Új Szó, 1969. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1969-05-08 / 107. szám, csütörtök
Koszigin befejezte indiai Brandt a budapesti felhívásról látogatósát Cstóovák és szovjet katonai újságírók találkozója A Krasznaja Zoezda tudósítójának jelentése szerint a középső hadseregcsoport tiszti házában a szovjet sajtő napja alkalmából találkoztak csehszlovák és szovjet katonai újságírók. A találkozó részvevőihez /. Moskov, a Szoojetszkil Szóidat, a hadseregcsoport folyóiratának szerkesztője intézett beszédet. A csehszlovák néphadsereg újságírói nevében A. Zrustek alezredes, a Revue katonai politikai folyóirat főszekesztője üdvözölte a szovjet újságírókat. A találkozón részt vett I. Hečko, a politikai főcsoportfőnökség sajtóosztályának vezetője, I. Polcar, az Obrana Lidu főszerkesztője, /. Praiák, a Československý voják főszerkesztője, M. Codr ezredes, a Zápisník főszerkesztője, I. Ambroí alezredes, a Rudé právo munkatársa és mások. néhány sorban VÁCLAV PLESKOTNAK, a külügyminisztérium államtitkárának látogatása alkalmából Csehszlovákia és Ecuador felújította diplomáciai kapcsolatait. Az erre vonatkozó megállapodást Pleskot és Rogelio Valdivieso külügyminiszter írta alá. VARSÖBAN szerdán megkezdődött a szocialista országok művészeti és kulturális szakszervezeteinek négynapos tanácskozása. A filmgyártás és terjesztés, valamint a nemzetközi együttműködés kérdéseiről. A SZOVJETUNIÓ honvédelmi minisztériumának meghívására hivatalos látogatást tett Moszkvában Nhiek Tioulong vezérőrnagy, vezérkari főnök vezetésével egy kambodzsai katonai küldöttség. A küldöttség tegnap elutazott Moszkvából. AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK 6,2 millió dollár kölcsönt nyújt Thaiföldnek egy nemzetközi repülőtér építésére. A KOLUMBIAI KORMÁNY küldötte az Andok Közös Piaca vegyesbizottságának ülésén kijelentette, hogy Kolumbia, Bolívia és Chile megkezdi e Közös Piac gyakorlati kiépítését, még akkor is, ha Venezuela, Ecuador és Peru továbbra fenntartásokkal él. A GÜRÜG RENDŐRSÉG letartóztatta Dimitri Tulupast, az iparügyi minisztérium volt főtitkárát és feleségét, az athéni múzeum volt igazgatóját. A rendőrség szerint mindketten felforgató tevékenységet fejtettek ki a görög rendszer ellen. MOSZKVÁBÓL tegnap elutazott az az algériai katonai küldöttségű mely Abdul Kader Sabu őrnagy, a honvédelmi minisztérium főtitkárának vezetésével hivatalos látogatást tett a Szovjetunióban. NYIKOLAJ PODGORNIJ, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke Cse Jong Gonnak, a Legfelsőbb Népi Gyűlés elnökének meghívására májusban hivatalos látogatást tett a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban. MOSZKVÁBAN a KGST új 29 emeletes palotájában fényképkiállítás nyílt meg a KGST húséves működéséről. A CSEHSZLOVÁK SZOVJET BARÁTSÁGI SZÖVETSÉG küldöttsége Jozef Lenártnak, a CSKP Központi Bizottsága titkárának vezetésével tegnap látogatást tett a Külföldi Baráti és Kulturális Kapcsolatok Társaságai Szövetségének elnökségén. A csehszlovák vendégeket Nyina Popova, a szövetség elnökségének elnöke, az SZKP Központi Bizottságának tagja fogadta. CHALFONT, az európai ügyek brit államminisztere, aki Erzsébet királynő kíséretében tartózkodik Ausztriában, másfél órás munkamegbeszélést folytatott Waldheim osztrák külügyminiszterrel. Az európai biztonsági konferenciával kapcsolatos finn kezdeményezéssel, az európai integráció kérdéseivel foglalkoztak. Egyetértettek abban, hogy a helyzet alakulásának kulcsát a francia változások adhatják meg. Delhi — Alekszej Kosztgin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke tegnap reggel Delhiből hazautazott Moszkvába. A repülőtéren Indira Gandhi miniszterelnök és Dines Singh