Új Szó, 1969. június (22. évfolyam, 127-151. szám)
1969-06-19 / 142. szám, csütörtök
A külföld labdarúgása 9 i i € C C C « / ĎraziZ sajtó jelentése szerint Pelé kijelentette, hogy egy nagyon érdekes mexikói ajánlatot tanulmányoz. A mexikóiak 750 000 dolláros ajánlattal próbálják megkörnyékezni a világ legjobb labdarúgóját, ha a három mexikói élcsapat valamelyikéhez hajlandó szerződni, amelyeket Emllio Azcorraga milliomos, a mexikói TV társaság igazgatója pártfogol. Az aláírásért járó csillagászati összegen kívül Pelé olyan havi gázsit kapna, amely a Santosnál esedékes fizetés húszszorosa. Pelé állítólag a következőket jelentette kt: „Ez egy sereg pénz. Elhatároztam, hogy az ajánlatot áttanulmányozom, ezért kértem megfelelő gondolkodási időt." Az újságok szerint Pelé 10 napi határidőt kapott a dolog meggondolására. Pelé ezzel fejezte be nyilatkozatát: „Ha mexikói szereplésre szánom el magam, csakis a VB után. A VB-n szívesen szerepelnék Brazília színeiben és azután jsjezném be labdarúgó pályafutásomat." Az Alpesi Kupa három mérkőzése a következő eredményt hozta: FC Basel—KSV Waregem 3:0, FC Zürich—FC Bologna 0:3, FC Biel—Sampdoria Genova 1:1. Az első csoportban az Allemania Aachen és az FC Bologna áll az élen. Mindkettő 4—4 pontot szerzett. A „B"-csoportban az FC Basel és az Eintracht Frankfurt vezet, mindkettőnek ugyancsak 4—4 pontja van. » Az angol labdarúgó-válogatottat a dél-amerikai sajtó ugyanA kerékpáros VB előtt Az augusztusban Brnóban lebonyolításra kerülő amatőr kerékpáros világbajnokságra Luxemburg és Ausztrália is jelezte részvételét. A világbajnokságra 90 külföldi és 62 csehszlovák újságírót várnak. A versenyekről egyenes adásban 12 külföldi rádióállomás ad közvetítést, arról nem is beszélve, hogy Európa legtöbb országának televíziója is közvetíti a nagy világversenyt. Szpasszkij a világbajnok A 23. évfordulóval befejeződött a 24 játszmára tervezett Szpasszkij—Petroszjan sakkvilágbajnoki páros mérkőzés. A 23. mérkőzés ugyanis a 41. lépésben döntetlenül végződött. Ezzel Szpasszkij pontjainak száma 12,5-re nőtt, tehát megszerezte a világbajnoki címet. Az új világbajnok 32 esztendős, a leningrádi állami egyetem újságíró tagozatát végzi, 1965-ben már megszerezte egyszer a világbajnoki döntőn való részvétel jogát, akkor azonban alulmaradt Petroszjannal szemben. Most két ponttal előtte végzett, ezzel sorrendben a 10. sakkvilágbajnok lett. Az eddigi világbajnokok: Steinitz, Laszker, Capablanca, Aljechin, Euwe, Botvinnik, Szmiszlov, Tal, Petroszjan. csak bírálja állítólagos minősíthetetlen viselkedése miatt. Itt elsősorban az Uruguay—Anglia mérkőzésre gondolnak. Ezzel kapcsolatban Sir Alf Ramsey, az angol együttes szövetségi kapitánya a következőket jelentette ki: „A játékosokkal együtt részt vettem a mérkőzés utáni vacsorán, s velük voltam egyébként is. Aki meggyanúsít bennünket, beteges gondolkodású ember. Az angol csapat az egész portya során mintaszerűen viselkedett. A turné befejezésekor egyik-másik játékos felhajtott egy-egy üveg sört, de az ittasságnak legkisebb nyomát sem tudtam felfedezni rajtuk." SPORTHÍRADÓ • A dán világbajnok Mogens Frey nyerte a Dubnicán lebonyolított nemzetközi kerékpáros versenyt. • Pauli Nevala (Finnország) 85,95 méteres teljesítményt ért el a férfi gerelyvetésben. • Az olasz AC Milan vezetősége közölte, hogy szerződést kötött a francia Combinnal, az AC Torino labdarúgójával. Az új játékosért 41S 000 dollárt fizetett a milánói klub. • A lengyel kerékpáros körverseny hatodik útszakaszát a hazai Szurko nyerte. Az összetett egyéniben a csehszlovák Viíek áll az élen. • Az Alpesi Kupáért kiirt nemzetközi labdarúgó-torna két eredménye: Eintracht Frankfurt—Napolt 2:1, Almannia Aaachen—Hellas Verona 3:1. • Továbbra ls a világbajnok olasz Adorni vezet a svájci nemzetközi profi kerékpáros versenyen. A 7., 225 km hosszú útszakaszt a belga van