Új Szó, 1969. június (22. évfolyam, 127-151. szám)

1969-06-22 / 25. szám, Vasárnapi Új Szó

JIŔÍ JAKOUBEK JUGOSZLÁVIÁI LEVELE Közismert szállóige: Nápolyt meglátni... és meghalni. Lehet, de aki ellátogathat Jugo' szláviéba és nem nézi meg Macedónia legszebb vidékét, az őst Ohridot és tavát, enyhén szólva nagy hibát követ el. Már magá az utazás is feledhetetlen élmény — Szkopjéból a Vardar romantikus völgyén áthaladva, Tilov Veleszen, Prilepen és Bitolin keresztül jutunk el az Ohridi tó partjára. A műút egy nagy kert ösvényének tűnik — megterem itt a paradicsom, a szőlő, a paprika, különféle gyümölcs, zöldség és dohány, sőt sok szubtrópusi növény is. A táj a háború előtt és után is kedvezett e növényeknek, de mégis emberi kéz és szocialista rendszer kellett ahho;z, hogy ez az áldott föld többet, sokkal többet adjon a társadalomnak, mint a múltban. Az összehasonlítás kedvéért: 1947-ben 42 ezer, most évi több mint 90 ezer tonna gyümölcsöt, 1947-ben 100 ezer tonna, most évi 429 ezer tonna zöldséget, 1947-ben 21 ezer tonna, most évi több mint 100 ezer tonna szőlőt termeltek Macedóniában. Az ember még rá sem ébred, ml van e számok mögött, mennyi erőfeszítés a múltban nagyon elmaradt emberek átnevelésére, máris átsuhantunk a hegynyergen, s Ohrldban vagyunk. Abban a városban, amelyet a hithirdető Cirill és Metód születésének 1100. évfordulójával kapcsolatban sokat emlegetett a világsajtó. Itt Ohridban sok-sok műemlék, elsősorban templom és kolostor hirdeti, milyen nagy jelentősége volt a szaloniki testvéreknek a szlávság életében. A világ minden részéből művészettörténészek, kulturális szakértők, történészek és kutatók járnak ide megcsodálni a templomok és kolostorok csodálatos falfestményeit. A látogatók Ohvid védszentje, Kelemen nyomait követik. Szent Kelemen harminc évig élt itt, Cirill és Metód tanítványaként további háromezer tanítványt nevelt. A Szent Kelemen-templom előtt egy kőfalon ülő amerikai nőt pillantok meg, amint vázlatfüzetében megörökíti a templom bejáratát. A Szent Szófiatemplomban londoni diákok csoportjába ütközöm. Művészettörténetet tanulnak, s figyelmesen hallgatják a falfestmények szerzőiről adott magyarázatot. Romantikus utcácskákban szovjet turisták csoportjával találkozom. Vannak köztük, akik a távol-keleti Magadanból jöttek, s nem tudnak betelni az ősi város szépségével. Nemcsak Ohrid történelmi műemlékei, hanem természeti szépségei is vonzóak. Festői táj a magas hegyek tövében meghúzódó tó. A hegyoldalban szerteszórt falvak a karácsonyfák alatti kis Betlehemekre emlékeztetnek. A tő partjain szállodák, motelek, campingek. A turisták magánszállásokat is Igénybe vesznek — ez egyébként a helybeliek egyik kereseti forrása. Az ohridi idegenforgalmi szakemberek azonban elégedetlenek. Sokkal több turista fordulhatna meg itt, ha jobb volna az összeköttetés Ohriddal. Igen nagy szükségük lenne modern repülőtérre. Ezt a gondolatot legutóbbi látogatása alkalmával maga Tito elnök sugallta 1 a városatyáknak. Ohridnak nem is annyira Belgráddal, hanem inkább Dubrovníkkal és Splittel van szüksége jobb összeköttetésre. Az Adriai-tenger partján nyaranta a külföldi turisták százezrei fordulnak meg, akik szívesen részt vennének egynapos ohridi kiránduláson. Így gondolják az idegenforgalmi iroda dolgozói, nem is szólva arról, hogy egy nap alatt is itt hagyhatnak a külföldiek egy kis valutát. Egy szó mint száz: a repülőtér gondolata testet öltött, s jövőre talán már el is készül. Érdekes az ohridi idegenforgalmi statisztika. Tavaly 68 ezer turista fordult meg Ohridban, közöttük 15 ezer külföldi, s ami minket legjobban meglep, az első helyen a hollandok állnak. Ebből is kitűnik, hogy az idegenforgalmi dolgozók joggal elégedetlenek, mert az Ohridítő és környéke sokkal több turistát érdekelne. Az Ohridi-tő tulajdonképpen 348 négyzetkilométer területű kis tenger, egyes helyeken 280 méter mély. A víz húsz méter mélységig áttetsző. Számunkra ez elképzelhetetlen — az Ohridi-tóba ugyanis nem kerülnek ipari szennyvizek. A búcsúzáskor úgy érzi az ember, mintha valamilyen bűvös álomból ébredne. E csodálatos tájon a turisták elgondolkoznak a történelmen, amely híressé tette, megdicsőítette Ohridot. T

