Új Szó, 1969. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1969-05-08 / 107. szám, csütörtök

1 AKI CSAK EGYSZER járt Prágában, nem mulasztja el megtekinteni a Hradzsint és természetesen az Arany utcácskát. Nemrégiben renoválták a házakat, s akár a mesében, visszanyerték régi csínjukat, s gazdag sziliekben pompáznak. Piros, sá a, zöld, kék, fehér, mint hatalmas mezei csokor. Éveken keresztül üresen tátongtak a többnyire egyszobás, miniatűr építmények. Szinte hihetetlen, hogy itt valaha is emberek éltek. Most viszont mindegyiküknek megvan a küldetése: emléktárgyakat, dohányt, "levelezőlapokat, dísztárgyakat, apró csecsebecséket árulnak itt. Az egyikben könyvkereskedés van, falán pedig tábla: Ebben a házban élt és alkotott Franz Kafka. Amint befelé igyekszem, észreveszem, hogy az ajtón ez áll: Franciául, németül, angolul, olaszul, hollandul, és magyarul beszélünk. Kissé megtorpantam. Gondolkodásra nem sok időm maradt mert már nyílt is az ajtó csilingelt e csengettyű és kedves, őszhajú, Idős néni invitált befelé. — Tessék, tessék körülnézni, nem kell semmit vásárolni, habár kiváló reprodukcióink, klasszikus lemezeink, ritkán kapható könyveink vannak. — Természetesen csehül mondja. S mert én magyarul folytattam a beszélgetést, ő is megszólal magyarul. Hibátlan, irodalmi nyelven. Hellyel kínál, s így ott rekedek. Órákat töltök a kényelmes karosszékben, közelebbről is megismerem Jarmila asszony érdekes életét. Természetesen először arról kérdezem, hol tanult meg enynyi nyelvet. Végtelen szerénységgel feleli: Ez nem is sok, most tanulok spanyolul meg egy kicsit arabul." — Ezzel kereste talán kenyerét? — Dehogy, sohasem dolgoztam, csak most, négy éve. Ezt is csak azért fogadtam el, mert a várban ajánlották fel a helyet. Bennünket, cseheket mindig büszkeség tölt el, ha a várban dolgozhatunk, akár mint portások. Nem tudom, megérti-e ezt, de mi a Hradzsint mindig is nemzeti élet, a hagyomány, a kultúra hordozójának tekintettük. Ha megfigyelte, amikor népünket sérelem érte, az emberek ide jártak erőt meríteni. Ahányszor belépek a kapun, mindig meghatódom, pedig már hetvennyolc éves vagyok ... De a nyelvismeretemre volt kíváncsi. Saját kedvtelésemből fogtam neki. Nagyon szerettem olvasni, és az volt a vágyam, hogy a világirodalom remekeit eredetiben olvashassan. Igaz, meg kell vallanom, kiváló alapot kaptam otthon. Édesapám Bécsben járt egyetemre, nagy hazafi volt, világlátott ember, művelt és intelligens. Nem voltunk gazdagok, de apám minden pénzét a cseh újságok, a színház támogatására fordította. Meg volt győződve arról, hogy egy nemzet kultúrájában él. Anyám szépen festett, szerette a művészeteket és a zenét. Én orvos akartam lenni, de ez abban az időben egy nő számára szinte lehetetlen volt. Szüleim meggátoltak ebben a törekvésemben, de a tanulásra serkentettek. Így aztán a Károly Egyetemen nyelveket tanultam, zeneórákat vettem, zongoráztam és énekeltem, lovagoltam, teniszeztem, utaztam. Nagyon szeretem a természetet, a sűrű erdőket és a végtelen vizeket. Fiatalságom változatos és gyönyörű volt ámbár mondom sokat tanultam. Aztán férjhez mentem egy katonatiszthez, született egy kislányom, a háztartással törődtem. Sokat fordítottam. Férjem mindent megtett, hogy kedvteléseimnek lesz, de egy sem hoz kenyeret a házhoz". Š lényegében igaza volt. Különben én sohasem vágytam a gazdagság után, mindig arra törekedtem, hogy a családom boldog legyen, s hogy a kedvteléseimnek élhessek. Most jut eszembe, még iiam szóltam a