Új Szó, 1969. június (22. évfolyam, 127-151. szám)

1969-06-15 / 24. szám, Vasárnapi Új Szó

hetes szolgálati útra kellett mennie. Mire visszajött. Nyakigláb nem volt benn a hivatalban. Azt mondták, beteg. Este a sarki büffében meglátogatta Andulkát, aki egymaga bonyolította le a forgalmat, s közben csészealjakat, meg Ibrikeket tolt az ócska presszógép különböző pontjai alá, oda, ahol csöpögött a a forróvíz. A presszógép furcsa hangokat hallatott. Olykor szinte felsóhajtott, s ezután a csapból forró könnycsepp pottyant a pultra. Máskor meg dühösen fujtatott, mint egy kövér lúd. A presszógép jelenleg éppen pihenőt tartott és úgy dorombolt, mint a cirmosclcák. A dorombolás közepette Martin meghallgatta a különféle betegségekről szóló előadást és arra gondolt, hogy a Nyakigláb ls biztosan náthás. No, az ls extra gyönyörűség lehet, betegnek lenni olyan albérletben, mint amilyenben a lány — Nem akar borogatást, vagy teát, vagy kompótot? Nem akart semmit. A fiú csak fölöslegesen zavart s neki állandóan vissza kellett térnie a tapéta csíkjaihoz. — Haragszik rám? A „NNNNNNem" elején a sok nbetü vacogva ropogott és mégsem volt meggyőző. — Miért jött egyáltalán? — Hoztam magának valamit. Nézzen csak ide, hazai minden, friss. Talán mégiscsak ki kellene nyitni a kompótot. Ha beteg voltam, nekem mindig ezt adták. A falon a vonalak életre keltek mint imbolygó vízinövények és egymásba olvadtak. Talán minden jó lenne, csak senki se szólna egy szót se. — Tulajdonképpen mit akar tőlem a kompótjáért? — Hogyhogy? — Csak úgy. Mint a szövőgépen az orsó, úgy futkosott a pillantása az egyik faltól a másikig a kínzó, zöldes tengelyen. — Csak úgy kérdezem. Hiszen tudhatná, hogy Fannika mindent elmond magáról. Neki miért hordott Ilyen dolgokat. Martin zavarba Jött, de a tagadásnak nem volt értelme. •— Hiszen ismeri Fannikát. Azzal minden másodiknak volt dolga. Ö ezeket a dolgokat -nem veszi komolyan. — Nem veszi komolyan? Fannika harminckét éves. Harminckettő. Buta és jó. Férjhez akar menni és gyerekeket akar és főzni akar. Maguk mind hülyék. Harminckét éves és minden olyan gyorsan múlik, nemsokára negyven lesz, negyvenegy ... Maga nem jött rá, hogy Fannika attól fél, hogy senkit sem talál magának? Hogy valakinek azt mondja: nem, és talán pont ez lenne az, akinek főzhetne és moshatna és gyerekeket nevelhetne? Maguk mind hülyék. Nyakigláb fölült és vacogó fogakkal kapkodva hadarta a mondatokat. — Vigye a húsát meg a zsírját, szedje az irháját. Nekem egyáltalán nem akaródzik magával beszélni, ittvan, vigye, tűnjön el. Martin kínosan érezte magát. A kapu alatt kinyitott egy szemetes bödönt és úgy belecsapta az üvegeket, hogy ezer darabra törtek és a dohos bérházat egyszeribe elárasztotta a vidéki éléskamra meghitt illata. Egy üveget meghagyott, ezt az autóban kinyitotta és nagyot húzott belőle. A sarki büffébe olyan bizonytalanul lépett be, mintha a pulthoz legalábbis egyetlen függő zsinegen kellene eljutnia. Andulka naponta háromszáz pornyoskátm, hogy az csak ögy van, hogy valaki isten tudja milyen sokáig vidéken gürcüljön. KI tudja, ml bújt abba a lányba talán valaki miatt truccol. Az ebédlő magas ablaka alatt felbőgött egy nehéz motor, s mire Martin kirohant a lépcsőkre, az autó, amely a minisztérium alkalmazottalt egyéves brigádmunkára szállította valahová az Érchegységbe, már eltűnt a kapu mögött. A zöld ponyva alatt ott ült Nyakigláb ls. Mártuska szavait Martin szószerint vette. Csakugyan dac. De a kisasszony hiába berzenkedik. így vagy úgy, a történtek után mégiscsak ő, Martin tesz pontot. Egyszer Andulkával ls beszélt a dologról. Andulka figyelmesen nézett rá a gőzfelhőn keresztül és megkérdezte" — Miféle leszámolásra gondol, Martin? Ez a lány így ís, meg úgy is tetszik magának. — Ugyan menjen, nevetséges. Mit nekem egy Ilyen nyeszlett alak. Én a kisebbet és a gömbölyűbbet szeretem. Andulka egy pillanatig figyelmesen nézte és csak aztán mondta: — A gyerek után mindegyik meggörabölyödik. Martin mégsem várt hiába. Osz volt, egyedül parkolt az udvaron és akkor megpillantotta őt. Elsuhant a kapufülke előtt és eltűnt a hosszú folyósón. Utőlérte. Már régen készült a találóan szúrós, dühös és gonoss mondatokra. De amikor a lány szembefordult vele, nem tudta őket kimondani. Csupán a találkozás feletti dadogó örömet érezte. Az alatt az Idő alatt, amíg nem látta, teljesen megváltozott. Egészséges volt, csinos és