Új Szó, 1969. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1969-05-11 / 19. szám, Vasárnapi Új Szó

merengve, miközben tekintete a gyermekkocsit őrző élemedett nőre siklott. Én azt gondoltam, hogy az a nő a gyermek nagymamája, és majdnem hozzátettem: — Olyan, mint egy plecsnihercegnő. — Kifejeztem kételyemet, egyáltalán rá lehet-e bízni egv gyermeket, ha Ilyen haiat visel. — Azt hiszem, annak a gyermeknek tökmindegy — mondta tárgyilagosan —, hogy annak az asszonynak vörös-e, vagy ősz a haja. Csak a pénzről lehet sző. A pénz a nőket demoralizálja. Ogy beszélt erről, mintha az a nő kétezret keresne. Egy pillantást vetett a nőre, a nő pedig őrá. Kikent-fent buta mosolygós arca és tokája volt. Persze, a barátom ezt nem látta: csak azt látta, hogy megértik egymást, és hogy nincs egyedül. Kedvem lett volna azt mondani: — Fütyüljön rá, legyen esze — mintha egy kisfiúval társalognék. Egyébként mi különbség van egy kisfiú és e között az öregapó között ebben a naprendszerben? Az órámra pillantottam, és felálltam. Másnap, amikor megpillantottam, a rozsdavörös nő mellett ült, a gyermekkocsi szélét fogta, és a gyermekkel játszadozott. Az a másik öreg kissé távolabb ült egy másik padon, és szenvedélyesen vitatkozott két másik nyugdíjassal. Az ismerősöm majdhogynem elfelejtett észrevenni, boldog volt. A rozsdavörös nő rá-rámosolygott, izgett-mozgott, forgolódott, fennhangon beszélt, mintha ő süket lett volna Nem volt egyedül, egyszerre asszonya is volt meg gyermeke ls. Majd minden percben felállt, és megkocsikáztatta a gyereket. Űgv rémlett, mintha a nőnek most kevéssé lett volna vörös a haja és kevéssé kimázolt a szeme ... valahogy a nőkön nvolctól nyolcvanéves korig meglátszik ,.annak a bizonyos férfinak" a jó, vagy rossz hatása Még a második, harmadik. negyedik napon együtt láttam őket. egész héten itt üldögéltek vagy lassacskán körbe-körbe sétálgattak, persze. a kocsit a barátom tolta. Még mindig szivárványt láttam a pocsolyákban, minden megrészegített, s közben mintha valamivel nem tudtam volna megbékélni ... Ebédről jövet véletlenül kétszer is találkoztam az imént elhagyott kedvesemmel; amikor köszöntöttem, hangosan szórakozott a barátnőjével. Oj kalapot vásárolt magának, és láttam rajta. hogy teljes egészében vadonatúj akar lenni, más, mint eddig volt, sikeres és öntudatos. s nekem ekkor eszembe jutott egy nagyon régi filmből egv mondat: „Ha mindazok, akik együtt szeretkeznek, valóban szeretnék Is egymást, akkor a földgolyó úgy ragyogna. mint a nap", és átvillant az agyamon, hogy a mi viszonyunktól éppen nem ragyogott, és hogy most azért vásárolta azt a kalapot, hogy megkeresse benne azt a valamit. amitől oly fényesen ragyoghatna a földgolyó, mint a nan Néhány napig esett, a fák kifakadtak, mintha ki akarnának szakadni a földből ... délben kimentem a parkba, és már messziről megpillantottam a verebeket, de most nem az ismerősöm, hanem egy másik öregapó etette őket. A padon ismét ott ült a vörös hajú nő a gyerekkocsival, de megint az a másik öreg ült mellette, az a kicsi, akinek piros erecskék hálózták be az orrát. Elmúlt egy nap, elmúlt kettő, de az én barátom csak nem mutatkozott. Míg aztán véletlenül ... Odaültem az öreg párhoz, a véreres orrú apónak kialudt a pipája, és tüzet kért tőlem. Elbeszélgettünk az időjárásról, a tavaszról. a bajokról ... — Ha még nem tudná ..., aki itt lakik ni, ebben az utcában, az éjszaka magára engedte a gázt... a házmesternéjük mondta. Abban a pillanatban úgy rémlik, tudom, kiről van szó, bár nem tudom, hogy hívják és hol lakik, de a rozsdavörös nőtől nem kérdezhettem meg, valahogy kellemetlenül érzem magam, ha ránézek. Felálllok és elindulok. Otthagyom őket, és megyek kifelé a parkból; igen, az orgona még sohse rügyezett ilyen korán, igen, az az öreg, aki a verebeket járt ide etetni, igen értem az egészet. Az az érzésem, mintha elvesztettéin volna az egyik lábamat... És azonkívül? Talán semmi. Tizennégy nap múltán ismét visszatérek Ide, olasz salátát majszolok ropogós kiflivel — papírból. Az ember észre