Új Szó, 1969. április (22. évfolyam, 77-101. szám)

1969-04-10 / 84 szám, csütörtök

A korszerűség parancsa VITA A SZÍNHÁZRÓL ES A SZÍNHÁZI PROBLÉMÁKRÓL A gyermek és a szeretet MONDHATNÁM azt is, hogy csak azért szólok hozzá ehhez a vitához, hogy ne legyen lelklismeretfurdalásom a rámköltött tandíj miatt. Persze érzem, azért ülök az írógépnél, hogy legalább magamnak mozdítsam el azt a „káposztáskövet", amelyik a lelkem Színház nevű fiókjára nehezedik, és e fiók sorsa még bicikli-barátom egészségi állapotánál is Jobban érdekel! Hozzászólok ... Annak ellenére, hogy jobban szeretnék csak a színpadról vitázni, de ha erre meg lenne az ideális lehetőségem, akkor teljesen felesleges lenne ez a hozzászólás. Hozzászólok annak ellenére, hogy biztosan tudom: ettől a vitától sem lesz korszerűbb színjátszásunk, nem lesznek zsúfoltabbak a nézőtereink, de még a világot sem váltjuk meg vele. Ugyanakkor nem állítom, hogy — „speciális helyzetünket" is figyelembe véve — ne lenne semmi értelme: 1. Ha odafigyelnek az illetékesek (ha vannak?), akkor talán közelebbről megismerik majd az elviselhető színházi munka optimális előfeltételeit és adminlsztratíve oda hatnak, hogy a színház ne legyen „adminisztratíva", 2. most az egyszer mindenki elmondhatja elképzeléseit és mentőötleteit (ha vannak?), hogy aztán alkalomadtán (amikor ismét vitát kell Indítani) a szaván lehessen fogni a jóakarót, végül: 3. a színház — mint Intézményes kulturális egység — elsősorban hívatott annak a tanújelét adni, hogy a csehszlovákiai rőnaságokon is él egy magyar társadalom! Erről az egyetlen „kézzelfogható" hivatásos intézményünkről vitatkozni — nem lehet ártalmas újságtöltós... Az a benyomásom hogy a korszerű színház Olyan színház, amelyik a maga korában j 6 színház! A minőséget kétféleképpen lehet megállapítani: egy-egy előadást össze kell hasonlítani a több ezer éves színnázkultúra fejlődése folyamán kl-lakult esztétikai kritériumokkal és ezáltal meghatározni az előadás szülte ú] (vagy nem üjj esztétikumot. Nem árt ha van az aktatáskában egy kis színházi világirodalom-ismeret, és a mi patikáinkban ritkán beszerezhető felés is. Ez nagyjából a színházművészet tudósainak (népttterűtlenebbül: kritikusainak) A feladata lenne. (Megszámolni őket a dél-szlovákiai paradicsomban nem éppen ildomos.) A korszerű színház meghatározásánál előnyös, ha az Illető meghatározó nem annyira „korszerű", hogy csak abban a korban és csak oda megy először színházi előadásra, amelyikről első, megváltó kritikáját meg akarja Írni; egy másik lehetőség, ahogyan meg lehet állapítani a színház korszerűségét az, hogy meg kell számolni az üres széksorokat, stopperórával le kell mérni a tapsok hosszát és szlvvel-füllel azok Intenzitását. Mert bármennyire is korszerű és szenzációs az a színház, ha üres a nézőtér — e kor ezt a korszerűséget nem tudhatja meg! És ezért mégis csak kár lenne ... A Jó színházról tehát csak konkrét előadások kapcsán érdemes vitatkozni. Mégis, mielőtt rátérnék legfontosabb elmondani valómra — mintegy kitérőként — megkísérlem a mához szóló, a ma emberének mai problémáit feszegető, mai, a mai szólamok fölé emelni a színház és az ember — örök vegetáción túli — lényegét meghatározó szót: Játék! Már több mint négyszáz évvel ezelőtt L« valotta egy angol fir, hogy minden csak Játék! Manapság is úgy tűnik, hogy az emberek nagyon szeretnek játszani. Vannak, akik