Új Szó, 1969. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1969-05-09 / 108. szám, péntek

A népgazdaság fejlesztése megköveteli a politikai stabilizációt Viktor Pavlenda a kerületi és járási párttitkárok szlovákiai országos értekezletén (CSTK) — Aktívaülést tartottak csütörtökön Bratislavában az SZLKP kerületi és járási gazdasági titkárai. Az értekezleten Viktor Pavlenda profeszszor, az SZLKP KB elnökségi tagja, a KB titkára beszámolt Szlovákia további szociálisgazdasági fejlesztésének kérdéseiről. A csehszlovák gazdasági életet jellemezve Pavlenda professzor rámutatott a népgazdaság egyensúlyának hiányára és a gazdasági reform végrehajtásában mutatkozó következetlenségekre. Hangsúlyozta, hogy fokozni kell az állampolgárok szociális biztonságát és a vállalatok gazdasági biztonságát. „Ez nem jelenti azt — mondotta —, hogy lebecsüljük a bonyolult politikai helyzetet. A politikát és a népgazdaságot egységes egésznek tekintjük. Távlati szempontból a politikai helyzet tartós egészségessé tétele nem képzelhető el a gazdasági problémák megoldása nélkül, viszont a népgazdaság fejlesztése elkerülhetetlenül megköveteli a politikai stabilizációt, melynek alapja a CSKP KB áprilisi plénumának határozata. A jelenlegi gazdasági helyzet, mint Pavlenda professzor megállapította, súlyos, de nem kilátástalan, összegeznünk kell a gazdasági reform eddigi eredményeit és tekintettel a szocialista alapelvek alkalmazására kell meghatározni jellegét. Dr. fgnac Rendek, a Szlovák Árhivatal elnöke tájékoztatta az értekezlet tagjait arról, milyen kiskereskedelmi ármódosításokra kerül majd sor 1969ben a szövetségi és a nemzeti kormányok határozata alapján, a népgazdaság stabilizálására irányuló rendszabályok keretében. Elmondotta, hogy ezekre az intézkedésekre azért került sor, mert erősödött az inflációs nyomás, nagy a feszültség a piacon és a beruházások terén. Vannak más körülmények ls, amelyek azt mutatják, hogy a vállalatok többsége számára az új gazdaságirányítási rendszer még nem hozta meg a kellő rentabilitást. A múlt évben és az idén a fejlődés a lakosság jövedelmének növekedésével járt, ez azonban nem volt arányban a népgazdaság hatékonyságával. Míg az idén az első három hónap folyamán a bérek 10 százalékkal, a termelékenység mindössze 2 százalékkal emelkedett. A most bevezetett intézkedések célja, hogy biztosítsák az egyensúlyt a népgazdaságban. Intézkedések népgazdaságunk megszilárdításiss érdekében (ČSTK) — A kormány tagjai Prágában tegnap sajtóértekezleten tájékoztatták az újságírókat a népgazdaságunk megszilárdítását célzó intézkedésekről. Az ezzel kapcsolatos problémákat Václav V a 1 e š, a CSSZSZK miniszterelnök-helyettese, Bohumil Suchard a, a CSSZSZK pénzügyminisztere, Jiŕí T y p o 1

1 miniszter, a Szövetségi Árbizottság elnöke és dr. František J a š k a miniszter, a Cseh Árhivatal elnöke ismertette. A legfontosabb intézkedések célja — az új, különösen ipari jellegű építkezések megkezdésével összefüggő követelmények korlátozása; — az állami költségvetés forrásaiból eszközölt kiadások szigorúbb elbírálása, ami különösen azokra a kiadásokra vonatkozik, amelyek nem befolyásolják közvetlenül gazdaságunk fellendítését s a lakosság életszínvonalának emelését; — a bérek s a fizetések jogtalan, gazdasági szempontból indokolatlan emelésének korlátozása azzal a céllal, hogy a keresetek összhangban legyenek az elvégzett munkával: — a bérek ellenőrzésének s a bevételek szabályozásának