kerámia- és porcelángyűjteményemről. Sokat utaztam, jártam Angliában, Jugoszláviában, Magyarországon, Olaszországban, Németországban, Svájcban, Franciaországban, Szlovákiában, mindenhonnan könyveket, kerámiát, porcelánt meg recepteket hoztam. Széles körű levelezést folytatok még ma is japán, venezuelai, ausztráliai, új-zélandi, európai barátaim is tudnak szenvedőjarmila asszony napjai szentelhessem szabad időmet. Nagy növénybarát, művészi kivitelű herbáriumai vannak, tudományosan is foglalkozik a botanikával. MEGSZÓLAL A CSENGŐ, német vendégek érkeznek. Az idős néni feláll, készségesen magyaráz, vagy tíz könyvet kirak a pultra, közben megkérdezi, jártak-e a Nemzeti Múzeumban. Elnézem barátságos mosolyát, fürge mozgását. — Igazán, érdekli az, amit magamról mesélek? Tudja, nem szoktam és senkivel sem a magán életemről beszélgetni. De egy idegennek — már ne haragudjék — ugye az más? Rábólintok, és kérem hogy folytassa. Belefeledkezik a múltba, s látom, mennyire jól esik az emlékezés. — Lányom férjhez ment, négy gyermeke van. Többnyire én neveltem őket, mivel egy fizetésből nem lehet megélni. Kímélem szegényt, ahogy lehet, nagyon beteg, így is dolgoznia kell. Látja, ha összehasonlítom az ő fiatalságát a magaméval, sajnálom. Tehetséges kislány volt, szépen zongorázik, három nyelvet beszél, de hát, tudja, az apja valamikor katonatiszt volt. Érettségi után hivatalnoknő lett, s ott rekedt. Most valamennyien — szülők, nagyszülők — arra törekszünk, hogy unokáinknak tudásunkból a lehető legtöbbet átadjuk. Ma már könnyeb, de néhány évvel ezelőtt, amikor férjemet nyugdíjba tették, én háztartásbeli voltam, a lányom pedig súlyos beteg, bizony sok könnyet nyeltem. Sohasem veszítettem el a reményt. Prágától hatvan kilométerre levő faluba jártam hajnalonként krumplit szedni, hogy minden tizedik zsák az enyém legyen. Volt úgy is, hogy idegeneknek mostam. Szóval megpróbáltam már egyet s mást. Közben apámra gondoltam, aki, ha jó kedve volt, magához ölelt, felsóhajtott, aztán azt mondta: „Sok mesterséged lyemről, s így gyakran meglepnek ajándékokkal. — Hogy győzi mindezt, hogy tud mindenre kiterjedni a figyelme? — Mindenre? Dehogy, csak arra, amit szeretek. Végtelen kitartás és türelem kell hozzá. E nélkül nyelveket sem lehet tanulni. Mindig a dolgok szép oldalát kell keresni. Nekem a nyelvtudás és a könyvek, rengeteget nyújtottak. A szép élvezetén kívül megismertem más népek életét, történelmét, világát. S látja, a mai napig nem tudom megérteni, hogy a XX. században még mindig ezrek és ezrek veszítik el életüket értelmetlen háborúkban. Eddig a történelem még mindig bebizonyította, hogy a háború nem old meg semmit. Furcsának iű»het, hogy egy öregasszonyt a világmindenségből ez bántja a leginkább, pedig így van. Ez az egyetlen dolog, ami életkedvemet szegi. Minden ellen fel lehet venni a harcot, a butaság, a betegség, az ínség ellen, csak a rajtunk kívül álló dolgok ellen nem. Elgondolkodik, elérzékenyül, megigazít a falon egy képet, mintha szégyellené, hogy filozofálgat. Aztán még hozzáteszi: — Sok embert ismerek, de még egyiktől sem hallottam, hogy kívánná a háborút. Hiába faggatom tovább, lelke bezárult, mint a mesebeli vár kapuja, hiába dörömbölsz rajta, többé nem kerülhetsz be. Én így is hálás vagyok. Gazdagabb lettem" egy nagy élménnyel. BEESTELEDETT, Jarmila aszszony letörölgeti a pört, becsukja a kis bolt ajtaját, végigsétál az Arany utcácskán, betér még a Szent Vítus-teinplomba, letekint a városra, aztán indul hazafelé. Vacsorát készít, unokáinak mesél. Azt állítja magáról, hogy olyan, mint minden más asszony ... OZORAI KATALIN I XriM V. 8. A virágok is a divatot követik /

