Új Szó, 1969. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1969-05-11 / 19. szám, Vasárnapi Új Szó

I HA NA fr,. P ROS KOVA i f: f. WM i i w WM JCS 11 Madarak I Ez az ostobaság néhány héttel azelőtt történt velem, hogy alaposan megbetegedtem, és néhány hónapig jártam a kórházakat. Nem vagyok jósnő, és akkor még erfői fogalmam se volt, teljesen rendben voltam, csak olyan hangulatom támadt.. . egyszóval furcsa érzésekkel volt tele a szívem, sok mindenből eredő érzésekkel, s közben a fákon a rügyek sokkal zöldebbeknek tetszettek számomra, az ég pedig kékebbnek, a nap nagyobbnak mint máskor, olyannak láttam a világot, mint egy gyermek, pedig a hányingerem egy cseppet se volt kisebb. Vegyük például ezt ... Az egyik barátomnak iszonyatos dolgokat kellett elviselnie csak azért, mert a cellában versikéket írt... a szerelemről, a természetről, arról, arról, hogy mennyire egyedül van, és hasonlókról. A papírdarabkáit egy konzervesdobozban tartotta vagy a mosdóban egy igelit zacskóban; valaki ezt besúgta, és amikor a barátom leülte a kiszabott idejét, megint volt mit tenniük vele, mert gyulladást kapott ... és amikor visszatért, valahol valaki megdicsérte az egyik versét, ezt egészen boldogan mondta el nekem. ... de ha még örül is neki az ember, hogy így történt, mégiscsak furcsán érzi magát... s egyáltalán nem képes valamit megérteni. Talán olvastak arról az asszonyról, aki összeszedte magát, hogy megyen sétálni, s közben megszökött, teljesen magára hagyva két gyerekét, akikre három nap múlva találtak rá a szomszédok, lehetséges, hogy egyszerűen becsavarodott az aszszony, vagy elfelejtette őket, mire kiért az utcasarokra: én tudom, hogy ennél rosszabb dolgok is megtörténnek, de most valahogy nem leltem helyem, ez az igazság, összevesztem a barátnőmmel... és szakítottunk, mert valamit nem tudtam megérteni. Azt állította, hogy az egyik átkozott kézitáskáját a nagynénjétől kapta névnapjára, miközben ő maga vette. Miért? Mi értelme volt ennek? Egyáltalán nem volt képes megérteni, hogy nem gyanúsítom, hogy másvalakitől kapta. . akinek a létezéséről, mondjuk, nem tudok; de .hogy nyilvánvalóan hazudott nekem, és én nem értem, miért, ez bántotta. Ogy tetszett számomra, hogy minden, amit egymásnak valaha ls mondtunk, ostobaság volt, gyermekmese. Mintha azt állította volna, hogy moziban volt, miközben otthon ült a rádió mellett. Annak ellenére mondta el a nagynéniéről azt a mesét, hogy tudta: ezzel esetleg el is veszíthet engem. Tudják, akkor ebédidő alatt csak oda jártam ki a mi parkunkba, hogy tele szívjam magam friss levegővel, s ott kint megismerkedtem egy érdekes öregemberrel. Minden délben ott ült a padon, papírból ebédelt, s közben etette a fnadarakat. Egy egész madársereg vette körül, verebek, rigók, sőt még galambok ts. Mindenféléről szó esett köztünk ... a pénzről,- az időjárásról. mindenről. Elmondta, hogy valamikor postás volt, hogy most teljesen egyedül van, a fia valahol ... elfelejtettem hol él, de talán a Havai-szigeteket említette. Az ember újra meggyőződik róla, hogy a Havai-szigetek valóban léteznek. A szemközti padon mindig egy idős, rozsdavörösre festett hajú nő üldögélt, aki egy gyermekkocsira ügyelt fel, s egy másik öregemberrel beszélgetett. — A gazemberek már előre itt várnak rám — mondta a szomszédom. — Ezek jól tudják, mikor nyit az üzemi étkezde. Azt válaszoltam, hogy már maguk is kereshetnének valami falnivalót, és hogy ez számukra demoralizáló, mert mi történik, ha erre rászoknak. — Á, dehogy, ők most úgyis eleget fáradoznak, hisz most kezdik etetni a kicsinyeiket, bizony jól esik nekik minden falat. A rigó például először elűzi a többit, és jóllakik ma ga . . s csak aztán lőhetnek sorra a többiek. Nézze csak azt ott, nil — és hozzátette sajnálkozón: — No, barátom, te aztán jól nézel ki! A rigó valóban nyomorúságosan festett, csupasz volt a nyaka, s a