Új Szó, 1969. június (22. évfolyam, 127-151. szám)
1969-06-13 / 137. szám, péntek
A DÉL-VIETNAMI FORRADALMI KORMÁNY CÉLJA A KATONAI ÉS POLITIKAI HARC FOKOZÁSA A világhelyzet sokoldalú elemzése a moszkvai tanácskozáson (Folytatás az 1. oldalról) az OKP, de néhány megfogalmazást kifogásol. Ezek helyett az olasz pártdelegáció módosító indítványokat nyújtott be. Az olasz kommunisták ellenvetéseinek oka az, hogy szerintük a helyzet még nem érett meg sok olyan politikai és elvi téma lezárására, amelyekkel a fő dokumentum foglalkozik. RODOLFO GUIOLDI, az Argentin Kommunista Párt végrehajtó bizottságának tagja az argentin küldöttség nevében teljes egyetértését fejezte ki az értekezlet elé terjeszteti tő dokumentummal. A dokumentum — hangsúlyozta — a kommunista és munkáspártok 1957ben és 1960-ban tartott értekezletein hozott határozatok pozitív hagyományait folytatja. Érdeme, hogy korunk ellentmondását az imperializmus és a szocialista rendszer közötti ellentmondásban jelöli meg. Megállapította, hogy a kommunista párt és a munkásosztály vezető szerepet játszik a világ forradalmi mozgalmában. A szocializmus fölénye megnyilvánul a társadalmi élet demokratizálása terén is — mondotta a felszólaló. A proletárállam létének első pillanatától kezdve ezerszer demokratikusabb bármiféle burzsoá demokráciánál — hangsúlyozta, leleplezve az úgynevezett „tiszta demokrácia" hazug jelszavát. Az internacionalizmusról, erről a minden kommunista számára kötelező törvényről szólva Gulloldi bírálta a marxizmus —leninizmus „kínaizálását", ami gyakorlatban nem más, mint a féktelen sovinizmus megnyilvánulása. Az értekezlet munkájáról szólva kijelentette, hiba lett volna csupán azokkal a kérdésekkel foglalkozni, amelyeknek megítélésében teljes a nézetazonosság a pártok között. Az ilyen eljárás a Biztonsági Tanácsra jellemző, és nem lett volna méltó a kommunista és munkáspártok világtalálkozójához. A jelenlegi nemzetközi helyzetet elemezve a szónok szolidaritásáról biztosította a hős vietnami népet, majd megemlékezett a kubai forradalom győzelmének történelmi jelentőségéről. A hazájában uralkodó állapotokat ismertetve elmondotta, hogy a moszkvai értekezlet előestéjén hozott új vádemelési eljárás értelmében a moszkvai találkozáson résztvevő valamennyi kommunistát tízévi börtönbüntetés fenyegeti. Guioidi befejezésül kijelentette: ,,Negyvennyolc évvel ezelőtt abban a szerencsében volt részem, hogy jelen lehettem a Kommunista Internacionálé III. kongresszusén. Meggyőződésem, hogy a Lenin közvetlen irányítása alatt munkálkodó akkori küldöttek ma büszkék lennének a moszkvai tanácskozás fő dokumentumára." LEHLAUTER, a Svájci Munkapárt vezető bizottságának tagja és Központi Bizottságának titkára felszólalásában a többi között az antiimperialista harc problémáival foglalkozott. Rámutatott: a Svájci Munkapárt IX. kongresszusán leszögezte, hogy miután szüntelenül éleződik a kizsákmányolt osztályok és a leigázott népek osztályharca, a kapitalizmus mind gyakrabban fordul önkényhez, fasiszta módszerekhez, fenyegetőzésekhez és fegyveres agresszióhoz. A békéért és a békés együttélésért vívott harc, ilyen körülmények között megőrzi teljes jelentőségét, és a Svájci Munkapárt legfontosabb feladatának tekinti ezt a harcot. E küzdelemnek szolidárisnak kell lennie valamennyi felszabadító mozgalommal és minden olyan akcióval, amely leleplezi, elszigeteli az imperializmust és harcol ellene. A szónok megjegyezte, hogy a teljes egység helyreállítása hosszú és nehéz folyamat lesz. Az egyes országok közötti különbségek figyelembe vételével a jövőbeli tárgyalások során gondosabban és tudományos alapokon kell felkutatni az ellentétek okait, és megtalálni kiküszöbölésük lehetőségét és eszközeit. Hangsúlyozta: a proletár Internacionalizmus, és a szocialista országok védelmi kötelezettsége nem jelentheti azt, hogy minden egyes párt automatikusan köteles elfogadni a hatalmon lévő kommunista pártok vagy a szocialista országok minden intézkedését. Az új társadalom építésének nagy és bonyolult folyamatában előfordulhatnak hibák és kudarcok