Új Szó, 1969. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1969-05-11 / 19. szám, Vasárnapi Új Szó

Tréfálkozó tűzhányók • Messze a civilizációtól • Barangolás a tundrában • Emberek és állatok • A természet csodái VULKÁNOK nősült, elköltözött. Ivan magára maradt. Szorongás fogta el. Egyszer fogta a karabélyát, s nekivágott a tundrának, hogy sohase térjen vissza. Egy kutya szegődött hozzá, s hű barátja lett... Két éjszaka után Ivan visszatért a településre. Otthon azt mondta, a tundrát volt hallgatni. Életkedve visszatért. Most 55 éves. ... Kövek között ha akadozik csónakunk, — jobbra evezz, melgitanyin (orosz), ott a partnál mélyebb a vfz. Valóban. Az embernek a lélegzete is eláll. — Honnan tudta, Ivan Pinovics, hogy ... — Egyszerűen. Az evezőlapát csapkodásából... Vigyázz! Vigyázz! Tartsd az irányt/ Kövek! Végre feltűnik a part, a település első épülete, a cölöpökön nyugvó szeráj... A 925. MEDVE A kamcsatkai medvék körében sohasem tartottak népszámlálást. Egyszerűen sok van belőlük. Ogy vélik, többen vannak, mint az emberek. Egyelőre a medvék az emberek ösvényein járnak, a Kamcsatkát lábukkal mérő geológusok és vadászok pedig a medvecsapásokat követik. Kamcsatkán gyakori esemény emberek és medvék találkozása. A medvék ritkán támadnak az emberre. A természetben minden állat utat nyit az embernek. Csak a vadászó krokodilus nem tesz különbséget ember és más élőlény között. A szibériai medvék azonban nem tisztelik az embert, s nem átallanak leszámolni vele. Kamcsatkán nincs olyan ember, aki ne látott volna medvét, de azért nem merészkedik kés nélkül a hegyekbe vagy a tundrába ..., mert az állat mégis csak állat. Kamcsatkán a medvék is falkákba verődnek. Még élnek olyan öregek, akik emlékeznek rá, hogy valaha ötven-hatvan tagú medvecsoportot is láttak. Persze, minél több az ember, annál kevesebb a medve — ez régi törvény. Ennyi állat összeverődésének Itt, Kamcsatkán különleges okai vannak. Nyáron a kamcsatkai folyókban nyüzsögnek a halak. Ilyenkor mindenki csapot-papot otthagy, s megy halászni. Halásznak az emberek, halásznak a rókák, a rozmárok, a varjak, a farkasok, még a kis coboly is. A széna- és szalmaevő tehenek szintén ráfanyalodnak a halra. Csak a nyúl nem. A kamcsatkai medve természeténél hasonlít a mesék Dörmögő Dömötörjére. Sok mulatságos medvetörténetet jegyzett GEJZÍREK VÖLGYE M w •o "5 velucs egymillió éves. Hosszú életében sok bajt okozott. Éveken át csak veszélytelenül morgott, de öt évvel ezelőtt váratlanul kitört... 1964. november 12. örökre emlékezetes marad. Kljucsi tanya népe az igazak álmát aludta, míg hirtelen egy iszonyatos robbanás fel nem verte. A hajnal beköszöntése sokáig késett. A Sivelucs fölött 12 kilométernyi magasságig fekete ködtömeg terjengett, háznagyságú kövek hullottak az égből, rengett a föld. A szél kelet felé, a tenger felé sodorta a hamut. Akit a hamutömeg ellepett, annak ruhája hirtelen világítani kezdett. Azt mondják, valamilyen elektromosság hatotta át az embereket, a telefonok is elkezdtek maguktól csengeni, szikráztak az anten^ nahuzalok. Amikor végre lecsendesedett az ítéletidő, az emberek