Új Szó, 1969. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1969-05-04 / 18.szám, Vasárnapi Új Szó

• v O regemDer baliag Dunumocs főutcáján. — Jónapot Gyula bácsi — köszöntik a szembejövők. Ha idősebbekkel találkozik, akkor a köszöntést rendszerint kérdések követik. Zámbó Gyulát politizáló öregembernek tartja a falu. A 74. évét tapossa, de meglepő szellemi frisseséggel követi az eseményeket, s véle ményt formál róluk. Már negyedik éve minden másnap kiballag a szövetkezet homokbányájához. Árulja a homokot, vagyis jegyzi a fuvarokat. Ezzel a mellékkeresettel egészíti ki az alacsony nyugdíját. — Azt írják, hogy visszamenőleg februártól kezdve felemelték a nyugdijam. Elég sok időbe telt míg sorra kerültem . . . Hangjából nem érzem a sértődöltséget, csupán a tényt állapítja meg. Számára az élet munkát, küzdelmet jelentett, soha nem Igyekezett „kikönyökölni" jogtalan előnyöket. Mások az ő helyében már régen „jelentkeztek" volna. Ű várt. Dolgozott. A leányuk is korán kenyérkereső lett. Pesten keresett munkát, majd férjhezment és ott maradt. Ogy számították, hogy öreg napjaikon a fiuk lesz a támaszuk. Nem így történt, a fiú néhány éve tragikus szerencsétlenséggel elhunyt. — Ketten maradtunk, de nagy a mi családunk. A jó emberek nem hagyják el egymást . . . Zámbó néni jó és rossz emberekre osztja a falut, a világot. Hetvenegy éves, egyedül végzi a házkörüli teendőket. Most, hogy itt van a kedves vendég, a budapesti „kisunoka", aki bár felnőtt kenyérkereső leány, számukra mindig csak „kisleányom" marad, néki sem akarja megengedni, hogy segítsen. A nagymama életkedvét az évek és a megpróbáltatások sem bírták gúzsba kötni. — Bízni, azt mindig kell, ez adja az erőt. Volt Idő mikor csak a hit éltetett ... A kis családi ház konyhájában meg elevenedik a múlt, egy idős házaspár megpróbáltatásokkal teli életútja. Százan, ezren indultak így vagyis csak így indulhattak, aztán jöttek a válaszutak, s különböző irányba terelődtek az életek. Minden ember életében ott lapulnak a buktatók, a keresztutak, ö ls vágyakkal Indult, aztán rádöbbent, hogy „senki vagyok a faluban". A háborúban szerzeit tapasztalatok, az orosz majd a magyar példa terelte a munkásmozgalom felé. Előkerül a féltve őrzött bizonyíték, az első pártigazolványa: Zámbó Gyula földmunkás, 1926. február 7-től tagja a kommunista pártnak. A vérvörös lapocska után egy másik keményfedelű igazolványt nyújt felém. Eszerint csak 1948 óta a CSKP tagja . . . — Ügy-e milyen bonyolult a mi kis világunk . .. Mindössze ennyit mond, nem kér, nem panaszkodik. De egyszerre nagyon szeretném, ha azok ülnének itt helyettem, akik ezért a mulasztásért személy szerint felelősek. Az idős elvtársaknak erkölcsi elégtételt — csupán azt kívánják —-, a járási pártbizottságoktól kell kapniuk. Csupán egy évszámot kellene kijavítani, mert hiszen a tettek bizonyítják, hogy a két évszám között eltelt 22 év alatt Zámbó Gyula kommunistához méltóan élt és dolgozott. Már az első köztársaságban tagja volt a vörös szakszervezetek területi vezetőségének, teljesítette a párt utasításait. A Horthy-rendszerben rendőri megfigyelés alatt állt a megbízhatatlan „vörös agitátor". — Mindenki tudta, hogy elvesztjük a háborút, de ha valaki erről beszélni merészelt, az lázító volt. Már közeledett a front, mikor elhurcolták a fasiszták. Végigszenvedte két koncentrációs tábor borzalmait. Hármukat vitték el a faluból, egyedül jött haza 1945 derekán. Evek teltek el, míg az élő halott felépült és újra embernek számított. — Kommunistának tartottam magam, de csak a koncentrációs táborban tanultam meg igazán, milyen erőt