Új Szó, 1969. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1969-05-11 / 19. szám, Vasárnapi Új Szó

Szvetlana Korkoskó tavaly nagy sikert aratntt Szophoklész ..Antigoné" cinifi tragédiájának címszerepében a kijevi Ivan Franko Színház színpadán. A fiatal színésznő egy moszkvai vendégjátékon is eljátszotta ezt a szerepet, ennek eredménye lett a moszkvai Mfivész Színház felkínálta szerződés. Szvetlana Korkosko a „Három nővér" Irinájaként mutatkozott be a Mfivész Színházban, most pedig a „Sirály" Nyináját játssza. Ivan Pirjev vele játszatta el a „Karamazov testvérek" filmváltozatában Katyerina Ivanovnát. Elkészült az »E g y kis novella témája« című film F

jodor Dosztojevszkij Karamazov testvérek elmű regénye háromrészes filmváltozatának első és második részét már játsszák a moszkvai mozik. Nem sokkal a film forgatásának befejezése előtt váratlanul elhunyt a monumentális filmtrilőgia Ismert rendezője, Ivan Pirjev, akiinek nevével a szovjet filmművészet egész nagy fejezete forrt össze. (A húszas évek végén készült Az idegen asszony, a harmincas években A párttagsági könyv, a Traktoristák, A gazdag menyasszony, a negyvenes években a Szibériai, rapszódia, A párttitkár című filmje.) Élete utolsó évtizedét Dosztojevszkij műveinek megfilmesítésére szentelte Ivan Pirjev. Megalkotta A félkegyelmű-t és a Fehér éjszakákat. Ma már kétségtelen, hogy ezek a filmek csupán előkészületül szolgáltak arra, hogy legnagyobb tervét valóra válthassa: filmre költse át a nagy orosz realista író legtragikusabb hangú művét, amelyben Dosztojevszkij az emberi szenvedély mélységéről fejtette kl legbensőbb gondolatait. Ami a regény alapeszméjét illeti, Pirjev a legnagyobb mértékben meg kívánta őrizni, mint mondotta „Dosztojevszkij aggódó, szenvedélyes és gyűlölettől Izzó tiltakozását a burzsoá birtokos életforma társadalmi eltorzulása ellen, és az emberi részvétet a megalázottak és megszomorítottak iránt". Már súlyos betegen fogott hozzá Pirjev élete főművének megalkotásához. És mintha előre érezte volna a bekövetkezőket, szenvedélyesen vetette magát a munkába, nem kímélte sem magát, sem a többieket. Moszkva közelében, az Isztra festői táján építették fel a díszletvárost, ahol a film legfontosabb jelenetel játszódnak. Szigorú volt a munkarend. A nyári nap keltekor kezdődtek a felvételek. Pirjev szeretett és tudott a színészekkel bánni. Pirkadat előtt már a helyszínen volt, pontos és világos napi munkatervet hozott magával. Pirjev minden filmjének mindig a színész állt a középpontjában. A Karamazov testvérek-ben ez az elv különös következetességgel és szigorral érvényesült. Pirjev nem volt híve a „bonyolult" rendezői és operatőri filmeknek. Főfeladatának tekintette — szavait idézzük — „közelhozni a nézőhöz azt, ami a szereplők lelkében végbemegy? bemutatni őket vitáik és érzéseik legszélsőségesebb és leghevesebb kifejezési fokán". Bizonyára ezért várt el a színészektől a lehető legnagyobb őszinteséget, észrevette és kijavította a legcsekélyebb hamis hangot is, az operatőrtől megkívánta, hogy gondosan dolgozza ki a képeket, a filmet zömében közelképekre alapozza. Elmondható, hogy Pirjev utolsó filmjének legfőbb kifejező eszköze a színészek szeme; segítségükkel, mintegy tükörben kívánta megmutatni a rendező az emberi lélek