Új Szó, 1969. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1969-05-11 / 19. szám, Vasárnapi Új Szó

A csehszlovákiai magyarság mélyülő önismerete során egyre gyakrabban merül fel az egyik legizgalmasabb kérdés: vajon összhangban van-e a magyar nemzetiségű lakosság és a magyar tannyelvű iskolát látogató tanulók számaránya? Ennek a kérdésnek az iskoláskor előtti és az iskoláskorú gyermekekre vonatkozó vizsgálata is rendkívül bonyolult. Még ennél is bonyolultabb kérdés azonban a közép- és a főiskolások meg a lakosság száma közti helyes arányok (optimális korreláció) megállapítása. Mert ha egy-egy mikroterület gazdasági-műszaki bázisát (ami részleteiben például Dél-Szlovákiát illetően egyelőre ismeretlen) vesszük az iskolafejlesztés alapjául, megállapíthatjuk, hogy az nem felel szociológiai, hanem egyben pedagógiai és pszichológiai jelenség is. Nyilvánvaló tehát, hogy céltudatos tevékenységgel befolyásolhatjuk az iskolai teljesítmények és a pályaválasztási döntések mögött meghúzódó motívumokat és ellensúlyozhatjuk a tanulók általában hátrányosabb szociális helyzetéből eredő továbbtanulási érdektelenséget. Főként akkor és ott eredményes ez a munka, ahol egyszerre érinti a tanulót (az értéktudat, becsvágy és a személyes tervek, távlatok ösztönzésével) és szüleit (az igényszínvonal serkentésével). Ezzel is magyarázható például, hogy 1968-ban a magyar tannyelvű általános középiskolák 1224 végzős tanulója közül csak 486-an jelentkeztek főiskolára, ami az országos átlaghoz viszonyítva 31,3 százalékos lemaradást jedagógus magyarországi továbbképzését tettük lehetővé, s jelentős iskolaépítési terveket dolgoztunk ki. Az utóbbiak azonban néhol az építkezési kapacitás hiánya, néhol pedig a négyéves gimnáziumra való átállás miatt, sajnos, nem mutatkoznak majd meg olyan átütően, mint azt az 1965-ös terv remélte. A magyar tannyelvű középiskolák fejlesztését azonban nemcsak a pedagógushiány vagy a korlátozott anyagi lehetőségek nehezítik, hanem az is, hogy (a felvételi vizsgák eredménye szerint) még mindig kevés az olyan megfelelő képzettségű és képességű tanuló, akt tovább akar és tud is tanulni (természetesen leszámítva a „divatos szakmákat", melyek fejlesztését a tervhivatal irányozza elő). Az elmúlt években az egyes kerületek iskolafejlesztéA MŰVELŐDÉSI SZINT KIEGYENLÍTŐDÉSÉNEK PROBLÉMAI meg a társadalmi feladatokból eredő, a művelődés országos átlagához való kiegyenlítés programjának. Dél-Szlovákia más gazdasági-műszaki bázisa, a domináló mezőgazdaság ugyanis az országostői eltérő munkaerő-szükségletet támaszt. Az egyik oldalon a kiegyenlítődés jogos és igazságos követelménye, mint társadalmi feladat, a másik oldalon a magyar tannyelvű iskolák tanulóifjúságának az országos átlagtól eltérő szociális összetétele, mint a társadalmi feladat teljesítését nehezítő körülmény jelentkezik. Altalános érvényű (és ismert) tétel, hogy a családnak a társadalmi munkamegosztásban elfoglalt kedvezőtlen helyzete és alacsonyabb műveltségi szintje a művelődési esélyek és tanulmányi teljesítmények szempontjából is kedvezőtlenebb és sajátos pályaválasztási orientációt szab meg. Sőt, a pedagógiai tudomány szerint az ilyen közegben „kedvezőtlenül sűrűsödnek a gyermekek képességei, hajlamai és adottságai" is. Más — azaz az országostól eltérő — tehát a csehszlovákiai magyar ifjúság pályaválasztásának szociál-pszicholőgiai háttere és mások a pályaválasztás objektív szociológiai meghatározói, mint például a magyarságnak a társadalmi munkamegosztásban elfoglalt helye, az anyagi és az általános műveltség színvonala, a család strukturális viszonyai stb. Ha a pályát választó ifjúság átlagát vesszük alapul, a magyarságnak az országostól eltérő alapvető szociológiai tényezői általában kényszerűen és szükségszerűen érvényesülnek. Az országoshoz való kiegyenlítést, a művelődési esélyek reális egyenlőségének megteremtését, a gyökeres változást ezért véglegesen csak társadalmi-politikai-kulturális helyzetük, életmódunk objektív elemeinek fokozatos átalakulásától remélhetjük. Mivel ez hosszadalmas folyamat, a csehszlovákiai magyarság addig sem mondhat le programjáról: az egyenlő tanulási lehetőségek megteremtésének elvéről. Persze, ehhez szükséges a pedagógusi többletmunka, a nemzetiségi tanító lelkes tevékenysége. Ez nem „pedagógiai idealizmus", mert a tanulmányi teljesítmények, a lemorzsolódás vagy a pályaválasztási orientáció sem pusztán lent. Azok a tanulók, akik továbbtanulásra jelentkeztek, a szlovákiai átlagnak megfelelő arányban kerültek főiskolára. Ahol a tanári kar tudatosan vállajta az említett „ellensúlyozás" többletmunkáját, ott a tanulók továbbtanulási igénye nem sokkal maradt az országos átlag mögött. A magyarság