a bevezetése, ami elsősorban a helytelenül gazdálkodó, de különféle dotációkat, szubvenciókat igénylő és egyre nagyobb béreket fizető vállalatokra vonatkozik; — a dotációk s kedvezmények korlátozása, illetve beszüntetése azokban a vállalatokban s közületekben, ahol az említett támogatást az indokolatlanul alacsony árak teszik szükségessé. E korlátozásnak célja, hogy a szóban forgó vállalatokban s közületekben is meg lehessen alapozni a gazdasági reform elveinek teljes érvényesülését. A legutóbb említett intézkedések következményeként a fogyasztói árak átlagos színvonalának emelkedésére számíthatunk azokban az esetekben, ha a termelőüzemekben nem tudják saját bevételük növelésével lehetővé tenni a dotációk megszüntetését. A kormány azonban mindenképpen gondoskodni akar arról, hogy évről évre emelkedjenek a reálbérek és a fizetések. Ezért fokozatosan, tehát néhány év alatt hajtja végre a hazai piac megszilárdítását célzó, múlhatatlanul szükséges intézkedéseket. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság, a Cseh Szocialista Köztársaság és a Szlovák Szocialista Köztársaság közös kormányhatározata számos konkrét intézkedés foganatosítására utasítja az illetékes minisztereket, mivel ezek az intézkedések népgazdaságunk megszilárdítása érdekében szükségesek. Ilyen intézkedés vonatkozik például a fogyasztói árak módosítására is. Ez az intézkedés azon az egyezményen alapszik, amelyet a CSSZSZK kormánya a Szakszervezetek Központi Tanácsával kötött az életszínvonal emelését és különféle szociális-politikai intézkedések foganatosítását célzó 1969. évi programról, mely szerint a reálbérek emelése általában legalább 2,5 százalékos lesz. Az említett közös kormányhatározat konkrét tényekre hivatkozva több ízben utal népgazdaságunk jelenleg kedvezőtlen helyzetére. Erre való tekintettel jelenleg égető problémák is sürgős megoldást igényelnek. A három kormány tagjai a rádióban, a televízióban és a sajtóban rendszeresen és részletesen tájékoztátják a lakosságot az említett problémák megoldásáról. Hol fejlesszük a petrokémiát? 1969 V. 9. A kőolaj felbecsülhetetlen értékű nyersanyagot Jelent, hiszen feldolgozásával számos olyan nyersanyagot, illetve végterméket nyerünk, amelyek nélkül elképzelhetetlen a modern népgazdaság fejlesztése. Még nemrégiben is olyan álláspontot foglalt el valamennyi állami és pártszerv, hogy a kőolajra és ennek feldolgozási termékeire alapozott, szerves alapanyagokat és szintézisgázokat előállító vegyipart a bratislavai Slovnaftban fogjuk fejleszteni. Az utóbbi időben azonban komoly akció indult meg a cseh országrészekben, hogy egy új, komplex petrokémial kombinátot létesítsenek ott. Az ezzel összefüggő problémákat ismertették tegnap a bratislavai újságírók előtt a szlovákiai vegyipar vezető dolgozói, hangsúlyozva, hogy a gazdasági és termelési érvek amellett szólnak, hogy ez az új kapacitás a Slovnaft keretében épüljön fel, hiszen itt 1970-ben már 8 millió tonna kőolaj kerül feldolgozásra és megvannak az előfeltételek a kombinát bővítésére. Ennek az új petrokémiai részlegnek az „ideítélésétől" függ egyebek között a tervezett somorjai vegyipari üzem felépítése, illetve a vágsellyei Duslo bővítése ls. (dj) Cajnálatos tény, de ha átla^ pozzuk újságainkat és folyóiratainkat — akár évekre visszamenőleg, azt állapíhatjuk meg, hogy irodalmunkban fehér iholló a politikai líra, a közéleti költészet és próza. A jelenség annál inkább elszomorító, mert az