is a győzelmek és eredmények mellett. Az ilyen kérdéseket bármely pártnak elvtársiasan meg kell vitatnia a többi párttal. Nem szabad minden bírálatot azonnal szovjet- vagy szocialistaellenesnek tekinteni. A bírálat időnként a baráti ér zések kifejezése is lehet. LUIS CARLOS PRESTES, a Brazil Kommunista Párt főtitkára felszólalásában foglalkozott a fő dokumentum tartalmával, elemezte a kommunista és munkásmozgalom helyzetét a latin-amerikai országokban, és kitért pártja tevékenységére. A fő dokumentum tervezete — mondotta — tudományosan megvilágítja korunk nemzetkö zi problémáit, körvonalazva azokat a döntéseket, amelyeket a népek érdekei követelnek. A dokumentum helyesen jellemzi korunkat. Ami a testvérpártok közötti kapcsolatokat illeti — folytatta a Brazil KP főtitkára —, pártunk mindig azon a véleményen volt, hogy a kapcsolatoknak kölcsönös tiszteleten, minden egyes párt önálló döntési jogának elismerésén kell alapulnia, mégpedig úgv. hogy figyelembe kell venni a forradalmi folyamatot az adott országban, a nemzeti erők taktikájának kérdéseit. A kommunisták közötti szolidaritás mindenekelőtt azt jelenti, hogy a pártok támogatják egymást abban a forradalmi harcban, amelyet mindegyik saját országában folytat, hatékony segítséget nyújtanak egymásnak a politikai irányvonal megvalósításában. Az előadódó ellentéteket két vagy többoldalú találkozón lehet megmagyarázni. Véleményünk szerint csakis ezen az alapon, a hasznos kri tika feltételeit biztosítva kerülhetjük el a frakciózást. Prestes hangsúlyozta, hogy azért emeli ki a pártközi kapcsolatok kérdését, mert a Brazil Kommunista Párt első között tapasztalta a saját bőrén a Mao-csoport által kifejtett frakciós tevékenység kárát. WILLIAM KASHTAN, a Kanadai Kommunista Párt főtitkára a szerda délelőtti ülésen elhangzott felszólalásában hangsúlyozta, hogy a Kanadai Kommunista Párt régóta az értekezlet összehívása mellett foglalt állást, mivel elodázhatatlanul szükségesnek tartja az 1960 óta történt események értékelését, a történelmi fejlődés új problémáinak elemzését a nemzetközi kommunista mozgalom egységének megerősítését. Kashtan kijelentette, hogy pártja teljességgel egyetért a tanácskozás elé terjesztett fő dokumentum tervezetével, és úgy véli, hogy az imperializmus és az imperialista stratégia elemzése döntő fontosságú a munkásmozgalom előtt álló feladatok megnatározásának szempontjából. Az imperializmus globális stratégiájának szétzúzása Kanada szuverenitásának és függetlenségének előfeltétele. A szónok ezután beszámoit arról, hogy a kanadai közvélemény fokozódó nyomására a kormány hozzákezdett külpolitikájának felülvizsgálásához. A Kanadai Kommunista Párt valódi független külpolitikát követel, amelynek a következő alapokra kell épülnie: Kanadának atommentes övezetté nyilvánítása, az európai biztonsági rendszer támogatása, az NDK és a második világháborúban kialakult határok elismerése, a DNFF 10 pontos programjának, valamint a vietnami háborús konfliktus igazságos rendezésének támogatása, a közel-keleti válság politikai megoldása a Biztonsági Tanács 1967 novemberi határozata alapján, a függetlenségükért küzdő gyarmati népek támogatása, a szocialista országokkal és a fejlődő országokkal folytatott kereskedelem bővítése, a leszerelés. A Kanadai Kommunista Párt ezen programja megfelel a kanadai nép érdekeinek és jelentős hozzájárulás az imperializmussal vívott nemzetközi harchoz. SANTIAGO CARILLO, a Spanyol Kommunista Párt főtitkára szerdán elhangzott felszólalásában a világszerte kibontakozó imperialistaellenes harc lendületét hangsúlyozta. Kijelentette: az Egyesült Államok által vezetett imperializmus jelenlegi helyzetének jellemvonása az, hogy kegyetlen, agresszív jellegű, és egyidejűleg képtelen megoldani saját problémáit, saját politikájának csődjét. Carillo üdvözölte a vietnami nép nagyszerű példáját, a felejthetetlen Che Guevara és a partizán-lelkész Camilo Torres hősiességét, valamint Latin-Amerika népeinek harcát, amire rendkívül nagy hatást gyakorolt Kul>a példája. Utalt az európai osztályharcokra, különösen az 