napbarnított. Amilyen gyorsan csak tudta, kisöpörte majából a szemrehányó, rossz szándékot. Utóvégre nem bolond, hogy kellemetlen dolgokról beszéljen egy jóképű lánnyal. így már más! A lányban azelőtt valami boldogtalanság volt, valami, ami szánalmat keltett és ugyanakkor ingerültséget is. Most mind ez eltűnt. Alaposan meg akarta nézni, megfogta a kezét és így fordította az egyik oldalról a másikra: — Nocsak mutassa magátl Istenem, magából egész csinos nő lett. Aztán egy süket perc következett, megállt az idő. Martinnak egyszerre minden nem férhetett a fejébe. Még boldogan nevetett, de már fölfogta, hogy mindennek vége. — Ogy, szóval maga ilyen! Ilyaol Felismerte, hogy Nyakigláb gyermeket vár. S most ismét szerette volna összekaparni mindazt a ross-. szat, amit mondani akart neki, amire oly gondosan készült, de semmi sem jutott eszéba — Szóval maga ilyenl — Én férjhez mentem, Martin. Szerette volna, ha most ellenszenvessé válik, hogy visszatérjen a lény nevetséges nyakigláb otrombasága. De sehol semmi. — És ml lesz az énekléssel? A kifőzött pelenkák fölött fog majd énekelni? Hallgatta saját szavait és tudta, hogy mindez csak ostoba és meddő fecsegés. A lányt akarta megsebezni, és magát ütötte meg. Minden ellene fordult. Semmivei sem lehetett megtiporni azt az érzést, amely sohasem érte el a teljességet, már nosztalgikus bánat árnya zuhant ré, már hervadt koszorú Illata szőtte át. — Hát szóval maga ilyen. És őt semmi sem érlntetta Megvolt a maga boldogító gondja, kezet nyújtott neki s otthagyta, mintha soha semmi, de semmi sem történi vdina. Martin még egy darabig követte. Kikísérte a szerelmét úgy, ahogy kikísérik az ezüst angyalos kocsit, amikor a lovak fehér sörényén gyászkokárdák libbennek, fekete és fehér nyoszolyólány lépked utána és a kabátok hajtókáján gyászszalaggal átkötött mlrtuszág zöldell. Amikor Nyakigláb a folyosó végén eltűnt már csak azt figyelhette meg, hogy olyan vigyázón és óvatosan lépkedett, mint az az ember, aki nagyon értékes terhet hordoz. IRövidített fordítás a szerig „Koncert pod platanem' & novelláskötetéből I Paland Hary (NSZK): CSALÁD lakott. Rideg és üres. Korszakalkotó ötlete támadt. Elmegy és megnézL Váratlanul fog betoppanni, a háziasszonynak azt mondja, hogy hivatalos üzenetet hozott és hogy kint vár a kocsi. Persze előbb még hazaugrik valami harapnivalóért, és útközben vesz egy üveg bort, vagy esetleg valami erőset. Nyakigláb majd oda lesz a csodálkozástól, még haragudni is elfelejt majd. És ő mindent megmagyaráz, lehet, hogy be ls fűt neki, hogy ne kelljen kimásznia az ágyból, egy tisztességes teát főz s majd ráparancsol, hogy kímélje magát és rendesen egyék. Nyakigláb virágos flanell hálölngban feküdt, kipirultán és kábán a láztól, a jégveremre emlékeztető szoba közepén. Nem ls lepődött meg, meg sem ijedt, csak félig észlelte ós hallotta, ami körülötte történik, szerette volna összpontosítani figyelmét, de a nyugtalanító forróság arra kényszerítette, hogy a szembenlevő falat bámulja s hogy a tapétaszerű mintán a zöldes és a fehét csíkokat számolgassa. Rengeteg van belőlük, sohasem ért a végére. Martin az éjjeliszekrényre tette a befőttes üveget a zsírral beeresztett stllthússal, a rumot és a kompótot — Magas láza van — mondta, de a hangja tompán ért al a lányhoz. clót adott kl. Ez háromszáz embert jelentett s ezeknek talán mindegyija fölött. Andulka a hivatása gyakorlása közben olyan diagnosztikai ke valamin elgondolkozott a kávétapasztalatokat szerzett s olyan szívélyes magatartást sajátított el, mint egy öreg doktor bácsi, aki ismeri a betegeit, tudja kinek mi kell. Amikor megpillantotta Martint, szó nélkül három adag kávét szórt a csészébe s erélyesen rántotta meg a sziszegő gépezet fogantyúját. — Hol ázott el ennyire, Martin? Martin méla undorral intett. Jobb volt fölhagyni a kérdezősködéssel. Tehát Andulka a piros cerílzával tovább hímezte a diagrammot s lezárta a napi bevételt. Nyakigláb a betegsége után még sokáig nem tért vissza a hivatalba. Helyét öregedő hajadon foglalta el aki izmos ujjaival vadul csépelte az írógépet. De Martin szívósan leste az alkalmat s készült a leszámolásra Nyakiglábbal. Az egyik szombat délelőtt az udvaron összeszólalkozott egy pasassal, aki nehéz ponyvával fedett teherautóval elzárta az utat, és aztán az ebédlőben az asztalnál meghallotta Mártuska hangját: — Nekem aztán senki sa mondja araFORDÍTOTTA: L ANG ÉVA