Új Szó, 1969. április (22. évfolyam, 77-101. szám)

1969-04-30 / 101. szám, szerda

SZANTÔ LASZLÓ 75 EVES KEVÉS TUDÓS VAN, akit Szlovákia szerte olyan tisztelet és megbecsülés övez, mint Szántó László akadémikust. Emberi tulajdonságaival, nagy tudásával, tudományos munkásságával, pedagógiai és publicisztikai tevékenységével, tántoríthatatlan elvhűségével vívta ki ezt a tiszteletet és megbecsülést. Ki tudná megmondani, hányan ismerik, s hányan tanulták tőle a marxizmus—leninizmus alapjait. Mert Szántó a marxizmusleninizmus tanítását, magyarázását mindenkor nemcsak elsődleges kötelességének, hanem életcéljának tekintette. És nemcsak az egyetemi katedrán, a tudományos fórumokon, hanem az egyszerű emberek körében is. Már akadémikus volt, egyetemi tanár, de ha hívták, előadást vállalt bármilyen tanfolyamon. Számára Dunaszer dahelyen az alapszervezeti funkcionáriusoknak előadást tartani legalább olyan fontos volt, mint a filozófusok tanácskozásán felszólalni. Nem utolsósorban éppen ennél fogva sohasem veszítette el kapcso latát az emberekkel, az élő valósággal, s ez a kapcsolata az élettel szemléletes módon megmutatkozik tudományos munkásságában. Egész életmüvén vörös fonálként húzódik végig a marxizmusnak az a tétele, mely szerint a vezetők ereje a vezetettekkel való szerves kapcsolatban van, s hogy a vezetetteket nemcsak tanítani kell, hanem állandóan tanulni is kell tőlük. Hogyan jutott el ennek felismeréséhez, annak nagyon 'érdekes története van. A minap tréfásan megkérdeztem Szántó Lászlót, hogyan kezdené ő a születés napjára irandó méltatást, mire nagyon komolyan ezt felelte: „Szántó László az Októberi Forradalom ban lett marxista." Igen, a nagy életiskola, a sorsforduló: az első világháború, a front, az orosz fogság, az Októberi Forradalom. Budapesten a tanárképző főiskolát be sem fejezhette, mert 1914 szeptemberében behívták katonának. Fél év múlva az orosz frontra kerül, 1915 augusztus elején orosz fogságba esik, s Szibériában, Krasznojarszban köt ki. Egyik barátja tanácsára megtanul németül, s így lehetősége nyílik arra, hogy elmélyítse természet- és társadalomtudományi ismereteit, és ezeken keresztül eljut a marxizmusig. KÖZBEN KITÖR AZ OKTÓBERI FORRADALOM. Kitör az ellenforradalom, Szibériában Kolcsak fehér terrorja. Am a forradalom győzelmes folyamatát semmi sem tudja megállítani. A Vörös Hadsereg elől menekülő Kolcsak-csapatok Krasznojarszknál készültek a döntő ütközetre, s így a hadifogyolytábor puszta léte is veszélybe került. A hadifoglyok csapatokat szerveztek, a városban felfegyverezték őket, a helybeli munkásokkal együtt hátbatámadták az ellenséget, s kiverték a város területéről. Itt született meg az a internacionalista brigád, mely később Zalka Máté parancsnoksága alatt oly sok ragyogó fegyvertényt hajtott végre. Ebben az internacionalista brigádban rendszeres propagandamunka folyt. A propagandisták, köztük Szántó László is, egy sokoldalú terv alapján társadalom- és természettudományi kérdésekről előadásokat tartottak. A véletlen műve volt, hogy az első előadást Szántó László tartotta a darwinizmusról, s éppen Zalka Máté huszárjainak. „Sikerült előadás volt — mondja Szántó elvtárs —, legalább is én nagyon meg voltam vele elégedve. Hanem másnap aztán kitört a botrány. Zalka vezetésével a huszárok küldöttsége ment a parancsnokhoz, és a szószóló jelentette, hogy az a tegnap esti előadás nem volt éppen rossz, meg érdekes is volt, csak az volt a baja, hogy az előadó kukacokról meg különféle állatokról