Új Szó, 1969. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1969-05-16 / 113. szám, péntek

MUNKASEXPRESSZ Péntek, néhány perccel múlt néyy óra. Hajnal van •.. A munkásvonat egyenletes zakatolással tart Galánta felől Pozsonyba. Kint, a nyáriasan bontakozó, hajnalban, „egyperces" megállók, váltakoznak mutatós, emeletes állomásépületekkel. Nemeskosút... Diószeg ... Pusztafödémes ... Nyolcan vagyunk a fülkében. Űtitársaim: három, még szíriét tartó vagy már fakult, ruhában utazó vasutas, egy élő virágból font nagy koszorúval bajlódó gyászoló apa és felnőtt fia; egy alig húszéves lány és egy fiatalember. Ujjukon széles, csillagdíszítésű jegygyűrű. A munkásvonat újra és újra nekilódul az egyre csökkenő távnak, kint egyre jobban világosodik. A kesernyés illatú cigarettafüsttől gyorsan megsűrűsödik a fülke levegője. Az arcok még gyűrődtek a korai fölkeléstől és az el-elhangzó mondatok hangja is fáradt. A hajnali munkásexpressz (a mindennapi törzsutasok nevezik így, mert két-három „egyperces" megállón nem áll meg j új nap felé viszi az embereket. A három kék egyenruhás vasutas a legéberebb. — Végre vége van ennek a hétnek is.. . A legközelebb hétfőn szolgálok csak ... — Legalább Jót pihensz majd az asszony mellett. — Pihenni? Talán majd jövőre, barátocskám. Az idén építkezem. — Építkezel? Mit? — Tegnapelőtt határoztuk el. Az anyós házához még két szobát ragasztunk és aztán átköltözünk. — És a te házad? Azzal mi lesz? — Nem tudtok egy jó vevőt? Eladom. Gyöngélkedik az öregasszony, jobb hát, ha valaki állandóan mellette lesz. Alkalomadtán meg ő is el-elvigyáz majd a gyerekekre. A legnagyob júniusban érettségizik, Lacika ellenben csak harmadikos. Kell még neki a feliigvelet. — És Géza? Tovább tanul? — Szeretne. Nagyon nehéz azonban bekerülni valahová. Igaz, rengeteget tanul mostanában. A tanárképzőbe jelentkezett, ide Pozsonyba. Évek óta szeret szavalni, olvasni. Az írásbelin is Adyt választotta. Menjen csak és próbálkozzon, én nem állom az útját... — És ha elutasítanák ...? — Azt mondja, akkor vár egy évet és elmegy közben valahová dolgozni. Legalább belekóstol az életbe. Jövőre meg ismét fölvételezik ... — Nem árt ilyen korban egy kis munka. Főképpen a fiúknak, bár sajnálnám, ha nem vennék őt föl. Sok embert nagyon megtört éppen az első csalódás. Emlékszem, amikor a lányom felvételét a túlságosan sok jelentkező miatt elutasították, ideggyógyászati kezelésre volt szüksége, annyira bántotta a balsiker. —v Három éve mondtam Gézának, hogy gondolja meg alaposan és tanuljon iukább valami szakmát, Jelentkezzen inkább szakközépiskolába. . Ma már érettségi és kenyér lenne a kezében, ha nem kerül az egyetemre. A barátai azonban gimnáziumba jelentkeztek, ő meg vakon velük. Hiába erősködtem: a puszta érettségivel fiú létére nem megy sokra, hiszen ezt jómagam tapasztaltam. Jelesen érettségiztem harminckilencben, de aztán jött a háború s a terveim sorra szertefoszlottak. Ma havi ezerhátszázötvenért hajnalban kelek vagy késő éjszaka fekszem. A vonat lassít. Kinézitek. — Piroson a vinkli... — Biztos megint a szembejövő nemzetközi késik ... A fiatalember egy gyűrött újság apróhirdetései között tallóz. Az egyiken megakad a szeme. — „Ausztriából egy éve kapott világos tölgyfabútort eladok. Ar megegyezés szerint." Ezt megnézhetnénk! Felesége alig hallhatóan leinti. — Majd éppen nekünk tartogatják. Biztosan akadtak már pozsonyi érdeklődők is. — Miért?! Próba szerencse .. .1 A fiatalasszony nem enged. — Tudhatnád, hogy a vidékiek mindig egy arasszal lemaradnak mindenben a városiakkal szemben. — Én már javasoltam: költözzünk föl albérletbe ... — És járjak minden szombaton—vasárnap haza, hogy legalább hetenként jóllakjak? Lehetőleg autóstoppal, mert a vonat pénzbe kerül, mi meg lakásra gyűjtünk. Naponta centiznénk, fogunkhoz vernénk minden koronát hogy mit vegyünk .vacsorára ... És ki vesz be bennünket a lakásába