Új Szó, 1969. június (22. évfolyam, 127-151. szám)

1969-06-22 / 25. szám, Vasárnapi Új Szó

Férfiak szoknyában... A legújabb londoni divatőrület a szok­nya ... férfiak szá­mára. A divattervezők jelszava: ha a szok­nya nem elég kényel­mes, öltsön magára hosszú selyembugyo­gót. A férfiak számára készült bugyogók (ha­sonlók a keletiekhez) és a szoknya voltak Michael Fish és Anna­cat Janet Lyle londoni divattervezők idei nagy tavaszi divatbe­mutatójának attrak­ciói. « Fish modelljei nagy érdeklődést keltettek. A Szűz gróf nevű mo­dell még a mindenre felkészült nézők kö­zött is nagy feltűnést keltett. A maneken szoknyaszerű inget és fehér csipkéből ké­szült harang alakú, uj­jatlan zakót viselt. A tervező kedvelt színei a narancssárga és a világos piros. Különös figyelmet szentel a férfiszoknyáknak, óriási fényes kapcsok­kal és hamis drágakö­vekkel díszíti őket. Az egyik maneken bemu­tatott egy kígyóbőr utánzatból készült rö­vidnadrágot, amelyet hatalmas csattal ellá­tott narancssárga öv díszített. A férfiak másik divatos ruhada­rabja a tervező szerint a hamis drágakövek­kel kivarrott, pezsgő színű hosszú selyem­bugyogó lesz. Alig hisszük, hogy a fér­fiak tetszését megnye­ri majd ez az „egysze­rű és praktikus" szok­nyadivat. De az erő­sebb nem számára nemcsak szoknyákat terveztek. Volt itt szűk fekete nadrág fekete-fehér hímzett mellénnyel, pirossal szegett narancssárga bársonynadrág vörös selyemharisnyával, szoknyanadrág fényes gyöngyökkel kivarrt mellénnyel és fekete szűk nadrág gazdagon ráncolt fényes fehér selyemből készült ing­gel. A női divat háttérbe szorult, pedig Anna­cat bemutatott néhány igen érdekes és szép modellt, többek között egy átlátszó csipke­komplét ís, de úgy lát­szik, az átlátszó anyag már nem eléggé feltűnő. A divatterve­ző valószínűleg meg­bánta, hogy az utolsó pillanatban meggon­dolta magát, és nem mutatta be szenzációs „Meztelen hátsórész" nevű modelljét, amely­nek már a neve is elég sokatmondó. A közönség vélemé­nye a divatrevüről egyöntetű volt: ha a férfiak ilyen páva­szépségű öltözékben járnak majd, a nők kénytelenek lesznek az elragadtatástól megadni magukat. (MAGYAR SZÚ) HHHHMBHH • L Tonhal-háború Antiiopok balettje Ahol megállt az idő A brit szigetvilágban van egy völgy, amelyben le­lassult az idő járása. A nyugat-walesi Pembrokes­hire grófságban van a Gwon völgy, amelynek la­kói még ma ls az időszá­mításunk szerint 46-ban Rómában bevezetett időszá­mításhoz igazodnak. Nagy­Britannia már 172 évvel ezelőtt elvetette a Julia­nus-naptárt és áttért az 1582 óta érvényes Gergely­naptárra, melyet a leg­több európai ország — a britek, a svédek és az oroszok kivételével — már a XVI. században elfoga­dott. Amikor Anglia is be­vezette a Gergely-naptárt, a két Időszámítás közti el­térés 11 nap volt. Gwon völgyének lakói nem ide­geskedtek az „ellopott 11 nap miatt", hanem kitar­tottak a régi naptár mel­lett. Ma például 12 nap­pal előbb ünneplik az Új­évet, s megvetéssel szólnak az egész világról, mely rajtuk kívül téved az Idő­számításban. International Heral Tribúne Műértő tolvajok Az év első negyedében Nagy-Britanniában 1 130 000 font sterling értékű festményt loptak el. Ez nem csak angliai, hanem világrekord. Érthető tehát, há a Scotland Yard harc­ra készül, és néhány éven belül kialakítja a műkincsek nyomozó csoportját, amelynek az lesz a feladata, hogy ki­nyomozza a kiváló műértőknek bizonyuló rablókat, akik mű­vészettörténészeket megszégyenítő érzékkel és ízléssel vá­lasztják kl és lopják el nyilvános és magángyűjtemények­ből a legértékesebb alkotásokat. Az elkövetett bűntények bizonyítják, hogy a műkincsek­re „szakosított" alvilági elemek nem analfabéta vagányok, hanem megfelelő szakműveltséggel rendelkeznek. Például Sir Roland Penrose gyűjteményéből 300 000 font sterling ér­tékű festményt loptak el — többek között Picasso hat alko­tását. Tény, hogy a Scotland Yard kissé későn határozta el a nyomozó csoport kibővítését hiszen ez ideig az egész cso­portnak csupán három tagja volt és így nem csoda, hogy úgyszólván egyetlen nagyobb képrablás tetteseit sem tudták lakat alá tenni. Az is igaz, hogy a