műveltségi szintjének emelése és a tanulók továbbtanulási igényének javítása érdekében — addig is, míg nem készülnek el az egyes gazdaságilag lemaradt mikroterületek fejlesztési tervel, amelyek majd komplexebben oldják meg a „munkaerőszükséglet stratégiáját" — szükséges lesz társadalmi ösztöndíjak kiírásával is elősegíteni a mielőbbi felzárkózást. Az eddigi próbálkozások — miszerint a társadalmi feladatoknak megfelelően kellene kiegyenlíteni a középiskolákba beiskolázott tanulók számát — arra figyelmeztetnek, hogy a közép- és felsőoktatás csak olyan mértékben bővíthető — a színvonal csökkentése nélkül—, amilyen mértékben növelni tudjuk a tanulók képességét és készségét a továbbtanulásra, az alap —, illetve a középiskolák pedagógiai munkájának javításával. Az utóbbi 3 évben 24 osztállyal emeltük a szakközép- és 8 osztállyal az általános-középiskolák számát. Ugyanakkor azonban az egyes pedagógusok véleménye szerint például az általános vagy a mezőgazdasági középiskolákba való felvételi vizsgák követelményein — az iskolafejlesztési terv teljesítése érdekében — lényegesen lazítani kellett. A középiskolák pedagógusai így a két (jogos!) társadalmi követelmény — az első osztályok mennyiségének és a végzős növendékek minőségének — tüze közé kerültek. Az 1967/68-as tanév adatai szerint a magyar tannyelvű középiskolákat 7700 tanuló látogatta. Ez a szlovákiai középIskolások 7,8 százalékához, valamint a Szlovákiában élő magyarok hivatalos adatok szerinti relatív számához, a 12,4 százalékhoz viszonyítva 4,6 százalék eltérést mutat. A demográfiai eltérések figyelembevételével azonban az eltérés valóságos értéke 2,8 százalék, ami kb. 2600 tanuló beiskolázását teszi szükségessé. Terveink szerint ezt 1972-ig el kell érni. Az Iskolafejlesztési tervek megvalósítása érdekében közel 200 pesét gátló, kellemetlenkedő szubjektív okokon kívül a legnagyobb akadály az volt, hogy Dél-Szlovákiában az ipar hiánya miatt szükségtelennek bizonyultak az ipari jellegű szakközépiskolák. Az általános és a mezőgazdasági középiskolák hálózata valamivel bővebb ugyan a szlovákiai átlagnál, ezek az iskolák azonban kevésbé vonzóak, s ez akadályozta az amúgy ls gyengébb továbbtanulási érdeklődés fokozását. Szeretnénk hangsúlyozni, hogy — a beiskolázás problémáját és az ún. merítési arányokat bármennyire is alá kell rendelnünk a munkaerő-gazdálkodásnak — az iskoláztatás nemcsak gazdasági probléma. A középfokú Iskoláztatás fejlesztésének szorgalmazását nemcsak a korszerű termelés, hanem a komplex társadalmi igény szabja meg. Arról van tehát szó, hogy ne csak jobb Ízlésű, korszerűbben gondolkodó, fejlődőképesebb, szélesebb látókörű állampolgárokat képezzünk, akik nemcsak a gyorsan változó termelésbe, de az emberi közösségbe is rugalmasabban, harmonikusabban illeszkednek be, hanem a növekvő szabad időt célszerűbben, hasznosabban használják ki, mint képzetlenebb társaik. Középiskolai rendszerünk átalakulóban van. Ezt a vajúdó helyzetet bonyolítja az ls, hogy volt Időszak, amikor már egész közelinek láttuk a középfokú oktatás általánossá tételét. A fejlődésnek eme tendenciájáról természetesen nem mondunk le, és az elmondottak értelmében is törekednünk kell arra, hogy egyre többen végezzék el a középiskolát. Korunknak ezt az igényét azonban egyeztetni kell a népgazdaság teherbíró képességével és azzal is, hogy ezért a társadalom legkisebb sejtje, a család, milyen áldozatot képes hozni. Persze, a kérdés rendkívül bonyolult. Egyelőre még pedagógiai vonatkozásai sincsenek teljesen megoldva. A megoldás érdekében fel kell mérni: milyen hatással van a családi környezet a gyermekre; milyen e tényezők gazdasági, társadalmi és nemzetiségi hátterei mennyiben függ a gyermek tehetségének kibontakozása a családi körülményektől és a körülmények között van-e lényeges eltérés az egyes országrészekben; melyek a népművelés és a pedagógiai propaganda feladatai e téren. Ezekre és még sok más kérdésre nem lehet választ adni holmi általános elméleti eszmefuttatással. Konkrét szociológiai vizsgálatokba kell kezdenünk, ha nem akarunk a „tüneti kezelés" fokán maradni, hanem a diagnózis pontos ismerete birtokában akarjuk irányítani a magyar tannyelvű iskolákat. Ha nem akarunk megmaradni az ösztönös egy iskola, óvoda, osztály „fenegyerekes" követelőzésének szintjén, hanem az iskolai műveltségszint kiegyenlítésének következetes megvalósítói akarunk lenni. Ehhez, persze, szükséges, hogy a jövőben ne csak javasolhassunk és esetleg véleményezhessünk, hanem végre dönthessünk is az iskolafejlesztés kérdéseiben, helyi, járási és kerületi nemzeti bizottsági, valamint központi koncepcionális szinten egyaránt. MÖZSI FERENC Pablo Picasso: Szalag a hajban (kőnyomat)