Évikével? A férj érvek (vagy kedv) hiányában elhallgat. Fáradtan lehunyja a szemét aludni próbál. * Az asszony határozott mozdulattal az ülés alá csúsztatja az újságot. A feketébe öltözött idős férfi és harniinc év körüli fia a fölszállás percétől kezdve csöndben vitatkoznak bele-belelapozva közben a menetrendbe is. — Tudod, hogy fél hatra benn vagyunk Pozsonyban. — És a csatlakozás Brno felé? — Fél Uyotc után. Háromnegyed tízkor ott vagyunk. —Ez késő! Nincs közben sérami vonal? — Már otthon megállapítottuk hogy nincs. Ne kezdjük most az egészet elölről ... — De kell valaminek lennie ... — Nincs! — Az lehetetlenség, hogy fél öttől egészen nyolcig ne menjen arrafelé semmi... — Menni megy, csakhogy személy. Te nézted a menetrendet! Ha átmegyünk inajd a nagyállomásra, személyesen is megkérdezheted a tudakozóban. — Átmegyünk? ... — Igen. — Honnan? — Hát az Újvárosi pályaudvarról. — Miért? Oda érkezünk? — Oda. — Nem lehet...! — Pedig, oda futunk majd be egy fél óra múlva. Utaztál már ezzel a vonallal, nem? — Igen. Tavaly. A harminc év körüli férfi bosszúsan széttárja a karját. — Hát akkor meg . . . — Akkor u nagyállomásra vitt! — Tévedsz, apa! — Nem tévedek, fiam ... — Nézd, itt a menetrend. — Akkor is! ... A Munkásexpressz már Pozsony előtt zakatol. A fiatalember kissé oldalra billenve, a lány fejére hajtva fejét, szundít. Ölébe font széles újjai lassan kinyílnak. Talán a súly, talán csak a megszokás tartja őket egymásban. Halántéka és homloka közti domború hajlaton rószaszín bőrforrádás. Úgy tűnik, valami baleset nyoma. Felesége fáradt, pillogó szemmel követi a tovasuhanó házakat. A kalauz jön. Személyvonatokon tapasztalható ritka udvariassággal sorra kezeli a jegyeket. A fülkéből kilépve nyitva hagyja annak ajtaját. A folyosón valaki az ötórás híreket hallgatja. — Mikorra tervezitek az átköltözést? — Ha lehetne, még ősszel. De karácsony előtt biztosan. Kató már most is hetente kétszer-háromszor ott alszik. — Ami a közös háztartást illeti, lesz majd bajod bőven. Én már hetedik éve húzom. Nem leányálom az ilyesmi. Gondolhatod ... — Négy testvére van a feleségemnek, de egyikük sem volt hajlandó erre az áldozatra. Mondtam is neki: — Nem bánom, menjünk, költözzünk, jó tanáccsal, kifogásokkal azonban ne jöjjön egy sógor sem, mert goromba leszek. — Mennyiért adod a házat? — Hetvenötre becsülték. Az építkezés — úgy számítom — körülbelül hatvanba Jön majd. Így maradna is valami elosztani a gyerekek között. — Közelebb laksz majd az állomáshoz. Reggelente ez tíz percet jelent... — Nem a fölkélést unom már, hanem ezt a mindennapos ingajáratot. Oda-vissza csaknem kilencven kilométer. Tizenkilenc éve. Jó lenne már megnyugodni... — Ilyen korban kezdjen új szakmát az ember? A munkásszálló meg nem megoldás. Egymástól távol, hetente egyszerkétszer hazalátogatni... — így meg nem a munkába! hanem az utazásba fáradok bele. — Tíz esztendeje megpróbáltam otthon, a traktorállomáson. Nem bírtam tovább tizennyolc hónapnál... Hiányzott a mozdonyjavító műhely sajátos, kesernyés illata... A szerelvény becsattog az Újvárosiba. Egyikük feláll: — Fékez már a mester. Szedelőzködjünk ...! Üt óra 35 perc. Kilenc percet késett a munkásexpressz A főkijáraton az emberek egymást megelőzve igyekeznek a villamos* és a buszmegálló felé. MIKLÓSI PÉTER mim TENYÍSMLIiT-KIÁLLÍTÁS PRERÖVÖN 1969. Az Idén június 21 és 29 között rendezik meg Pŕerovon az országos tenyészállat-kiállítást, amely az egységes földművesszövetkezetek megalakítása 20. évfordulójának alkalmából szerzett rendezvények egyik kiemelkedő eseménye lesz. Ez a í j íJazvény terjedelmét tektnte Európa egyik legnagyobb teny, .',zállat-kiállítása. A tizenhárom hektárnyi kiállítási térségen a látogatók megszemlélhetik az ország háromezer legszebb állatpéldányát: köztük 700 szarvasmarhát, 150 lovat, 500 sertést, 350 birkát és kecskét, 1300 fajtiszta baromfit. A kiállítók elsősorban