külügyminiszter búcsúzott a szovjet államférfitól. Koszigin Delhiben részt vett Húsain indiai elnök temetésén, majd fontos tárgyalásokat folytatott az indiai vezetőkkel. A szovjet miniszterelnök látogatást tett Giri ideiglenes köztársasági elnöknél, majd Atomtudósok tanácskozása A Dubnai Egyesített Atomkutató Intézel három munkabizottsága kedd óta Budapesten ülésezik. A hét végéig tartó tanácskozáson az elemi részek nagy energiájú kölcsönhatásaival kapcsolatos kutatások eredményeit és a következő munkaszakasz időszerű kérdéseit tárgyalják meg. Az ülésen a dubnai intézet 30 kutatója és a szocialista országokból érkezett további mintegy 25 szakember vesz részt. Az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottságának vendégeként május 5-én és 6-án Rómában tartózkodott az MSZMP Központi Bizottságának küldöttsége Komócsin Zoltánnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Központi Bizottság titkárának vezetésével. Az MSZMP Központi Bizottságának küldöttsége találkozott Enrico Berlinguerrel, az OKP főtitkár-helyettesével, Giarcarlo Palettával és Carlo Galluzzival, az OKP vezetőségének tagjaival. A két küldöttség szívélyes elvtársi légkörben eszmecserét folytatott a nemzetközi koinKedden egynapos látogatást tett Magyarországon Boleslaw faszczuk, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára és Piotr faroszewicz, a LEMP Politikai Bizottságának póttagja, miniszterelnök-helyettes, a KGST soros elnöke. A lengyel vendégeket fogadta Focit Jenő, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke, Apró Kommentárunk Rogers amerikai külügyminiszter a szenátus külügyi bizottságában kijelentette, hogy az Egyesült Államok és a Szovjetunió között jobb, normálisabb kapcsolatok bontakozódnak ki, s a jelenlegi amerikai kormány normális, kölcsönösen előnyös kapcsolatokat akar teremteni a kelet-európai szocialista országokkal. Rogers annak a meggyőződésének adott kifejezést, hogy mind több az olyan terület, amelyen az Egyesült Államok és a szocialista országok érdekei azonosak, s több vonatkozásban kedvező tárgyalási feltételek alakultak ki. A legfontosabb érdekterület kétségtelenül a gazdasági. A nagyobb árucserét korlátozó amerikai intézkedések azonban fékezik az Egyesült Államok és a szocialista országok gazdasági kapcsolatainak fejlődését. A hidegháború idején az Egyesült Államokban mesterséges akadályokat gördítettek a szocialista országokkal folytatott kereskedelem útjába. Három amerikai intézkedés játszott fő szerepet: bizonyos árucikkek szocialista országokba szállításának embargója, a szocialista országoknak nyújtandó kedvezmények megtagadása, s végül olyan tiltó intézkedések, amelyek értelmében a szocialista államokkal kapcsolatban a behozatal és a kivitel finanszírozásánál nem adnak engedményeket. Az embargo számos közszükségleti cikkre is vonatkozik. Az engedmények megtagadása pedig megnehezíti a szociálismegbeszélést folytatott Indira Gandhi indiai miniszterelnökkel. Koszigin az elhunyt Húsain elnök emlékére Delhiben adott fogadáson beszédet mondott. Szólott az indiai államférfi politikai érdemeiről, békepolitikájáról, méltatta a szovjet—indiai együttműködés fejlődését, hangsúlyozta, hogy az békés, baráti célokat szolgál, nem irányul más országok ellen. A továbbiakban a bonyolult nemzetközi helyzetről beszélt, amelyet a még mindig folytatódó vietnami agresszív háború, továbbá a közel-keleti válság tesz feszültté. Az imperializmus agresszív erői sötét terveiket a nemzetközi feszültség élezésével próbálják megvalósítani — mondotta. Ehhez különféle határkonfliktusokat és provokációkat is felhasználnak, sovinizmussal, más népekkel szemben táplált gyűlölet propagandájával mérgezik milliók