beszélt, márpedig nekik inkább arról beszéljenek, hogy mi is az a szovjethatalom, amiért ők fegyverrel harcolnak, és hogyan lesz tovább a forradalomban." „Ekkor kaptam egy életre szóló leckét arról — emlegeti gyakran Szántó László —, hogy a szocialista forradalom politikailag öntudatos embereiket kíván, s éppen ezért elsősorban a politikai öntudat kialakítását és elmélyítését követeli meg a neveléstől. Éreztük, milyen nevetséges helyzetbe kerültünk azzal, hogy a „teljes világnézet" nevében darwinizmussal és más hasonlókkal akartuk traktálni az embereket, ahelyett, hogy a forradalom alapvető követeléseit teljesítettük volna. Zalka huszárjai tanítottak meg arra, milyen komolyan keli venni a marxizmusnak azt a tanítását, hogy a vezetőknek a vezetetteket nemcsak tanítani kell, hanem tanulni is tőlük." ÜGY VÉLEM, hogy ha a legjellemzőbbet akarnám kiemelni Szántó László tevékenységéből, akkor ebből a krasznojarszki esetből kell kiindulnom, amely valóban egy életre szóló tanulság lett számára. Ugyanis ez a tanulság nemcsak abban mutatkozik meg, hogy tanulmányalt, előadásait, cikkeit, szóval egéjz tevékenységét mélyen áthatja a marxizmus-leninizmus, hanem abban is, hogy mindig és mindenütt megtalálja azt a hangot, mellyel olvasóit és hallgatóit az első mondattal megfogja, leköti. Csakis ezzel magyarázható, hogy egyetemi tanár korában előadásain azok a diákok is megjelentek, akik számára órái nem voltak kötelezők, hogy előadásain az előadó terem mindig kicsinek bizonyult. Marxizmust ilyen vonzóan előadni, méghozzá éppen a legsúlyosabb deformációk idején, nagyon jelentős dolognak kell tekinteni. Hogy-hogy nem határainkon túl is híre ment előadói képességének, s az egyik budapesti egyetemi tanárt elhozta az őszinte kíváncsiság, hogy megtudakolja Szántó László előadói módszereinek titkát. Együtt mentek az előadásra, és útközben a vendég megkérdette Szántó elvtársat, hogy előadását — melynek témája természetesen adva volt — mivel fogja kezdeni. „Nem tudom — felelte Szántó —, fogalmam sincs." „Már megbocsásson — így a vendég —, de az előadásra minden bizonnyal készült, s gondolom, hogy akkor tudja azt is, hogy mivel kezdi." „Nem tehetek róla — replikázott Szántó —, de valóban nem tudom. Az előadásra készülni lehet és készülni kell is, de arra nem lehet készülni, hogy az ember mivel kezdi az előadást, mert ezt az adott konkrét helyzet határozza meg. Lehet, hogy Ádámnál és Évánál kezdem, de az is lehet, hogy a vasárnapi labdarúgó-mérkőzéssel. Az a döntő, hogy megnyerjem a hallgatókat, és ha majd látom, hogy létre jött a kontaktus, akkor aztán rátérek a lényegre." Olyan megállapítás ez, melyet minden olyan embernek el kellene sajátítani, akinek az a feladata, hogy az embereket megnyerje, vezesse és irányítsa. SZÁNTÖ LÁSZLÖ ELVTÁRS ma 75 éves. Személyében a neves marxista teoretikust, a néppel és a népért élő pedagógust, sokat tapasztalt elvtársunkat és barátunkat, lapunk kiváló munkatársát becsüljük és tiszteljük. Igaz szívből kívánjuk, hogy erőben, egészségben, s minden nehézséget legyőző optimizmusát megőrizve még hosszú évekig munkálkodjék annak az ügynek szolgálatában, melynek életét szentelte. BÁTKY LÁSZLÓ Jubileumra készülnek Banská Bystrlcában már folynak a Szlovák Nemzeti Felkelés jubileumi ünnepségeinek előkészületei. Mindenekelőtt a történelmi műemlékeket tatarozzák, csinosítják. (Ján Valko felv. — CSTKJ WMMMrnMJiMimm NOVOMESKV AZ ÁPRILISI VÁLTOZÁSOKRÓL Szlovákia kulturális és irodalmi képviselői közül kevésnek van olyan