Új Szó, 1969. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1969-05-28 / 123. szám, szerda
SZEDOV AKADÉMIKUS: Közeleg a pillanat, amikor az ember a Hold felszínére léphet A Fehér Ház magyarázkodik Kambodzsa U Thant közbenjárását kéri Pago Pago — Az amerikai közigazgatás alatt álló Samoaszigetek Pago Pago szigetén csinos bennszülött lányok ősi táncokkal, csókokkal és vlrágfűzérekkel üdvözölték a Princeton repülőgép anyahajóról helikopterrel odaérkezett három amerikai űrhajóst, Staffordot, Youngot és Cernant. összehasonlítást téve a holdbeli tájak zordsága és a földi paradicsomnak tekintett polinéziai sziget között Young kijelentette: I rHa elnézzük ezt a helyet, csodálkozunk azon, hogy az emberek egyáltalán miért akarnak a Holdra menni". Az Apollo 10. utasai az első orvosi vizsgálatok szerint jó egészségi állapotnak örvendenek. Csupán enyhe bőrkiütést kaptak az űrutazás során kabinjuk faláról levált és a súlytalanság állapotában lebegő üveggyapot-szigetelés részecskéitől. Az amerikai űrhajózás vezetői szerint, amennyiben az Apollo 11. holdkompjának nem sikerülne leereszkednie a Holdra, akkor további két és fél havonként indítanak ürhafókat a Hold irányába, míg a holdraszállás nem jár sikerrel. Stuttgart — Wernher von Braun, a német származású amerikai űrhajózási szakember a Stuttgartban megjelenő Kosmos legutóbbi számában az Apollo 11. utasai által végrehajtandó holdraszállási kísérlet lehetőségeivel foglalkozik. Szerinte a vállalkozás kritikus pontja nem a holdraszállás lesz, hanem az Armstrong és AIdrin űrhajós által vezetett holdkompnak a visszatérése a Hold felületéről az űrkabinhoz. „Ha nem sikerül találkozniuk az űrkabinnál, elvesznek a világűr végtelenfében" — állapította meg cikkében von Braun. Mindent elkövetnek azonban, hogy a vállalkozás minimális kockázattal járjon. Annak valószínűsége, hogy a kéthetes repülés során, egy meteorit vagy más bolygóközi részecske átüsse az űrkabin falát, csupán 1:4000. Moszkva — A Pravda keddi számában Szedov akadémikus elemzi az Apollo 10. amerikai űrhajó sikeres repülését. A szovjet tudós áttekintve a holdkutatásnak és általában a világűr meghódításának eddigi eredményeit, a szovjet és az amerikai űrhajósok kozmoszt feltáró munkáját, megállapítja: Közeleg a pillanat, amikor az ember a Hold felszínére léphet. Az Apollo 10. amerikai űrhajó sikeres kísérletét Szedov akadémikus úgy tekinti, mint egy sokéves előkészület záró szakaszát, amely megnyitja az űrhajósok holdraszállása előtt az utat. Ugyanakkor a szovjet tudós felhívja a figyelmet arra, hogy az Egyesült Államok az Apollo-program megvalósítására hatalmas anyagi eszközöket és erőt fordított. A részletek kidolgozását nagyon gondosan végezték el a szakemberek, s ennek köszönhető a berendezések megbízhatósága. Az akadémikus külön rámutat a holdkomp-manőver bonyolultságára és arra, hogy a Hold felszínének ilyen megközelítése rendkívül pontos irányítást követelt meg. A neves szovjet tudós befejezésül hangsúlyozta: Az emberiség nagyra értékeli az amerikai szakemberek és a bátor űrhajósok eredményeit. A szovjet emberek jókívánságaikat tolmácsolják az amerikai űrhajósoknak, szakembereknek, munká soknak. Washington — Nixon elnök röviddel a három űrhajós hajőraszállása után telefonbeszélgetést folytatott Stafforddal, Younggal és Cernannal. A beszélgetés során Nixon elnök gratulált az űrhajósoknak, és űrrepülésüket az Egyesült