Új Szó, 1969. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1969-05-09 / 108. szám, péntek

Miről írnak a prágai lapok? Ha valaki azt állítaná, hogy a cseh lapok többsége nem fog­lalkozik időszerű politikai kér­désekkel, akkor csak annyiban lenne igaza, hogy a nem kom­munista lapok — ellentétben az 1968 januárját követő időszak­kal — alig foglalkoznak önál­ló cikkben vagy kommentárban a CSKP KB-nak és végrehajtó szerveinek határozataival. A pártlapok, elsősorban a Rudé právo és a Tribúna azonban tel­jes mértékben a pártpolitika időszerű kérdéseivel foglalkoz­nak. Az elmúlt időszak objektív elemzésére van szükség A Tribúna, a cseh pártiroda hetilapja, május elsejei számá­ban Oldfich Svestka főszerkesz­tő írt vezércikket, amelyben a párt legközelebbi feladatait boncolgatja. Megállapítja, hogy nagyon sok függ a társadalom­fejlesztés pozitív programjától, amelyet a Központi Bizottság a legközelebbi plénumon határoz majd meg. A pozitív program — írja O. Svestka — nem lehet egyenlő a meddő szócsatákkal vagy demagóg jelszavak han­goztatásával: ez a múltban a szektás-dogmatikus erőkre, je­lenleg pedig a jobboldali oppor­tunista erőkre jellemző. Most igazi politikai tettekről van szó, a jogbiztonság és igazsá­gosság teljes biztosításáról va­lamennyi állampolgár számára. A párt előtt álló legfontosabb feladatok közé O. Svestka a párt akció- és nézetegységének megteremtését, a párt és a tár­sadalom közötti kapcsolatok rendezését sorija. E feladatok­hoz feltétlenül szükséges az el­múlt időszak objektív és igaz­ságos elemzése. Alapos analízis nélkül nem tűzhetünk ki haté­kony politikai irányvonalat, s nem értékelhetjük jogosan az előző politika hordozóit sem. A párt előtt tehát egy bonyolult eszmei és politikai harc áll, te­le féligazságokkal, demagógiá­val, érzelmekkel. „Egyesek az igazsághoz nehéz, de becsüle­tes úton jutnak majd el, mások pedig Ismét várakozó álláspont­ra fognak helyezkedni. A har­madik csoportba tartozókkal lesz a legtöbb baj. Kétségkívül gyorsan „átvedlenek", noha ez­előtt pirulás nélkül elutasítot­ták a párt politikáját és doku­mentumait, megsértették a párt­élet alapvető elveit. Éppen ezért kellene hibáikhoz mérten fe­lelősségre vonni őket. Ez semmi esetre sem jelent valamiféle „felszólítást a bosszúra". Az, amit a pártban a jobboldali erők hónapokon keresztül tettek, az Igazi kommunistáktól mindig távol állt." — írja O. Svestka. Augusztus 21. valóban „félreértés" volt? Az idézett cseh hetilap 17. számának vezércikke a cseh­szlovák—szovjet kapcsolatokkal foglalkozik. Zdenék Horení, a cikk írója a többi között meg­álllapítja: Ha a Szovjetunióhoz fűződő kapcsolatok konszolidá­lásáról van sző, gyakran rámu­tatnak a „félreértésre", ahogy — leegyszerűsítve — augusztus 21-et sokan emlegetik. Tudjuk, hogy a kimondottan szovjetel­lenes, antikommunista erőkön kívül — amelyek jellegéről és céljairól nem kételkedünk — társadalmunkban vannak félre­vezetett, de becsületes emberek, akiknek a Szovjetunióhoz való viszonyát még ma is az augusz­tus 21-i „félreértés" befolyásol­ja. Az emberek azonban — és ez reális tény —, egyre