smerik a gerberát? Nem? Ez egy nagyon érdekes virág. Hogy hasonló nevű virágot még soha életükben nem láttak? Ugyan, dehogynem, legalábbis az utóbbi három évben minden bizonnyal, mert most ez Európa kertjeinek a slágere. Nemcsak azért, mert gyönyörű pasztellszínekben, különböző finom árnyalatokban töndöklik — hasonló egy nagy tarka margitvirághoz —, hanem főleg azért, mert a vázában 14 napig is üde marad. Lám, a gazdasági szempont olyan költői szakmában is érvényesül, mint a virágtermesztés. Mert ugyebár 14 napig nem kell új csokrot venni, s így inkább hajlandók vagyunk kissé többet fizetni a megszokottnál az európai virágpiac újdonságáért. Az idei nyár másik nagyon keresett virága a nőszirom jlris) és ennek minden fajtája. A Flóra 1969 olomouci kiállításon ezt a virágot egy apróbb, formában és színben a vad nősziromhoz hasonlatos fajta képviselte. Az olomouci kertészek tearózsával kötötték egy csokorba, s ez a kombináció leírhatatlanul szép. Egyébként ezen a kiállításon rengeteg művészi ízléssel összeállított csokrot láttunk, amelyek közül aligha lehet kiválasztani a legszebbet. S hogy mi köze van a divatnak a virágokhoz? Bizonyára sokan ismerik azokat a húsos levelű, szőrös ibolyákat, amelyeknek a lila színe néha rózsaszínűre változik, sőt a virágok szirmainak a száma is megduplázódik? Ez a virág legfeljebb tíz éve ismeretes, nagyanyáinknak a létezéséről még fogalmuk sem volt. A neve „Saint Paulia" azaz szent Paula. Vagy egy másik meglepetés — mit szólnak hozzá —, hogy egy olyan jellegzetesen őszi virág, mint a krizantém, az év minden szakában kapható lesz? Olomoucban már most láttunk sárga és lila krizantémokból kötött hatalmas csokrokat, amelyeket a bratislavai kertészek hoztak ide. Igaz, hogy kisebbek, mint az őszi krizantémok, de ezzel mit sem veszítettek különös ba f likból. Es az orchideák? Az őserdők szépséges növénye a jövőben már nem lesz úgy számon tartva, mint a legünnepélyesebb alkalmak virágdísze, hanem állítólag úgy lehet majd vásárol ni, főleg olyan olcsón, mint mondjuk egy csokor tulipánt. Ugyanis a nyugatnémet Wichmann cég hosszas kutatás után megtalálta az orchideák szaporításának a módját, és így semmi akadálya, hogy bevonuljanak a „köznapi" virágok sorába. Sőt mi több e módszer segítségével nemcsak új fajtákat lehet kitenyészteni, hanem ez a forró égövi növény nyugodtan elviseli a hűvösebb hidegházakat is, és aztán — a vázában egy egész hónapig friss marad! Lehetséges az is, hogy a mai rövid nadrágos kisfiú az első randevújára majd egy csokor orchideával megy, mert szép is és olcsó is lesz. De az is lehet, hogy három, esetleg öt év múlva j vagy talán még korábban?) ez már be is következik. — Inkább egy csokor virág, mint tíz deka bonbon — hangoztatja Kaníak elvtárs, az opavai kertészet igazgatója, aki a Flóra 1969 megnyitására egyenesen a dorthmundi virágvilágkiállításról érkezett Olomoucba. Az igazgató megemlékezett a virágok, illetve a magok és palánták stb. kiviteléről. Ugyanis hazánkban sok a kitűnő kertész, remek virágfajtákat tenyésztünk, csak sajnos nem olyan mennyiségben, mint ahogy az a külföldi megrendelőknek kedvére lenne. A külföldi meg rendelőnek ugyanis nem fizetődik ki csupán néhány tucatnyi vagy néhány száz mag, illetve palánta megvásárlása, hanem a termesztéshez mindjárt ezret, vagy még ennél is többet rendel belőle. Mi pedig ilyen