Államok „büszke pillanatának" nevezte. A New York Times az űrhajósok földreszállásával kapcsolatban hangsúlyozza, hogy ez a repülés egy alapos és rendkívül bonyolult előkészület trlumfális befejezése volt. London — Bemard Lövell, a Jodrell Bank angol csillagvizsgáló igazgatója kijelentette, hogy ezt a sikert követően az amerikaiak júliusban leszálnak a Holdra. Az embereknek hozzá kell szokniuk ahhoz a tényhez, — hangsúlyozta Lövell, — hogy az űrrepülések új korszakot nyitottak az emberiség történetében. arckép csarnok JACQUES DUCLÖS Miután a nem kommunista baloldali csoportok visszautasították a Francia Kommunista Párt javaslatát, hogy a baloldal közös kormányprogrammal és közös jelölttel induljon, a kommnnisták Jacques Ducios személyében saját jelöltet állítottak a választási közdelemben. Waldeck Rochet főtitkár a Központi Bizottság májns 5-1 Glése után bejelentette, hogy a párt saját jelöltet állit, mivel a Szocialista Párt elutasította a közös program kidolgozását és jelöltjével, a kommunista ellenes politikát folytató Gaston Defferrerel nem értenek egyet. Ducios e bejelentés után mondott baszédéban hangsülyozta, hogy nagyra értékeli az őt ért megtiszteltetést, de szívesebben venné, ha a választási kampányban az egész baloldal közös jelöltjét támogathatná. Ducios a francia kommunisták és az egész nemzetközi munkásmozgalom ismert egyénisége. 1898ban Louey pireneusi kis faluban született. Apja ács, anyja varrónfi volt. Tanító akart lenni, de mivel szegények voltak, már 14 éves korátél arra kényszerűit, hogy maga keresse meg kenyerét. Pék lett, először Tarbes-ben dolgozott, majd felkerült Párizsba. Itt érték a háborús évek. Bevonult és Verán nail súlyosan megsebesült, kis híján mindkét lábát elvesztette. 1917-ben német fogságba esett, innen két év múlva szabadult. A Francia Kommunista Párt alapítfi tagjai közé tartozik. Szakszervezetekben dolgozott, egy ideig a CGT titkára volt. 19Z6 ban képviselővé és a kommunista párt központi bizottságának tagjává választották. Politikai tevékenységéért több ízben bírfiság elé állították, ezért Illegalitásba vonult. Amikor a fasizmus veszélye felütötte fejét Európában, Thorezzel megalakította a Népfrontot, és harcolt a kommunisták és szocialisták egységéért a háború elleni küzdelemben. Amikor a hitleristák megszállták Franciaországot, fijból illegalitásba kényszerült, innen irányította a pártapparátust és a nácik elleni harcot. 1946-ban a nemzetgyűlés elnökhelyettesévé választották, majd a kommunista képviselők parlamenti csoportjának vezetője és szenátor lett. Jelenleg 0 a Francia Kommunista Párt Politikai Bizottságának legidősebb tagja. Ducios programja a kommunista párt célkitűzéseit tartalmazza: az új haladé demokrácia és a szocialista Franciaország kialakítását. Dnclos nemcsak a kommunisták, hanem a demokratikus erők Jelöltje is. A párt felhívásai Hangsúlyozzák, aki Duclosra szavaz, az olyan gazdasági és politikai de mokráclára szavaz, amely a szocializmushoz vezet, az a nemzeti függetlenségre, a békére és a leszerelésre szavaz. A kommunista jelölt esélyeit nehéz lenne felbecsülni. A kommunista párt az ország legerősebb pártjai közé tartozik, viszont nem szabad megfeledkeznünk a baloldal szétforgácsoltságáról. Kétségtelen, a legtöbb esélye Pompldounak, a ganlle-isták Jelöltjének van. A többi jelölt most azért verseng, kl kerüljön az első fordulóban a második helyre. Abban az