Új Szó, 1969. június (22. évfolyam, 127-151. szám)
1969-06-24 / 146. szám, kedd
nétiáriY MIROSLAV VALEK szlovák művelődésügyi miniszter befejezte egyhetes szovjetunióbeli látogatását, és tegnap Szófiába érkezett ÜJABB HÁROM SZOVJET HADIHAJÚ hajózott át tegnap a Fekete-tengerről a Földközi-tengerre. Két amerikai torpedóromboló is a Földközi-tenger térségébe érkezett. VARSÓBAN bejelentették, hogy június 25-ére összehívták a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának plenáris ülését. AZ ECUADORI KOMMUNISTA PART Központi Bizottságának a napokban megjelent nyilatkozata leszögezi, hogy a kormány azon döntése, amelynek értelmében az amerikai Texaco és Gulf kőolajtársaságok maguk szállíthatják el az Ecuadorban általuk kitermelt olajat, az ország szuverenitásának és függetlenségének megsértését jelenti. INDIRA GANDHI, indiai miniszterelnök hétfőn tíznapos látogatásra Japánba és Indonéziába utazott. MIAMIBA vasárnap éjszaka visszaérkezett az a DC—8 típusú amerikai utasszállító repülőgép, amelyet vasárnap a kubai főváros repülőterén leszállásra kényszerítettek. AZ ÜJ KlNA hírügynökség közölte, hogy a kínai népi felszabadító hadsereg a közelmúltban szabadon bocsátott kilenc foglyul ejtett csankajsekista tengeTOÓOR ZSIVKOV, a bolgár minisztertanács elnöke hétfőn hivatalos látogatásra Algírba utazott. Kíséretében van többek között P. Tancsev, a minisztertanács elnökhelyettese, I. Basev külügyminiszter és I. Gomolejev külkereskedelmi miniszterhelyettes. A látogatásra Bumediennek, az Algériai Forradalmi Tanács elnökének meghívására került sor. JAPÁN DEMOKRATIKUS ERŐI június 23-át „a japán—amerikai biztonsági szerződés elleni harc napjává" nyilvánították. A szerződés idén jár le. A kommunista és a szocialista párt, a szakszervezetek főtanácsa és más demokratikus szervezetek követelik, hogy érvénytelenítsék ezt a szerződést, amely Japán és az Egyesült Államok katonai szövetségének az alapja, és amely Japánt veszélyesen bevonja az amerikai Imperializmus ázsiai és távol-keleti háborús kalandjaiba. A „FIGARO" című párizsi lap athéni tudósítója szerint szombaton a görög katonai diktatúra hivatalos lapjában közlik azoknak a tiszteknek a névsorát, akiket elbocsátanak a hadseregből. A névsorban tíz tábornok és mintegy 30 eezredes neve szerepel. A NYUGAT INDIAI BIHAR államban június 22-én új koalíciós kormány alakult, amelyet mind a kommunisták, mind a szocialisták támogatnak. KOLUMBIÁBAN ismét működnek a K lilával való kapcsolatok felújítását és bővítését sürgető blzottsáyuk ADOLF VON THADDENT, a nyugatnémet újnáci párt elnökét Essenben a tartományi jelölőlista első helyére tették. A ZAMBEZI folyó raocambique-1 szakaszán 150 katonával és 30 katonai járművel a fedélzetén vasárnap elsüllyedt egy portugál katonai szállítóhajó. A mentőalakulatoknak mindössze 42 tengerészt sikerült megmenteniük. MIRKO TEPAVEC Jugoszlávia külügyi államtitkára július 26án és 28-án hivatalos látogatásra Svájcba utazik. WILLY BRANDT nyugatnémet kfllügyminlszter a Szociáldemokrata Párt ingolstadtl konferenciáján kijelentette, hogy az európai biztonsági értekezlet összehívása előtt tárgyalásokat kellene kezdeni az NSZK-nak az NDK-val. A NEW YORK TIMES hasábjain széles körű vita folyik a<rE , ról, vajon az Apollo 11. utasai J az Egyesült Államok lobogóján kívül az ENSZ zászlaját is maI QRQ gukkal vigyék-e a Holdra. 1MB a BAGNEUX-ben július 22-én 1. 