elmúlt hónapok viharos eseményei, gyakran izzásig hevült légköre kedvező feltételeket teremtett ahhoz, sőt sugallta, hogy az író-költő véleményt mondjon, letegye a voksot, a toll fegyverével szolgálja a haladás ügyét. Ezzel szemben az történt, hogy irodalmunk — mint oly gyakran más esetben — ezúttal ls hallgatott. De nemcsak a lírával és prózával voltak és vannak bajok. Nem mondható harcosnak és igazán hatékonynak a publicisztikánk sem. Bár a tavalyi január óta a csehszlovákiai magyar sajtó is megélénkült, és több vonatkozásban színvonalassá vált — néhány kivételtől eltekintve — még mindig erőtlen a pozitív előjelű, a társadalom fejlődését elősegítő publicisztika. A szélsőséges hangok, amelyek a mi esetünkben csak elvétve nyilatkoztak meg, ha egyesekből ki is váltotta a „tetszést", a társadalomra tett hatásuknál fogva negatívumnak bizonyultak és — bármennyire is harsányak próbáltak lenni, és bármennyire is a „progreszszió" mezében próbáltak tündökölni — nem a régen igényelt bátor, szókimondó, a szocialista sajtó legjobb hagyományait tovább-éltető szellemharcos újságírást, hanem csak egy átmeneti jellegű „divatot", egy megalapozatlan nihilista, anarchista beállítottságú magatartást képviseltek. A látszat „haladó" és a ténylegesen haladó közötti kontúrok ma még gyakran elmosódnak. Idővel azonban egyre nyilvánvalóbbá lesz, hogy ki és mi képviseli az igazi progressziót — az irodalom és az újságírás vonatkozásában — az elkötelezettséget, a fejlődés szolgálatát. A nagyobb közéletiség igénylésével nem arra gondolunk, hogy a líra vagy a próza váljék a politikai küzdelem eszközévé, és vállalja a napi események Illusztrálását. Ezzel az igénnyel a sematizmust, az egykori jól működött kincstári optimizmust kérnénk számon. Egyedül azt szeretnénk, ha irodalmunk — és nemcsak ez, hanem publicisztikánk és általában minden nyilvános szereplés — a szó valódi és jó értelmében közéletivé válna, lépést tartana a fejlődéssel, az élet ütőerén tartaná a kezét, és önként, meggyőződésből vállalná — megint csak jó értelemben gondolva — életünk krónikásának a szerepét. Tudjuk, hogy az irodalomnak magasabb szempontjai is vannak, mint az aktualitások figyelemmel kísérése, és tudjuk azt is, hogy a téma érlelő déséhez idő kell: az irodalom nem reagálhat mindig a hírközlés gyorsaságával az eseményekre. Kivétel azonban ez alól az „általános szabály" alól is van. Ám úgy látszik, hogy az, ami másutt csak viszonylagosan érvényes, nálunk abszolút, örök érvényű... Hallani olyan hangokat, hogy az írók azért kullognak az események után, mert a lapok nem foglalkoztatják őket, nem kapnak megbízatásokat, a publikálásra nincs elegendő terük. Jó szervezéssel, okos szerkesztéssel, a feladatok arányos és „testhez álló" elosztásával talán növelni lehetne a közéletiség és az aktivitás hatásfokát. Mindent azonban a szervezés sem oldhat meg. Pillanatnyilag nemcsak a rendeléssel vannak bajok, hanem nagyon elégtelen a kínálat is. A szerkesztőségek jelenleg nem helyszűkével, hanem anyaghiánnyal küzdenek. Több lap munkatársának szinte egybehangzó véleménye szerint: a mostaninál sokszorta több eredeti írást is közölhetnének, ha lenne. A helyzet azonban az, hogy vészesen kevés nemcsak a jó, hanem mindenfajta eredeti írás. Az írók és a költők termelése szinte minimális. (Más téma, hogy az ösztönzés hiánya miatt kevés-e az eredeti Írás, vagy pedig azért elégtelen az ösztönzés, mert az írók úgysem Írnak ... De a hibaforrás