esetben, ha egyik jelölt sem szerzi meg az abszolút többséget az első fordulóban, a második fordulóban a két legtöbb szavazatot kapott jelölt méri össze erejét. Már az, hoijy Poher, az ideiglenes elnök bejelentette jelölését, is azt bizonyítja, a jobboldal mindenképpen meg akarja akadályozni, hogy Pompidou vetélytársa a második fordulóban esetleg a kommunista Jelölt legyen, mert et kétségtel nfll a kommunista párt óriási sikerét Jelentené. CS. I. Saigon — A keddi hírügynökségi jelentések Dél-Vietnamban csak szórványos haditevékenységről számolnak be. A legnagyobb összecsapásokra a Dak To közelében levő fennsík térségében került sor. összecsapások voltak a fegyvermentes övezet térségében is. Washington — Nyugati hírügynökségek washingtoni tudósítói a Fehér Házhoz közel álló, magát megnevezni nem kívánó forrásból olyan tájékoztatást kaptak, hogy a Nixon-kormány január 20-án történt hivatalba lépése óta Dél-Vietnamban az amerikai haderőknek és a saigoni kormány csapatainak tevékenysége nem fokozódott, s az amerikai csapatok növekvő veszteségei a partizán-tevékeny ség erősödésének tulafdoníthatók. A tájékoztatás olyan időpontban hangzott el, amikor a Demokrata Párt több vezető személyisége, így Edward Kennedy szenátor, azzal vádolta a Nixon-kormányt, hogy fokozza Dél-Vietnamban a szárazföldi hadműveleteket. Egy amerikai kerületi bíróság hétfőn elutasította Michael Sanders őrmester panaszát amiatt, hogy Dél-Vietnamba osztották be szolgálattételre. Sanders, aki az arlingtoni hősi temető díszőrségének a tagja, egy lapnak adott nyilatkozatában bírálta a kormány vietnami politikáját. A bíróságnál azért tett panaszt, mivel véleménye szerint bírálata miatt büntetésből helyezték át Vietnamba. Az amerikai hivatalok egyre nagyobb igyekezetet fejtenek ki, hogy megmagyarázzák az amerikai hadseregnek a délvietnami harctereken elszenvedett veszteségeit. Véleményük szerint ennek nem az amerikai harci taktika megváltozása, hanem a DNFF egységeinek fokozott tevékenysége az oka. A Fehér Ház például hangsúlyozta, hogy „a kommunisták szárazföldi akciói drasztikusan megnövekedtek". A partizánháború állítólag nem teszi lehetővé, hogy az Egyesült Államok hadi ereje kibontakozhasson és teljes mértékben érvényesülhessen. A szóvivő szerint az amerikai hadsereg éppen ezért az utánpótlási központokat és vonalakat támadja. New York — Kambodzsa ENSZ-képviselője U Thant főtitkár közbenjárását kérte, hogy az amerikai kormány azonnal vessen véget az amerikai és a dél-vietnami légierők által a dél-vietnami—kambodzsai határ körzetében, tehát kambodzsai területen is folytatott „lombtalanítási" műveletnek. A kambodzsai panasz szerint április 18. és május 14-e között az amerikai és a dél-vietnami repülők két napon át növényirtó vegyszereket szórtak Kambodzsának a határtól számított 20 kilométeren belüli területsávjára. Hanoi — Az ADN hanoi tudósítója közölte, hogy helyi idő szerint kedden 7.30 órakor egy amerikai repülőgép hatolt be a VDK fővárosának légiterébe. A légelhárítás tüzet nyitott. Amióta Washington a múlt év novemberében feltétel nélküli kötelezettséget vállalt a Vietnami Demokratikus Köztársaság elleni minden légi és más támadás megszüntetésére, az USA 4500-nál több alkalommal hajtott végre kémrepüléseket a VDK fölött. Ezen akciók során az amerikaiak 46 gépet vesztettek. Alain Poher 12 pontja Párizs — Alain Poher ideiglenes francia elnök és egyúttal