év közötti fiatal írástudatlan. Ezek a számok arra figyelmeztetik a járás illetékeseit, hogy a cigánylakosság anyagi életfeltételeinek megoldásán kívül mozgósítani kell a járősl kulturális szerveket az írástudatlanság felszámolására is. Ezzel a kérdéssel a közelmúltban konkrétabb formában foglalkoztak a JNB illetékes szervei és bizottságai. Ezen a téren különösen jelentős feladat vár a helyi nemzeti bizottságok funkcionáriusaira is, elsősorban különféle tanfolyamok megszervezésében. E probléma sikeres megoldásában további segítséget jelent a helyi nemzeti bizottságok védnöksége alatt tevékenykedő és a cigánylakossőg problémáinak a helyi viszonyok közötti megoldását célzó bizottságok aktivizálása. Ez azért is fontos, mert eddig csupán a járási bizottság volt hivatva az üggyel foglalkozni s ez meghaladja egyetlen bizottság erejét és lehetőségeit. S még egy lehetőség: az eddiginél nagyobb ütemben kellene mozgósítani e közös probléma megoldására a tömegszervezeteket is, de több és konkrétabb segítséget lehetne igényelni azoknak az üzemeknek a vezetőitől is, ahol cigánydolgozók vannak, hiszen a cigánylakosság életfeltételeinek javítása nemcsak a cigányok ügye. AGĎCS VII,M OS NAGY A RENDETLENSÉG A KOMAROMI LEVÉLTARBAN Hová tűntek az értékes iratok? Szlovákiában kevés azoknak a járásoknak a száma, amelyeknek az utóbbi évek folyamán az arra illetékes és hozzáérts emberek ne irták volna meg a monográfiáját. Nem egy esetben tanúi lehetünk annak is, hogy a helyi történészek vagy múzeumi dolgozók tájjeiegű kiállításokat, helyenként pedig állandó tárlatot létesítettek azokból az anyagokból, amelyek a járás vagy terület múltjába nyúlnak vissza és így keresztmetszetét adják a tájegység fejlődésének keletkezésétél napjainkig. Most nem a lokálpatrióta szólal meg bennem, ha az újság nyilvánossága előtt megkérdezem: ezen a téren miért nem történtek érdemleges lépések a történelmi eseményekben oly gazdag és sok tekintetben egyedülálló Komárom városában? Hiszen ebben a városban született, élt és hosszú ideig dolgozott |ókai, Lehár, a város akkor még erődítményekkel körülvett falai között járt Csokonay, Petőfi, Móricz Zsigmond, és nem utolsó sorban a városbaa raboskodott 1846 után az ismert cseh forradalmár, J. V. FriÉ. Komárom szerepét az 1848—49-eg szabadságharcban a nagyobb nyomaték kedvéért hagytam a felsorolás végére, mert ezeknek az időknek az elhanyagolása és érdemben nem történő konzerválása főbenjáró bűnnek számit. Érdemes közzétenni, mit mond erről a szakember, Ginzery Arpád, a Ounamenti Múzeum okleveles történésze. — Tervekben, elképzelésekben nem volt soha és most sincs hiány. Ahhoz azonban, hogy a történész csak egyetlen lépést is tehessen, rendezett, áttekinthető és a szükséges okmányokat tartalmazó Irattárra van szükség. — De hiszen Komáromnak van járási irattára! — Ez a legfájóbb, hogy van és még sincs. Annak ellenére, hogy szakképzett egyének dolgoznak az Irattárban, olyan nagy ott a káosz, hogy kutatómunkáról szó sem lehet. A Dunamenti Múzeum dolgozói 1971 tői állandó helytörténeti kiállítást szándékoznak létrehozni, de az irattár mai állapotát nézve ez igen nehezen megvalósítható célkitűzésnek látszik. Elkerülhetetlenül szükséges rendet teremteni az íratok között, mert ellenkező esetben olyan égbekiáltó fogyatékosságokra kerül sor, amelynek a napokban is tanúi voltunk. Néhány hónappal ezelőtt ugyanis a monográfia anyagának gyűjtése közben két felbecsülhetetlen értékű iratcsoméra bukkantunk, amelyek az 1"*48—49-es magyar forradalmi kormány és Kossuth katonai levelezését tartalmazták. Az anyagnak rendkívül megörültünk, mert úgy tudjuk, eddig még a történészek nem dolgozták fel az emiitett