Új Szó, 1969. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1969-05-23 / 119. szám, péntek

A múlt nem ismétlődhet meg Lapunk hasábjain néhány nappal ezelőtt beszámoltunk arról, hogy E. B. L u k ä £ szlovák költőt a magyar irodalom forditásában szerzett kimagasló érdemeiért a magyar PEN-klub kitüntetésben részesítette. Az Ünnepség alkalmából elhangzott beszédében a neves szlovák költő számos időszerű és ma is nyílt problémát érintett, amelyeknek súlya és jelentősége indokolja, hogy tartalmával olvasóink és megismerkedjenek. Egy félszázadnak kellett elmúlnia, hogy bizonyos gondviselés-szerű parallelizmusok törvényszerűsége igazolódjék. Öriási labirintusok útvesztőin, sivatagokon keresztül-kasul, nemzeti vérfürdőkön át, egyéni és kollektív tragédiákból kilábalva, új generációkkal együtt megújhodva Itt állunk nemzeteink lelki mérnökei nemcsak szemtől szembe, hanem egymás mellett. Nem estünk ki „az Idő rostáján", amitől Ady félt, nem rázott le sikamlós hátáról „a nagy Cethal" — hogy újra Adyt idézzem. S elhessegetem magamtól azt a fatalitásos mondását is, hogy „a Duna-táj egy nagy szégyenka, loda lenne", ahol „a szárnyakat lenyesték, s ahol halottasak az esték". Nem, nem volt szabad beteljesednie az ilyen látomásnak. Testűnk-lelkűnk minden molekulája tiltakozik a „véres és ostoba feneségek" ellen. S hogy az egyik legnagyobb magyar i klasszikus költőt, Vörösmartyt j idézzem, Az nem lehet, hogy ész, erő. És oly szent akarat Hiába sorvadozzanak Egy átok-súly alatt. Fel-feltornyosulnak ugyan az állandó planetáris közös veszedelmek, ahogy ezt Illyés Gyula és Weörös Sándor a Mikor és Freskó című költeményeikben félelmetesen diagnosztikálták Inálam van e versek szlovák fordítása) s itt van a magam tézises két utolsó apokaliptikus költeményein: Oda az utolsóra és elsőre, s az Álmatlan éjszakák, de belül, mélyen, kiragadhatatlanul, eltörölhetetlenül ott 1 van a nagy ajándék — a Remény. Vörösmarty ugyan egyik legrettenetesebb és legszebb költeményében állandóan variálta a szörnyű mondást: Nincsen remény, nincsen remény, mert az „emberfaj sárkányfogvetemény", úgy ő, mint a mi szellemóriásaink halotti poraikból is láthatják, hogy nemzeteink nem „süllyedtek el". Megújhodva, sokszorozottan, elmélyülve s felemelkedve, mint főnixmadarak röpülünk előre újsorsos utainkon. A múltnak nem szabad, nem lehet megismétlődnie. A szubordinációkból koordinációk lettek, s a koordinációktól a humanitásos testvériségig bár göröngyös, mégis csak logikus út vezet: a szégyen kalodától a megújhodott dunatáji népi közösségek geopolitikai törvényszerűségű testvéri Munkapalotájához. — Micsoda út! Érdemes élni ezért a látomásért, mely már nem is olyan lehetetlen látomás. Szalatnay Rezső régi barátom, kollégám, egyéni és kollektív sorsunk szakszerű ismerője és előharcosa tanúja annak, a majdnem azt mondanám, hogy fanatikus munkának, amit ezen a téren nem is olyan egészen gyarlóan végeztem. Igen, egy félszázados munkáról van szó. Két nemzeti birodalom kölcsönös propagálójáról. Nem szívesen használom ezt a kifejezést, ezerszer volt kompromittálva mindenféle hamis vágányokon. Elég szerényebben azt mondani: szolgáltam a látomást, két nemzet irodalmi, kultúrcsúcsos tolmácsolásain át, a magas értékek megismerésén és megbecsülésén keresztül eljutni a dunai sorsközösségi testvériségig. Nem az utolsó munka ez, és nem is kevés — mint József Attila mondaná. Ezt a munkát a húszas évektől a második világháború végéig úgy mondhatnám majdnem egyedül végeztem, idegenkedések, averziók, sőt gyanakodások és gyűlölködések dacára. Nem mintha nem lettek volna „méltó" elődeim. Az irodalomtörténet számontartja azt a nagy úttörőmunkát, amit ezen a téren sok elfelejtett szlovák író ugyanolyan okokból már a XIX. században megtett. Hviezdoslav — Országh