sem veszi, s már körül is fogta a madársereg, bár most igazán van mit falniuk, egyszóval demoralizáltak lettek. És ekkor megpillantom őt, lassacskán közeledik, hihetetlenül öregnek látszik, de ő az, és bennem hihetetlen gyermeki öröm ömlik szét, mintha csupán csak ő hiányzott volna az életemből, bár nem vott miért hiányoznia. Leült mellém, és elkezdtük mondókánkat az időjárásról. Vizsgálgatjuk egymás arcát. Azt mondom neki: — Mi volt magával? Azt mormolja, hogy valahol vidéken volt nem tudni miért. Igaz ez? Nem tudom. Nem kérdezhetem meg tőle. — Apám, hát honnét tért maga vissza? Mi történt magával? Hát maga volt az? Hát maga tántorgott visssza majdnem a . .? Nem beszél róla, egyébként is nehezére esik a beszéd, mert nincs vele a protézise. De visszatért ebbe a tavaszba, istentudja, mennyi időre, s számomra egyszerre könynyebbnek, áttetszőbbnek tűnik az élet, és úgy rémlik, mintha a fák közt ott látnám a rokkant rigót. Anekdotákat mesélünk egymásnak, s mindketten nevetünk. És ennyi az egész. Tudják... valamiféle bolondos részvétet érzek, és amikór ismét viszontláttam őt elűzötten és eltaszítottan, s ahogyan könyörgő arckifejezésére rácáfolt az új kalap ... lehetséges, hogy én ls allergikus vagyok, de bizonyos dolgokat nem bírok elviselni. Lehetséges, hogy nekem ls kiütés van a lelkemen. Nem tudom elviselni, ha valakivel túl keményen bánnak, különösen, ha az, aki túl keményen bánik valakivel, én magam vagyok ... és talán vissza sem tértem volna hozzá, ha tudtam volna, milyen rosszul áll a magam szénája is. Ha tudtam volna, hogy nem én leszek az, aki majd adni kénytelen, és mondjuk elég sokáig nem lesz mit adnom. Am éppen a férfi nem tudhatja ezt soha előre. És hogy elfogadják úgy, hogy azt gondolhassa: akkor is mindegy lenne, ha mindent tudott volna előre. KOVESDI JÁNOS fordítása HELTAI JENŐ: •É C/J Q 00 Ni co < tt D >o N U Z S o Tudd meg: szabad csak az, akit Szó nem butít, fény nem vakít. Se rang, se kincs nem veszteget meg, Nyíltan gyűlölhet, átkozhat, szerethet, A látszatot lenézni, meg nem óvfa, Nincs letagadni, titkolni valófa. Tudd meg: szabad csak az, kinek Ajkát hazugság nem fertőzi meg. Akt üres felszókat nem visít, Nem áltat, nem ígér, nem hamisít, Nem alkuszik meg. Hü becsületéhez, Bátran kimondja, mit gondol, mit érez, Nem nézi azt, hogy szép-e, tetszetős e, Sem azt, kinek ki volt és volt-e őse. Nem bámul görnyedőn a kutyabőrre, S embernek tudja azt is, aki pöre. Tudd meg: szabad csak az, aki Ha neve nincs is, mégis valaki. Vagy forró, vagy hideg, de sose langyos. Tüzet fölöslegesen nem harangoz. Van mindene, ha nincs ts semmije, Mert nem szorul rá soha senktre. Nem áll szemére húzott vaskalappal , Mindig merészen szembenéz a Nappal Vállalja azt, amit jó társa vállal Es győzi szívvel, győzi vállal, Helyét megállja mindig mindenütt, Többször cirógat, mint ahányszor üt, De megmutatja olykor, hogy van ökle. Szabad akar maradni mindörökre. Szabadsági Ezt a megszentelt nevet Könnyelműn, inguen ajkadra ne veddl Tudd meg szabad csak az, aki Oly áhítattal mondja ki, Mint istenének szent nevét a /ó pap. Szabad csak az, kit nem rettent a holnap, ínség, veszély, kín meg nem tántorít Es lelki békó többé nem szorít. Az akkor ls, ha koldus, nincstelen, Gazdag hatalmas, mert billncstelen Hiába őrzi porkoláb, lakat, Az sose rab, ki lélekben szabad. Ilyen szabad légyI Ez nem könnyű játék. Égből lepottyant nagylelkű ajándék. Szenvedj meg érte. Ingyen azt nem adták Hol áldozat nincs, nincs szabadság. Ott van csupán, hol szózatát megértvr Meghalni tudnak ? élni mernek érte De nem azeri dúlt erre harc, Hogy azt csináld, amit akarsz. S mindazt, miért más kínnal robotolt önzőn magad javára letarold, Mert szabadabb szeretnél lenni másnál A szabadság nem perzsavásár. Nem a te árud. Milljók kincse az, Mint a reménység, napsugár, tavasz. Mint a virág, mely dús kelyhét kitárva Szétönti illatát a szomjazó világra Hogy abból iótestvéri fusson Minden szegénynek ugyanannyi jusson A véröntözte magból most kikelt. ÁpoldI Vinyňzz rňl őrizd! Unnépelrli < WS I