Új Szó, 1969. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1969-05-27 / 122. szám, kedd
krónika hírmozaik M krónika A NAP kel: 3.55, nyugszik: 19.28 órakor. A HOLD kel: 14.35, nyugszik: 1.33 órakor. névnapjukon szeretettel köszöntjük HELLA — IVETT oevű kedves olvasóinkat B 1564 ben halt meg KÁLVIN IÁNŐS genfi lelkész, a kálvinizmus megalapítója (szül.: 1509) • 1799ben született IÁCQUES FROMENTAL HALÉVY neves francia zeneszerző (+1862) • 1869-ben ezen a napon kezdődött a brnói textilmunkások első szervezett, nemzetközileg egységes és eredményes sztrájkja É 1964-ben halt meg DZSAVAHARLAL NEHRU indiai államférfi (szül.: 1889). Sűrűsödő felhőzet, helyenként futó esők. Közép és Kelet-Szlovákiában délután helyenként zivatarok. A nappali hőmérséklet 18—.' 21, keleten 24 fok körül. Enyhe északnyugati, keleten déli széí ivárható. Nyugaton később csökkenő felhőzet. A DUNA VÍZÁLLÁSA 1969. V. 27 én: Pozsonynál: 290 apad Medvénél: 215 apad Komáromnál: 230 apad Párkánynál: 225 apad Megérett a cseresznye. (Németh J. felv.) Eredményhirdetés Cannes-ban DÍJAT NYERT V. JASNÝ FILMJE Cannes-ban, a nemzetközi filmfesztiválon pénteken késő este ünnepélyes keretek közt közölték a zsűri döntését, moly szerint a fesztivál nagydíját a Lindsay Anderson rendezte If (Ha) című angol film nyerte el. A további díjak a következők: a zsűri különdíját az Adalen-31 című svéd film (Bo Wideberg rendezése) kapta. A legjobb első film díja a Dennis Hoppers rendezte Easy Rider című amerikai filmnek jutott. A zsűri díját a „Z" című, Costa Gavras rendezte film kapta. A legjobb rendezés megosztott díját a Vojtech Jasný rendezte J6 földieim című csehszlovák, illetve a Das Mortes című (rendezte Glauber Roctia) brazil filmnek ítélték oda. A legjobb férfi alakítás díját Jean Louis Trintignant francia, a legjobb női alakítás díját pedig Vanessa Redgrave angol művésznő nyerte. A legjobb rövidfilm nagydíjára Az újjászületés dala című román filmet, a különdíjra pedig a Pince a Omgle című francia filmet érdemesítették. (—) ® MAGYARORSZÁGON tervszerűen s az előírt ütemben épülnek Kiskiőrös közelében a Tisza vízlépcsői, s egyidejűleg kiépül az új, Tisza menti öntözőhálózat is. Az ezzel összefüggő munkálatok első részét az 1973—1975-ös években fejezik b'e. Ezután további 67 200 ha szántóföld, valamint több inlnt 6000 ha rét és legelő öntözése válhat lehetővé. • A „Kiváló munkáért" érdemrenddel kitüntetett Magura dal- és táncegyüttes ez idén ünnepli fennállásának 15. évfordulóját. Az együttes megalakulása óta mintegy 500-szor lépett fel nemcsak Csehszlovákiában, hanem külföldön is. O 2 MILLIÓ TULIPÁNT A lužanyi Magtermesztő- és Nemesítő Vállalat évente 2 iniilió különféle fajtájú és színárnyalatú tulipánt termeszt Lužany közelében az állami út mentén elterülő réten. A motoros turisták szívesen látogatják ezt a helyet, hogy megcsodálhassák a gyönyörű virágokat. • Japánban a Waseda egyetem tudományos dolgozói olyan mfikezet fejlesztettek, amely éppúgy mozoghat, foghat, tapinthat stb., mint a természetes emberi kéz. A Latexbőrrel bevont műkéz ujjainak körmei is vannak. A kezet izmok helyett a csuklóba és a tenyérbe szerelt két 12-voltos motor mozgatja. A műkéz prototípusát