tekintélye és bitele, mint Ladislav Novomeský nemzeti művésznek. Hosszú évekkel ezelőtt politikusként is számon tartották és így nem csoda, hogy nemcsak irodalmi munkássága, hanem a közügyek iránti minden állásfoglalása is figyelmet kelt. Bátran állíthatjuk ezt a NOVE SLOVO 17. számában megjelent cikkéről is, amelyben szubjektív módon, de szerintünk objektív érvénnyel kommentálja azt a tényt, hogy az áprilisi központi bizottsági gyűlést követően őrségváltás történt- pártunk legfelsőbb posztján. Dubček és Husák elvtárssal foglalkozik ez az írás. A kiindulási pont az, hogy néhány prágai újságíró a minap aggodalmát fejtette ki Ladislav Novomeskýnak: „fejlődésünk visszakanyarodik az ötvenes évekbe". A cikkíró ellenérve: éppen Alexander Dubček távozásának módja meggyőzően tanúskodik róla hogy nincs szó az ötvenes évek módszereinék visszatértéről. Leszögezi, a sztálini és főleg Novotný-féle korszakban nem fordult elő gyakran az, hogy valaki önként távozzon az egyik tisztségből egy szintén fontos más tisztségbe. Egyszóval nem „kráglizták el", nem alázták meg és nem pocskondiázták. Ez így helyes, mert Alexander Dubček „a szlovák és a cseh, a kommunista és a nem kommunista közvélemény tudatában a Novotný-ellenes lázadás egyedülálló jelképe lett" hangsúlyozza a cikkíró. Majd hozzáteszi, ilyen szimbólumot lássunk benne továbbra is, annak ellenére, hogy Dubček elvtárs esetenként határozatlan volt, félmegoldásokhoz folyamadott, kompromisszumokat kötött ott, ahol nem lett volt szabad és túlságosan puhának bizonyult. A helyébe kerülő Gustáv Husákkal kapcsolatban Ladislav Novomeský, — aki különben hosszú évek óta jól ismeri és baráti viszonyban van vele, — egy fontos körülményre hívja fel az olvasó figyelmét. A párt Központi Bizottsága által kiemelt rendkívül fontos alapelvre, hogy mitsem kell változtatnunk a január utáni, vagyis a dubčeki pártpolitika elvein, viszont következetesen módosítanunk kell gyakorlásának mikéntjét. Ez az alapelv csak látszólag köti meg a párt új első titkárának kezét, mert összhangban áll elképzelésével. Novomeský közvetlen élményanyaggal tanúsítja, hogy Husák elvtárs szilárdan igazodni óhajt a párt említett alapelvéhez, csakhogy erélyesen és következetesen törekszik valőna váltására, hogy így az ország kikerülhessen a válságos helyzetből. Nincs tehát szó arról, hogy Gustáv Husák a „megújhodott diktatúra" eszközeihez akarna nyúlni. Különben a cikkíró egy érdekes tényről is fel lebbenti a fátylat. Husák elvtárs volt az, aki Dubček elvtársat az augusztusi eseményeket követően erélyesen lebeszélte a tisztségéről való lemondás szándékáról. KULTURÁLIS KONCEPCIÓ - ÜJ VONÁSOKKAL A Cseh Szocialista Köztársaság Művelődésügyi Minisztériuma kidolgozta munkásságának az akcióprogramra és a cseh kormány nyilatkozatára támaszkodó koncepcióját. Ennek az anyagnak néhány figyelemre méltó és Szlovákiában is alkalmazható vonására utal Oldfich Maivald cikke, amely a RUDE PRÁVO április 26-i számában jelent meg. Talán a legfontosabb körülmény, hogy a minisztérium nem vágja magát a tévedhetetlenség pózába, nem akarja direktívákkal igazgatni a kultúra és a művészet tapintatot, érzékeny meglátást követelő sajátos ügyeit. A dokumentum tanúságtétele szerint e helyett fő feladatát látja olyan kulturálispolitika kidolgozásában és gyakorlásában, amely minden emberrel megértetné a műveltségnek, a tudománynak és a művészetnek rendkívüli társadalmi szerepét. Ugyanakkor a minisztérium a konkrét feltételeket is meg akarja teremteni a