1968 május—júniusában kibontakozott franciaországi mozgalomra és az olaszországi tömegmegmozdulásokra. Spanyolországban is harc van — fűzte hozzá —, kezd kirajzolódni az ország holnapja, jövője a szabadság és a szocializmus körülményei között. A kommunista párt szerepét hangsúlyozva a francoista diktatúra elleni harcban, Carillo megindult sza vakkal emlékezett meg a múlt és a jelen hőseiről. Cariiio kifejtette azt a tételt, miszerint a nemzetközi kommunista mozgalomnak új egységre van szüksége, amelynek szilárd elméleti alapja csakis a marxizmus—leninizmus lehet, s amelynek egyidejűleg figyelembe kell vennie a jelenlegi idő szak új jellemvonásait is. Most, amikor nincs vezető „központ", sem pedig „vezető párt", az egységet csak úgy lehet elérni, hogy a pártok teljes függetlenséget élveznek saját politikai irányvonaluk kidolgozásában. A sokféleség elismerése nem vezet elkülönüléshez, ellenkezőleg, ha alapelveinkből indul ki, mozgalmunk gazdagításának tényezőjévé válik. Átszervezik az argentin kormányt Buenos Aires —- /uan Carlos Ongania tábornok, Argentína elnöke Francisco Imazt nevezte ki belügyminiszterré. Ezt megelőzően ]osé Maria Dagnino Pastorera bízta a gazdasági tárcát. A két új miniszter szerdán letette az esküt Ongania elnök kezébe. Mindeddig nem ismeretes, vajon Ongania leváltja-e a kormány további három tagját. néhány sorban AZ ANGOL PARLAMENT 30 munkáspárti képviselője határozatot terjesztett az alsóház elé, hogy a görög junta szüntesse be a szökése után ismét letartóztatott Panagulisszal szemben alkalmazott embertelen bánásmódot. A képviselők felszólítják az angol kormányt, hogy hasonló követeléssel for dúljon a görög rezsimhez. A KGST-ORSZÁGOK képviselői a szabványosítás területén való együttműködésnek és tökéletesítésnek programtervezetéről folytattak eszmecserét Moszkvában. A MADRIDI KORMÁNY beje lentette, hogy anyagi kártérítést és új munkaalkalmat ad azoknak a spanyol munkásoknak. akik a kormány döntése értelmében többé nem járhatnak át dolgozni Gibraltárba. A SPANYOLORSZÁGI BUR GOSBAN egy katonai törvényszék tíz évtől tizenkét évig terjedő börtönbüntetésre ítélt öt baszk katolikus papot, akiket katonai lázadással és szeparatista felforgató propaganda terjesztésével vádoltak. Párizs — Az AFP kommentár ban foglalkozik a Dél-vietnami Köztársaság ideiglenes forradalmi kormányának megalakulása után kialakult helyzettel. A kommentár a többi között hangoztatja, hogy az új ideiglenes forradalmi kormány létrehozásának első hatása a párizsi értekezleten mutatkozik meg, ahol már a DNFF küldöttsége új minőségben az ideiglenes kormány delegációjaként vesz részt. Tran Buu Kiem, a DNFF-küldöttség eddigi vezetője szerdán Párizsban közölte: az ideiglenes forradalmi kormány feladatának tekinti a választások megszervezését egy alkotmányozó gyűlés létrehozása céljából, amely viszont kialakítja DélVietnam végleges koalíciós kor mán y át. Nguyen Van Tien, a DNFF állandó hanoi képviseletének vezetője szerdai sajtóértekezletén ismertette a Dél-vietnami Köztársaság ideiglenes forradalmi kormányának akcióprogram-nyilatkozatát. A forradalmi kormány 12 pontból álló akcióprogramját a népi küldöttek kongresszusán fogadták el. A Dél-vietnami Köztársaság forradalmi kormánya e programjában célul tűzi ki Dél-Vietnam fegyveres erőinek és egész lakosságának szoros tömörítését, a katonai és politikai harc fokozását. A program rámutat: kényszeríteni kell az Egyesült Államokat, hogy jeltétel nélkül vonja ki csapatait Szerdán este újabb tűzpárbaj robbant ki az izraeli és egyiptomi erők között a Szuezi-csatorna térségében El Kantarától északra — jelentette be egy iz racli katonai szóvivő. A szóvivő megpróbálta a felelősséget az egyiptomi félre hárítani. New Yorkban szerdán a négy nagyhatalom ENSZ-képviseletének vezetői 12. alkalommal találkoztak, hogy folytassák a közel-keleti helyzettel kapcsolatos tárgyalásaikat. Megfigyelők az tilést rutinjellegűnek minősítik, hangsúlyozva, hogy Gromiko kairói látogatásának eredményei várhatóan hozzá fognak lárulni ahhoz, hogy a négyha talmi tárgyalásokon