Springel nyerte 6:40:58 órával. • Arnost Hiožek, a Žilina labdarúgó edzője előnyös szerződési a)ánlatot kapott külföldről, azért az említett klub vezetősége úgy határozott, hogy nem gördít akadályokat Hiožek távozása elé. Amíg nem dől el véglegesen az új edző kérdése, a csapatot )án Klučiar és az első csapat játékosa, Bene irányítja majd. 9 Döntetlen eredménnyel ért véget a szovjet labdarúgó-bajnokság rangadója, a CSZKA Moszkva és a Dinamó Kijev között. A kijevi csapat továbbra is veretlenül, 20 ponttal áll a tabella élén. A CSZKA-nak a második helyen 16 pontja van. Balról Viéan. a Slovan jelenlegi és jobbról Šťastný az együttes volt edzője fogja közre a csapatkapitány Horváthot, aki a Kupagyőztesek EK-jái tartja a kezében. A Csehszlovák Labdarúgó Kupa első döntőjében: VCHZ PARDUBICE—DUKLA PRAHA 1:1 (0:1) Pardubice, 5000 néző játékvezető Jursa, góllövők: Procházka, Illetve Strune. Űriási hőség uralkodott a pardubicei pályán, de ez a két csapa tot nem akadályozhatta meg abban, hogy élénk iramú mérkőzést Vívjanak a Csehszlovák Labdarúgó Kupa XIV. évfolyamának első düutő mérkőzésén. Az I. ligától kényszerű búcsút vett hazai csapat kezdte a játékot és mintegy 25 percen át szívósan ostromolt. Lövésre nem vállalkoztak csatárai, s így a fölény meddő maradt. Az első félóra eltelte után a Dukla átvette a játék irányítás,it és Strune lövéseivel szemben Calounnak minden tudására szükség volt. A 43. percben a hosszú, gólerős Dukla szélső kicselezte a védelmet és megszerezte a vezetést. _ Szünet után is eleinte a Dukla volt a hangadó. A hazaiak támadősal általában elakadtak a jól záró Dukla védelemben. Kivételt a 62. perc hozott, amikor az előretörő hátvéd, Procházka jól eltalált lövéssel vette be Studený hálóját. A játék hátralevő részében kidomborodott a prágai együttes nagyobb tapasztalata, s a határozott katona-védők nem engedték már kibontakozni a pardubicei támadásokat. A Dukla Praha—VCHZ Pardubice döntő visszavágóját június 23-án, hétfőn játsszák Prágában. Ekkor dől el, hogy a KEK-et védő Slovan Bratislava mellett melyik együttes képviselheti a csehszlovák labdarúgást a második legrangosabb európai klub kupasorozatban. A döntetlen nagy Tehetőséget kínál a Dukla számára. Odahaza bármilyen arányban győz, a Csehszlovák Kupa védője lesz. (za) Slávía-Mídwest College 74:83 (35:47) Tizenhárom év után ismét amerikai kosárlabdázók látogattak Pozsonyba. A téglainezei sportcsarnokban a Slávia ellen léptek pályára Csehszlovákiában portyázó Midwest College Ali Stars játékosai. Az amerikaiak eddigi hat mérkőzésükből ötöt megnyertek és csak egyszer szenvedtek vereséget a csehszlovák bajnok VS Praha csapatától, hosszabbítás után. A tegnapi találkozón is a vendégek voltak az esélyesek. A Sláviában Sako „vendégszerepelt". A Dukla Olomouc erre a mérkőzésre kölcsön adta játékosát anyaegyesületének. A hazai csapat nem látszott rosszul, de Játékosai feleslegesen sok átadási hibát vétettek, különösen az első félidőben és gyakran dobtak pontatlanul kosárra. Pedig az első percekben jócskán elhúzhattak volna. Az amerikaiak zónavédekezéssel kezdtek, elég lassan tértek vissza saját kosaruk alá és ha a Slávia gyorsabban szövi támadásait, jelentős előnyre tehetett volna szert. Olimpiai lecke ^ Teljes gőzzel folynak a labdarúgó VB selejtező csoportküzdelmei. Néhány csoportban már többé-kevésbé ismert is a mexikói döntő résztvevője. Az utolsó olimpia előtt éles vita támadt a szakemberek körében, vajon bírják-e a sportolók a Mexikóban a ritka magaslati levegőt, nem árt-e a szervezetüknek? Az olimpián elért teljesítmények bizonyítják, hogy az aggodalmak alaptalanok voltak. Nyilván a labdarúgókra sem lesz káros hatással a szokatlan magasság, nem árt azonban, ha ismertetjük a FIFA képviselőjének, Dettmar Cramer-nak az észrevételeit, aki a labdarúgó világszövetség megbízásából lelkiismeretesen figyelte az olimpiai labdarúgó-torna küzdelmeit. Nem is annyira a játékot tartotta szemmel, inkább a játékosok erőnléte, lelkiállapota érdekelte. Megfigyeléseit kiegészítette az egyes csapatok edzőinek és orvosainak észrevételeivel. Tapasztalatait egy terjedelmes jelentésben írta meg, melyben röviden, öt pontban összefoglalva ez áll: 1969 VI. 19. 