kultúra ilyen szerepének érvényre juttatásához. A feltételek egyike, hogy a kultúra és az alkotómunka szabad légkörben bontakozhasson ki. Ugyanakkor az éremnek másik oldala a kultúra munkásainak társadalmi felelősségérzete. A Művelődésügyi Minisztérium alapvető fontosságú okmányában elkötelezi magát arra, hogy a kultúrát védelmezni fogja minden érzékelten és nem kulturált beavatkozással szemben. Ez egyben annyit jelent, hogy elhatárolja magát az állami szervek régi direktív módszereitől. A másik oldalon pártolja azt a gondolatot, hogy a kultúra szakaszán érvényt szerezzen az önigazgatás elve. Tekintettel a kultúra sajátos vonásaira, nem igazgatható úgy, mint eddig, vagyis az állam nem lehet a kulturális életnek egyedüli szubjektuma. A gazdasághoz hasonló módon és ,fennt" kiötlött sémák alapján ez a szakasz nem irányítható. Az önigazgatás joga éppen annyit jelent, hogy a kulturális ügyek intézésében részt vesznek az alkotó munkások, a kultúra tolmácsai és „konzumensei". Ennek megfelelően az államnak, szerveinek és intézményeinek, valamint a közigazgatási szerveknek kapcsolata és viszonya kimondottan partneri lesz. Ezekkel az elképzelésekkel egyetértünk, helyeseknek tartjuk őket. Nem kételkedünk abban sem, hogy a minisztérium szándéka valóra váltani ezeket a gondolatokat. Reméljük, hogy a kialakuló helyzet ezt lehetővé is teszi. VITA EGY BIBLIA KIADÁSÁRÓL A PRAVDA minapi számában ArnoSt Bak széljegyzetében élesen bírálta, hogy az EPOCHA könyvkiadó (a volt Szlovákiai Politikai Könyvkiadó) kiadta a Pravda bratisiavai vállalata pedig kinyomtatta szlovák nyelven azt a bibliát, amely az Egyesült Államokban, illetve a Kanadában élő szlovákság körében talál majd vásárlókra. Nézete szerint ez a tett következményeiben kedvezőtlenül hat majd ki a két említett ország kommunistáinak munkájára. Fő érve az volt, hogy ennek a bibliának megjelentetése végső soron egyik legnagyobb politikai ellenlábasunknak, a katolicizmusnak a malmára hajtja a vizet. A széljegyzetre Jaroslav Brabec ad választ a SMENA április 23-i számában. Elsősorban visszautasítja azt az állítást, hogy ebben az esetben eszmei meghátrálásról, a marxista ideológia feladásáról, vagyis ideológiai kompromisszumról lenne szó. Végeredményben volt honfitársaink, akik majd kézhez veszik ezt a bibliát, bizonyára már régebben tisztában vannak a keresztény ideológiával, önmagában a könyv megjelentetése nem minősíthető például annak, hogy a kiadó vallási szempontokat akar belecsempészni a marxista ideológiába. Persze támadható az a körülmény, hogy ezt a bibliát Csehszlovákiában kommunisták nyomtatták ki. Csakhogy ennek alapján nem vonható le az a következtetés, hogy eszmei viszonylatban egyetértenek a bibliával és ahhoz igazodnak. Másrészt elismeri, hogy ez politikai kompromisszum. Leninre hivatkozik azonban, aki megengedhetőnek tartotta a politikai kompromisszumot, ha megfelelő haszonnal jár. Végső soron a politikában, a mi politikánkban is, számtalan, ettől sokkal súlyosabb kompromisszum is előfordult. J. Brabec a mondottak alapján álradikalizmust vet a széljegyzet szerzőjének szemére, majd írása záró részében leszögezi: „A nyugati kommunistáknak szükségük van határozott eszmei segítségünkre. Elsősorban messzemenően bizonyítani kell a gyakorlati szocializmus előnyeit és fejlődésének dinamikáját. Ezen a téren minden merevség és hiba eszmeileg valóban megkárosítja őket. Ogy hiszem azonban, hogy a szlovák nyelven megjelentett biblia példányaitól nem nagyon fáj a fejük". fa- iJ