gyakrab­ban teszik fel a kérdést: való­ban „félreértésről" volt-e szó? Meg lehetett-e augusztus 21-et előzni? Valóban az öt ország „téves" lépéséről volt szó, vagy inkább az előző hónapok fejlő­désének logikájáról? Ez a kér­déshalmaz autoritatív, a legna­gyobb tárgyilagosság és részre­hajlás nélküli elemzésre vár, amelyet előbb vagy utóbb, a történelmi igazság érdekében a CSKP-nak kell kidolgozni. Az ún. manifesztóciós szavazásról A Práce május 6-i számában dr. Vladimír Klokoöka docens, a Cseh Nemzeti Tanács képvi­selője a parlamenti választások­kal kapcsolatos problémákkal foglalkozik. Ezeket írja: „A vá­lasztási .törvénynek következe­tesen meg kell különböztetni a választójogi fogalmakat. Meg kell különböztetni a választójo­got a választás módjának meg­határozásától. A választópolgár­nak joga van választani, de ha neki úgy tetszik, nem kötelez­hető, hogy éljen ezzel a jogá­val. A választópolgár tehát sa­ját maga dönthet arról, hogy választ-e vagy sem. De ha már részt vesz a választáson, akkor viselkedésével nem zavarhatja meg a választás előírt rendjét. A nyílt, ún. manifesztációs sza­vazás nem egyeztethető össsze a titkos szavazás elveivel. A CSNT képviselője a továb­biakban javasolja, hogy a ké­szülő választójogi törvényből hagyják ki a jelöltek neve át­húzásának gyakorlatát. Vélemé­nye szerint megfelelőbb lenne, ha a választók a szavazólistán aláhúznák a nevet. Indoklás: a jelölt nevének áthúzásakor úi. a szavazó elsősorban nem arra összpontosítja figyelmét, ki szá­mára a legmegfelelőbb jelölt, hanem arra, hogy a szavazólis­tán kik azok, akik valamilyen oknál fogva számára elfogad­hatatlanok. Ezek a körülmények rejtenek magukban bizonyos lé­lektani szempontokat, mégpe­dig abban, hogy az áthúzásos módszernél társadalmi szem­pontból mindig hátrányosabb, ha áthúznak valakit a névsor­ban, azaz nem választanak meg, mint a pozitív választás (aláhúzásos rendszer) során nem kerülni a megválasztottak közé. „85 nap múlva" — ez a címe a Svobodné slovo szerdai szá­mában közölt cikknek, amely­ben E. Skaloud a bírósági reha­bilitációs törvény alapján be­nyújtható kártérítési kérelmek­kel foglalkozik. A törvény értel­mében ezeket a kérelmeket jú­lius 31-ig kell benyújtani. En­nek kapcsán a cikkíró a többi között azokkal is foglalkozik, akiket az alaptalan vádak alap­ján ítéltek el s az ítélet meg­erősítése után házukat vagy la­kásukat is elvesztették. A cikk­ből megtudhatjuk, hogy a Bel­ügyminisztérium a bírósági szer­vektől már kikérte a lakások és lakóházak számát, amelyekre szükség lesz a törvénytelen íté­letek jóvátétele során. így a károsultak lakásigényeit re­gisztrálják, s lehetővé válik e probléma objektív, igazságos megoldása — áll a Svobodné slovo cikkében. Aggasztó jelenségek a cseh iskolákban Főleg pedagógus körökben keltett nagy feltűnést /. T. nyu­gat-csehországi középiskolai tanár cikke a Rudé právoban, amelyben a cseh középiskolák­ban uralkodó politikai helyze­tet jellemzi. „1955 óta dolgozom az oktatásügy területén, de olyan rossz helyzetet, amilyen most uralkodik az iskolákban, még nem tapasztaltam — írja. Tény, hogy sorainkban