meglepetten látták: a Sivelucsnak nincs teteje, helyén új kráter tátong . .. A TUNDRÁK FIA Motorcsónakon „siklottunk" a folyón. Inkább bukdácsoltunk, mert igen sokszor ki kellett szállnunk, hogy toljuk a csónakot az ellenáramlatokkal szemben. Így is megtettünk vagy negyven kilométert. Kőbe ütköztünk. A motor leállt. Elkomorodtam. Holnaputánig feltétlenül el kell érnem a telepSlést, akkorra érkezik a repülőgép. Apró eső szitált a tundra fölött. A látóhatáron váratlanul egy csónak tűnt fel. Hárman ültek benne. Odaintettünk nekik. Halat, vagy kétszáz darab szájblingot vittek. A csónak orránál egy közepes korú, igen magas férfi ült merev tartással. Csak amikor megmozdult és fel akart tápászkodni, vettem észre, hogy világtalan ... .... Ivan Rultetegin csukcs fiú hatéves korában apjával vendégségbe ment a szomszéd településre. Míg a felnőttek teáztak, a gyerekek játszadoztak a Jurta közepén. A házigazda kislánya játékból maréknyi hamut akart a fiú arcába szórni, csakhogy a kékes hamu alatt izzó parázs is volt... Az asszonyok nyelvük hegyével szedték ki'a parazsat a fiú szeméből, közben folyton kérdezgették: — Látsz? Ivan Pinovics még mindig emlékszik rá, bár már 49 éve. — A füled, a fejed, a kezed, a lábad legyen ezentúl a szemed — bátorította apja a megvakult fiút. Az apa rövidesen meghalt, a Jó barát, Szergej Ivtagin megilyet... Tudják, hogy egyszer már Hanzelka és Žikmund is járt itt... Bárkivel beszélgettünk, rögtön nekünk szegezte a kérdés . A természet azonban úgy eire • tette az emberi tekintet elől ezt a völgyet, hogy csak jó negyedszázada fedezték fel. Tatjana Usztyinova geológus 1941 tavaszán ezt a véleményezést adta róla: „Nagyon nehezen megközelíthető terep. Sem vadászok, sem expedíciók nem fordultak meg itt, sőt, a környező vidék lakói sem ereszkedtek le." Forró vízsugár, gőz, forróvizű tavak. Indulás. Helikopteren az ősi hegyek fölé emelkedünk. Kialudt tűzhányók fehér csúcsai. Aztán feltűnik egy fekete, magas kúp. Nevezetesség: A Karimtűzhányó. Minden órában füsttömeget okád az ég felé. Tőlünk mintegy két kilométerre vulkánkitörés. Sziklás térség a hegyek között. Egy karón fehér rongydarab lengedez. Leszállunk. Senki sem siet a helikopter fogadására. Üzenet:, „Elmentem gyalog Zsupanovóba. Ember feletti erO kell hozzá. Kolja." Innen gyalogösvény vezet a gejzírekhez. Könftyen és gyorsan megteszünk hat kilométert a hegynek felfelé. Valahol a nappal és az éjszaka határán elérjük a völgyszakadék peremét. Kívánom mindenkinek, hogy része legyen ilyen félórában. Az ég keskeny sávja vörösen fénylik. Vörös színű hó lepi a kialudt vulkánokat, köröskörül vörös foltok. Az ég citromszínű-zöldes, egymás után gyullad ki a csillagok fénye. A hajnalfény ide már nem jut el. Lentről gőzoszlopok hatolnak felfelé, s hirtelen vörös köddé változnak. Ogy tűnik, mintha valóban istenek teremtették volna a földet, aztán fáradtan összegyűltek itt, és befűtöttek a fürdőben. Síri csend ... Nem sokan látták a gejzírek völgyét. Egy-két geológus, turista és tudós. A hazatérő turisták hihetetlennek tartják élményeiket, mindenről be akarnak számolni, s minden