sikeresen próbálták ki egy amputált kezű páciensen. A MILLIOMOS ZÖLDSÉGÁRUS Hetenként háromszor viszi be Saint-Nazaire francia városba a terményeit, a gömbölyű krumplit, az üde zöld salátát, a lányosan karcsú répát, Maurice Paquet. A hét többi napján csendesen él és dolgozik feleségével és fiával St. Dolay-i házában. A nászajándék Amikor több mint harminc évvel ezelőtt feleségül' vette Renée Tallendaut, kissé fölényes mosollyal hallgatta a családi „legendát" a több mint ezer éves „családfáról", amely szerint felesége II. Orbán pápa egyenes leszármazottja. Azzal az öreg festménnyel sem törődött, melyet az esküvő napján kapott ajándékba felesége anyjától, egy kis „készpénz" többet jelentett volna számára. Igy aztán a képet valahová eltették, és Paquet hosszú éveken át nem törődött a „mázolmánnyal". De a „mama" az évek során egyre többet mesélt az ősökről, a nemes Lagieri családról, amely a napfényes olasz honból származott Franciaországba és arról, hogy azt a képet a híres Raffaello festette az egyik Lagieri megrendelésére. „Hátha?" — gondolta magában Paquet, és 1944-ben kikérte a műértők véleményét. A vizsgálat eredménytelen maradt, de azért egy képkereskedő 8000 frankot kínált a családi örökségért. Ekkor azonban a zöldségárus már gyanakodni kezdett. Megmutatta kincsét a nantesl és párizsi szakembereknek is, de ezek is kinevették ... „Ugyan kérem, ne álmodozzon jóember!" Azután — ma már maga sem tudja miért — egyszer kivette a képet az aranyozott keretből és megtalálta — a jelzést: R. U. 1512. „Ca y est, Renée, c'est un Raphael" — szólt nyugodtan a feleségéhez. A bizonyíték megdönthetetlen volt. A mester, valóban a Raffaelo Urbino néven szignálta alkotásait. Szélhámosok a láthatáron A műkereskedők csillagászati számokkal kifejezhető összegemi fÜH „ h°' mikor m film 16 leány vett részt azon a szépségversenyen, amelyet a „Beseda" című folyóirat szerkesztősége a Parasztszövetséggel együtt rendezett meg Zsolnán. Képünkön (balról): Viera Hargašová, második helyezett (Aranyosmarót], Marta Bakajsová (Nagymihályi) a szépségkirálynő és Dagmar Novická a harmadik helyezett, (Frýdek-Místek). (J. Suka felv. — ČSTK) ® AZ USA-BAN a múlt évben 101048 450 gépkocsit tartottak nyilván, tehát 4 millióval többet, mint 1964-ben. A nyilvántartott járművek közül 84 millió a személygépkocsi, 16 millió a tehergépkocsi és 351 ezer az autóbusz. • Néhány évvel ezelőtt óriási mennyiségű hal pusztult el a Balatonban, de a tó most már ismét „benépesedett". 1967-ben 37 000 kg pontyot és 3273 kg fogast, tavaly pedig 40 000 kg pontyot és mintegy 4000 kg fogast fogtak ki a Balatonból. 9 LEFÜLELT GENGSZTEREK Javarészt dél-amerikaiakból álló, bankrablásra specializált, nemzetközi gengszterbandát tartóztattak le a napokban Milánóban. A rendőrség 240 millió líra (kb. félmillió (ont sterling) értékű valutát, csekket, ékszert, festményt s egyéb értékeket kobozott el a gengszterektől. • Északnyugat-Magyarországon a tatabányai strand úszómedencéjét télen hatvan méter magas és harminc méter széles felfújható, műanyag-sátorlappal fedik be. Az így fedett uszoda vizének, levegőjének megfelelő hőmérsékletét olajfűtéssel biztosítják. Az e beruházásra fordított összeg 2,5— 3 millió forint. • Negyven ismert közéleti személyiséggel a fedélzetén tegnapra virradó éjjel ünnepélyesen megnyitották a Prága— Kuwait közötti új repülőjáratot. 