komáromi hadtörténeti anyagot Battyáni miniszterelnök, Deák, Szemere és Kossuth kézjegyével ellátott eredeti kéziratokról van szó. S milyen nagy volt a meglepetésünk, amikor áttanulmányozás céljából kértük az anyagot és nem tudták előadni! Semmitmondó és tudományos szempontból értéktelen anyagokat raktak elénk, de a páratlan értékű katonai levelezést tartalmazó iratcsomókat nem. Azt mondták, egy hónap leforgása alatt előteremtik. Akarva akaratlanul is azonban kételyeink támadtak az iratok előkérdésével kapcsolatban, ugyanis nem mikroszkopikus tárgyakról, hanem két vaskos iratkötegről van sző, amelyet' — ahogy mondani szokás — nem nyelhetett el a föld. De ha egy hónap alatt elő Is kerül az anyag, felmerül a kérdés: milyen rendet tarthatnak egy olyan irattárban, ahol egy műkincs értékével felérő iratcsomó úgy elkallódik, hogy egy hónap kell a felkutatására! Mi, történészek az esetről tudó komáromiakkal együtt kíváncsian várjuk: a lassan letelő esy hónap alatt megkerül-e az em lített időszak katonai levéltári anyaPa. Egyúttal azt ís várjuk, mikor teremtenek végre rendet a járási levéltárbanl f komlós!) Tabló Miként február a hóvirág, március az ibolya, május a gyöngyvirágok hónapja, júniusban az iskolatablók virítanak a kirakatokban. Ősrégi szokás, nem tudom, mikor, ki találta kt. Kár, hogy nem tartják nyilván, szobrot emelhetnének neki vagy utcát nevezhetnének el róla. De mert elmulasztották, jelentőségét én méltatom. Mert többről van itt szó, mint néhány ijjú ember érettségének tanújeléröl, egy kis kollektíva látványos búcsújáról az iskolától. A korszellemét tükrözik ezek a képek ... Így kezdődött: Középen választott, pomádézott hajú, kifejezéstelen ábrázatú ifjak tutóbbi a jotomüvész rovására irandó, aki a korízlésnek megfelelően leretusálta az egyéniséget), jobbára egyforma arcok néztek reánk valaha az iskolatablókról. Alig pelyhedző bajusz Ihegyesre pödörve), sörtésre nyírott kefefrizura nyújtott emitt-amott némi változatot az egyforma magas keménygallérok, csokornyakkendők között... Ruhából igen kevés volt látható, mert a fényképész az ifjak vállát sokat sejtető fehér ködbe oszlatta. A tabló maga mintegy 120— 160 cm nagyságú, fél centiméter vastagságú kartonlap, ovális kivágásokkal. A tanári kart szecessziós kivágással tisztelték meg. Akkoriban még a pedellust is befogadták csoportképükre az érett ifjak. A kartonlapba vágott kis ablakokba ragasztották a fényképeket. „Felül a táblán cifrázott betűkkel, cirádával, virágfűzérrel a felirat, mely iskola melyik évfolyamának végzőseiről van szó. A karton aljára került a szinte Jogadalomként ható emlékeztetés: „Ekkor és ekkor találkozunk!" Esetleg röviden: A viszontlátásra! Az évek pergésével, az idő múlásával egyszerűsödött a tablódivat. A kartonba nem véstek többé ablakokat, a fotográfiákat az alapszíntől elütő négyszögekre ragasztották. A feliratról kezdett eltűnni a kacskaringós, s merész újításként hatott a karton sarkára festett szimbólum. Földgömb, nyitott könyv, fülesbagoly, lombik, fogaskerék stb. A gallér keskenyedni kezdett, viszont duplán keményedett a merevre szorított állkapcsok alatt. A hajválaszték oldalra került fvagy teljesen eltűnt) a frizura olajosan fényesen simult a koponyákon. Később hullámos lett. A szmokingkabátból több vált láthatóvá, és csupán annyi változatot hozott, hogy egyik diákon az üjjbevarrás lecsúszott a kar közepére, a másikon fennakadt a vállán. A gallérnak szintúgy ez volt a sorsa, hiszen — mondanom sem kell — a felvételekhez már akkor is ugyanazt a kabátot. ugyanazt a kemény ingmellet használták a legények. A lányok matrózblúzokat „pubigalléros" sötét ruhára váltották. A pedellus eltűnt a képről, a