lelkivilágát. A világ fejlődésének fő vonalát ma a béke és a haladás erőt határozzák meg — jelentette ki Koszigin. Koszigin kétnapos indiai látogatása során Delhiben találkozott Nur Ahmed Etemadi afgán miniszterelnökkel. munista mozgalom, a kommunista és munkáspártok nemzetközi értekezlete előkészítésének kérdéseiről, a nemzetközi helyzet időszerű problémáiról, különös tekintettel a békére és az európai biztonságra. Eszmecserét folytattak a két testvérpárt közötti kapcsolatok fejlesztéséről. Az MSZMP Központi Bizottságának küldöttségét fogadta Luigi Longo, az OKP főtitkára is. A Francia Kommunista Párt Központi Bizottságának meghívására tegnap Rómából Párizsba érkezett az MSZMP küldöttsége. Antal, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, miniszterelnök-helyettes, a Magyar Népköztársaság állandó képviselője a KGST-ben, és Nyers Rezsó, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára társaságé an. A találkozón eszmecserét folytattak a KGST 23. külön ülésszakán hozott határozatok végrehajtásának egyes kérdéseiről. ta országok áruinak eladásút az amerikai piacon, mert a magas vám miatt az ilyen kereskedelem sok eseben nem lenne jövedelmező. Végül az a tény, hogy az amerikai exportMegszűnnek a gazdasági korlátozások ? importcégeknek hátrányos feltételeik vannak a szocialista országokkal folytatott kereskedelmük finanszírozására, természetesen azt a következményt vonja maga után, hogy kisebb az érdeklődés a szocialista országokkal való kereskedelmi kapcsolatok fejlesztése Iránt. Az utóbbi években az Egyesült Államokban nagy vita folyt arról, maradjanak-e érvényben továbbra is a gazdasági korlátozó intézkedések. Az embargo ellen azt vetik fel, hogy nincs már hatása, mert a szocialista országok számos, az Egyesült Államokban embargózott cikket szabadon beszerezhetnek a nyugat-európai országokban. Az amerikai embargo — tehát nem annyira a „kommunista államok" ellen Irányul, mint Inkább az amerikai cégek ellen fordul — hangoztatják egyes amerikai politikusok. Bonn — Willy Brandt nyugatnémet külügyminiszter tegnap Hamburgi beszédében foglalkozott a Varsói Szerződés országainak budapesti felhívásával és az NSZK külpolitikájával. Azt mondotta, hogy az európai biztonsági értekezlet öszszehívásának gondolata nem új, de a szövetségi köztársaság nézete szerint gondosan elő kell készíteni. „Helytelen volna korai és túlzott reményeket keltem, most nem az értekezlet időpontLondon — A helyi választások eddigi eredményei újabb csapárt mértek a Munkáspártra: Glasgowban megtört a párt 38 éves egyeduralma és konzervatív kézre került a városi tanács. Vereséget szenvedett a Munkáspárt az angliai Huyton körzetben is, amelynek parlamenti képviselője nem más, mint maga Wilson miniszterelnök. E körzet egyik felét a liberálisok, a másikat a konzervatívok hódították el. A hétfőn kezdődött helyi választások a hét végéig tartanak. Richard Crossman népjóléti miniszter közmeglepetésre éppen hétfőn délelőtt hozta nyilvánosságra a kormány újabb létszínvonalellenes intézkedését, amely szerint lényegesen emelik a társadalombiztosítási, szemüveg- és fogpótlási térítéseket. Az alsóház munkáspárti képviselői felháborodva kérdezték meg Crossmant, miért nem vetA szocialista országokkal folytatott külkereskedelem finanszírozását korlátozó intézkedések hatálytalanítására és a legnagyobb kedvezmények megadására viszont politikai érveket hoznak fel. Az Egyesült Államok nemrégen Jugoszláviának és Lengyelországnak adta ezt meg. A többi ország még mindig vár rá, s érthetően nagy érdekük, hogy megkapják a kedvezményeket. Ügy látszik, az Egyesült Államokban most konkrétan foglalkoznak vele, hogy milyen intézkedésekkel könnyíthetnék meg az Egyesült