9 MINTEGY 250 ezer korona tűzkár keletkezett szombaton a £&luží u Mostu-i betongyárban. A tüzet V. K. 22 éves éjjeliőr gondatlansága okozta, a nevezett ugyanis égő cigarettát hagyott a gyár egyik helyiségében. ket — 300 000, 400 000, majd 500 000 frankot — kínáltak a képért. A zöldségárust azonban nem kápráztatta el a nagyvonalú ajánlat, nem vált meg „Az anya a gyermekkel" című festménytől. Mivel pénzzel nem tudtak célt érni, színre léptek a csalók. Raffaello egyik állítólagos „leszármazottja" Milánóban akart kiállítást szervezni, és azzal biztatgatta a kép tulajdonosát, hogy a belépődíjak is vagyont jelentenek. Kiderült, hogy „Raffaello utódját" szélhámosság miatt körözi a nemzetközi rendőrség. Egy másik alvilági fickó betört Paquet házába, hogy az eredeti festményt egy másolattal cserélje ki. De mögötte ls bez_árult a íella ajtaja. Ha nem segít a pénz, a csalás, a betörés, akkor próbálkozzunk az asszonnyal — mondták a kalandorok. Egy gazdag amerikai azt magyarázgatta az asszonynak, „hogy egy ősrégi nemesi család sarja nem élhet egy paraszttal", hagyja ott a férjét és szökjön meg vele — természetesen a képpel együtt — Amerikába. Egy hollandiai műépítész írásbeli házassági ajánlattal ostromolta Paquetnét. 9 HVIEZDA: Moll Flanders szerelmi kalandjai (angol) 15.30, 18, 20.30 ® SLOVAN: Kíméletlenül (olasz) 16.30, 18, 20.30 9 DUKLA: Artus király (am.) 15.30, 19.30, J9 PRAHA: Az éj fényében (am.j 10.30, 13.30, 16, 18.30, 21 9 METROPOL: A nagygyakorlat (fr.) 15.30, 18, 20.30 ® POHRANIČNÍK: A koppányl aga testamentuma (magyar) 15.45, 18.15, 20.45 • TATRA: Becket (angol) 15.45, 18.15, 20.45 ® HVIEZDA — Kertmozi: Hidegvérrel (am.) 20, 9 MIER: Bergman-filmnapok 17.30, 20, 9 PALACE: A szflkevény (cseh) 22 9 k a s s « 9 SLOVAN: A postakocsi (am.) a TATRA: A makrancos hölgy (am.), 9 ÜSMEV: Fathom (am.), ® PARTIZÁN: Sherlock Holmes és a halálos nyakék (NSZK), ® színház 9 HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Orfeusz alászáll (19) « KIS SZÍNPAD: Hazatérés (19) ® 0) SZÍNPAD: Hegedűs a tetőn (19) KASSA • Boldogultak b'áljá (19). rádió t>rofitlo vg| Magyar adás: 5.33: Hírek (nemzeti programon). 6.00: Hírek, időjárás, műsorismertetés. 6.05: Hangosújság (ism.). 6.25: Reggeli zene. 6.55: Hírek. 12.00: Hírek. 12.10: Látóhatár, irodalmi műsor (ism.). 12.30: Rövid zenés műsor. 17.00: Mezőgazdasági aktualitások. 17.15: Népi muzsika. 17.30: Hírek. 17.40:" Hangosújság. 21.40: Hírek (nemzeti programon). televízió ľ t>r<**ís*avö 1 A bratislavai Állami Zeneművészeti Főiskola balett-tagozatának végzett növendékei május 11-én mutatkoztak be a közönségnek a bratislavai Oj Színpadon. Képünkön (balról)-. V. Hubová, N. Peflkova, L. Dobálová, f. Vilamová Csajkovszkij i „Hattyúk tava" egyik jelenetében. (I. Dubovský felv. — CSTK) Az egyház sem tétlenkedik A képet ma megbízható helyen — egy svájci bank páncéltermében őrzik. Ma már hárommilliót kínálnak érte, de Paquet hajthatatlan: ha Amerikában egy Rembrandtért tízmilliót adnak, akkor az én Raffaelem is megér