legparányibb rezdülését is. A tragikus sorsú Grusenykát Pirjev felesége, Lionyella Pirjeva játssza; a hozzá intézett levélben, már a forgatás alatt a következőket írta a rendező: „Dolgozni kell, még mindig dolgozni kell. A szemekben legyen több mélység és félelem, s az a szenvedés, az a fájdalom, amelyen Cžrusemyka átesett. Ezt csak úgy lehet elérni, ha mélyebben belemerül az alakba. Ehhez el kell olvasni és újra meg újra elolvasni a regény Grusenykáról szóló oldalait és állandóan gondolkozni kell róla". Pirjev könyv nélkül tudta valamennyi szerepet, átélte minden szereplőjének sorsát, és miközben együtt dolgozott a színészekkel, gyakran nemcsak szóval győzte meg, hanem szemléltető módon ls, KARAMAZOV TESTVÉREK Pirjev utolsó filmje feltárva a figura lelkét. A Karamazov testvérek forgatásának időszakában minden más munkát elhárított magától. Úgyszólván a felvevőgép mellett halt meg. És akkor, az első megrendülés után, amelyet az alkotó elhunyta okozott, a „Moszfilm" történetében először a rendező nélkül maradt produkció egyetlen napra sem maradt abba. Folytatták a munkát Ivan Alekszandrovics Pirjev barátai és elvtársai, akiket a rendező nagy terve magával ragadott: Mihail Uljanov és Kirill Lavrov, a két főhős, Dmitrij és Ivan Karamazov alakitól. A forgatócsoportot most már csak egy cél hevítette: hibátlanul véghez akarták vinni Pirjev elgondolását, befejezni a filmet ügy, ahogyan a rendező lelki szeme már befejezve látta. S lám, a szélesvásznú, színes filmet már vetítik a mozikban. (Pirjevvel egyébként sokszor vitatkoztak, kötvén az ebet a karóhoz, hogy a regény világa a fehér és a fekete kontrasztját kívánja meg. A rendező azonban nem tágított, s hogy mi ok miatt, az csupán a végeredménynél viléglott ki.) Első kockáival a film mindjárt bevisz a Karamazov családot eltöltő sűrű, lázas, félig delírlumos atmoszférába. Erő és durvaság árad mindenekelőtt az apa ábrázolásából. Az öreg Karamazovot Mark Prudkin, a Művész Színház kiváló színésze alakítja, aki eddig még nem játszott filmen. A szó szoros értelmében ő üti meg a film alaphangját, megszabja a színészi játék hevét. Prodkin alakításában az öreg Karamazov — a legélesebben poétikus megtestesülése a bűnnek és a gonoszságnak, s ezzel együtt leleplezése a „karamazovizmus"-nak, annak amit ez a fogalom mint gondolkodás- és életmódot összegez. Mostantól kezdve Prudkin alakítása jóvoltából az öreg Karamazov ugyanúgy a megtestesült gonoszság, mint ahogy a Holt lelkek Pljuskinja maga a fukarság, Hlesztakov pedig a nagyzolás és az üres fecsegés. Az öreg Karamazov mellett sorakoznak föl, figuráját kiemelte vagy alakja kontrasztjaként, az olyannyira különböző testvéreik: a szertelen és őszinte Dmitrij (M. Uljanov), a tiszta, jó, „nem erre a világra való" Aljosa (A. Mjagkov), a cinikus, racionalista Iván (K. Lavrov) az ő „nincs isten, tehát minden szabad" filozófiájával, a büszke és könnyen sebezhető Jekatyerina (Sz. Korkosko), a velejéig romlott Szmerdjakov (V. Nyikulin). Nagy, éles, jelentős karakterek filmje a Karamazov testvérek; feltétlenül a nagy és kiélezett szenvedélyek drámájává kellett válnia és azzá is lett. Ez a film egy érzés pusztító vagy felemelő hatalmáról szól, az emberi lélekről; az emberről, aki becsületes vagy átkozott (attól függ, kit