még mindig hat az antissovjetizmus és a sovinizmus mérge. S ami a legrosszabb, némely kolléga megfeledkezik arról, hogy álla­mi alkalmazott, és szöges ellen­tétben az állam érdekeivel, ké­tes eszméket hintenek el a rá­juk bízott tanulók között. Ma olyan a helyzet, hogy a Szov­jetunióval, sőt a régi Oroszor­szággal kapcsolatos megjegyzés az osztályokban zajongást idéz elő. A cikkíró bírálja dr. Vladi­mír Kadlec professzort, a CSKP KB tagját, volt oktatásügyi mi­nisztert, hogy a párthatároza­tokkal ellentétben, a Mladý svét február 28-í számában, katego­rizálta az egyes KB-tagokat s ezzel az olvasók körében elhin­tette a bizalmatlanság magvát. Dr. Vilibald Bezdíček profesz­szort, a jelenlegi cseh kormány oktatásügyi miniszterét J. T. amiatt bírálja, hogy a tanítók napja alkalmából mondott be­szédében a főveszélyt az ún. dogmatikus politikusokban, nem pedig a jobboldali erőkben je­lölte meg. A Rudé právo cikké­nek szerzője egyértelműen el­határolja magát az oktatásügyi dolgozók szakszervezete köz­ponti bizottsága elnökségének április 4-1 nyilatkozatától, amelyben „ez a szerv 230 000 tagja nevében, válságos idő­szakban, bizalmatlanságát feje­zi ki a párt Központi Bizottsá­ga iránt". Ism) Úszó szálloda a Moldván KIZÁRTNAK tartom, hogy akadna valaki manapság, aki ne tudná, mi a hotel. A motel szó újabb keletű ugyan, de már annyira elterjedt, hogy ez a fogalom sem szorul magyará­zatra. Nem úgy ám a boteli Ezzel még főnév formájában sem találkoztunk eddig, annál kevésbé a valóságban. Lega­lábbis nálunk nem, noha szerte a világon eléggé ismert és nép­szerű. Az angol both (hajó) rövidítése a szó eleje, a többit pedig nem nehéz hozzágondol­nunk. A botel is, akárcsak az előbb említett társai, elszállá­solásra szolgál. Az előzőek a szárazföldön nyújtanak átmene­tileg hajlékot azoknak, akiknek nincs tető a fejük fölött, ez utóbbinak viszont a vízen vagy folyón veszik hasznát az uta­sok. A botel tehát röviden úszó szálloda, melynek egyik példányával, a Cseh Hajógyár Albatrosz nevű első remekmű­vével néhány nappal ezelőtt bővült a prágai Óváros panorá­mája. A szürkésfehér háromemele­tes vízi szállodát vontatóhajó juttatta el állandó tartózkodási helyére — a Moldva partjára. Az úszó hotel azonban nem­csak a kecses alakja miatt büszkesége tulajdonosának, a Prágai Vendéglátó Üzemeknek (93 m hosszú, 13 m magas és több mint 10 m széles), ha­nem a reménysége is. Az a küldetése ugyanis, hogy hoz­zájáruljon a szállodahiány eny­hítéséhez. Igaz ugyan, hogy az Albatrosz 90 szobájának 180 fekhelyével aligha oldja meg ezt az óriási problémát, mégis sokat segíthet, ha meggondol­juk, hogy a Cseh Hajógyár­nak ez az alkotása csak a kez­det. Az Albatroszt ugyanis a Moldván rövidesen további két úszó szállodának, a Raceknek és az Admirálnak kell követ­nie. DE KERÜLJÜNK BELJEBB, és tekintsük meg a korszerűen be­rendezett hajó belsejét, amely minden bizonnyal tökéletesen megtelel a legkényesebb ízlés­nek is. A szobákhoz, vagy ha úgy tetszik kabinokhoz mini­előszoba és zuhannyal felsze­relt mosdófülke tartozik. A fa­lakat mindenütt mahagóni bur­kolat fedi. A berendezés