képtárak és a műgyűjtők sem gon­doskodnak kellőképpen a műkincsek biztonságáról. így pél­dául a rendőrség évek óta eredménytelenül kéri az értéke­sebb darabok fényképét, hogy adott esetben megküldhesse a világ minden rendőrállomásának és így megnehezítse a kincsek értékesítését. A szakemberek véleménye szerint a világhírű műalkotá­sokat nem azért lopják el, hogy értékesítsék, mert az szinte lehetetlen, hiszen ezek a kincsek világszerte közismertek, hanem azért, mert a lopás után a tulajdonosok jelentfis ju­talmat ígérnek a becsületes megtalálónak, vagy nyomrave­zetőnek, tehát a tolva) a becsület hófehér tógájában je­lentkezhet a tulajdonosnál és zsebre vághatja a többnyire igen tekintélyes jutalmat. (PARIS MATCH) A San Juan amerikai halászhajó megtámadása és le­génységének megbüntetése 50 mérföldre Peru partjaitól a Wixorc-kormányzat eddigi legélesebb reakcióját váltot­ta ki. Rogers külügyminiszter meg sem várta, hogy az összetűzés hírét hivatalosan is megerősítsék, máris ma­gához kérette Peru washingtoni nagykövetét, s „komoly aggodalmát" fejezte ki a történtek miatt. Később az Egyesült Államok jegyzéket intézett a perui kormányhoz, amelyben 50 000 dollár kártérítést követel. Az úgynevezett „tonhal-háború" a csendes-óceáni vize­ken az elmúlt hét évben éleződött ki. Különösen Ecuador és Peru tart ki amellett, hogy felségvizeik a partoktól 200 mérföldnyire terjednek. Chile mindeddig nem lépett fel ennyire harciasan, mindössze bizonyos előnyöket sze­retne magának biztosítani az említett területen belül. Az amerikai tonhal-halászok szövetségének jelentése sze­rint Ecuador és Peru eddig mintegy 80 halászhajót fog­tak el, három ízben került sor tűzharcra, s több mint félmillió dollár bírságot hajtottak be. Az eddigi amerikai kormányok nem vették figyelembe a perui és ecuadori követelést, azt hajtogatták, hogy az Egyesült Államok a partoktól mindössze 12 mérföldnyi sávon ismeri el a felségvizeket. Ezzel szomben a halá­szok olyan utasítást kaptak, hogy meneküljenek el, ha észreveszik az őrhajók közeledtét, ha pedig elfogják őket, fizessék meg a büntetést. A kongresszus néhány tagja ezzel szemben mégis tör­vénymódosítást eszközölt ki, melynek értelmében a bün­tetéspénzt levonják az illető államnak nyújtott segítség­ből. A törvénymódosítás arra is kitér, hogy korlátozza, illetve szüntesse be ezeknek az államoknak a fegyver­szállítást. S amíg a kongresszusban éles viták folytak, az Egyesült Államok egyezkedni kezdett, s a szóban forgó vizek halászati jogáért magasabb juttatást ígért a tonhalak védelmét szolgáló közös alapba. Amikor azonban a tárgyalások kedvezően alakultak, Peru újabb halászhajót fogott el. Ki nyeri meg a „tonhal-háborút" — ma még nehéz volna eldönteni. Tény, hogy az amerikai szankciók ko­molyan érintenék az említett két országot. Másfelől vi­szont a korszerű amerikai halászhajók veszélyeztetik a tonhai-álloinányt. (ECONOMIST) A vándor állatgondozó Üj és ötletes foglalko­zási ágat alapított a me­zőgazdasági munkát ked­velő fiatalok számára MONICA MARTENSSON 19 éves stockholmi lány (képünkön). A fiatal lány — természetesen illő fi­zetség és ellátás ellené­ben — segít azoknak a kis- és középparasztok­nak, akik betegek, vagy szeretnének egy kicsit pihenni, vagy szeretnének legalább egy héten egy­szer a városba utazni. Monica ilyenkor vállalja az állatok szakszerű el­látását és külön érdeme, hogy univerzális tudású, egyformán ért a szarvas­marhákhoz, juhokhoz, vagy baromfihoz. Először VISKADAL község IS gazdájának tette meg ajánlatát. Lelkendezve fogadták a fiatal lány nagyszerű ötletét és ma már Monica nélkülözhe­tetlen számukra. Napidí­ja 84 svéd korona, az uta­zási költség megtérítése és a teljes ellátás. Havi keresete jelenleg 2000 SVÉD KORONA. A vándor állatgondozó kijelentette, hogy a városi élet egész­ségtelen és fárasztó, míg a falusi élet ennek éppen az ellenkezője, és emel­lett csak a falvakban ta­lál őszinte és igaz bará­tokra. (SIE + ERJ ••nM MKEOHHaSMH Hant •nBKN SKBBM Christine Ewery amerikai artistanő naponta négyszer ugrik zebraháton egy medencébe. (OGONYOKI •••••••••••IliHi

Next

/
Thumbnails
Contents