nyolcmilliót. Elutasította azt is, hogy a londoni Sothebyra bízza a kép értékesítését, mert attól fél, hogy a képkereskedők nemzetközi összeesküvést szőttek ellene, szándékosan lenyomnák a kép árát és a hasznon megosztoznának. Még az egyház rendkívül „előnyös" ajánlatát is elutasította. A pásztor, akinek nyájához Paquet is tartozik, azt Javasolta, hogy „ajándékozza a képet az egyháznak és így szabaduljon meg a vagyon, a kapzsiság ördögének kísértésétől, hiszen köztudomású, hogy a pénz nem boldogít..." Paquet azonban türelmesen vár. Hetenként háromszor továbbra is kirakja ízes termékeit a járdára, szorgosan műveli kertjét, és már előre örül annak, hogy egyszer nagyon gazdag ember lesz. p. GY, 9.30: Öten egyre (ism.). }0.10: Szaniszló, a nyomozó, francia—olasz bűnügyi film. 11.40: TV Híradó. 17.20: Hírek. 17.25: Vállalati börze. 17.55: Két dokumentumfilm KeíetSzlovákiáról. 18.40: Esti mese. 19.00: TV Híradó. 19.35: Bolgár filmösszeéllítás a Bizánci kultúráról. 20.00: Miss Economia Európa 69, tv-film. 20.25: Kísérlet kettőnek, szórakoztató műsorsorozat továfib'i része. 21.15: O. K. Singapore, dokumentumfilm. 21.30: Az elveszett folyó, amerikai vadnyugati film. 22.00: TV Híradó. 22.20: Az ember szolgálatában, fogápolás és kezelés. 18.00: Hírek. 18.05: 'Csináld magad! A kerékpárszerelés áSécéje. 18.25: Interpelláció . . . 19.20: Esti mese. 19.30: Puccini: Tosca. Opera három felvonásban. Közvetítés á Szegedi Nemzeti Színházfiól; Az I. szünetben: TV Híradó. A II. szünetben: A könyv művészete, riportfilm. Kb\ 22.30: TV Híradó, 2. kiadás. HELYREIGAZÍTÁS Lapunk tegnapi számában a „Megkezdődtek a Jókai-napok" című komáromi tudósítás utolsó bekezdésébe — elírás révén i— sajnos több hiba csúszott be. A bekezdés helyesen így hangzik: Vasárnap folytatódott az irodalmi színpadok vetélkedője, amelyen a komáromi Petőfi Ifjúsági Klub irodalmi színpada Kiss Mihály rendezésében „Zengő Dunatáj" címmel Győry Dezső verseiből ügyesen válogatott összeállítása; „Győztes, új és magyar" címmel a pozsonyi Forrás Irodalmi Színpad Ady-mfisora; továbbá a lévai Juhász Gyula Irodalmi Színpad Gergely József rendezésében a „Két végtelenség között" című irodalmi műsor, Szobi Kálmán rendezésében pedig a búcsi Lant Irodalmi Színpad Illyés Gyula „Az éden elvesztése" című műsorral aratott megérdemelt sikert. Kérjük kedves olvasóink szfves elnézését. szerkesrtőbilőttig Főszerkesztő: Lőrinci Gyula. Szerkesztőség: Bratislava, Gorkij utca 10. Telefon: H;' r (i e>gdasági ügyek: 506-39, távíró: 09308. Journal Kiadóhivatal, Bratislava, Volgogradská 8. Nyomja a Pravda Nyomdavállalat Bratislavai üzeme, D.atisiavo, »iur»»u «. " iIoda : Bratislava, Jesenského 12. Teleion: 551-83. Előfizetési díj havonta 14,70 korona, a Vasárnapi Úi Szó egy negyedévre 13 korona. Terjeszti a Posta Hír apszoigaiai. t „léseket elfogad minden postahivatal éi postai kézbesítő. Külföldi meg rendelések t PNS - Ústredná expedícia tlače, Bratislava, Gottwaldovo námestie 48/Vll. t U J SZÓ Kiadja Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztőt 537-16, 512-23, 335-68. Főszerkesztő: 532-20. Titkárság: 550-18, sportrovat: 505-29, Nyomja a Pravda Nyomdavállalat bratislavai üzeme BratislavaJr^laálaY.