az EFSZ ek és az állami gazdaságok, amelyek tenyészállataikkal részt vesznek az aranyéremversenyben. A versenyző szövetkezetek és állami gazdaságok között összesen 280 arany-, ezüst- és bronzérmet osztanak ki. A pŕerovi tenyészállat-kiállítás a csehszlovák mezőgazdaság első szövetségi jellegű rendezvénye, amelyen a csehországi és szlovákiai szövetkezetek és más mezőgazdasági üzemek tenyészállatainak bemutatásán kívül mezőgazdasági szakembereink megismerkedhetnek a növénytermesztés újdonságaival, valamint a tej-, hús- ős baromfifeldolgozó ipar legújabb termékeivel. Az Oktatásügyi Minisztériumok a kiállításon külön pavilonban hívják fel a látogatók figyelmét a mezőgazdasági szakképzettség fontosságára. Hetvenkét üzem állítja ki itt a mezőgazdaság számára készült gyártmányait, úgyhogy Prerov egyben a szakosított mezőgazdasági nagyvásár városa is lesz. A kilenc napig tartó rendezvény idején kerületi és szakmai bemutatók is lesznek. A középés kelet-szlovákiai kerület június 24-én, a nyugat-szlovákiai kerület pedig június 26-án vonultatja fel legszebb állatpéldányait. jsmj zomoru soro k Tulajdonképpen mindaz, ' amikről most írni akarok, beleférne a „Szóvá tesszük" rovatunkba, ha ... Ha nem látnék benne valami mást, valamivel többet, mint amit általában bele szoktunk szorítani abba a néhány sorba. Mivel szolgálati utamon az éjszaka éppen Losoncon ért, megszálltam tehát az Oravában. Igaz, nem volt meleg víz, a fürdőszobát is zárva találtam, mégis örültem, hogy kipihenhetem magam. Meg kell azonban mondani, hogy előzetes tapasztalataim alapján, kissé szorongva vártam az éjszakát. Most sem volt sokkal jobb a helyzet, mint már néhányszor azelőtt. Miután bezárt a söntés meg az úgynevezett kávéház és kinyitott a bár, megkezdődött az utcai színjáték: néhány ittas férfi és asszony a szálloda előtt kötekedni, veszekedni, majd verekedni kezdett. A „mutatvány" éjjel kettőig tartott, és ez alatt a röpke négy óra alatt senki sem akadt, aki a rendbontókat rendre utasította volna. Mert hát a járókelők köziil ki is inert volna vállalkozni erre a nem könnyű feladatra, viszont a közbiztonsági szervek tagjai mintha kivesztek volna a városból. Pedig hát a logika is azt diktálja, hogy elsősorban ilyen „frekventált" ; helyen kellene sétálgatniuk. Minden bizonynyal a történteket szóvá sem tenném, ha Losoncon nem tapasztaltam volna ezt már többször is. S ha ... kora . reggel a vendéglőben nem láttam volna annyi — enyhén szólva — ittas embert. A másik történet Tornai** . járói való. Cipőt akartam vásárolni. Találtam megfelelőt, de miután többszöri udvarias kérés után 35 percen át senki sem vett rólam tudomást, volt időm körülnézni. Mondhatom, hasonló rendetlenséget és piszkot az ország egyetlen cipőüzletében — s még másutt sem láttam. A polcokon a kiállított áru rendetlen öszszevisszaságban hevert, a vásárlók azt onnan minden további nélkül kiszedték, próbálgatlrtk. Az „irodahelyiséget" elválasztó piszkos függönyt félrehúzták, így az asztalon uralkodó összevisszaságot is észre kellett vennem. A sarokban álló mosdótálban sáros víz, benne felmosórongy. A másik sarokban a földön tojások, és az elárusítók — éppen a másnapi ebédről trécseltek. Egyikük elment húst vásárolni, a többiek pedig az üzletvezető lánya körül csoportosultak, aki a regálok között ki tudja hányadik cipőt próbálgatta. Miután az üzletvezetőtől magyarázatot kértem, valamennyien rám támadtak, hogy nekik is kell főzni, és hogy milyen forgalmat bonyolítanak le, hogy a rend fenntartására nincs idő stb. A vitába ekkor a „lány" szólt bele, hogy mi jogon „ellenőrzők" én. S miután megmagyaráztam, hogy nálunk mindenkinek jogában áll kifogást emelni a kiszolgálás ellen, azt a feleletet kaptam: „Jól néznénk ki, ha mindenki járatná a száját". Ezek után fölöslegesnek tartottam „eszmecserénket". A két történet látszólag »» nem függ össze, s én mégis úgy vélem, hogy nagyon