íz napon át Párizs volt a világ repülőgépipari szakembereinek központja. A bourget-i repülőtéren rendezett 28. Repülőgépszalon (Sálon de l'Aéronatique) terjedelme és színvonala minden eddigi hasonló rendezvényt felülmúlt. Százötven típusú, különböző országokban gyártott légi jármű szemléltette a legkorszerűbb tervezés eredményeit. Ebből 21 típus első ízben került bemutatásra, míg a többi az utóbbi két esztendőben gyártott gép volt. A hatszáz kiállított mintadarabot három csoportra osztották: motorok, felszerelés és komplett gépek. A látogató pontos képet kapott a szakágazat jelenlegi színvonaláról. A legnagyobb helyet a polgári személyszállító gépek foglalták el, a katonai repülőgépekkel viszont a műszaki korszerűsítés legújabb vívmányait mutatták be. A polgári légiforgalom jövő fejlődését két alapvető irányvonal jellemzi: a szuperszónikus és az óriásgépek térhódítása. A szuperszonikus repülőgépeket a francia—angol együttműködéssel gyártott „Concorde" képviselte. Indokoltan volt a szalon legnagyobb látványossága. Első ízben hagyta el Toulouse-t, hogy átrepülve Párizs felett, a bourget-i repülőtér leszállópályájára ereszkedjék, ahonnan a június 7 —8-í repülőnapokon indult ismét próbaútra. A bemutató sajnálatos hiányossága, hogy nem láthattuk a Concorde vetélytársát, a szovjet gyártmányú „Tupolev 144"-et. Az óriás gépek közül az Amerikai Egyesült Államokat a „BOEING 747" típusú, 322 tonna teherbírású, 470 férőhelyes szállító repülőgép képviselte, ezzel szemben ezen a téren is a szovjet fölényt bizonyította az 500 férőhelyes, négy turbohajtóműves „Antonov 22". A fejlődést ezen a tétett és előállított 250 férőhelyes „L'Airbus"-t (a légi taxi nagyméretű utódját, a „légi buszt"). Az Amerikai Egyesült Államok színvonalának jelentős képviselőjeként láthattuk a „BOEING Pl ERRE CÄMES PÁRIZSI LEVELE Úriások lalólkozója A francia-angol együttműködéssel gyártott, szuperszonikus „Concorde" iránt mutatkozott a legnagyobb érdeklődés. ren nem annyira a gépek sokaságával, hanem inkább maketteken mutatták be. Beszámolóm hiányos lenne, ha nem említeném a francia—nyugatnémet kooperációval szerkesz747" jelzésű gépen kívül, nyolc helikoptert, a maximális kényelmet biztosító 4000 kilométer távolságra tervezett két rakéta-meghajtású „Grumman" és „Gulf. Stream 2" típusokat. A szovjet gyártmányú helikopterek közül nagy érdeklődést keltett a mezőgazdaságban felhasználható „KAMOV 26", továbbá a „Tupolev 134", „Tupolev 154", stb. A csehszlovák gyártmányok közül világviszonylatban ís sikeresen vesz) fel a versenyt a „ZĽIN", az új „L. 29 DELFINACROBAT" és a kétmotoros, 12—17 férőhelyes „L. 410 TURBOLET" könnyű szállító repülőgép. A kiállítás másik nagy látványosságának minősíthetjük a függőlegesen fel- és leszálló repülőgépeket, az angol gyártmányú „Harrier" katonai vadászgépet és a német „Dornier 31" típusú gyártmányt. Nagy érdeklődést keltett a svéd „SAAB-VIGGEN" és a francia „Breguet 941" helyből felszálló teherszállító repülőgép is. Számbelileg is nagyon gazdag választék volt a „Mystére 20", „Falcon", „l'Hirondelle", „fet Stream", „Piaggio 808", stb. típusú gépek modelljeiből. A 28. repülőgépszalon minden kétséget kizáróan bizonyította a két nagyhatalom fölényét: az egyik az Amerikai Egyesült Államok, a másik a Szovjetunió. A francia ipar hét prototípussal igyekezett versenyre kelni az amerikai konkurrenciával. Látható lett a nemzetközi együttműködés helyes irányvonala is, hiszen a „Concorde" és a „l'Alrbus", francia vélemény szerint, a kiállítás két legsikeresebb mintadarabja. Végül megjegyzést érdemel, hogy a szalon markánsan láttatta, mennyit fejlődött a német repülőgépipar a második világháború befejezése óta. Egy lemondás háttere Néhány nappal ezelőtt leinonr dott Piffl-Percevlc közoktatásügyi miniszter. A lemondás oka — látszólag — az volt, hogy a reakciós körök 34U ezer aláírást gyűjtve, a „népakarat" nevében intéztek támadást a miniszter ellen, ezt a támadást azonban saját pártjának, az Osztrák Néppártnak a vezetői, illetőleg a kormánykörök is támogatták. A „népakarat" azt követeli a parlamenttől, hogy az 1982. évi közoktatásügyi törvénybe foglalt 13. tanév — amelyet a következő években kellene bevezetni — ne valósuljon meg. Ez a 13. tanév az 1962. évi törvényben rögzített nagyon kevés újítások egyike volt. Egyébként ezt a törvényt még a néppárti-szociáldemokrata kormánykoalíció alkotta meg és nem jelentette az égető oktatásügyi problémák megoldását, az elavult és megkövesedett tekintélytisztelet elvének felszámolását, a tantermek és tanerők hiányának, valamint az oktatásügy tartalmi problémáinak rendezését. Azonban Piff! —, az egyébként nagyon hatásos propaganda jelszavát — „Előnybe a művelődést*

