Új Szó, 1969. április (22. évfolyam, 77-101. szám)

1969-04-10 / 84 szám, csütörtök

Kinek van igaza? Adott esetben ezt a kérdést valószínűleg még maga a bibliai bölcs Salamon király is fogasnak tartaná, s lehet, hogy végül is azt mondaná, bízzák a döntést másra, mert neki ezen a téren nincsenek tapasztalatai, az ö birodalmában nem voltak cigányok. Sa ha már feltételezésekkel kezdtük, mondjuk meg azt ls, hogy e sorokat olvasva valószínűleg sok nemzeti bizottsági tisztségviselő emígyen sóhajt fel: Könnyű volt Salamonnak bölcsen kormányoznia cigányprobléma nélkül. Bezzeg, próbálná csak meg az igazgatást minálunkI A

cigány lakosság problémájának megoldása, a sok helység testén szinte fekélynek számító cigánynegyedek felszámolása, lakóinak átnevelése kétségkívül igen nehéz, ma még sok esetben csaknem megoldhatatlannak látszó feladatot jelent. Biztató jel, hogy egyre több azoknak a cigányoknak a száma, akik már nem érzik jól magukat a cigánynegyedek hagyományos légkörében, ki akarnak onnan törni, más, emberibb, kulturáltabb életkörülmények közé akarnak kerülni. Mint például Berky Károly ragyolci lakos, a füleki Kovosmalt munkása. Szerkesztőségünknek küldött levelében egyebek között a következőket írja: „Én is, fiam is, lányom is a Ragyolctól nyolc kilométerre levő Füleken dolgozunk. Ragyolcon a cigánynegyedben levő házamat az állam felvásárolná tőlem, mivel a cigánytelepüléseket felszámolják. A tulajdonos a városban vásárolhat egészséges lakóházat, amely megfelel a szociális követelményeknek. Én is Füleken néztem ki magamnak házat már két évvel ezelőtt, az adásvételben meg ts egyeztünk, de a Füleki Városi Nemzeti Bizottság nem akarja jóváhagyni a ház megvételét. Ezt azzal indokolja, hogy Füleken már van elég cigány ... Legyenek segítségemre, hogy Füleken, ahol dolgozunk, letelepülhessek. Remélem, az már nem bűn, ha valaki színes bőrű, mivel a szocializmusban minden ember egyenlő jogú, itt kiváltság nincs. Mi nem kérjük lakás kiutalását a váróstól, csupán azt kívánjuk, járuljon hozzá letelepülésünkhöz. Tessék rólam és családomról informálódni Ragyolcon és a munkahelyemen, mindenütt csak jót mondhatnak rólunk." Berky Károllyal a gyár ® szakszervezeti bizottságának irodájában beszélgettünk. A középkorú, széles vállú, zömök termetű férfi bizalmatlan arccal lépett be a hivatali helyiségbe. Amikor megtudta, miért keresik, feloldódott a tartózkodása, és elpanaszolta a lakásvétele körüli helyzetet. „Két éve adtam be az első kérvényt a nemzeti bizottságra. Nem vették figyelembe. Láttam, hogy a fehér népet beengedik a városba, erre beadtam még egy kérvényt. A járáson is voltam. Ott is azt mondták, hogy be kell engedni a cigányt is. A városi nemzeti bizottságon a titkár azonban kijelentette, hogy amíg a füleki cigányokat nem helyezik szét, addig nem engednek be." „Nagyon el vagyok kesered ve, mert ugyanúgy dolgozunk, katonáskodunk, mint más emberek, mégsincs ugyanolyan jogunk. Azért nincs, mert a bőrünk fekete!" — folytatta szavait Berky Károly. — „Pedig szinte többet vagyok a gyárban, mint odahaza. Sokat kell túlóráznunk, tegnap este is tíz órakor mentem haza." A közlekedési osztályon dolgozik, a vagonrakodásYiál. Nehéz munkát végez. Hatodik éve van ugyanazon a helyen. Felettesei 16 munkásnak tartják. Húszéves fia a lemezosztályon dolgozik. „Több ház megvételéről tárgyaltunk már az elmúlt időben. Olyan negyven-ötvenezer korona értékű, régebbi házakról volt szó. Azonban nem vehettem meg egyiket sem, mert a nemzeti bizottság nem