bármilyen eredetű is, szerintünk az irodalomnak belső kényszerből kell fakadnia. Nem jó jel, ha valaki csak kérésre hajlandó írni.) •üjem ritkák az olyan véle• * mények sem, amelyek az irodalmi riporttól egyrészt az irodalmat, másrészt az újságszerűséget féltik. Ám a jó riport és publicisztika éppúgy nem árt az író és az irodalom rangjának, mint ahogy nem veszélyeztetheti az újságszerűséget sem. Ellenkezőleg: az irodalmi riportok és az írói igénnyel írt publicisztikai írások kedvezően hathatnak mind az irodalomra, mind az újságírásra. Dolgozzék hát az író újságnál vagy újságtól függetlenül, azzal, ha járja az orszáközéleti szerepet vállalni, hanem akkor, ha közéleti érdeklődése nemcsak egyszeri vagy átmeneti, hanem minden művét áthatja és melegíti. Nyugodtan állíthatjuk azt is, hogy nemcsak az az irodalom közéleti elkötelezettségű, amely a közélet eseményeit gyorsan közvetíti, hanem az is, amelynek középpontjában a kor reális problémái állnak, amelynek ábrázolt alakjai a kor jegyeit viselik magukon, és amelynek írója az élet jelenségeit nem a maguk társadalmi gyökérzetétől elszakítva, hanem a bonyolult összefüggéseiben — tehát abban a rendkívül gazdag szövevényben, amit az emberi kapcsolatok szerteágazó, mégis összetartó szálai jelentenek — mutat fel. KÖZÉLETISÉG got, és taiiasztalatairól cikkekben, riportokban rendszeresen beszámol az olvasóknak, jó szolgálatot tesz magának is, és a köznek is. Az írói publicisztikának a távlatai és a hagyományai is nagyok. Egykor a legkiválóbbak (gondoljunk csak Adyra vagy Móriczra) az újságnak szentelték munkásságuk tekintélyes hányadát. Az újságírás egyiküknek sem csökkentette rangját és népszerűségét. Nyugodtan vállalhatnák az aktívabb újságírást és közéi etiséget a mi íróink is. Egy pillanatra sem gondolunk arra, hogy az írók riporttal vagy publicisztikával pótolják azt a közéleti izgalmat, amely a művészi alkotómunkában esetleg megcsappant. A riportmunka és az írói publllcisztika szükséges, hasznos, de még átmenetileg sem helyettesítheti az irodalom közéletiségét. Az írónak át lehet és időnként át is kell váltania a riport és a publicisztika műfajára. Az életet élő és az életet állandóan figyelemmel kísérő alkotónak több olyan mondanivalója lehet, amelyeket csak ezekben a formákban fejezhet ki a legmegfelelőbben. Nem szabad és nem lehet azonban a szépirodalmi alkotásokból hiányzó közéleti érdeklődést riporttal vagy rmblicisztikával helyettesíteni. Részleges eredmény így is születhet. E folyamat azonban kétes hitelű és kétes eredményű. Esetünkben, sajnos, nemcsak a közéletiség igénye, hanem az ezt kifejezésre juttató művek is hiányoznak, szinte minden vonatkozásban. A kibontakozás érdekében bátor szókimondással, érvekkel, őszinte eszmecserével kellene eloszlatni azokat a téves nézeteket, aggodalmakat és gátlásokat, amelyek — többnyire a fiatalok esetében — falat emelnek a közélet és az alkotói műhely közé, összekeverik a fogalmakat, haladónak minősítik a dekadenset és fordítva. Jó lenne azt is tisztázni, hogy napjainkban mit is értünk tulajdonképpen az irodalom és általában a művészet közéleti elkötelezettségén. Néhány éve az minősült pártosnak, aki alkotásaival gyorsan reagált a napi politika követelményeire. Tagadhatatlan, hogy vannak olyan írók, művészek, akiknek a gyors válaszadás lételemtik s ez kialakítja munkamódszerüket is. Az élet eseményeire gyorsan, közvetlenül reagáló írói típust mindenképpen meg kell védeni az esztétizáló