24. szocialista találkozót rendeztek, amelynek az volt a célja, hogy 3 a franciaországi nem kommunista baloldali pártok egységét megteremtse. Folytatja munkáját a béke-világtalálkozó A szabadságharcosok rakéta- és aknatámadásai Fulbright szenátor tv-nyilatkozata # Dél-Vietnamban csökkentik az amerikai csapatok létszámát? Berlin — Hétfőn folytatta munkáját Berlinben a béke-világtalálkozó. A résztvevők öt fő bizottságban fejtették ki a találkozóval kapcsolatos nézeteiket. A mintegy ezer küldött nyílt véleménycseréje során megtárgyalták a békeerők további tevékenységének módját a jelenlegi időszak legégetőbb problémáival összefüggésben. Ezek mindenekelőtt az amerikaiak vietnami agressziója, az európai biztonság kérdései, a kolonializmus és neakolonializmus, valamint a nemzeti fügMoszkva — A Csehszlovákia és a Szovjetunió között folyó tudományos-műszaki együttműködés húsz éve alatt a két fél 15 000 komplett tudományosműszaki dokumentációt cserélt. Ezen idő alatt több mint 13 000 csehszlovák szakember látogatott a Szovjetunióba, akik a helyszínen tanulmányozták a szovjet tudomány és technika vívmányait. Ugyanezen idő alatt ugyancsak ennyi szovjet szakember látogatott Csehszlovátkiába hasonló célból. Ezeket az adatokat Zsuravszkij, a moszkvai Pravda prágai tudósítója Írja hétfői cikkében. Az, amit eddig elértünk, csak a nagy út kezdete. A csehszlovák—szovjet tudományos-műszaki együttműködési állandó Kínában folytatódik a hatalmi harc London — A londoni Times hétfői számában azt írja: a Kínai Kommunista Párt IX. kongresszusa után Is folytatódik a hatalmi harc. A kongresszuson csak igen kevés szó hangzott el a kínai társadalom távlatairól, és nem adott ösztönzést semmilyen nagyobb mozgalom megindítására. Kínában ismételten hangoztatják az egység megszilárdításának szükségességét. Nagyon valószínű, hogy Kínában még mindig zavaros a helyzet. Erről tanúskodnak az egységről és a múlt években elkövetett hibák megbocsátásáról hangoztatott jelszavak. A politikai hatalom központjai közötti ellentétek épp olyan erősek, mint a kulturális forradalom idején voltak, csak nem öltenek oly erőszakos formát — állítja a Times cikkében. getlenség és a leszerelés időszerű problémája. A béke-világtalálkozó fő dokumentumában mindezek a problémák helyet kapnak majd. A hétfői napon a találkozó résztvevői baráti beszélgetéseken vettek részt vendéglátóikkal. A találkozó sajtóközpontjában több sajtótájékoztatóra került sor, s a világtalálkozó több neves résztvevőjét fogadták az NDK legmagasabb képviselői. A béke-világtalálkozó ma fejeződik be. bizottság az elmúlt napokban Prágában megtartott ülésén megtárgyalták a sürgető problémákat és a további együttműködés távlatait. Ladislav Šupka, a Csehszlovák Iparügyi Bizottság elnökének helyettese, aki június 22. óta Moszkvában tartózkodik, hétfőn tárgyalásokat folytatott Viktor Krotov szovjet nehézgépipari és energetikai miniszterhelyettessel. Megtárgyalták az 1971—75-ös évekre szőlő kölcsönös szállítások tervét és jóváhagyták a tudományos-műszaki kapcsolatok ez évi tervét. Megállapodás jött létre nagyarányú műszaki dokumentáció cseréről és szakemberek kölcsönös látogatásairól. Rockefeller befejezte uruguayi látogatását Montevideo — Nelson Rockefeller New York-i kormányzó, Nixon elnök különmegbízottja 24-órás uruguayi látogatása befejeztével, vasárnap hazautazott az Egyesült Államokba. Rockefellert az amerikai imperializmus elleni tiltakozás széles körében terjedő hullámai megakadályozták abban, hogy eredeti tervének megfelelően Montevideóban, Uruguay fővárosában Areco elnökkel találkozzék. A találkozóra végül is erős biztonsági intézkedések közepette egy tengerparti fürdőhelyen került sor. Rockefeller és Areco tárgyalüsainak befejeztével Rockefeller sajtóértekezletet tartott, amelyen lényegében beismerte, hogy a kilenc évvel ezelőtt meghirdetett „szövetség a haladásért" — című program kudarcot vallott. Saigon — A DNFF fegyveres alakulatai hétfőre virradó éjjel a saigoni hadsereg és az amerikaiak 26 katonai berendezése vagy támaszpontja ellen intéztek rakéta- és aknatámadást. Egy amerikai szóvivő beismerése szerint e támadások' közül kilenc súlyosabb károkat okozott az amerikaiaknak és a saigoni hadseregnek. B—52-es óriásbombázók ugyancsak hétfőre virradó éjjel öt bevetésben támadták a DNFF feltételezett állásait. A dél-vietnami amerikai parancsnokság vasárnap közölte, hogy nyolc amerikai tengerészgyalogos meghalt, öt pedig megsebesült, amikor a vietnami hazafias erők szombaton Da Nangtól 43 km-re