szolgál: istent-e yagy ördögöt), mert megszállottja eszméinek mert nem közömbös a világ és végső soron önmaga iránt. így jelenik meg a filmen Dmitrij duhaj élete, Grusenyka Iránti szerelmének és annak a gyűlöletnek története, amelyet apjának bűnös és hazug élete iránt érez. Regényében Dosztojevszkij nemcsak a szenvedély drámáját írta meg: a mű rengeteg filozófiai, pszichológiai és társadalmi kérdést ölel fel: ezek mind természetesen nem kerülhettek bele a filmbe. Kimaradtak belőle súlyos vallási viták (bár Zoszima atya figurája határozott kÖTvönalakat kapott); elhagyta a film alkotója Dosztojevszkijnek az ateizmusról és a nihilizmusról, s a jövő nemzedékek arculatáról vallott gondolatalt. Ebből a szempontból Pirjev filmjét, akárcsak más filmváltozatot, könnyen érheti a vád, hogy elszegényítette a regényt, főként ami a mű filozófiáját illeti. Ám az, ami a filmbeli kifejeződik, amit Pirjev a megfilmesítés alapjának tekintetf, éles, eredeti és nem mindennapi művészi megvalósulást kapott. Meg kell említenünk, milyen szokatlan szerepet szánt Pirjev a színeknek. Nem a képek „megszépítését" szolgálják, hanem (a színészek után) a kifejezésnek majdhogynem fő eszközei. A filmet — amelynek Sz. Volkov a díszlettervezője — a sűrű, mély rembrandti színskála jellemzi: a fekete, vérvörös, barna, arany tónus, amelyekben a film legjobb jeleneteit forgatták, nem csupán a Dosztojevszkij korabeli Oroszország atmoszféráját sugallják nagyszerűen, hanem segítik a rendezőt, hogy közel vigye a nézőhöz a közismert hősök érzésvilágát, lelkük legfinomabb rezdüléseit és gondolataikat. A „Karamazov testvérek" filmváltozatáról még sokat és sokáig vitatkoznak majd. Ezt nem kerülheti el az, aki Dosztojevszkij művelt filmre viszi, odahaza vagy külföldön. Pirjev mindent megtett, mint amennyire betegen erejéből futotta, s a nézők millióinak és Dosztojevszkij rajongóinak úgy adta át ezt a művei, mint művészi és emberi végrendeletét. ALEKSZANDR GERSKOVICS A szovjet—francia koprodukcióban készülő filmnek tulajdonképpen két címe van. A szovjet közönség számár* a Csehov Sirály ában elhangzó egyik Trigorin-diafijgusból merített cím „Egy kis novella témája" néven vetítik. A francia változat címe pedig „Lika Csehov szerelme" Maljugin, a filin forgatókönyvének szerzője nent véletlenül választotta az orosz címét, hiszen egyaránt megvan benne a Csehovra jellemző irónia és szomorúság. A film nem életrajz, hanem csak egyetlen nap Csehov életéből. Kevés benue a cselekmény és sok a szerelem. Szerelmi film ez, dráinai fordulatokkal. A felvételen: Jurij Jakovlev (Potapenko) és Marina Vlady (Lika) egy párizsi külső felvételen, az Eiffel-torony első emeletén. lnnokcntyij Szmoktunovszkij újabb filmszerepeiről adunk hírt. A kiváló Hamlet legújabb filmjét, amely M. Amoszov „Egy szívsebész feljegyzései" címfi könyvéből készült, nemrégen mutatták be Moszkvában. Borisz Livanov mellett játssza Szmoktunovszkij ennek a filmnek másik főszerepét: Szasa Kirillovot, a profeszszor páciensét. (Képünk). Az „Elő holttest" filmváltozatának egyik epizódalakításán kívül az új nagy szerep a „Bfin és bűnhődés" vizsgálóbírója. Több, mint három évtizede, Dosztojevszkij regényének francia filmváltozatában Harry Baur alakította. A nagy elődöt most — méltó utód követi ... I