engedélyezi a letelepülést." Elmentünk Ragyolcra, a cigánynegyed nyomorúságos viskói közé, amelvek mindegyike már régen megérett a lebontásra. Berky Károly házikója nem sokkal különb a többinél, csupán csak az udvara tágasabb, valamivel. Az ütött-kopott szoba-konyház házban él a hétgyermekes Berky család. „Két év óta nem javítottuk a házat, a kis kertet Is lassan elviszi a patak" — mondotta a tulajdonos. — „Azt tartottuk, úgyis lebontásra kerül, kár beléfektetni a pénzt." De most már sürgősen valamilyen megoldást kell találnunk, mert ilyen körülmények között sokáig már nem lakhatunk. Amennyiben nem engednek Fülekre, akkor valószínűleg Csehországba megyünk." A

Csehszlovák Szocialista Köztársaság alkotmánya az állampolgárok jogairól és kötelességeiről szóló második fejezetének 31. cikkelyében leszögezi: „ .. ,a tartózkodási hely szabad megválasztása biztosítva van." Privacsek Károly, a Füleki VNB titkára ezzel kapcsolatban azt mondja, hogy ez így is van ... de ... És a tények ismeretében azt kell mondanunk, hogy ezt az utolsó szavacskát sok minden indokolja. „Füleken nem is egy, hanem két cigánynegyed van" — sorolja a titkár. — „Ezeket nekünk is fel kell számolnunk, s ezt saját magunknak kell elvégeznünk, egyetlen környékbeli nemzeti bizottság sem oldja meg helyettünk." Ezerszáz cigány él a városban, közülük hatszázan a cigánynegyedek viskóiban. „Nézzék meg, hol laknak a rai cigányaink" — érvelt Privacsek elvtárs. — „Csak természetes, hogy a megüresedett öreg házak megvételénél a füleki cigányokat részesítjük előnyben a vidékiekkel szemben. Nem a bőr színe játszik itt szerepet, hanem az a meggondolás, hogy elősegítsük városunkban a cigánykérdés megoldását." Ez tehát az az akadály, amely Berky Károly házvételének útjában áll. A régi, megüresedett házakat manapság többnyire cigányok veszik meg. A cigánynegyedből számos család költözött már be ily módon a városba. S ha újabb lakás megüresedésével ismét lebonyolódhat egy ilyen adásvétel, akkor a Füleki VNB számvetésében a cigánykérdés megoldásának útján egy további tételt nyilváníthatnak elintézettnek. Nincs tehát lehetőség arra, hogy Berky Károly és a hozzá hasonlók letelepedhessenek Füleken, annak ellenére, hogy a lakóhely szabad megválasztását az alkotmány biztosítja? A lehetőség megvan, csak nem lakásvétel formájában, hanem más módon. Például új lakás építése vagy szövetkezeti lakásépítés útján. „A korlátozás csakis a régi házak adásvételére vonatkozik" — világosit fel a titkár. A

cikk végére érve az újságíró előtt ismét felmerül a címadó kérdés: „Kinek van igaza?" Az egyik oldalon áll az alkotmány biztosította jog és minden egyes állampolgár elvitathatatlan jogegyenlősége, a másik oldalon meg a helyi cigánykérdés megoldásának nyomós érve. Ügy gondolom, Igazságos megoldás csak az lehet, ha minden egyes kérelmet a legnagyobb emberséggel, mélységes felelősségtudattal egyenként bírálnak el. Az általánosítás Ilyen esetekben Igen sokat árthat. A döntéseknél tartsák szem előtt, hogy olyan emberek sorsában intézkednek, akiket a múlt velük szemben elkövetett Igazságtalanságai Igen érzékennyé tettek. Az a cigány, aki lakást akar venni, minden bizonnyal nem munkakerülő aszoctálls elem, hanem becsületes munkájából élő rendes dolgozó, és megérdemli, hogy ücvét a többi emberrel szemben alkalmazott mércével mérjék. Mert tegyük fel, mi történik akkor, ha a Berky Károly vagy a hozzá hasonlók által kiszemelt házra a füleki cigányok közül nem akad vevő. Mert ha az ilyen házat esetleg másvalaki veszi meg, akkor a nemzeti bizottság érvelése nyomban hitelét veszti. GAL IASZLO Közlemény az SZSZK kormányának üléséről (Folytatás az 1. oldalról) szakközépiskolások számára 1969—1975-ig létesítendő munkaalkalmak kérdésével. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság népgazdaságának fejlődésével összhangban az utóbbi években jelentősen emelkedett a dolgozók szakmai képzettségének színvonala. 1956tól 1966-ig a népgazdaságban dolgozó szakemberek száma 569 542 fővel nőtt, ebből Szlovákiában 162 677-tel. A szlovákiai népgazdaságban a dolgozók számához viszonyítva az 1956. évi 6,43 százalékról 15,6 százalékra nőtt a szakemberek aránya. A szakemberek száma Szlovákiában gyorsabb ütemben növekedett, mint a cseh országrészekben. (Szlovákiában az index a fenti időszakban 242,7 °/o volt. a cseh kerületekben pedig 181,6 százalék. Tehát Szlovákia a szakmai színvonal szempontjából lényegében megközelítette a cseh országrészek színvonalát. A legnagyobb ütemben a főiskolai végzettséggel rendelkező szakemberek száma emelkedett. A mennyiségi növekedéssel egyidejűleg megváltozott a szakképzettség szerkezete is. 1956—1966-ban Szlovákiában a műszaki műveltségű szakemberek száma 80 500 volt, ami különösen az anyagi termelés terén járult hozzá a szakképzettség jelentős fokozódásához. A szakemberek azonban nem kaptak mindig képesítésüknek megfelelő beosztást. 1966-ban a szlovákiai népgazdaságban mérnöki és műszaki posztokon dolgozók 13,3 százalék rendelkezett csak főiskolai végzettséggel, 38,2 százaléka teljes szakközépiskolai végzettséggel és 18,9 százaléka szakközépiskolai végzettséggel. A mérnököknek és a műszaki dolgozóknak ugyanakkor csupán 50 százaléka dolgozott képzettségének megfelelő beosztásban. Az előzetes számítások szerint Szlovákiában 1970-ben 1000 lakosra 77,9 szakember, 1975ben 93,7 szakember jut. Az SZSZK kormánya megállapította, hogy bár a népgazdaságban aránylag igen magas a foglalkoztatottság, állandó problémát jelent a szakközépiskolákat és a főiskolák néhány fakultását elvégzett dolgozók elhelyezése, különösen a női munkaerőké, holott a népgazdaságban dolgozóknak csupán a fele rendelkezik a megkövetelt mérnöki-műszaki, s valamivel több mint a fele műszakigazdasági műveltséggel. A problémák megoldása érdekében Szlovákiában szélesebb teret kell biztosítani a felsorolt értelmiségiek elhelyezkedésére, s ösztönözni kell a vállalatokat arra, hogy fokozottabban érdeklődjenek a főiskolai és középiskolai káderek iránt. A kormány meghagyta a munkaügyi és népjóléti miniszternek, hogy az oktatásügyi miniszterrel együtt készítse el az 1967/38. számú kormányrendelet novellizációs javaslatát, amely 1970-től kezdődően meghatározza a főiskolát végzettek elhelyezésének alapelveit. Vizsgálja meg a középiskolai és a főiskolai tanulmányok szakosítását is, szem előtt tartva a gyakorlati érvényesülés lehetőségét. A munkaügyi és népjóléti miniszter a kormány elé terjesztette az 1968. évi béralakulásról és azokról az intézkedésekről szóló jelentését, amelyek ebben az évben a bérek folyamatosabb alakulását hivatottak elősegíteni. Az elmúlt évre jellemző volt, hogy a bérek sokkal gyorsabban növekedtek, mint ahogyan arra az állami terv számított. 1968-ban a szlovákiai népgazdaságban kifizetett bérek 2,3 milliárd koronás, azaz 8,6 százalékos növekedésére, s a nominális bérek 4,8 százalékos növekedésére számítottak. A kormány által elfogadott utólagos bérpolitikai intézkedések következtében a nominális bérek növekedését az eredetivel szemben 1,4 százalékkal, vagyis 6,2 százalékra emelték. A valóságban azonban a bérek a szocialista szektorban (EFSZek nélkül) 3,4 milliárd koronával, vagyis 12,5 százalékkal emelkedtek. Az átlagbér 8,3 százalékkal emelkedett, és elérte az 3727 koronát. 