embertártaik, népek, nemzetek sorsával. vannak, kik idegeinkkel, vannak, kik az űrrel, vagy egy bőrlabdával és vannak, kik egy másfajta élettel játszanak. Ez a színház nagy lehetősége! Ezért szerették, szeretik és még szeretni is fogják a színházat azok az emberek, akikben nem szűnt meg az örökös kísértés a jóra, vagy legalábbis a jobbra. A színház feladata tehát a játék, a szó igazi-ősi értelmében. A színháznak megvan az a nagy lehetősége, hogy a beteges-marakodó-hazug-abszurd világ játékai helyett kijátsszon egy olyan világot, amelyik legalább a színházban eltöltött két órára felveti az értelmetlenségek nélküli világ lehetőségeit! így talán — nem csak a világot jelentő deszkák, hanem — a világot jelentő siralomvölgy is elviselhető. Ezért szent a színház! Igazi színház csak olyan színház lehet, amelyik tisztán — és a játékszabályok betartásával — játszik. Hogy erre sor kerüljön, nem lehet figyelmen kívül hagyni a színház öntörvényeit mindjárt a kezdet-kezdetén: A színház megszületésének pillanatában és itt, akarva-nem akarva, áttérünk a színház művészi tevékenységének gyakorlati feltételeihez. Azzal kezdeném, hogy egy színházat nem lehet csak adminisztratív úton létrehozni. Nem léhet a színházban az embereket csatasorba állítani, mint a hadseregnél, és már végképp nem lehet a tömeg elé csak úgy „majdmeglátjukra" egy Isteni kádert odaállítani. (Ez ugyanis többnyire fél-professzionalizmust, fél-dilettantizmust, vagy totál-dilettantizmust eredményezett csupán.) Meg kell vizsgálni a színház elsődleges össszetevőit! A színházhoz elengedhetetlen: először ls — egy kisebb vagy nagyobb — lehetőleg művészi ambíciókkal és adottságokkal rendelkező csoport, amelyik egy közös elképzelés szerint színházművészetet akar teremteni. (Minden igazi alkotás elsődleges tényezője a belső közlési kényszer.) Másodszor — olyan színpadi, Irodalmi művek, amelyek ennek a csoportnak kifejezői lehetnek. Harmadszor — megfelelő tetőzet, hogy rossz időjárás esetén is lehessen dolgozni. Az itt felsorolt összetevők — ha megvannak — az előfeltételei lehetnek egy olyan kollektíva megteremtésének, amelyben nem lesznek széthúzó erők, nem lesznek olyan gyermeteg játékok, mint a fúrás, faragás, piszkálás, vagy a még inkább divatos buta-bürokratikus önkényeskedés, irigység és olyan tevékenységek, amelyek nem az előadás sikerére, hanem annak a megbuktatására irányulnak. (... es, hogy senki se vesse a szememre a ködösítést, elmondhatom, hogy mindezekben a MATESZ nem olyan szegényes") Határozott és konkrét példákkal tudom megcáfolni azokat az ellenérveket, hogy a színháznak ikertestvérei az intrikák, a marakodások, a rosszindulat stb. Ezek csak a rossz színháznak a rekvizitumaí. PráKulturális • A 150 000 KORONÁS SONNING DlJAT, amellyel egy dán alapítvány az európai kultúra kimagasló képviselőit jutalmazza évenként, az idén az izlandi Halldor Kiljan Laxness, a Nobel-díj 1955-ös kitüntetettje kapta. A 67 éves művész nemcsak ezzel a díjjal hívta fel magára a figyelmet, hanem meglepő teljesítményével ls: megjelent a Vallásos élet a Sneffels hegy oldalán című új regénye — nyolc év után az első —, amely kiutat keres a mcdern regény válságából s a dokumentáris és szociológiai tényeket szemrebbenés nélkül keveri a legvadabb ötletekkel. gában vagy akár Pozsonyban is a legyüwesebb színházak (SEMAFOR, Divadlo za bránou, Činoherní klub, Divadlo na korze) egy-egy baráti gárda