Pál és KrCméry István munkássága mérföldköveket jelent. Hviezdoslav Petőfi, Arany fordításai közismertek, Madách Ember tragédiájának, szószerint hatalmas fordítása felülmúlhatatlan, bár két újkori fordításunk is van. Krčméry István Vörösmartyja (Húzd rá cigány, Kis gyermek halálára), (Revicak Pán halála, Ady néhány költeményének úttörő fordításai parallelek az én fordítói munkásságommal. Fő érdeme, egy vice-verse a könyv: A szlovák költészet antológiája magyarul. Szeberényi, Lehocki Tivadar KrCméry fordítása, Podhradský Marína fordítása (a múlt század 70-es éveiben adta ki fordításaikat a Kisfaludy Társaság] és Gáspár (Sládkovič barátja, akiről szép tanulmányt közölt Sziklay barátom) fordításai óta a húszas éveikben nagy, máig is egyedüli tett volt. Jómagam igazán ifjúkoromtól fordítottam magyar költőkből. Csukás István „Ady Endre a szlovák irodalomban" című könyvében (Bpest. 1961) közölte Ady fordításaim bibliográfiáját, s ezt most fogja kiegészíteni a pozsonyi Fügedi Elek készülő teljes bibliográfiája. Hatvany Lajost, akit a budapesti PEN világkongresszusa alkalmából meglátogattam, egy tanulmányában közölte űn. „megtérése" történetét Tipikus eset, majdnem mindegyik Ady olvasóval megtörtént. A homályokon, a kifejezésmódok és mitikus szólabirintuson, s esetleges korbeli bizarrságokon át — a lényegig a — a régi világ, az emberetelenség pellengérezése s az új testvériesebb világ bejelentése és követelése himnikus kórusáig, majdnem mindegyik tisztelője, barátja s követője átment ezen a tövises, de végeredményben glóriózus úton. Ez volt az én esetem is, s ugyanúgy mint Hatvany — Szalatnai barátom és Csukás István irodalomtörténész ezt jól tudják — mennyi időt töltöttem, s mennyi lándzsát törtem a szlovák közéletben Ady költői és emberi küldetése érdekében. Félszázad elmúlott s íme sem Ady, sem magyar vagy szlovák bajtársaim nem bánták meg harcaikat, időállók lettek, nem avultak el, korózis nem rontotta meg alapvető igazságaikat. S ami a legfontosabb: mind a magyar, mind a szlovák közvélemény ma már úgy tekint Adyra, ahogy mi tolmácsoltuk: mint nagy költőt, mint váteszi strázsát, s mint a dunatáji testvériesség előfutáros hirdetőjét. Hol vannak mindazok, akik ezt gátolták önöknél és nálunk? Az ultranacionalista gyűlöletek korlátolt reprezentánsai? Átcsaptak rajtuk az idő hullámai, zátonyra futottak, vagy sok ilyen eset is van, aklimatizálódtak, szóval .megtértek", persze a szó posztdiokleciárlusi értelmében. Ady utón sok mindent fordítottam, mintl a nagy plejádból, mind a második hullámverésből, az „ezüstkori" költőktől, sőt eljutottam a legfiatalabb magyar generációhoz is. Ma nem vagyok az egyedüli, aki figyelemmel kíséri a magyar irodalom útját. A régebbi gárdán kívül (Smrek, Beniak) sokan foglalkoznak különösen a magyar regényirodalom fontosabb művei átültetésével: Jókai, Gárdonyi, Mikszáth, Móricz, Krúdy s a szocialista kor új regényírói programszerűen jelennek meg szlovákul, sőt amint tudom cseh nyelven is. Ezen az úton kell haladnunk tovább nálunk is, itt is. Kiadóink kölcsönös megbeszélései ebben a tekintetben gyümölcsözőek. Tovább-tovább, ezer akadályon, gátlásokon és gátokon át az irodalom és kultúra vértezetében szolgálni a Látomást, a dunatáji nemzetek testvéri összefogását. EMIL B. LÜKAC Kaliforniában, Los Angelesben és San Quintino börtönében forgatták a „Ľ una altra" című olasz film több részletét. A film egy polgári feleségről szól, akiből sztriptíztáncosnő lesz; ezt a szerepet Marisa Mell játsszál a felvételen). Férjét, akit halálra ítélnek, jean Sorel. Elsa Martinelli egy fotografusnőt alakít, aki szerelmes Jean Söreibe. Valóságra épülő látomások PETER ROMAŇÁK LEGÚJABB KÉPEI Több gyűjteményes kiállításon kívül már két egyéni tárlatán találkoztunk műveivel. A Pozsonyban