is összefügg... Már tudniillik, ami az ember kiszolgáltatottságát illeti. De ezt a részt hagyjuk, a tehetetlenséget bevallani különben sem valami kellemes-', dolog- Gondolkodjunk el inkább azon, hogy miért kell a vendégnek, a vásárlónak kiszolgáltatottnak lennie? Nem kerül nagy erőfeszílé sünkbe, hogy rájöjjünk a7 okôra: a helyi szervek kö zömbössége miatt! Mer' ugyebár, ha a helyi nemze'i bizottság mindkét esetben közbe lépne és rendet teremtene, akkor nem kellene ezer és ezer embernek éveken keresztül elszenvednie az imént ecsetelt állapotokat. Lehet, hogy az itt élők és az illetékesek nem is tudatosítják, hogy a kulturáltságról ily módon is tanúbizonyságot tesznek. ' Márpedig éppen ez a vidék nagyon rászolgált arra, hogy népének életmódján, gondolkodásán változtassanak, és ezt némítsak az iparosítással, hanem elsősorban hathatós intézMrté^kke] és népművelés-"' i-h-jt elérni. O'ORAI KATALIN Kapunyitás előtt a BRNO 69 Amikor.a napokban meglátogattuk a brnói vásárvárost, nagy sürgés-forgás fogadott. A pavilonok belső díszítése már ugyan nagyjából elkészült, a kiállítók tömérdek áruja azonban még özönlött, s kétségtelenül még most is özönlik Brnóba. Nem is csoda, hiszen a közszükségleti cikkek olyan nagyarányú seregszemléjére kerül itt sor, amilyenre hazánk még nem emlékszik. Az ez évi tavaszi vásár, amely a „BRNO 69" nevet viseli, május 18—25-e között valósul meg és kétségtelenül az idén is hasonló, ha nem nagyobb sikerrel végződik, mint tavaly. Sőt, még nagyobb érdeklődésre számíthat, hiszen most már nem csupán a hazai termelőüzemek között folyik majd a verseny, hanetn több mint húsz európai és tengerentúli ország cégjei is bemutatják legérdekesebb gyártmányaikat. Egyebek között például Nagy-Britannia, Belgium, Finnország, Hollandia, Olaszország, Japán, Jugoszlávia, Magyarország, Lengyelország, az NDK, az NSZK, Ausztria, a Szovjetunió, Svédország és Svájc iparvállalatai olyan, a piacunkon keresett cikkeket hoztak el Brnóba, amelyek kétségtelenül érdekes konfrontációra adnak majd alkalmat. — A nemzetközi részvétel új szempontokat és magasabb igényeket támaszt a BRNO 69 eszmei és képzőművészeti kivitelezésével szemben — mondotta Ján Čebiš, a vásár vezérigazgatója. — Ezt szorgalmazza egyebek között az a tény is, htgy az 1969. év hazánkban a minőség éve. A minden munka és minden termék jobb minőségéért folyó törekvés kétségtelenül elősegíti a csehszlovák népgazdaság megújhodását, és az életszínvonal emelkedését. Ebbeu rejlik egyébként az árumintavásár fő motívuma is, amelyet ez a jelszó fejez ki: „Az élet minőségét az emberi tevékenység minősége jelenti". A kiállítási cikkek 73 000 négyzetméternyi fedett területen és 4000 négyzetméternyi szabad térségeh kerülnek bemutatásra. A vásár központi része most is az A-pavilon rotundája lesz, amelyben elsősorban a kerületek és a városok reprezentatív kiállításai, és külföldi partnereikkel való baráti kapcsolatai kerülnek kifejezésre. Mindenki megtalálja itt azt, ami a legjobban érdekli. Ezt állítják a vásárigazgatóság vezető dolgozói és a kiállító cégek képviselői is. Nem csupán a már forgalomban levő áruféleségeket hozták el ugyanis Brnóba, hanem számos újdonságot és meglepetést is. Nagy érdeklődésre tarthat számot például az oszrák élelmiszerek kiállítása az A-pavilonban, az NDK és Lengyelország bútorai a Bpavilonban. A C-pavilonban, amely a textilipari gyártmányokat fogadta magába, egyebek között az NDK és Jugoszlávia üzemei is önálló kiállítást rendeznek; itt van a finn Lessila és Tikanoja és a bécsi A. Hiibl cég kiállítása is. Az Fpavilont már hagyományosan a kötőipar termékei özönlik el. Folytathatnók az érdekesebbnél érdekesebb árucsoportok felsorolását, ami azonban vajmi kevéssé közelítené meg azt a légkört, amely már ezekben a napokban is uralkodik a vásárvárosban. A BRNO 69 a közszükségleti cikkek nagy nemzetközi seregszemléjévé válik. (df)