érdemi előrehaladás történjék. A négy ENSZ-fődelegátus jövő kedden találkozik ismét. Golda Meir asszony, izraeli miniszterelnök, aki szerdán érkezett Londonba, hogy megbe széléseket folytasson Wilson miniszterelnökkel, Stewart külügy- és Healey hadügyminiszterrel, újságíróknak adott nyilatkozatában ismételten feleslegesnek minősítette a négyhatalmi tárgyalásokat. A tárgya lá^ok szerdal 12. ülésének fejleményeiről Golda Meir a sajtóértekezlet időpontjáig még nem kapott tájékoztatást. THOMAS O'PAINE, az ameri kai űrkutatási program felelős munkatársa az Egyesült Államok római nagykövetségén adott sajtóértekezletén bejelentette, hogy az Egyesült Államok Holdra-szállási kísérletének időpontja változatlanul július 20. Az e kísérletet szolga ló Apollo 11. űrhajón kívül még kilenc hasonló rakétafelbocsátást terveznek. WASHINGTONBAN 89. élet évében elhunyt John L. Lewis, az amerikai szakszervezeti mozgalom egyik úttörője. OLASZORSZÁGBAN csütörtö kön reggel másfél millió mezőgazdasági munkás lépett sztrájkba. A szírájkolók magasabb béreket, sokoldalú szociális biztosítást követelnek és azt, hogy ne bocsássák el őket a munkából. ANGLIÁBAN emelik az újságírók fizetését. Az Angol Újságíró Szövetségnek sikerült elérnie a bérek emelését annak ellenére, hogy a pénzügyminisztérium tiltakozott ez ellen. Dr. KURT WALDHEIM osztrák külügyminiszter a parlamentben bejelentette, hogy Ausztria nem terjeszti az ENSZ-közgyülése elé megvitatásra a déltiroli kérdést Dél-Vietnamból, hogy szüntesse meg a háborút. A program.továbbá hangsúlyozza, hogy fel kell számolni a korhadt saigoni rezsimet, hogy valóban demokratikus és szabad köztársasági rendszert teremthessenek és az általános választásokat az egyenlőség, az igazi szabadság, a demokrácia és a külföldi be nem avatkozás elvei alapján tarthassák meg. Előirányozza továbbá a program a normális kapcsolatok létrehozását Észak és Dél-Vietnam között, békés és semleges külpolitikát, diplomáciai, gazdasági és kulturális kapcsolatok kialakítását valamennyi országgal. Hangsúlyozza, hogy a Dél-vietnami Köztársaság nem csatlakozik semmiféle katonai tömbhöz s nem engedi meg, hogy területén más országok katonai támaszpontokat tartsanak fenn. Havanna — A kubai forradalmi kormány elismeri a Dél-vietnami Köztársaság ideiglenes forradalmi kormányát — jelentette be a kubai külügyminisztérium hivatalos közleménye. Az AP tokiói jelentése szerint a phjöngjangi rádió közölte, hogy a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság is elismerte Dél-Vietnam új ideiglenes forradalmi kormányát. A szíriai kormány szóvivője szerint az ideiglenes forradalmi kormányt Szíria is elismeri, és a diplo máciaí kapcsolatok felvételét határozta el. Az izraeli miniszterelnök a londoni repülőtéren adott nyilatkozatában azt állította: bármikor hajlandó Kairóba utazni, hogy tárgyaljon Nasszer elnökkel, de nyomban kétségbe vonta Kairó békevágyát. Londoni diplomáciai körökben úgy vélik, hogy Golda Meir Healey előtt valószínűleg felveti a Líbiával kötött legutóbbi angol fegyveregyezinény kérdését. BOJKOTTOT! A Francia KP felhívása Párizs — A Francia Kommunista Párt Központi Bizottsága csütörtökön felhívással fordult a választókhoz s hangsúlyozza, hogy a tartózkodás az elnökválasztás második fordulójában hozzájárul a demokráciáért vívott harc sikeréhez. A tartózkodás, tehát a két reakciós jelölt Pompidou és Poher elutasítása annyit jelent, hogy csak a munkásosztály és a demokratikus erők képesek elérni Franciaországban a szükséges változásokat. Az FKP felhívása hangsúlyozza, hogy a választások bojkottálása az új társadalmi rendszerért folytatott küzdelem szerves része. Ha június 15-én a tartózkodók száma tekintélyes lesz, s a megválasztott elnök csupán a választópolgárok kisebbségére támaszkodhat, létrejöhetnek azok a feltételek, amelyek megnyitják az utat a dolgozók követeléseinek teljesítése a demokrácia és a szocializmus felé. A FRANCIA ELNÖKVÁLASZTÁS ELŐTT Egy talajban gyökereznek, a burzsoázia talajában. (A Hutnanité karikaftfisáftj Golda Meir elutasítja a négyhatalmi tárgyalásokat i