jelent ez az eszme. Az eszme, és az elvtárs megszólítás kötött össze egy 30—40 tagú csoportban 8—12 kommunistát. Egyetlen fegyverünk az erkölcsi erő volt. Ott a halál árnyékában minden ember megmutatta a meztelen énjét. Aki ezt a borzalmat átélte, az elmondhatja: tudom, hogy mire képes a fasizmus. Felépülése után tevékenyen részt vállalt a falu szocializálásában, pártelnök, hosszú évekig a nemzeti bizottság alelnöke, a párt hűséges sorkatonája volt. — A fiatalok többször mondják, hogy ezt, vagy azt másként is csinálhattuk volna. Talán igazuk van, sok mindent ml sem értettünk, akik az események részesei voltunk. De bíztunk és hittünk, s ez érdemünk és mentségünk is egyben. Nézze meg a falut, a szövetkezetet. Itt nincs szegény ember. Ez a húszéveseknek természetes, de az 50— 70 éveseknek sokkal több. A mi erőnkből ennyire futotta. Régen átadtuk a stafétabotot, s azok is tovább adják, akik most viszik, mert jönnek a fiatalabbak, ez a világ rendje. S a generációk ítélőbírája • csak a történelem lehet... — Mostanában sokat eszembe jutnak Steiner Gábor szavai. Kijárt hozzánk, előadásokat tartott, és egy választás előtti iskolázáson azt mondta: „Ne csak azt hallgassátok, hogy mit mond, hanem nézzétek meg azt is, ki mondja". A pártok harcaiban a hízelgés, a tömegek megtévesztése nagy szerepet játszott. Ma nincsenek pártharcok, más világban élünk, vezető szerepe van a pártnak. Annál szomorúbb, hogy sokan nem tudják — vagy nem is akarják — felismerni a barátainkat. Márpedig á magányos fát kitépi a vihar. Öregember vagyok, megjártam a poklot, megtanultam felismerni az ellenséget . .. Hangosabban kellene kiáltani, hogy „Emberek legyetek éberek!" Kiáltani? Igen, ezt tette ő, a maga módján, egy egész életen keresztül. Vállalta a következményeket is. Hét évtized nyomja a vállát, hamar elfárad, csendesen beszél. Bal keze és a válla hevesen rángatózik, ezen már nem lehet segíteni. A jobbja még erős, ezzel emeli fel a teli kancsőt, s vérvörös borral kínál. Ö maga soha semmiféle szeszes italt nem fogyasztott. A pesti „kisunokával" koccintunk az egészségére. CSETÖ JÄNOS MAGAS SZÍNVONALON A termékeny tornaijai határ zsíros, fekete földjeinek javát a háború előtt néhány nagybirtok foglalta el. Az egykori Hámos- és Tornaljay-féle uradalmak sok száz holdas parcelláin, meg a fülledt levegőjű istállókban cselédek, béresek serege robotolt hajnaltól napestig, hogy verítékes munkával szolgálja meg a szűkös kommenciót. Két évtizeddel ezelőtt állami gazdaság létesült a volt nagybirtokon. Dolgozóinak jelentős része a hajdani cselédek közül verbuválódott, és itt maradt a front elvonulása után ideköltözött telepesek, az úgynevezett kolonialisták, egy része is. Mostanában, a kollektivizálás húszéves jubileuma alkalmából sokat írnak az újságok a szövetkezetek megalakulásának küzdelmes időszakáról. Arra azon ban már kevesebben emlékeznek vissza, hogy az állami gazdaságok sem sokkal kevesebb vajúdás, küszködés közepette tették meg az első lépéseket, és a további útjuk során is tengernyi nehézséggel kellett megbirkózniuk. A hozzá nem értő vezetéstől kezdve a felelőtlenségig és a kötelesség elhanyagolásáig az előforduló hibák és fogyatékosságok egész skáláját lehetne felsorolni. Pedig az állami gazdaságok előtt mindjárt kezdetben nem kisebb feladat állt, mint az, hogy a lakosság élelmiszerelllátásában való hathatós részvétel mellett az egységes födművesszövetkezeteknek is példát mutassanak a nagyüzemi termelés megszervezésében, a növénytermesztési és az állattenyésztési munkák gépesítésében. Nem volt könnyű e feladatoknak a megvalósítása. Nemcsak a