1968-ban következett be a nominális bérek legnagyobb emelkedése az egész háborút követő időszakban. Hasonlóképpen meggyorsult a reálbérek növekedésének üteme is, éspedig az 1960—67. évi 2,6 — 4,6 százalékról 7 százalékra. Még kifejezőbben növekedett a lakosság jövedelme — 12,8 százalékkal, vagyis 5,8 milliárd koronával — a földművesszövetkezetekben. A lakosság jövedelme növekedésének következtében különösen a karácsony előtti időszakban, fokozódott a belföldi piacra gyakorolt nyomás. A bérfejlődés üteme különösen az 1968-as esztendő negyedik negyedében gyorsult meg, amikor is érezhetővé vált az általános bérmódosítások hatása. Aggasztó jelenség, hogy az Iparban az 1968-as esztendő negyedik negyedében lelassult a munkatermelékenység növekedése, éspedig az I—III. negyedévi 4.4 százalékról 2,1 százalékra. A kormány megköveteli tagjaitól, hogy a béralapokkal szigorúbban gazdálkodjanak a reszortok keretében, és ne fogadjanak el semmiféle olyan bérpolitikai intézkedést, amely 1969-ben a korjnány és a szakszervezetek egyezményében megállapított határokon túlmenően növelné a nominális béreket. Megbízta a munkaügyi és népjóléti minisztert, hogy készítse elő a lakosság 1969. évi bérjövedelmét szabályozó intézkedéseket és tisztázza az 1970. évi béralakulás koncepcióját. A továbbiakban a kormány javasolta V. Daubnernak, a szakszervezeti szövetségek szlovákiai tanácsa elnökének, hogy az 1968. évi béralakulásról szóló jelentést tárgyalja meg a szlovákiai tanács elnökségével, és fogadjanak el olyan intézkedéseket, amelyek elősegítik az SZSZK kormánya és a szakszervezeti tanács egyezményének realizálását. A kormány jóváhagyta azokat az alapelveket, amelyek a kerületi nemzeti bizottságok és a kerületi szervezetek dolgozóinak az elhelyezését szabályozzák. Meghagyta a minisztereknek és a szlovákiai kerületi nemzeti bizottságok elnökeinek, hogy folyamatosan tegyék szabaddá ezeket a dolgozókat, és még a kerületi nemzeti bizottságok megszüntetése előtt biztosítsanak számukra új munkahelyeket. Az SZSZK kormánya foglalkozott a művelődésügyi miniszter javaslatával, amely a Halpiac és Szárazvám közti útvonal kiépítésével kapcsolatban egy városi műemlékrezervátumban óhajtja megmenteni a műkincseket. Meghagyta Bratislava főpolgármester-helyettesének, hogy a Dómtól a Béke térig vezető útvonal kiépítésével kapcsolatban biztosítsa — az elfbgadott kormányintézkedések értelmében — a műemlékek védelmét. A kormány jóváhagyta a Bratislavai Városi Nemzeti Bizottság tanácsának 1969. 2. 25-i, 69/52. számú határozatát, amelyben a tervek alapján jóváhagyja a híd építését. Az SZSZK kormánya megalakította a szlovákiai központi árvízvédelmi bizottságot, amely mint a kormány koordinációs szerve meghozza mindazokat az intézkedéseket, amelyek az árvízkárok megakadályozását célozzák. A bizottság elnöke az SZSZK erdő- és vízgazdálkodási minisztere. Az SZSZK kormánya a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter információja alapján konkrét intézkedésekkel akadályozza meg az egységes földműves szövetkezetek és állami gazdaságok gazdálkodásába valö önkényes beavatkozást. Az SZSZK kormánya nagyra értékelte a Felső-Garam menti vállalatoknak a Szlovák Nemzeti Felkelés 25. évfordulójával kapcsolatban kifejtett