elnökjelölt is a küszöbönálló francia választásokon a tegnapi nap folyamán ismertette a sajtóval politikai programját, amely 12 pontot tartalmaz. Poher hangsúlyozta, hogy nem részletes programról van sző, hanem mindössze irányvonalról, amelyhez megválasztása esetén tartaná magát. A ideiglenes francia elnök programjában nagy teret szentel a külpolitikai kérdéseknek. Hangoztatja, hogy az atomkorszakban új szemléletet kell meghonosítani a nemzetek közötti kapcsolatokban. Franciaországnak feltétlenül aktívan részt kell vennie a nagy nemzetközi szervezetek munkájában, hisz közismert, hogy az ilyen szervezetek bojkottálása már sok kárt okozott. A francia politikának elsődleges feladata az, hogy elősegítse a nemzetek békés egymás mellett élését, a feszültség csökkentésére és a nyugati—keleti párbeszéd folytatására törekedjék. Programjában Alain Poher érinti a biztonság és a fegyverkezés kérdését is, s kifejti, hogy Franciaország részt vesz a NATO munkájában, amennyiben ez a szövetség egyenlőségjelet tesz az Egyesült Államok és európai partnerei közé. Poher elképzelése szerint Franciaországnak részt kell vállalnia az izraeli—arab konfliktus békés megoldásából ls. Ügy véli, hogy a béke és a biztonság záloga az egységes Európa. Gazdasági kérdésekről szólva Alain Poher hangsúlyozta, hogy a gazdaságpolitikának többek között a munkanélküliség megszüntetésére és a pénzügyi stabilitásra kell összpontosulnia. Anglia közös piaci csatlakozásával kapcsolatban Poher egy sajtóértekezleten kijelentette, meg van győződve, róla, hogy Nagy-Britannia valóban részt óhajt venni a Közös Piac munkájában, ám ugyanakkor nagyon nehéz problémáról van szó. E probléma leküzdése csak tárgyalások útján lehetséges, s ennek érdekében — Poher szerint — minél előbb tárgyalóasztalhoz kell ülni. A Washington Post AZ AMERIKAI—SZOVJET TÁRGYALÁSOKRÓL Washington — Marquis Childs, a Washington Post szemleírója a lap tegnapi számában folytatja az amerikai— szovjet tárgyalások megkezdése esélyeinek elemzését. A cikkMég mindig feszült a helyzet Maiapában Kuala Lumpur — A malaysiai tájékoztatásügyl minisztérium kedden este közölte, hogy az országban még mindig nem rendeződött a helyzet. Bizonyos „érzékeny" övezetekben továbbra is fennáll a feszültség, és továbbra is célzatos rémhírek terjednek. Ezek közé tartozik, hogy szerdán, Mohamed próféta születésének évfordulóján, újabb rendzavarások lesznek. A maláj mohamedánok szerdára tervezett hagyományos felvonulását megtiltották és felszólították a hívőket, hogy higgadtan és csak a mecsetekben emlékezzenek meg az évfordulóról. Malaysia néhány városában üfabb gyúftogatások és más tncidensek voltak. ben felsorolja, mi és kik akadályozzák elsősorban a tárgyalásokat: a PENTAGON, a Nemzetbiztonsági Tanács, az Egyesült Államok szövetségesel -közül elsősorban Nyugat-Németország. Childs azt állítja, hogy Johnson kormánya fontos dokumentumot adott át Nixon elnöknek — a tárgyalásokra vonatkozó előzetes megállapodást a Szovjetunióval. Nixon elnök azonban az elmúlt négy hónap alatt egy lépést sem tett a tárgyalások megkezdése érdekében. Fosk Jenő Bécsbe érkezett Bécs — Kedden délben Bécsbe érkezett Fock fenő, a Magyar Népköztársaság miniszterelnöke. A magyar vendég fogadására megjelent Josef Klaus kancellár, Hermann Withalm alkancellár, Kurt Waldheim külügyminiszter, továbbá Kurt Enderl, Ausztria budapesti nagykövete és a Külügyminisztérium