északnyugatra lelőttek egy amerikai szállító helikoptert. Hivatalos adatok szerint ez volt az 1189. amerikai helikopter, amelyet Dél-Vietnamban a háború kezdete óta lelőttek. Washington — William Fulbright, az amerikai szenátus külügyi bizottságának elnöke vasárnap egy tv-interjúban kijelentette, hogy a bizottság rövidesen újabb vizsgálatot indít a vietnami háború ügyében és elsőnek Clark Clifford volt hadügyminisztert kívánja meghallgatni. Clifford az elmúlt héten hatalmas visszhangot keltő cikket írt, amelyben javasolta, hogy az USA még az idén vonjon ki 100 000 katonát Dél-Vietnámból, a jövő év végéig pedig minden szárazföldi „harcoló" alakulatot vonjon vissza az országból. Clifford javaslatát Nixon elutasította, de az elnök azt mondotta legutóbbi sajtókonferenciáján, hogy „reméli, túltejesítheti a Clifford áltat jelzett határidőket". Fulbright a nyilatkozatban kijelentette, hogy Nixon e szavait „kötelező ígéretnek" tekinti. Mint ismeretes, a Fehér Ház korábban máris igyekezett csökkenteni a sajtókonferencián elhangzottak jelentőségét azzal, hogy Nixon csak „reményét juttatja kifejezésre" . Fulbright egyébként kijelentette, hogy .meggyorsítaná a vietnami rendezést, ha az Egyesült Államok felbontaná a Thieu elnök kormányához fűződő szoros kapcsolatait. Hangsúlyozta, hogy nem az Egyesült Államoknak kell döntenie arról, ki gyakorolja a hatalmat Vietnamban. Averell Harriman, a párizsi megbeszéléseken résztvevő amerikai küldöttség volt vezetője ugyancsak vasárnap elhangzott nyilatkozatában bírálta Nixon elnök kormányát azért, mert a harcok arányainak csökkentését nem tette a párizsi megbeszélések első számú napirendi pontjává. A CBS amerikai tv-hálózat vasárnap este azt jelentette, hogy a Nixon-féle állítólagos ígéret nagy zavart keltett Saigonban. Thieu elnök eredetileg e héten új „békejavaslattal" akart előállni a Midway szigeten létrejött megállapodásnak megfelelően és állítólag be akarja jelenteni, hogy hajlandó a jövő évben választásokat tartani, mégpedig úgy, hogy azok előkészítésében és ellenőrzésében a népi erők is részt vehessenek. A saigoni kormány, ugyanakkor nem lett volna hajlandó lemondani az amerikai csapatok jelenlétéről. A CBS szerint Thieu most esetleg módosltja álláspontját, mert az a véleménye, hogy a csapatok kivonására vonatkozó ígéretek aláássák pozícióját. Egyébként Thieu vasárnap egy emlékmű leleplezés alkalmából beszédet mondott, amelyben egyebek között utalt arra, hogy csökkentik a Dél-Vietnamban állomásozó „szövetséges" csapatok létszámát. — A Newsweek című amerikai hetilap jelentése szerint a Fehér Ház utasítására tervet készítenek, amelynek alapján 1970. végéig legkevesebb 350 000 amerikai katonát vonnának kt Vietnamból. Spanyolország belép a NATO-ba? Párizs — Az egyik New York-i lap nemrégen közölte az amerikai szenátus vizsgáló bizottsága ankétjának eredményét, amely szerint a Pentagon és a külügyminisztérium megerősítette, hogy az 1967. és 1968-as években amerikai katonai egységek részt vettek a spanyol hadsereg hadgyakorlatán. Megbízható tájékoztatások szerint a külügyminisztérium megbízta a madridi amerikai nagykövetet annak kijelentésére, hogy az Egyesült Államok kedvezően fogadná Spanyolország belépését a NATO-ba. Csehszlovák—szovjet tudományos-műszaki együttműködés Georges Pompidout tehát megválasztották a Francia Köztársaság elnökévé. Ez nem okozott meglepetést, hisz a választások eredménye gyakorlatiag már akkor eldőlt, amikor a szocialisták alfortville-t kongresszusa elutasította a közös baloldali jelöltet. A választások első menete után Pompidou győzelme már csaknem teljesen bizonyossá vált. Ellenfelét, Pohert, túlságosan megelőzte (a szavazatoknak több mint 20 százalékával) ahhoz, hogy a második menetben Poher behozhatta volna lemaradását. A számadatokat tisztán matematikai szempontból értékelve az egyes kommentátorok (különösen a szocialista hírmagyarázók) azt mondották: „Ha a kommunisták a választókat nem tartózkodásra hívták volna fel, hanem Pohert támogatják, akkor Pompidou vereséget szenved". Két érv ls megcáfolja ezt a nézetet: 1. Bizonyos, hogy abban az esetben, ha Poher győzőtt volna, ugyanazt a politikát követte vona, mint Pompidou. 