kezdeményezését és kifejezte azt a meggyőződését, hogy e kezdeményezés kedvező visszhangra talál az SZSZK minden dolgozójánál. A kormány hangsúlyozta, hogy elkerülhetetlenek azok az intézkedések, amelyeknek célja — a népgazdaság minden szakaszán — a hatékonyság fokozása. Csak a gépesítés segíthet Az ágcsernyői rakodóállomás gondjai A csehszlovák—szovjet határ közvetlen közelében, a Tisza menti síkság 700 hektáros kiszögellésén, több mint 250 km-t kitevő sínpárokkal barázdázott területen fekszik hazánk „szárazföldi kikötője". Az ágcsernyői rakodóállomáson, vasúti teherforgalmunk jelentős gócpontján keresztül érkeznek hazánkba a fával, vasérccel, személygépkocsikkal, mezőgazdasági qépekkel, kenyérgabonával, műtrágyával, gyapottal és egyéb termékekkel megrakott szovjet vagonok. Már húsz esztendeje éjjel-nappal szorgos, jelentős munka folyik itt. Akadnak azonban problémák is, melyekről a rakodóállomás vezetői tegnap az Ágcsernyőn megrendezett sajtóértekezleten tájékoztatták az újságírókat. Talán kevesen tudják, hogy ezen az állomáson keresztül évente több mint egymillió tonna kenyérgabona érkezik hazánkba, ami azt jelenti, hogy minden második karaj kenyér szovjet búzából, rozs"ból készül nálunk. Nagy körültekintést és figyelmet Igényel az átrakodás, mert ha Ilyen jelentős mennyiségnél kilónként csupán egy deka szemveszteség mutatkoznék, az idei gabo'naszállltmánynál közel 15—16 ezer tonna mehetne tönkre. Kornél Dudinsky mérnöknek, a rakodóállomás főnökének tájékoztatása szerint eléggé primitív körülmények között végzik a kenyérgabona átrakását. Rendelkeznek ugyan néhány speciális gabonaszállító kocsival, de a gyakori üzemzavar miatt kényelenek a hagyományos, fedett vagonokba átrakni az árut. Óránként átlagosan négy szovjet vagonból nyolc csehszlovák kocsit pakolnak meg. A mi munkásaink kézi lapátok segítségével végzik ezt a munkát. Gyakran előfordul, hogy a vártnál nagyobb menynyiségű gabona érkezik a Szovjetunióból s a ml állomásunkon nincs elegendő kocsi. Ennek következtében a beérkezett szovjet vagonok vesztegelnek, ami igen sok pénzbe kerül. Ezt a problémát elsősorban egy gabonatároló felépítésével lehetne megoldani. Amint értesültünk róla. már két évvel ezelőtt kiielölték a felépítendő gabonatároló helvét, de azóta semmi sem történt. Az átrakodásl munkálatok — nagyon kevés kivétellel — általában kézi erővel, lapátokkal, talicskák segítségével, jelentősebb gépi berendezések nélkül folynak. Jóformán csupán olyan gépi segédeszközökkel rendelkeznek, amelyek már az állomás felépítése óta megvannak. Az ún. gépesített munkaszakaszon 24 óra alatt száz tonna árut kell átraknia egy-egy munkásnak. míg a kézi átrakásnál 20 tonnát. Akadnak viszont olyan munkások is, akik egy műszak alatt 40 s rendkívüli esetekben 60 tonnát ls átraknak. Sajnos a rakodóállomás nem rendelkezik olyan szakemberekkel, akik megoldhatnák a gépi segédeszközök hiányát. Az állomás vezetői szerint ezt a problémát csupán a központi műszaki szervek oldhatják meg a nemzetközi teherforgalom szükségleteinek megfelelően. Dudinsky elvtárs véleménye szerint ezeknek a szerveknek a képviselői keveset látogatják Ágcsernyőt. Nagyon Jő lenne ha gyakrabban szétnéznének Itt, és személyesen győződnének meg a gépi segédeszközök szükségességéről. A problémák rendezése nem lehet csupán a helybeliek ügye, hiszen ez az állomás népgazdaságunk vérkeringésének egyik Igen fontos pontja, s számolni kell azzal, hogy a jövőben az eddiginél még több áru befogadására kell képesnek lennie.