élő és működő Romaňák (szül. 1932-ben), most harmadízben jelentkezik 1966— 68 közötti alkotásainak válogatásával. Mint eddig, ezúttal is a természeti élmény a kiindulópontja és sugalmazója. Azonban távol áll az illuzionista piktúra szokványos természetlátásától. Alom és valósághatárán jár. A realitás és a képzelet világa tiszta költőiséggel olvad egybe vásznain. A tájból kiszakított egyes részleteket, az illanó szépségeket elvonatkoztatott formákkal, hangsúlyozott vonalakkal, metaforákkal fejezi ki. A kubizmuson és a picassói tanulságokon túl, egyénien lírai fogalmazásban szól, s elveti a racionális képépítés szabályait. Átkölti a természet jelenségeit. Tompított, színes foltokban, szórt és. szűrt fényben állítja elénk a hegyvidéki tájat. Opálos fátylakba burkolja a lenyugvó napot. Az ég fénylő azúrját fehéren duzzadó, kavargó felhők törik meg. A változó pillanatokat változatlan gyönyörűséggel rögzíti. A nyár izzó forróságának remegését szinte érzékeljük. A pillangó hímporos szárnyát szemünk előtt bontja ki, s mámoros boldogsággal libeg a sugárzó fényben. Alakos kompozícióin a térbe, a levegőbe szívódnak fel színei, s a figurák szervesen olvadnak bele környezetükbe. Az almaszüret asszonyai egyek a tájjal. A zuhany permetező vízsugarai a női test gyöngéd körvonalait sejtetik. A monumentális felépítésű hegy alján partizánpieta siratja fiát. Az élet bőségét, a kenyeret kezében Az intézmények, hivatalok, szervezetek stb. több tagból álló nevét olyan formában szoktuk rövidíteni, hogy a nevükben levő szavak nagy kezdőbetűiből alkotunk új szót. Ezt használjuk a hosszabb teljes név helyett. Az új szó neve: betűszó. A csehszlovákiai magyarok nyelvében olyan betűszók is használatosak, amelyek sajátos intézmény-, hivatal-, szervezet-, szövetkezet-, vállalat- stb. nevekből keletkeztek. Igy például Csehszlovákia Kommunista Pártjának rövidebb neve CSKP, a Szlovák Tudományos Akadémiáé SZTA, a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalomé FSZM stb. Ezek a betűszók — mint látjuk — hosszabb tnlajdonnevek nagy kezdőbetűiből alakultak. Ezeknek a helyesírásával általában nincs is baj. Vannak azonban olyan intézményneveink is, amelyeket köznévként használunk. Ilyenek az ún. típusintézmények nevei, mint például: helyi nemzeti bizottság, járási nemzeti bizottság, egységes földművesszövetkezet stb. Köznévi funkcióban a teljes nevüket általában helyesen, kis kezdőbetűvel írják lapjaink. Baj van azonban a Van-e HNB és EFSZ? A csehszlovákiai magyar szerkesztőségek figyelmébe rövidítésükkel. A belőlük létrehozott betűszókat ugyanis az egész csehszlovákiai magyar sajtó helytelenül írja, vagyis csupa nagybetűvel: HNB, JNB, EFSZ stb. Ennek az a magyarázata, hogy e betűszók keletkezésekor még nem voltak erre vonatkozó helyesírási szabályaink, s szerkesztőink, lektoraink a tulajdonnevekből alkotott betűszók mintájára rövidítették a köznévi szerepű intézményneveket. Természetesen a szlovák helyesírás is hatott ennek az írásmódnak a kialakulására; az ugyanis csupa nagybetűvel rövidíti a köznévi használatú intézményneveket is: MNV, ONV, JRD stb. Közben a Magyar Tudományos Akadémia szabályozta a betűszók helyesírását, de a csehszlovákiai sajtó ezt nem vette figyelembe, hanem halad tovább a megszokott, de helytelen úton. A magyar helyesírás szabályainak megfelelően ezeket a betűszókat csupa kisbetűvel kell írni: hnb, jnb, efsz, ugyanügy, mint Magyarországon a tsz (termelőszövetkezet), tszcs (termelőszövetkezeti csoport), ktsz (kisipari termelőszövetkezet) betűszókat írják. Ezek a típusintézménynevek azonban tulajdonnévi használatú intézménynevek részeivé is válhatnak. Ha például a helyi nemzeti bizottság névvel egy meghatározott helyi nemzeti bizottságot nevezünk meg (ilyenkor rendszerint a helységnevet is