szükséges eszközökben szűkölködtek, hanem a tapasztalatok és a szakemberek is hiányoztak. Tornaiján is évekbe telt, amíg az állami gazdaságokban olyan gárdát képeztek ki és kovácsoltak össze, amely hatékonyan ki tudta használni a szocialista nagyüzemi termelés előnyeit. Sok küzdelem, szívós munka után érték el, hogy a gazdasági eredményeket illetően az elsők közé kerültek. Az igazgatóságuk keretébe tartozó három gazdaság között tavaly is ők érték el a legkiválóbb sikereket. A teljes termelési terv 124,5 százalékos teljesítésével a többi gazdaságot is kisegítették, és lényegében nekik köszönhető, hogy az egész vállalat maradéktalanul megvalósíthatta feladatát. Beretkei János, a tornaijai gazdaság vezetője a megalakulás első percétől kezdve itt dolgozik. Egyike az alapító tagoknak. Az eltelt két évtized alatt gazdag tapasztalatokat szerzett az irányításban, vezetése alatt sok derék szakembert képeztek ki. A magas színvonalú gazdálkodás megteremtésében, a sikerek elérésében körültekintő, alapos munkájának jelentős része van. Egyszerű dolgozóként kezdte húsz évvel ezelőtt, aztán az egyik munkacsoport vezetője lett." Az akkori munkakönyv, amibe csoportja tagjainak munkáját feljegyezte, még ma is ott fípul íróasztala fiókjában. A kezdeti időszak becses emlékeként őrzi. A vezető igazi vérbeli mezőgazdász, aki úgyszólván beleszületett a földművelésbe. öt-hatéves korában már odaállították az ökör elé a barázdába. A föld szeretetét már akkor magába szívta, amikor mezítlábas apró lábaival az eke nyomán szétömlő rögök között botladozott. „Azóta panasztoskodom 1" — jelentette ki egyszerűen. Előbb a néhány holdas gazdaságban, majd az állami gazdaság nagy kiterjedésű porcelláin. Beretkei elvtárs a jó gazda elégedettségével ismertet meg a gazdasággal. Van mit megmutatnia. Ma már teljes joggal rájuk illik a kifejezés: Ez már valóban nagyüzemi gazdaság! Az 1859 hektár kiterjedésű, ebből 1194 hektár szántóterülettel rendelkező állami gazdaság százötven embernek biztosít munkát. Az évi átlagos fizetés az állattenyésztésben húszezer korona, a növénytermesztésben- pedig tizennyolcezer korona. A tornaijain kívül hozzájuk tartozik a szárnyai, a gömörpanyiti és a harkácsi gazdasági udvar. Kereken tizenöt gépesített istállójukban ezer szarvasmarhát és mintegy ezerhétszáz sertést tartanak. Az állatállomány kiváló minőségű, jól gondozott egyedekből áll. A tehénállomány értéke csaknem hárommillió korona, az egész állatállomány értéke pedig hatmillió korona körül von. A termelés minőségének szemléltetésére a vezető elmondta, hogy néhány nappal ezelőtt egy nyugatnémet kereskedő kereste fel a gazdaságot, ós fiatal, hízott bikák iránt érdeklődött. Ismeretes, hogy a nyugati üzletemberek nagyon igényesek az áru iránt, igen megválogatják, mit vesznek meg. Beretkei elvtárs a szárnyai istállóba vezette a kereskedőt. Itt hizlalják az exportra szánt bitókat Ai illető alaposan körülnézett az istállóban, ahol 113 gömbölyűre hizlalt állat kérődzött. Gondosan szemügyre vett minden egyes jószágot, aztán kurtán ennyit mondott: „Valamennyit megveszem!" 1950-ben, az első évben, egyetlen traktorral kezdték meg a munkát a gazdaságban. Ma huszonhét traktor és öt kombájn képezi a géppark alapját. Amit lehet, minden munkát gépekkel végeznek el. Gépesítették a takarmánybegyűjtés egész folyamatát és a cukorrépa betakarítását is. Az elmúlt években sokat beszéltünk arról, hogy a mezőgazdaságnak el kell érnie az ipar színvonalát. Mozgalmas jelenünkben észre sem vesszük, hogy mezőgazdasági nagyüzemeink sok tekintetben már megfelelnek ennek a követelménynek. GÁL LASZLO