cél­szerű, de emellett kimondottan csinos is. A két fekhely közül az egyik felhajtható, úgy, hogyha kell, egyágyas lesz ugyan a szoba, még ha az ára (135 korona egy éjszaká­ra) nem is olcsóbb. A meg­hitt bútordarabok kiegészítője a telefon és a rádiókészülék, amely utóbbi egyetlen szobá­ból sem hiányzik. Az ablak nem kerek, mint a hajókabinoké, hanem félig felhúzható, akár a vonat ablaka. Persze a kényelmes elszállá­solás mellett a turisták a jó el­látást és a szórakozást sem ve­tik meg. Ezért természetes, hogy az Albatrosz alig száz személyt befogadó, de annál barátságosabb vendéglője és bárja is vendégszeretettel vár­ja a kitűnő halkülönlegességek­re és egyéb ínyencfalatokra vá­gyó kényes ízlésű látogatókat, akik a lehetőségekhez képest bizonyára nagy számban kere­sik majd fel ezt a látványos újdonságot. Kik lesznek majd a vendé­gek: hazaiak vagy külföldiek? Ez idővel kiderül ugyan, de "annyi bizonyos, hogy a svéd utazási irodák máris élénk ér­deklődést mutatnak az Albat­rosz iránt. Ajánlatuk értelmé­ben májustól (az úszó szállo­dát ugyanis még ebben a hó­napban üzembe helyezik) őszig lefoglalnák a saját céljaikra az egész hajót. Csakhogy nem vol­na igazságos, ha a főváros vi­déki látogatói előtt bezárulna a hajószálló kapuja. Az ő ér­dekeik sem szorulhatnak hát­térbe, s ezért az Albatrosz egy részére a Pragotur utazási iro­dánk is bejelentette már az igényét. Ennek pedig semmi akadálya, hiszen a botel egész évben üzemben lesz, télen-nyá­ron ott horgonyoz majd a Mold­va partján. ÉPlTÖI éppen ezért a köz­ponti fűtés bevezetéséről sem feledkeztek meg. A kazánok­ban azonban a gőz helyett gáz fogja a meleget szolgáltatni. A hajó hatalmas kéménye sem fogja eregetni a füstöt, mégsem szánták dísznek. A legkorsze­rűbb légkondicionáló berende­zés szerepét kell betöltenie, úgy, hogy az időjárásnak meg­felelően biztosítsa a hideg, il­letve a meleg légáramlást. Felesleges talán hangsúlyoz­nunk, hogy ezzel a vívmány­nyal — minthogy hazánkban egyetlen szárazföldi szálloda sem dicsekedhetik vele — ná­lunk még nem találkoztunk. Persze a hajócsavarokat és a hajó motorját is hiába keres­nénk az Albatroszon. De kü­lönben sem vennék hasznát a vendégek. Annál fontosabb azonban a tökéletes hangszige­telés a teljes csend érdekében, mivel így még a rádióműsor hallgatása sem zavarja a szom­szédos szobákban pihenő ven­dégek nyugalmát. Mibe került a Prágai Ven­déglátó Üzemnek ez az új ha­jőszálloda? Nem olcsó mulat­ság, de feltétlenül kifizetődő. Míg a 20 millió koronás beru­házás a szárazföldi szállodák­nál 20 esztendőn belül térül meg, addig az Albatrosz ese­tében — a számítások szerint — a gazdája fele annyi idő múlva látja viszont ezt az ösz­szeget. A PRÁGAIAKNAK és a fővá­ros vendégeinek tehát új lát­ványosságban van részük, amely nemcsak gazdáinak biz­tosít hasznot, hanem mindazok­nak, akik szolgálataira igényt tartanak. Az éjszakánként pompásan kivilágított botel gondoskodik lakóinak romanti­kus elszállásolásáról, a fedél­zetén elhelyezett kifogástalan vendéglő pedig jó szórakozás­ra ad alkalmat. KARDOS MÁRTA MUfagam sem tudom, hogyan történt, de