2. Ha a felhívás Poher támogatására szólította volna fel a kommunistákat, akkor Poher választólnak nagy része a második menetben Pompidoura szavazott volna. Előreláthatóan sokan, így a fasiszta Ttxier—Vlgnancour, aki az első menetben Pohert támogatta, a második menetben átálltak volna Pompidou táborába. Pompidoura a nyilvántartott választóknak csak 37,1 százaléka szavazott, ugyanakkor Poher a szavazatok 27,3 százalékát kapta s a válaszók 35,4 száza^^UULUMJlilU » Uj elnök 9 de lesz-e új politika? léka tartózkodott a szavazástól, vagy pedig fehér lappal szavazott, eleget téve a kommunista párt felhívásának. Megjegyezendő, hogy két jelölt (teljes mértékben kihasználva a televíziót) hatalmas hadjáratot folytatott a szavazástól tartózkodók megnyeréséért. „Aki nem szavaz, az a kommunistákat támogatja" — harsogta a propaganda. A városban és a munkáslakta negyedekben e propagandának nem volt nagy foganatja, de a vidéken, a kisvárosokban és a falvakban, ahol mindenki ismeri egymást, ahol a munkáltató vagy a reakciós polgármester ellenőrizheti a választói listákat, a fenyegetőzésnek megvolt az eredménye. E hatalmas nyomás ellenére azonban Pompidout a francia választók szavazatainak alig egy harmadával választották meg. A Pohert támogató Aurore igyekezett megfélemlíteni a szavazástól tartózkodókat, paradox módon „első számú ellenségnek" minősítve őket. „Pompidou malmára hajtva a vizet és Moszkva érdekét szolgálja az, hogy a kommunisták a választókat tartózkodásra hívják fel Poher ellen, aki az Atlanti Szövetséggel rokonszenvez". Valóságban — és a munkások ezt jól megértették, — a dolgozók mit sem nyertek volna Poher megválasztásával, sőt az ő választási sikere hosszú időre betetőzte volna a baloldal kettészakadását. Nyivánvaló, hogy csupán a teljes baloldali egység képes Franciaországban a jobboldali poltikával hathatósan szembeszállni. SAJTÓVÉLEMÉNYEK A Pompidout támogató Figaro örvendezve számol be arról, hogy Poher táviratban fejezte ki Jóklvánatait az új köztársasági elnöknek. „Ez olyan gesztus — írta —, amely előkészíti a kölcsönös megértés légkórét". Pompldouval kapcsolatban megjegyzik, hogy két jelölt csupán másodlagos kérdésekben áll szemben egymással. Lényegében mnldkettő „egy és ugyanazon családba" tartozik. (Ez végeredményben Ismét megerősíti a kommunista párt ellenzéki fellépésének helyességét. A Poher támogató Aurore felteszi a kérdést: „Vajon Pompidou a tábornok nyomdokain szándékszik-e haladni, vagy pedig bevezetőül hajlandó a párbeszédre, amelyet elődje rendszeresen visszautasított?" A l'Humanité azt írta „Egyetlen lényeges probléma sem nyert megoldást. Ugyanazok az ok:ok ugyanazokat az eredményeket szülik. Pompidou politikája a jövőben kiváltja majd a munkásság tiltakozását". Ezt a véleményt osztja a centrista — baloldali Combat is amely úgy vélekedik, hogy „az dl elnök hamarosan engedni fog a negyvennyolcból". A nagytőke lapjai azonban már most felebbentik a fátyolt Pompidou jövő politikájáról. &. Les Echos Így ír: A trösztök terjeszkedésének minden bizony* nyal Jobbaji megfelel majd az a politika, amely eltér De Gaulle tábornok nacionalizmusától" (lásd a Citroen, Fiat, Schneider — Westinghouse stb. egyesüléseket). Ezt az Irányzatot jósolta egy amerikai újság is: Ogy tűnik, hogy Franciaország arra az útra tér, amely szorosabbá teszi kapcsolatalt a nyugati demokráciákkal, és különösen az Egyesült Államokkal fogja megerősíteni és fokozni a barátságát. Ami az ország külpolitikáját illeti, az új kormány, amelynek élén Chaban—Delmas áll, elsősorban a Kis-Európa egységének megteremtését, Anglia közös piaci tagságát ős az Atlanti Szövetség erősítését szorgalmazza majd. Erre utal a „független Giscard d'Estaing és a „centrista" Duhamel állása is.