tanári kar tartotta magát.,. Tehát, amint látjuk, jelentős fejlődésen ment keresztül az iskolatabló is mint minden, történelmi tényekben nem fukarkodó életünk folyamán. De maradt változatlanul, sokáig megmaradt a betűbe foglalt reménység — a viszontlátásra! A kartonokat a fotoművész azután lereprodukálta és kicsinyített mását a diák hazavitte, felakasztotta otthonába, hogy isten őrizz, el ne feledje — a viszontlátást A nagy karton széles rámába az iskolafolyosó falára került, később újabb tablók a szertárba szorították. Onnan szedték elő, ha elz jött a nagy nap ... Pocakos és nyeszlett polgárok, egykori diáktársak kegyeletből megtekintették! Ennyit a hagyományokról. Idei tablótermésünk kielégítő. Történelmi nevezetességű belvárosi főutcákon minden tizenöt lépésre jut belőlük. A tablókat gyakran cserélgetik, mert több a végzős osztály, mint belvárosi főutca. A tablók jellegzetessége, hogy nem az örökkévalóság számára készültek, hanem az életbe lépő diákok szórakoztatására. Szórakoznak is ... Leülnek az átellenes kirakat párkányára, s nem törődve azzal, hogy elfeledik a konkurrens tablót és lesik a hatást. S ez nem marad el. Nem is maradhat, mert ötletekben licitálnak egymásra ezek a közszemlére kiállított csoportképek. Láttam: sárga gubaszőnyegen szerte szórva képmásokat. Száraz ágacskákból stilizált felirattal. Sajnos az ágacskák értelmüket veszítve hevertek a sárga szőrszálak között, mivelhogy a gubaszőrzet hullámos és mozdítható ... A másik tabló forgott. Egy sor diák jobbra, a másik balra ... ahogy már szokás. Láttam valamit feketepiroskék csíkozott frottírtörülközőn. Ezt az alapot allegóriaként értelmeztem, mivelhogy a növendékek hoszszú hajú hippiparókákban örökítették meg magukat. Ogy hatottak, mintha légitaxival érkeztek volna a Neander -völgyből. Láttam tablónak álcázott pókhálót — spárgából, vagy pókhálónak álcázott tablót, színes és könnyed női ruhaanyagok közé kifeszítve. A háló közepén az osztályfőnök J vagy az igazgató?) mint pók! Láttam Kolombusz hajójának stilizált mását, egy ágyúnak is nézhető izé ... társaságában. Ennek talán még értelme is lett volna, ha az ifjak a fényképezéshez nem öltenek magukra valami operett jelmezt. Gábor diák egyenruháját a Gül Babából. Láttam hangjegyekbe foglalt fizimiskákat, rozsdás kulcsok, reszelők, csavarok és lakatokkal keretezett öszszeállítást. I Naturalizmus!) Láttam fényképeket, rámás tükörre ragasztva, zöld kerámiába foglalva, gyűrött sztaniolpapírrál keretezve, láttam pettyesblúzosan fiúkat, lányokat, Stuart-galléros, rokokónyakfodros, gyékényre ragasztott, kockás sportinges, fekete garbópulóveres végzősöket. Láttam történelmi viseletekbe bújtatott, csacsacsa pozitúrában körülvágott, kisdedóvót végzett foioanyagokat. De nem láttam sehol — és ez felette hiányzott —, nem láttam sehol a bizakodó szót... hogy a „viszontlátásra"! Ezt nem láttam sehol! Na persze, ez is volt... megfogadták, megígérték ... talán be is tartják ... Minek nyilvánosan érzelegni. Értem, megértem ... fel is fogom! De azért mégis ... anynyira a pillanatnak, a pillanatnyi ötletességnek készültek ezek az úgynevezett emléktáblák, hogy szinte el se tudom képzelni megfelelneke rendeltetésüknek? Elválnak egymástól ezek a minden ünnepélyességet fitogtatva mellőző, komoly jelenünket elmókázó, jövőjükre fintorgó, csakazértis röhögő fiatalok, és vagy viszontlátják egymást az életben, vagy nem ... Nem azért nem fognak találkozni, mert feledékenyek, mert nem lesznek kíváncsiak egymásra, hanem azért, mert már indulásnál nem hisznek semmiben és ezért nem bíznak a jövöjUkben sem? Lehet, hogy tévedek, de a sok furcsaság között ilyen furcsa gondolataim támadtak. DÁVID TERÉZ