1, nem tudta elfogadtatni a kormányban reakciós kollégáival — a kormánypolitika valódi alkotóival — nevezetesen Klaus szövetségi kancellárral, az Osztrák Néppárt vezetőjével, Withalm alkancellárral, • Néppárt főtitkárával, Korén pénzügyminiszterrel (a nagyiparosok szüvetségének különleges bizalmi emberével), mivel ez a kormánypolitika egy mélységesen reakciós és rövidlátó pénzügyi politika függvénye. Ez a pénzügyi politika ugyanis azonnal recsegni kezd, amint iskoláról, tudományról, kutatásról van szó, mert elsősorban az a célja, hogy adó- és más kedvezményeket biztosítson a nagytőkénejc. A „népakarat" jóvoltából megszabadulhattak Piffltől, és helyére beültethették Klaus irodájának egyik közvetlen munkatársát. A kormányban további változások is történtek. így például Pisa államtitkár is lemondott, és a jövőben az Osztrák Néppárt helyettes főtitkára lesz. Helyét ugyancsak Klaus személyi bizalmasai közül töltötték be egy fiatal emberrel. Pisa egyik feladata az lesz, hogy az Osztrák Néppárt választási bizottságát vezesse. Ismeretes, hogy a párt éppen a közelmúltban, a bécsi várostanácsi választásokon, súlyos vereséget szenvedett, és ez csak fokozta a sorozatos választási sikertelenségek okozta válságot. E válság mélyebb oka azonban az az ellentmondás, hogy az Osztrák Néppárt egyidejűleg akarja képviselni a nagytőke és 8 ..kis emberek" érdekeit. Viszont saját eddigi párthíveit — a munkásokat, alkalmazottakat parasztokat és iparosokat — is kiábrándítja a párt gazdaságpolitikája, amely e.ľyre súlyosabb terheket ró a tömegekre, egyre több kedvezményt ad a vállalkozóknak (árdrágítás, adókedvezmény a vagyonosoknak, a háztulajdonosokat a lakók ellen védő törvény, stb.). így tehát nagyon kérdéses, hogy mennyit használhat a pártnak akár a legtehetségesebb irányító Is a kővetkező (1970. március 1-én) képviselő-választásokban. Annyi bizonyos, hogy a két nagy párt (Osztrák Néppart és Osztrák Szociáldemokrata Párt) már most nagyon szorgalmasan foglalkozik a parlamenti választásokkal és különösen azzal, hogy ml történik, h

B — ahogy az előre látható — a Néppárt vereséget szenved. A két párt vezetősége egyre jobban kacérkodik egy „kiskoalíciő" gondolatával, vagyis azzal, hogy szövetkeznek a nagynémet nacionalista, ügynevezett Szabadságpárttal. Az Osztrák Néppárt bizonyos körei előnyösnek tartják egy az Osztrák Néppárt és a Szabadságpárt össze fogásából származó polgári tömb kialakítását, mivel ez a két párt a salzburei és bécsi parlamenti választásokon elég erősnek mutatkozott. De a szociáldemokrata vezetőség is foglalkozik a Szabadságpárttal létesítendő koalíció gondolatával. A megegyezés csak attól függ, hogy milyen politikai árat kell érte fizetni. Feltételezhető azonban, hogy ez a demokráciát és a dolgozók érdekeit súlyosan veszélyeztető terv a Szociáldemokrata Párt tagjainak ellenállásába ütközik és meghiúsul, még akkor is, lia a jobboldal Kreisky vezetésével minden ütőkártyát a kezében tart és a nagyon csekély, gyenge baloldali ellenzéket a falhoz szorítja.