szárnyát kivéve az egész testén csupasz foltok látszottak. Szánalmas látványt nyújtott, olyan volt, mint egy rigómaskara, de egészen bátran oda repült hozzánk egy lépésre, és csipegetett. — Ez gyakran itt van — mondta az öreg —, rokkant szegény. — De nem is utasítja viszsza a rokkantsegélyt, nézze csak, hogy ízlik neki — mondtam. — Különös, hogy egy rigó is lehet rühes — folytatta. — Mindig azt gondoltam, hogy egy rigó nem is lehet beteg. Ha mondjuk egy seregélyről lenne szó, akkor azt mondanám, hogy biztosan hirosimai seregély . . . hogy ott valamilyen sugárzást kapott. — Megjegyeztem, hogy a seregély nem szokott Japánba költözni, a rigó meg elvégre itthon marad. — Akkor talán az eledeltől kapta — tette hozzá —, a giliszta már nem olyan, mint valamikor volt. Figyelje csak meg jobban, nem ekcémája van ennek? — Ogy gondolja, hogy ez a rigó allergiás? — Hát azt nem állítom, de úgy látszik, mintha kiütéses lenne. Nekem néhány éve förtelmes ekcémám volt, a keze men. Először azt gondolták, hogy a fagyás után maradt, de aztán egy orvos azt mondta nekem, hogy a fiam miatt van ... — A fia miatt? — Már mint amiatt, hogy egyedül maradtam itt. Teljesen megértettem öt. Ekcémát kapott a szomorú ságtói, de hogy kaphat egy rigó ekcémát a szomorúságtól? — Ki tudja, mire allergiás, lehetséges, hogy talán az autóbűzre. Ha valahol az erdő ben élne. akkor ez nem történt volna meg véle, ezt a civilizáció okozta. Nekem például krónikus náthám van — és valóban csaknem szüntelenül törölgette az orrát és a szemét a zsebkendőjével. — Valamikor sztreptomicinnel és istentudja mivel tömködtek, de most már nem invesztálnak belém sokat. Dehát most már, hogy nem kell korán kelnem, nem sokat törődöm vele, ha éjszaka nem alszom. — Megkérdeztem, mikor kezdődött az egész. — Várjon csak, azt hiszem akkor, amikor volt az a kellemetlenségem a pénzzel. Tudja, néhány évig özvegységi segélyt hordtam egy asszonynak, és később kiderült, hogy már nem Jár neki. .. férjhez ment, de erről nekem egy szót se szólt. Azt mondták nekem, hogy meg kellett volna győződnöm, jár-e neki, vagy nem, elkérni a személvi igazolványát, meg miegymás; hát most mondja meg, hogy láthattam volna én bele a lelkébe . . . Igaz, férfit láttam ott, de minden alkalomkor mást. .. tgy rajtam hajtották be a kárt, én meg, azt mondták. hajtsam be az asszonyon. Csak hál mit hajtson be a magamféle egy ilyen asszonyon. A rokkant rigó közelebb repült. — Ha bele nézhetne a tükörbe — mondta —, nagyon elszomorodna. De így lényegében nem is számít neki. Ha véletlenül belepillantana a tükörbe, eszébe se jutna azt hinni, hogy ő maga az. Legfeljebb azt hinné, hogy egy másik rigót lát. Megjegyeztem, hogy talán még azt sem, ahhoz második jelzőrendszerre lenne szüksége. Nem tudom miért, de úgy éreztem, hogy bensőleg valóban jól megértjük egymást. Néztük a verebeket, s nekem úgy rémlett, mintha kenyérmorzsával egy menetoszlopot etetne a sivatagban. — ... gyönyörűségesen szép — mondta. — Ilyen korán még nem rügyezett az orgona. Tudja, nem is gondolná, milyen furcsa teremtés vagyok én .. . Ahogy így nézelődöm, és látom azokat az apróságokat ott ni, mint játszadoznak, jóleső melegség zsongja körül a szívem, és azt mondom magamban, lám, mégiscsak érdemes ... De ha felmerül előttem életemnek egy-egy részlete, majdnem mindegy, hogy melyik, és elkezdek rajta gondolkozni, úgy érzem, hogy mindez a szép dolog itt a világon csupán megtévesztő utánzat, délibáb, még a napocska is, amott ni; igazán gyönyörűen ragyog, de semmi öröme benne az embernek. Annyi nekem, mint az üres parki konzerves dobozok. És aztán bizalmas dolgokat közölt velem, azt hiszem, teljesen fölöslegesen. — Ugyanígy van az a nőkkel is . .. Amíg szükségük van az emberre, addig ragaszkodnak hozzá, de mihelyt pénzre tesznek szert, úgy tesznek, mintha nem ismernének bennünket — mondta halkan, elROPÖCS TIBOR rajza