11 • A döntő tizenhat résztvevője négy csoportban, négy különböző városba játssza a nyolcaddöntő mérkőzéseit. Ezek a városok különböző tengerszint feletti magasságban fekszenek. Egyik-másik között 800—1200 méter szintkülönbség is van. Cramer: „Véleményem szerint ilyen magasságban- a csapatoknak három, négy hétre ls szükségük lesz az aklimatizálódáshoz." • Az orvosok véleménye szerint az eddigi 48 órás időkülönbség két mérkőzés között kevés lesz az erőgyűjtéshez. Legalább háromnapos szüneteket kell tartani a mérkőzések között. a VB előtt Cramer: „Nézetem szerint Mexikóban egy csapatnak hetenként legfeljebb két mérkőzést kellene játszania. Természetesen tudom, hogy ez a szervezés szempontjából valószínűleg megvalósíthatatlan, mivel a VB nagyon elhúzódna." • Mint ismeretes a VB döntő küzdelmeit május 31-e és június 21-e között bonyolítják le. Ebben az évszakban Mexikóban általában nagy hőség* uralkodik, a levegő páratartalma rendkívül magas, sőt a délutáni órákban szinte rendszeresek a zivatarok. Cramer: „Legjobb lenne minden mérkőzést az esti, esetleg az éjszakai órákban játszani. Gyakorlatilag ennek semmi akadálya, mert Mexikóban a nagyobb stadionok el vannak látva villanyfénnyel." • A mexikói konyhát már az olimpia résztvevői is kifogásolták .. . Cramer: „Elkerülhetetlennek tartom, hogy a VB minden egyes résztvevője saját szakácsát vigye magával. Sőt, ajánlom, élelmiszerkészletről sem feledkezzen meg, hogy ízlésének megfelelően táplálkozhassék." • A FIFA megfigyelője a továbbiakban érdekes pszichológiai észrevételt boncolgat. Tekintettel az akklimatizálődás idejének hosszúságára, a játékosok legalább hat, nyolc hetet együtt töltenek. A gyakorlat azt mutatja, hogy ez olyan hosszú időszak, mely egyenesen elrontja az egészséges kollektív szellemet. Cramer: „Ajánlom a csapatok összeállítóinak, hogy a válogatásnál ne is annyira a játékosok labdarúgó képességeit, mint inkább a lelkiállapot kér : dését tartsák szem előtt. Különösen az egyes játékosok kollektív szelleme játszik majd nagy szerepet a mexikói világbajnokságon. P. L. Bár nem ezt tették, mégis egyenrangú ellenfelei voltak az amerikai főiskolásoknak, akik egyénileg tűntek ki. Kitűnően cseleztek, minden helyzetben feltalálták magukat és pontosan dobtak kosárra. Magasságukat jól kihasználva a palánkról lepattanó labdákat szinte rendre megszerezték, ami számukra értékes pontokat jelentett. A Slávia szerezte meg a vezetést, de három perc eltelte után egyenlítettek a vendégek, majd a vezetést ls megszerezték és az első félidőt 12 pontos előnnyel zárták. A Sláviában Bahník nyújtotta a legjobb teljesítményt, de felnőtt feladatához Sako és Marovič is. Szünet után néhány jó akciót láthatott tőlük a közönség és sikerült néhány pontot az amerikaiak előnyéből ledolgozni. A vendégeknél első sorban Stewart, Guy és Price mutatott perfekt kosárlabda játékot. Stewart és Price e portya után a profik táborába lép. Érthető, hogy e két játékos teljesítménye nagyban hozzájárult az amerikaiak győzelméhez. —ár Wimbledon kiemeltjei A jelenlegi erőviszonyoknak megfelelően megtörtént a kiemelés a wimledoni nagy teniszverseny előtt. A férfiaknál a következő 16 teniszezőhöz sorsolják a többieket: 1. Rod Laver (ausztrál), 2. Tony Roche (ausztrál), 3. Tom Okker (holland), 4. Ken Rosewall (ausztrál), 5. Arthur Ashe (amerikai), 6. John Newcombe (ausztrál), 7. Clark Graebner (amerikai), 8. Cliff Drysdale (délafrikai), 9. Roy Emerson (ausztrál), 10. Andres Gimeno (spanyol), 11. Fred Stolle (ausztrál), 12. Pancho Gonzales (amerikai), 13. Ray Moore (dél-afrikai), 14. Bob Hewitt (dél-afrikai), 15. Denis Ralston (amerikai), 16. Stan Smitb (amerikai). Albert harcképtelen Albert Flóriánt, a Dániában súlyosan megsérült magyar válogatott középcsatárt a budapesti sportkórházban tüzetes orvosi vizsgálat alá vetették, s megállapították, hogy a job btérdén külső oldalszalag-szakadása van, melynek kezelése előre láthatólag több hónapig tart. Ezek szerint nem lehet ott Prágában a VB selejtezőn, de nem állhat a Ferencváros rendelkezésére sem a BEK találkozóin. Horváthé a sportszeruségi díj A cseh sportújságírók véleménye alapján Alexander Horváth, a csehszlovák labdarúgó válogatott és a Slovan Bratislava csapatkapitánya kapta az 1968 — 69-es idény sportszerűségi díját. A díj odaítélésénél nem az egyszeri példaadásszerű viselkedés volt döntő, mint például a megelőző évben Plass esetében, hanem az a teljesen korrekt és sportszerű magatartás, amelyet A. Horváth az egész idény folyamán tanúsított. Horváthról köztudott volt, hogy az előző évek során elég gyakran kellett a vádlottak padján ülnie ja fegyelmi bizottság előtt), mert a pályán tanúsított magaviselete és küzdésének módja nem nyerte el a bírák és a megfigyelők tetszését. Horváth azóta megemberelte magát. A pozsonyi Slovan—Dunfermline KEK-találkozón nem torolta meg a skótok kíméletlen játékát, hanem még társait is csillapítgatta, Bázelben pedig a KEK-döntőn mindvégig tiszta eszközökkel oldotta meg feladatát és a szakértők teljesítményét világszintűnek minősítették. Ez a két kiemelt példa korántsem fejezi ki teljes mértékben, milyen lovagias korrekt ellenfél mindenki számára A. Horváth. Horváthon kívül versenyben volt még Mašek és Táborský, a Sparta Praha, valamint Gomola, a Teplice labdarúgója is. A válogatottak nélkül A Csehszlovák Labdarúgó Szövetség újból tárgyalta a Spartak Trnava és a Slovan Bratislava kérelmét. Mindkét együttes azt kérte, hogy válogatott-jelöltjeit is vihesse magával nagyon kedvezményes külföldi portyájára. A már előzőleg ismertetett határozatát megerősítette az említett szerv, s a kijelölt labdarúgóknak a hagyományos tornán kell részt venniük" Karlovy Varyban. A Trnava és a Slovan külföldi portyáját nem ellenzik, de azon csak válogatott játékosaik nélkül szerepelhetnek. A sportfogadás hírei A Športka 24. játékhete első húzásának nyereményei: I. díj: nincs nyertes, II. díj: 117 nyertes á 86 775 korona. III. díj: 4588 nyertes á 340 korona, IV. dij: 70 543 nyertes á 35 korona. A második húzás nyereményei igy oszlanak meg: I. dij: nincs nyertes, II. díj: 27 nyertes á 28 875 korona, III. díj: 1638 nyertes á 680 korona, IV. dij: 35 649 nyertes á 55 korona. A SAZKA 24. játékhetének nyereményei; I. dij: nyertes nélkül, II. díj: 152 nyertes á 560 korona, III. dij: 2348 nyertes á 85 korona. A MATES 23—24. hetének nyereményelosztása: I. díj: egy nyertes 200 000 korona, II. díj: 420 nyertes á 1810 korona, III. dij: 13 579 nyertes á 110 korona. Nemzetközi ifjúsági labdarúgótorna Dióspatonvban Dióspatonyban — e csallóközi község élénk sportéletéről már többször írtunk — június 21—: 22-én nemzetközi Ifjúsági labdarúgó tornát rendeznek, amelyen a MEDOSZ Győr, a melníki járás, a dunaszerdahelyi járás válogatottja, és a dióspatonyt csapat vesz részt. Szombaton és vasárnap is kétkét mérkőzés kerül lebonyolításra, mégpedig 15.30 órai kezdettel Az első nap párosítása: Mllník—Dióspaton, Győr—Dunaszerdahely. Vasárnap; Melník—Dunaszerdahely, Győr—Dispatony. Nemcsak a járás labdarúgói, hanem az atléták és a röplabdázók is kapnak e hét végén „elfoglaltságot". A dunaszerahdelyi stadionban vasárnap, 22-én diák' atlétikai versenyt bonyolítanak le, ezenkívül a Melník és Dunaszerdahely női röplabda csapata .ls összemért erejét. Mindezt két város baráti kapcsolatainak keretében. (k) O Oj magyar távolugró ifjúsági csúcsot állított fel' 741 cm-rel Kandár TlBor.