Államok és a szocialista országok gazdasági kapcsolatainak kibontakozását. Az amerikai pénzügyminisztérium már tett bizonyos javaslatokat. Ügy hallatszik, fontolgatják, hogy már májusban vagy júniusban megszüntetnék vagy lényegesen korlátoznák az embargót és megkönnyítenék a lehető legnagyobb kedvezmények elnyerésének feltételeit. E javaslat megvalósulása nagy lépést jelentene, melynek bizonyára pozitív eredményei lennének az Egyesült Államok és a szocialista országok kereskedelmi kapcsolatainak fejlődésében. Csehszlovákia és az Egyesült Államok kapcsolatainak két további sajátos problémája van. Ez a csehszlovák arany visszaszerzése, másrészt a nálunk államosított amerikai vagyonért való kárpótlás. Rogers külügyminiszter a szenátus külügyi bizottságában kijelentette, hogy az amerikai kormány az amerikai—csehszlovák bilaterális fáról, hanem a módszerek és témák felelős megvitatásáról van szó" — hangoztatta. Brandt előző beszédeiben számos előzetes feltételhez kötötte Nyugat-Németország részvételét az európai biztonsági értekezleten. Hamburgi nyilatkozatában megkísérelte összhangba hozni a nyugatnémet külpolitikát a szocialista országok budapesti kezdeményezésével, ós ugyanakkor megerősíteni azt a bonni nézetet, hogy az NSZK nem ismerheti el az NDK-t. te tekintetbe a bejelentés időzítésekor, hogy ezen a héten lesznek a helyi választások. Crossman, aki a háború alatt a lélektani hadviselés szakértőjeként működött, erre őszintén azt felelte, hogy teljesen megfeledkezett a választásokról.,. Az eddigi eredmények szerint a munkáspárt csupán egyetlen városban, a skóciai Abeldeenben nyert teret, minden más városban és kerületben súlyos veszteségeket szenvedett. A kommunista párt Glasgow körzetében egy helyi tanácsnoki mandátumot kapott. Az alsóházban eddig már több mint 110 munkáspárti, liberális illetve walesi nacionalista képviselő írta alá azt a tiltakozást, amelyben a társadalombiztosítási díjak emelésének visszavonását követelik. Némely angol lap véleménye szerint a Házban újabb összeesküvés érlelődik Wilson leváltásáért. problémák, köztük az előbb említett két kérdés megoldására fog törekedni. Bizonyára örvendetes esemény lenne, ha végre egyezményt írnának alá e kérdésekről. Évekkel ezelőtt már közel álltunk a megállapodáshoz, de az amerikai fél a végén feladta előzőleg elfogadott erveit. Rogers kitért a Csehszlovákiának nyújtandó lehető legnagyobb kedvezmény kérdése elől, de nyilvánvaló, hogy a kormánykörök foglalkoznak e kérdéssel. Nemrégen az a javaslat hangzott el Washingtonban, hogy bizonyos árucikkekre vonatkoztatva megadhatnák a legnagyobb kedvezményeket Csehszlovákiának. Egyelőre nem konkretizálták, mely árucikkekre vonatkozzanak kedvezmények, de a javaslat kétségtelenül ösztönző jellegű, ha egyelőre nem ls mérhetjük le hatását. Ha csak olyan árucikkekre vonatkozna a kedvezmény, amelyek a lehetséges csehszlovák—amerikai kivitelben és behozatalban nem játszanak különösebb szerepet, nem lehetnénk elégedettek. Mindenesetre az lenne a legjobb, ha az Egyesült Államok korlátozás nélkül a lehető legnagyobb kedvezményekben részesítene minket. Ma még nem bocsátkozhatunk merész Jóslatokba, de minden jel arra vall, hogy a Nixon-kormány megkönnyíti az Egyesült Államok és a szocialista országok kereskedelme fejlesztésének feltételeit. Ennek nemcsak gazdasági, hanem politikai jelentősége is lenne, mm—mmmmm JAN BlANSKf AZ MSZMP KÜLDÖTTSÉGE RÓMÁBAN ÉS PARIZSBAN Magyar—lengyel KGST targyalás Munkáspárti vereség a helyi választásokon Az osztrák közvélemény élénk érdeklődéssel kíséri II. Erzsébet angol királynő ausztriai látogatását. A képen a királynő Jonas osztrák államelnök társaságában a hivatalos fogadáson. (AP felvétele)