elszántságából születtek, ahol a vezetést ls egyöntetűen és öntörvényileg — a teljes és kölcsönös bizalomra helyezett munka szüli meg. így nem kerülhet sor az igazságtalan hierarchiára, a nekem tetszik, nem tetszik hangú hivataloskodásra és arra sem, hogy a színpad gyalogosai (akik a színház királyai} kiszolgáltatottjai legyenek a színház kiskirályainak (akik így a színház emésztől). És ha mindez még dilettantizmussal ls párosul, akkor nem csoda, hogy tíz évvel előbb kerül a bolondokházába csak az egy színházra kárhoztatott komédiás. Az egészséges színházi munka megteremtetéseihez tehát nem csak színház, de színházak is kellenek, mert csak így történhet meg a természetes kiválasztódás. És itt senki ne gondoljon valami rosszra. Egyszerűen arról van szó csupán, hogy ez lehetőséget ad egy olyan mozgásra, aminek következtében nem bánhatnak olyan jelszóval az emberekkel, hogy „úgy sem mehetsz sehová", ,.örülj annak, hoy pénzt keresel" stb. Egyszóval a jó színházi munka előfeltételeinek maradéktalan megteremtése után beszélhetünk csak mag'áról a színházról. Befejezésül még arról szeretnék szólni, amiben nem vagyunk provinciálisak és amiben az európai átlagot is megütjük: Ez a középszerűség imádata. A mi kis társadalmi életünk semmire sem ügyel annyira, mint a szürkeség és a középszerűség kultuszára. Mi mindentől félünk, ami egy kicsit más, mint a megszokott, mindenhová a jól lesimított, „megbízható", rizikó nélküli simulólapuló-bólogató és épp ezért nagyszerűen „érvényesülő" fejeket szeretnénk, mert ne adj isten, hogy valami kényelmetlen, fárasztó kezdeményezésre is sor kerülhessen. Nálunk nagyon fontos az örökös-mosoly, de már kevésbé nélkülözhetetlen az igazi tudás. Mi mindent csak mások után csinálhatunk és többnyire azt is rosszul leutánozva. Mi csak a szokványsznobokat vessszük komolyan, mert aki nem az, valószínűleg nem normális ... Az ízlésünk is „aranyosan" középszerű. Csak azt fogadjuk el, amiben nagyon biztosak vagyunk és ami alaposan kipróbált. Eszünk ágában sincs valami kapcsolatot keresnünk a világgal, pepecseigetünk a magunk kis szemétdombjain, nem tudjuk ki az ősünk és nem tudjuk, kik lesznek gyermekeink. Sokszor úgy tűnik, mintha nem is Európában élnénk, hanem valahol egy elzárt szigeten. Lassan, de biztosan degenerálódunk, pedig ha kissé igényesebbek és főleg merészebbek lennénk, a kötelességünk lenne valamiképp hírt adni magunkról és az önfenntartás ösztöneit átmeneti szellemi életünkbe is, mert csak így tudjuk létünket bizonyítani. Ezt a színházkultúra is vállalhatja. Keressük meg a lehetőségeit! (Konkrét elképzeléseimet nem mondom el, mert szeretném realizálni őket...) GÁLÁN GÉZA hírek s képzelet legváratlanabb játékaival, az elbeszélést az eszszével, glosszával, sőt a furcsán hangzó szavak keveréséig is elmegy. Laxness kísérlete ls bizonyítja, hogy a kísérletezés — nem életkor kérdése. • AKI NEW YORKBAN a 624-0400 számot hívfa telefonon, egy modern verset hallhat, szerzője előadásában; mégpedig minden nap hat új verset közvetít ez a szám annak, akt hatszor felhívja. A műsornyltó első versét Alien Guinsberg, a beatek szakállas prófétaköltőfe mondta telefonba. RÉGI, megdönthetetlen igazság: eredményes gyermeknevelés elképzelhetetlen a gyermek szeretete nélküli Ezen az elven nyugszik minden olyan intézkedés, amely a gyermek személyiségének fejlődését hivatott elősegíteni. Természetesen nem a követelményeket