egy szép na­pon ellenállhatatlan gyűjtő­szenvedély vett erőt rajtam. Rövid idő alatt szűk lakásom múzeummá változott. Először filumenista lettem. Gyufásska­tulya-gyűjteményemet ládák­ban és bőröndökben helyeztem el. Az ország összes filumenis­tái meglátogattak, hogy meg­vásárolják tőlem a chilei for­radalom idejéből származó gyu­faskatulyámat, amely egyedüli példány a világon. Természete­sen minden ajánlatot visszauta­sítottam. A filumenisták nem haragudtak meg. Ellenkezőleg! Valahányszor Prágában akadt dolguk, nálam szálltak meg. Végül is kénytelen voltam el­adni a gyűjteményt, hogy szál­lodáinkat megóvjam a csődtől, és pipákra szakosítottam ma­gam. Igyekezetem ezúttal sem volt hasztalan. Rövid idő alatt af­rikai, lappföldi, kelta és ős­hondurasi pipák boldog tulajdo­nosának mondhattam magam. Szomszédaim hamarosan felfi­gyeltek a kincseimre, és kifej­tették, hogy a mai cigarettá­kat bizony már össze sem le­het hasonlítani a hajdaniakkal. Ezért aztán kölcsönkérték egyedi példányaimat, és gyűj­teményem egykettőre szétszó­ródott a szélrózsa minden irá­nyába. Megpróbáltam egyéb tárgyak­ra terelni gyűjtőszenvedélye­met. Vásároltam bélyegeket, kolompokat, agyagedényeket, borotvapenge-dobozokat, kár­tyát, gyümölcsmagot, hímzett portörlőrongyot. Hiába, Mind­annyiszor akadtak olyanok, MILOSLAV ŠVENDRLIK: Utolsó gyűjteményem akik beavatkoztak á dolgaimba és megakadályozták művem be­fejezését. Már-már kétségbeestem, ami­kor mentöötletem támadt: meg­vásároltam néhány öregedő hül­lőt, és rövidesen csodálatos gyűjteményt hoztam össze, amely kizárólag mérges csú­szómászókból állt. Volt benne skorpió, vipera, tizenhat fajta mérges pók, harapós százlábúak és néhány csörgőkígyó. Ezút­tal sem a szomszédok, sem a barátaim nem tartottak igényt gyűjteményem megtekintésére. A tömbház felelőse nem hívott többé lakógyűlésbe, a takarító­nő pedig határozottan megta­gadta a sepregetést, mert attól tartott, holmi szökött mérges­pókkal találkozhat a lépcsőház­ban. A szomszédaim lázas igyekezettel intézték a lakás­cseréiket. Paradicsomi csendben éltem, és minden időmet gyűjtemé­nyemnek szenteltem. Ám egy­szer valaki mégis becsengetett hozzám: Maria Cepelkova volt, akit egyébként régen ismertem, de ritkán láttam. Vörösre sírt szemekkel bámult rám. — Meg szeretném nézni a gyűjteményét — mondta. — Le­gyen szíves, mutassa meg a legszörnyűbb kígyóját és a leg­mérgesebb skorpiót! — De kedves Maria — hüle­deztem —, mióta lett a zooló­gia rabja? Es miért sír? Bán­totta valaki? Maria mindent meggyónt: Vejsada mérnök, aki megígérte, hogy feleségül veszi, vidékre helyeztette magát, és megírta, hogy nem szereti többé. Maria azért jött, hogy megmarassa magát a legmérgesebb csúszó­mászóval. Elképzelhetik, hogy egy pil­lanatig sem hagytam magam rábeszélni. Lelkes vigasztalás­ba bocsátkoztam, őszintén fáj­lalva, hogy társadalmunkban még élnek ilyen hűtlen csö­kevények, de hangsúlyoztam, hogy számuk elenyésző, s az élet szép. Mária sóhajtva megölelt. Egy hónap múlva megültük a lagzit. Lemondtam hát utolsó gyűjteményemről is. Tabák László fordítása

Next

/
Thumbnails
Contents