méretű megrendelésnek bizony nem tudunk eleget tenni. — Mi nagyon drágán termelünk — mondta az igazgató. — A világon nálunk van ugyanis a legrövidebb munkaidő. A hétfő eltelik azzal, hogy elmesélik, mi történt szombaton és vasárnap, és a pénteket sem fordítjuk másra, mint arra, hogy megbeszéljük, mit csinálunk majd a szabad időben. Már pedig ezekben az elpocsékolt napokban rejlik minden nehézségnek a gyökere . . . No lám, virágok - s máris visszakerültünk az ökonómiához. Ügy látszik, ez másképp nálunk már nem is megy. Sőt nemcsak nálunk, hanem világszerte, mindenütt. Végső fokon minden befektetésnek meg kell térülnie. a z olomouci kiállításon különben a modern és a legmoderZj nebb „divatvirágokon" kívül a réges-régi hagyományos fajták ts megtalálhatók, még azok is, amelyek már dédanyáink ablakában virítottak: a tüzes pelargóniák, az angol muskátlik vagy a cineráriák szembeöltő élénk színekben. A központi A pavilont, ahol a csehszlovák kertészetek mutatkoznak be, barokk stílusban rendezték. Hol egy antik stílusú gipszszobor, hol egy vázát tartó angyalka bukkan a látogató szeme elé. A virágok elrendezése is ennek a korszaknak az ízlését követi. Ez a stílus és a virágok kitűnően illenek egymáshoz, habár a virág semmilyen stílusban és sehol sem hat zavarólag, akár a hűvösen gótikus épületekben, akár a legmodernebb csupa sarok, csupa egyenes lakásban sem. Szinte elkéozelhetetlen, hogy milyen sok munkát követel meg ez a harmonikus elrendezés, az apró medencék, a kavicscsal vagy homokkal, esetleg tőzeggel beszórt utak, terecskék. Minden virágnak meg kellett adni azt a környezetet, amelyben pompája és bája a legteljesebben bontakozik ki. Az olomouci Flórát az idén már nyolcadszor rendezték meg, az elsőre az áldozatkész olomouci kertészek jóvoltából 1958 ban került sor. Először csak néhány napig tartott, fokozatosan azonban kiterjedt csaknem az egész nyári évszakra. Az idén két részre oszlik a kiállítás: tavaszira és nyárira. A tavaszin részben az évelő virágokat mutatják be. A nyári a bemutatáson kívül az idén más célt is szolgál: a kiállítók foglalkoznak a városi un. zöldsávok kérdésével. A külföldi cégek — holland, norvég, svájci, nyugatnémet, osztrák, belga — is inkább ezt a nyári részt választották bemutatkozásra. A hollandokkal kapcsolatban önkéntelenül is a tulipán jut mindenkinek az eszébe. Hiszen ez a két fogalom együvé tartozik. Hát igen, a holland pavilon valóban elbűvölő. Noha az itt látható csokrok összeállítása j micsoda ragyogó fehér szekfük!) ötletes és csodálatos, de véleményem szerint ezen a téren a mi rendezőink sem maradtak alul a hollandokkal szemben. A virágok varázslatosan szépek, a nárciszok a leghalványabb sárgától j ezt celementinnek hívják) egészen az aranysárgáig, narancsszínű bibékkel és rendkívül erős illattal, vagy a jácintok mindjárt a bejáratnál, ahol az embert szinte mellbevágják a nehéz illatok. A hollandok tulajdonképpen egy élő fa köré építették fel csarnokukat, amelynek a törzsére ügyes tőzegtelepekben leveles szobanövényeket aggattak fel. A hatás szinte fantasztikus. E

lmondhatjuk, hogy az egész kiállítást jobbnál jobb, szemet gyönyörködtető ötlettel rendezték meg. A kiállítás színvonalát talán az bizonyítja legjobban, hogy a megnyitástól egészen a zárásig egy pillanatra sem szünetel a látogatók áradata. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a virágkiállítás valóságos kulturális szükségletté vált. Nemcsak Olomoucban, hanem egész Csehszlovákiában. (BAKONYI FELVÉTELE)