csökkentő, mindent megbocsájtó szeretet az, amely az eredményes nevelés biztosítéka. Szükséges, hogy a természetes, szívből fakadó szülői szeretetet a józan ész, a megfontoltság, a gyermek érdekeinek, jövőjének szem előtt tartása irányítsa. A tapasztalat azt mutatja, hogy éppen ez utóbbinak a hiánya okozza a legtöbb hibás nevelést: vannak, akik a szeretet jogcímén mindent megadnak gyermeküknek, vigyázzák minden lépésüket, kiszolgálják őket, minden kimondott és ki nem mondott kívánságukat parancsnak tekintik stb. Viszont vannak olyanok is, akik azt tartják: a szeretetet — ha jól akarnak nevelni — nem szabad kimutatni, a gyermeknek nem kell tudnia, hogy szeretjük! Talán mondanunk sem kell: mindkét felfogás súlyosan veszélyeztetheti a gyermek fejlődését. Annak érdekében, hogy kikerülhessük az extremitás eredményezte buktatókat, vizsgáljuk meg — legalább nagy általánosságban —, mi a szeretet lényege, jelentősége, s hiánya milyen hatással lehet a gyermek tulajdonságainak alakulására!? KÖZISMERT, hogy a szeretet az érzelmi viszonyulások legtipikusabb fajtája. Tudvalévő, hogy az ember bőséges érzelmi lehetőségekkel, azaz „szeretőképességgel" és nagy szeretet-igénnyel születik. A gyermeket már biológiai tulajdonságai is predesztinálják a pozitív érzelmek kifejtésére.- Azokat a személyeket, akik kellemetlen állapotától megszabadítják és pozitív érzelmekkel halmozzák el, szereti és hevesen ragaszkodik hozzájuk. Ez a szorongással ls telített ragaszkodás ugyan csecsemő- és kisgyermekkorban a legintenzívebb, de tartalmilag egyre gazdagabb és több húrú lesz az évek folyamán. E kölcsönös szeretet nagy jelentőségű, hiszen a világ iránti pozitív érzelmeket a gyermek és a környezete (a család) közti stabil szeretetkapocs határozza meg. Ami ezt a kapcsolatot megzavarja vagy veszélyezteti, kisebb-nagyobb mértékben mindig ártalom a gyermekre, egész személyiségére és lelki alkatára. A környezet egyes személyeinek megismerése intenzív szellemi feldolgozó munka révén történik, s a folyamat elsősorban érzelmi síkon megy végbe. A gyermek, aki anyjától szeretetben részesült, viszontszereti őt s előbb utánozza, majd erkölcsi követelményei és egész magatartása — az érzelmi kapocs hatására — éiménynyé, énjének integráns részévé válik benne. Ugyanígy „zárja szívébe" később a család többi tagját, s az érzelmi átvitel útján a többi embertárshoz is így alakul ki sokrétű identifikációs kapcsolata. Ez az Identifikációs folyamat, mely 3—5 év között a legintenzívebb, alapozza meg a későbbi azonosítások során megerősödő erkölcsi struktúrát. Akinél ez az alapfolyamat nem következik be (ez is hangsúlyozza a szeretet jelentőségét); a későbbiek folyamán sem képes szliárd érzelmi kapcsolatok kiépítésére. Ilyen esetekben csak a szeretetigény marad meg, viszontszerető képesség nélkül. Ha az ilyen érzelmi állapotú gyermeket a családban sok fizikai vagy verbális agresszió (verés vagy szidás) éri, úgy az érzelmi közöny, illetve alkalmazkodó képtelenség mellett mindenképpen súlyos daccal, antiszociális érzelmekkel, világgyűlölettel és nyílt vagy burkolt, szimbolikus szembeszállással, kriminalitással válaszol. Ebben keresendők a családdal, az emberekkel való szembefordulás, a huliganzimus stb. gyökerei. ÉRDEKES, hogy — s ez is figyelmeztet a szülő és a gyermek közötti szeretet fontosságára — a gyermekek az ellenséges magatartás ellenére sem szakadnak el a szeretet