feltüntetjük, amely szintén része lesz a tulajdonnévnek), akkor az egész tulajdonnévi alakulatot nagy szókezdő betűkkel írjuk; például: Nagyráskai Helyi Nemzeti Bizottság. Ugyanígy járunk el az egységes földművesszövetkezet esetében is: Nagykaposi Egységes Földművesszövetkezet. Ezeknek a teljes alakulatoknak a helyesírása ellen általában kevés esetben vétenek a lapok. A hibát akkor követik el, amikor az ilyen tulajdonneveket így rövidítik: Nagyráskai HNB, Nagykaposi EFSZ stb. Az így keletkezett tulajdonnevek rövidítésekor ugyanis más alapelvből kell kiindulnunk, mint az olyan intézménynevek rövidítése esetében, amelyekben nem szerepelnek köznévi használatú intézménynevek. Láttuk, hogy a köznévi intézményneveket csupa kisbetűvel kell írni (hnb, efsz). Ezek a köznévi rövidítések válnak részeivé a tulajdonneveknek. Igen ám, de betűszókról van szó, azaz, mint a nevük is mutatja, új, önálló szókról. Márpedig minden önálló köznévi szónak csak a kezdőbetűje lesz nagybetű, ha a szó tulajdonnév tagjává válik. Így ebben az esetben is ezt a szabályt kell alkalmaznunk. Az előbbi tulajdonnevek helyes rövidítése tehát ez: Nagyráskai Hnb, Nagykaposi Efsz (ugyanúgy, mint Magyarországon a Szabadság Tsz, Vörös Csillag Tszcs stb.). Tudom, nehéz két évtizedes gyakorlattól elszokni. Az is igaz, hogy az olvasók már megszokták az eddigi írásmódot. A hiba azonban hiba még akkor is, ha megszoktuk. A sajtónak pedig nem az a feladata, hogy szentesítse és terjessze a hibákat, hanem az, hogy küzdjön ellenük. JAKAB ISTVÁN ten. tartó asszonyt derűs kék harmóniák ölelik körül. Majd a mitológia terére lép és finoman összecsengő színekben, lírai hangvétellel érezteti Lédát s a hattyút. Bús barnákkal kíséri a hasztalanul magasba törő Ikarosz tragikus zuhanását. A klasszikus Don Quijote témát is ötletesen veszi ecsetjére. És hogy a portréábrázolás sem idegen tőle, azt Ivan Krasko átszellemített arcmásával árulja el. Romaňák kulturált, tehetséges festő. A természet titkainak és rejtett összefüggéseinek boncolgatója. Az emberi és művészi egyéniségét is jellemző színeket, tónusokat, vonalakat és hangulatokat hozzuk magunkkal az üdítő élményt nyújtó kiállítást elhagyva. BARKÁNY JENONFI Tompa Mihály-napok előkészületei A CSEMADOK rimaszombati járási bizottsága, a járási művelődési házzal együttműködve 1969. június 5, 6, 7 és 8-án rendezi meg Rimaszombatban a II, Tompa Mihály napokat, a tavaly meghirdetett s évenként ismétlődő nagyszabású járási kulturális seregszemlét. Szervező bizottság alakult, melynek munkacsoportjai azon fáradoznak, hogy a lehető legjobban szervezzék meg az egyes akciókat. (v. j.j Kulturális hírek • A SPANYOL színikritikusok múlt évi díját Peter Weiss kapta a Marat-Sade drámájáért. Weiss díjazása a Franco-Spanyolországban a bíráló bizottság politikai állásfoglalását jelzi. • TURANDOT, avagy a fehérre mosók kongresszusa — ez a címe annak a Brecht-drámának, amelynek szövege csak most, az író halála után tizenhárom évvel jelent meg nyomtatásban. A drámát a zürichi Schausspielhaus már bemutatta. • ARTHUR MILLER legújabb drámáját, Az ár címűt, londoni bemutatója után Miller legjobb művei közé sorolja az angol színikritika; Az ügynök halála mellé állítja jelentőségében. • FRANZ KAFKA Az orkán című elbeszélését szilire vitte a Baden Baden-i színház. Az előadás egyetlen szereplője Kari Merkatz; ugyanő rendezte az előadást s a díszletet is ő tervezte. • A PÁRIZSI Théatre de la Ville megkezdte Jean-Paul Sartre Fogaskerék című drámájának a próbáit. • BENJÁMIN BR1TTEN befejezte gyermekkórusra és zene- ÍJ karra írt új kantátáját, amelyet a közeljövőben mutatnak be a . londoni Szent Pál kátedrálisban. A Bertold Brecht szövegé- y. re komponált kantátát a nácik által meggyilkolt lengyel gyer- m mekek emlékének szenteli Brit- f