vezető munkatársai. A JOSEF SMRKOVSKÝ vezette csehszlovák parlamenti küldöttség vasárnap és hétfőn Törökország északnyugati részébe látogatott. Bursából, az ismert üdülőközpontból Isztambulba utazott, ahol törökországi látogatásának utolsó napjait tölti. KAREL POLACEK, a Szakszervezetek Központi Tanácsának elnöke Bukarestbe érkezett, ahol részt vesz a Szakszervezeti Világszövetség Végrehajtő Bizottságának ülésszakán. A repülőtéren Gheorghe Apostol, a Román Szakszervezetek Központi Tanácsának elnöke üdvözölte. OCTAVIANO CAMPOS SALAS mexikói iparügyi és kereskedelmi miniszter Václav Pleskot csehszlovák külügyi államtitkár és Ivan Peter külkereskedelmi miniszterhelyettes jelenlétében megnyitotta Mexikóban a csehszlovák gépipari kiállítást. BUKARESTBEN befejeződött a szocialista országok postai és távközlési együttműködési szervezetének 14 napos ülése. A tanácskozásokon 11 szocialista ország képviselői, köztük Mllan Smolka miniszter, a Szövetségi Postaügyi és Távösszeköttetési Bizottság elnöke vett részt. ANDREJ GRECSKO marsall, a Szovjetunió honvédelmi minisztere fogadta a Hardan Takritt hadügyminiszter, miniszterelnök-helyettes által vezetett iraki katonai küldöttséget. VASILE PATILINEST, a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának titkára fogadta Dova Zakint, az izraeli Mapam Párt titkárát. Or. LADISLAV NOVÁK, Csehszlovákia kairói nagykövete visszatért Jemenből az egyiptomi fővárosba. A nagykövet Jemenben átadta megbízólevelét Irjáni elnöknek. PETRUS DE JONG holland miniszterelnök és Joseph Luns külügyminiszter New Yorkba érkezett. A holland államférfiak Nixon elnökkel a kelet—nyugati kapcsolatokról, valamint az amerikai—holland együttműködésről fognak tárgyalni. A CSKP Központi Bizottságának Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottságának küldöttsége Václav Hájeknek, a bízottság alelnökének vezetésével hétfőn Volgográdba látogatott. NGUYEN VAN THIEU délvietnami elnök négynapos hivatalos látogatásra Dél-Koreába érkezett. Thien elnök szöuli látogatása befejezése után Tajvanra utazik, ahol Csang Kajsekkel fog tárgyalni. A l'HUMANITE a hétfőn aláírt francia—szovjet kereskedelmi megállapodással foglalkozva megállapítja, hogy a két ország kereskedelmi forgalma a következő öt évben megkétszereződik. SUHARTO tábornok, Indonéz elnök parancsa értelmében az indonéz kikötőkben ezentúl nem a hadsereg, hanem a rendőrség felelős a biztonságért és a rendért. A NORTHEAST AIRLINES amerikai légitársaság repülőgépe, melyet fegyveres utasok leszállásra kényszerítettek Havanában, tegnap visszatért Miamiba. KOLUMBIA, Chile, Ecuador, Peru és Bolívia kormányának képviselői Bogotában közös piac megalakításáról szóló szer* ződést írtak alá. DJAKARTÁBAN június 11-12én lesz az indonéz iszlám kongresszus, amelynek előkészítésében mind a négy indonéz muzulmán politikai párt, valamint 69 muzulmán tömegszervezet vesz részt. AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK „ENSZ-szövetsége" azt javasolta, hogy a világszervezet kezdeményezzen egy világméretű akciót a népszaporulat korlátozásárs CHICLAYU perui városban 97 elbocsátott cukorgyári munkás elfoglalta a székesegyházat. Négy munkanélküli azzal fenyegetőzik, hogy önkéntes tűzhalállal vet véget életének, amennyiben nem kapnak újból munkát. LA GCAIRA venezuelai városban összetűzés volt a diákok ós a rendőrség között. A rendűrök három tüntetőt magsebealtattak.