ősi „tárgyaitól", elsősorban az anyától (apától). Gyűlölködve ls szeretik őket, hiszen gyűlöletük forrása többnyire a viszszautasított szeretet, leggyakrabban a szülő részrehajló szeretete a másik gyermekkel, a testvérrel szemben. Egy pszichiáter egy súlyos bűnözőről ezeket írta: „Megrázó élmény volt számomra amikor ez a súlyosan agresszív betörő — aki nem egyszer konyhakéssel jelent meg a pszichoterápiás kezelésen — hogyan tört ki zokogásban egyik alkalommal, amikor öccséről került szó, kit szerinte az anyja jobban kedvelt és előnyben részesített vele szemben". Tény, hogy a szeretet józan megosztása kényes probléma a többgyermekes családokban. Az első gyermek sok esetben több éven át egyetlenként él a családban, és előfordul, érzelmileg nehezen viseli el, hogy a szülői szeretetben egyszerre csak osztoznia kell a másikkal. A kisebb általban több gondoskodást, figyelmet igényel, a nagyobbik úgy érzi, őt nem szeretik eléggé. A kisebbik testvérnek viszont fokozatosan azzal a ténnyel kell megküzdenie, hogy a másik erősebb, nagyobb, okosabb, ügyesebb nála stb. Tény, hogy az érzelmi szempontból rendezetlen testvérhelyzet, a felfokozott testvérféltékenység a gyermeket érzelmileg megterheli, gondolatalt leköti és érzelmi életének megzavart összhangja más, kedvezőtlen jelenségekben Is kifejezésre juthat. A gyermeknek rendkívül fontos, hogy szeressék, sőt az, hogy a számára fontos felnőttek őt szeressék a legjobban. A szeretetért állandóan versenyez. Éppen ezért a szülőknek — ha azt akarják, hogy a negatív jelenségek kiküszöbölődjenek — ügyelniük kell arra, hogy szeretetben, bánásmódban ne tegyenek különbséget gyermekeik között. AZ OKOS szeretet további próbaköve a jutalmazás és büntetés hogyanja. Nem kevés azoknak a szülőknek a száma, akik túlzott szeretetükben mindennel elhalmozzák gyermeküket, önmagukat nem kímélve igyekeznek biztosítani, hogy „jobban" éljenek, mint gyermekkorukban ők, hogy az ő gyermekük „különb" legyen a többinél. A túlzott gondoskodás, örökös becézgetés, dicsérgetés előbb-utóbb neurotikus gátoltsághoz, önzéshez, határozatképtelenséghez vezet a gyermeknél. Súlyosabb deformálődást eredményezhet a büntetés, a rosszul értelmezett „szigorúan büntetlek, mert szeretlek" elv. A brutális és erőszakos nevelési módszerek, a szeretetmegvonás a sorozatos verbális agresszió, „mindenképpen antiszociális állapot kialakulásához vezet." A gyermeknek éreznie kell hogy a felnőtt szilárd védelmet akar neki nyújtani, hogy szeretete állandó, és ezt a szeretetet a gyermek rossz magatartása sem kockáztatja. Nem szeretetlenségből büntetünk, hanem azért, mert a gyermek helytelenül cselekedett. AZ ISKOLÁBAN a gyermek megtalálja a mérsékeltebb, alkalmazkodóbb, önzetlenebb magatartást, s ez visszahat a családdal szemben tanúsított érzelmeire is: csökken az ellentétes érzelmek váltakozásának tempója. Viszont fennáll az a veszély, hogy a túl szigorú, szeretetnélküli nevelés következtében a gyermekek hazugokká, sima modorú álszoclálissá, sőt erősen .agresszívokká, adott esetben súlyosan kriminálisokká válnak. Summázásképpen is hangsúlyozhatjuk: szeretet nélkül nincs eredményes nevelés. A gyermeknek tudnia, éreznie kell, hogy szeretik s biztos támaszt talál a felnőtekben, hogy szeretetüket semmi körülmények között nem veszítheti el. Szeretetünk, gondoskodásunk gyümölcse busásán megtérül gyermekünk jellemében, személyiségében. —kz—