mondatuk után legszívesebben felkiáltójelet tennének. Hallottam nem fiatal, hírneves tudósokat is. Amikor a szökőforrásokról beszéltek, elnevezéseket emlegettek, hangjukból ugyanaz aa elragadtatás és csodálat csendült kl. A gejzírek méltán rászolgálnak a csodálatra. Kamcsatkán 33 működő és vagy ötször annyi kialudt tűzhányó van. Mintha élő emberek lennének, úgy emlegetik őket: Avacsa, Kihpinics, Tolbacsik, Kszudacs, Uzon, Szemljacsik, Sivelucs. A természetük is „emberi". Karimszkif szeret „pipázni", naponta többször is füstfelleget ereget az ég felé. Ä Beztmfannif vulkán évszázadokig hallgatott, az emberek már legyintettek: kialudt örökre. Aztán 13 évvel ezelőtt hirtelen felébredt és hallatott magáról: mintha tíz hidrogénbomba rejlett volna belsejében. Az Avacsát tréfásan „házi tűzhányóként" emlegetik. Petropavlovszk város látóhatárán áll, bárki megmászhatja. Az ázsiai tűzhányók királya vitathatatlanul a Kljucsevszkaja szopka. „Csak" ötezer éves. Hétszázszor tört ki, de úgy látszik, ereje nőttön nő. A Si— Önök még nem jártak a gejzírek völgyében?l No de lel a vadászkrónika. Aki véletlen találkozás során kicsit megcirógatnak talpukkal, egész életére nem felejti el. Viszont a ledühödtebb medve s menekül attól, akiből dohánybűz árad. A kamcsatkai medvék megtanulták, hogy nem jó ujjat húzni az emberrel. Senki sem számolja meg, évente hány medvét ejtenek el Kamcsatkán..A medvebőrt ezelőtt Angliába szállították, nagyon keresett cikk volt, mert belőle varrták a királyi gárda kucsmáit, most lakásdíszként szolgál. Sokan medvevadászatból élnek. Talán a leghíresebb medvevadásszal találkoztunk. Kljucslban azt mondták: — Egyszerű őt megtalálni. Végigmennek ezen az utcán, s ahol kifeszített medvebőrök száradnak, ott lakik. Sztyepan Ivanovics Usakov otthon volt, de már ismét készülődött a tajgába. — Sztyepan Ivanovics, azt mondják, sok medvét megölt. — Sokat. Most esszük a kilencszázhuszonötödiket... — Számolja őket? Sztyepan Ivanovics dohányt szagol, aztán zsíros noteszeket halászik elő a láda mélyéről. Belelapozom. „1937. augusztus 20. A jelovkán hatan vadásztunk." Rovások következnek. Mindegyik egy-egy elejtett medvét Jelez. Usakov csak a saját zsákmányát Jegyezte be. Egy hét alatt hat medvét ejtett el. Időnkint összegezi az eredményt. „1944. Őszesen 49 medve." A háború alatt volt olyan nap, hogy négyet terített le. Kellett a hús. — Megint medvevadászatra készül? — Coboly okra megyek ... Ezeket nem számolom. Farkast, rókát, rozmárt, cobolyt nem érdemes számolni. A medve, az igen, az nagy állat. Leteríthetem öt, de ő is leteríthet engem. — Előjordult-e már, Sztyepan Ivanovics, hogy majdnem otthagyta a fogát? — Elő bizony... fin közel engedem az állatot. Megtörtént, hogy egyenesen a kilátott szájába lőttem. Egyszer elsiettem. Lövök, összerezzen és fut felém, még egyszer lövök, csak rohan, nyilván elcsúszott a golyó a koponyáján, lőni akarok harmadszor is, csütörtököt mond a puska. Elfelejtettem, hogy csak két töltényem volt. A fenevad meg a két mancsával megragadta karabélyom csövét. Éppen hogy kést rántottam ... Ez volt a 925-ik... V. PESZKOV RIPORTJA