finnyásság, a polgári művészetszemléletet képviselő gáncsoskodók ellen. Nem hagyható figyelmen kívül ugyanakkor az sem, hogy e típus türelmetlen és szektás abszolutizálása, ennek az alkotói gyakorlatnak az előtérbe helyezése a művészi tükrözés sajátosságainak a lebecsüléséhez s ezen keresztül a sajátos művészi hatásnak a' redukálásához vezet. Nemcsak lehetséges, hanem elengedhetetlenül fontos, hogy bizonyos helyzeteket az író elementáris erővel, gyorsan közvetítsen. Az irodalom és a közélet ideális kapcsolata azonban mégsem akkor valósul meg, ha az író vagy költő riporterré válik, ha az irodalom rovására próbál I ehet a mű közéleti jelle™ gű, ha a köz életének politikai metszését tükrözi. De lehet akkor is az, ha a művészi metszet a kor erkölcsi érzelmi, intellektuális képét fejezi ki. A lényeg az, hogy az író elvileg is azonosuljon a korral és azzal, amit ábrázolni, kifejezni akar. Csak őszinte hittel és mély meggyőződéssel írt alkotás lehet igaz és válthat ki az olvasóból is erős emóciókat. Az író ha megérti a kor igaz problémáit, és ha szemléletileg, emberi felelősségtudatával, lelkiismeretével azonosul a nemes eszmékkel, és ha képes mondanivalóját ihletetten ábrázolni, akkor is elkötelezett, a haladás oldalán áll, és előnyösen hat a közéletre, ha tárgyi-tematikai értelemben nem igazodik naptárilag a mához. Az elsődleges feladat tehát meglátni az időben a kort, az emberben a társadalmat, a társadalomban az embert, az egyént, a maga gondjával, bajával, problémáival és — hátat fordítva a dekadens művészi Irányok csábításának, az egyénieskedésnek, a nihilizmusnak — hittel, meggyőződéssel ábrázolni mindazt, ami felemel, előrevisz, nemesebbé teszi az életet. Távolról sem kecsegtető Jelenség, hogy a Január utáni politika erényeinek a gyakorlati megvalósítása érdekében kifejezett erőfeszítés ellenére kulturális életünk apparátusa még mindig elavult. Többen azok közül, akik a maguk hatáskörében az ötvenes évek elejei deformációkat életre keltették, és a rossz módszereket annak idején túlhajtották, most — ellenkező hangnemmel, túlkiabálva egykori önmagukat — a másik végletbe esve követik el a régihez hasonló hibákat. A frissítésre Irányuló szándék gyakran a konzervativizmus falába ütközik, a kulturális frontot — a más benyomást kelteni igyekvő látszat ellenére is — a maradiság, a korszerűtlenség uralja. Elsősorban azért, mert — megfeledkezve arról, hogy valóban új és haladó minden tekintetben csak az, ami szocialista, ami a régi filozófiák szintézisének csúcsaként létrejött marxista filozófia alapján áll — az „újszerűség" leple alatt a „szellemi csemege" jegyében, elavult formák és elavult eszmeáramlatok jelennek meg. A tényeket bármilyen megvilágításban szemléljük, arra a következtetésre jutunk, hogy a pozitív írói alkotómunkához, a hasznos közéleti elkötelezettséghez, az offenzív kulturális élethez ma már nem a lehetőség, hanem a meglevő lehetőség és adottság helyes kihasználása hiánvzik. A

hhoz, hogy az ellentét megszűnjék, vagy legalább feloldódjék, kulturális életünk apparátusának a szocialista törekvések támogatásán és kristályosításán, az alkotók nak meg azon kellene fáradozniuk, hogy műveikben jobban tükröződjék a ma, erőteljesebben hangot kapjon a gyakorlati élet, társadalmunk fejlődése és átalakulása. Enélkül nincs és nem is lehet mai értelemben vett közéletiség, enélkül nem lehet a jó ügy elkötelezettje és harcosa sem a sajtó, sem az irodalom. BALÁZS BÉLA