Új Szó, 1969. április (22. évfolyam, 77-101. szám)

1969-04-27 / 17. szám, Vasárnapi Új Szó

! (/ - " ' ' ' A közelmúltban elhunyt B. Traven — a világirodalom eigyik legrejtélyesebb és legtöbbet vitatott aíáfcja. Síi létét,egészen a legutóbbi időkig nem lehetett teljes bizonyossággal megállapítani. Németül írt műveit eddig 32 nyelvre fordították e. A Halálhajó, az Akasztottak lázadása, az Aranyásók, A taliga, a Rabszolgák útja című regényeit a magyar olvasóközönség is jói ismeri. Idei március 4-i végrendeletében a rejtélyes író először közölt részletesebb személyes vonatkozású adatokat magáról..Elmondja, hogy neve Traven Torsvan Croves. 1890. május 3-án született Chicagóban, apja Burton Torstran, anyja Dorothy Croves. Az 1951. sieptember 13-án kiadott törvény alapján szerezte meg a mexikói állampolgárságot. E

gy indián törzsfőnök, név szerint Pluma Negra, azzal a szándékkal kereste fel Balverde páter Mexikóban hittérítőként tevékenykedő spanyol szerzetest, hogy beszéljen vele, és azután, népéhez visszatérve, az üdvösség igaz tanát hirdesse az indiánoknak. Ez akkoriban történt, amikor a Mexikóban működő katolikus hittérítők között elvétve akad még olyan is, aki nem gondolt azzal, hogy az egyház földi és politikai hatalmát gyarapítsa, hanem az az őszinte és mindéképpen becsületes óhaj vezérelte, hogy az indiánt megváltsa bűneitől és testvéri módon a paradicsomba juttassa. E szerzetesek közül egyesek olyan önzetlenül végezték munkájukat, ahogy aligha tették ezt hittérítők bárhol is. Nemcsak az üdvösség tanát hozták az indiánoknak, hanem nagyon sok dolgot is, ami már itt. a földön igen hasznosnak bizonyult, és ami sokaknak közülük bizonyos gazdasági felszabadulást jelentett. Számtalan fontos kézműiparra és mesterségre tanították meg őket: selyemhernyó-tenyésztésre, finom hímzésre, cserépárunak mázzal való bevonására - hogy a sok közül csak néhányat említsünk. Igy aztán mi sem volt természetesebb, mint hogy az indiánok néha önként keresték fel a szerzeteseket és érdeklődtek az új vallás iránt. Ez vezérelte az említett törzsfőnököt is, amikor két kísérőjével megjelent Balverde páternél, akihez a következő szavakat intézte: - Nem állíthatnám, hogy az isteneinkkel, főként pedig a főbb isteneinkkel elégedetlenek volnánk. Viszont a mellékisteneinkkel néha sok bajunk van. Amikor esőre lenne szükségünk, az eső istene egy kanálnyit sem küld belőle , ha pedig szárazság kellene, akár derékba szakadhatunk az erőfeszítéstől, de a száraz szelek istene ránk sem hederít. Törzsem vénei ezért tanácskozásra gyűltek össze és úgy határoztak, hogy jöjjek el hozzád, az új vallás hirdetőjéhez éš kérdezzelek meg, tudsz-e nekünk jobb isteneket ajánlani. Ha úgy látjuk, hogy jobbak az eddigieknél, hajlandók leszünk a te isteneidet elfogadni és a miénket elfelejteni. Beszélj nekünk - nekem és két tanácsadómnak - a te vallásodról. Figyelmesen meghallgatjuk és elmeséljük otthon népünknek mindazt, amit az Isteneidről mondasz; azután majd idejében közöljük veled elhatározásunkat. Balverde páter minden felesleges cifrázás nélkül, keresetlen szavakkal és könnyen érthetően mondta el az evangélium alapvető históriáját, olyan egyszerűen, ahogy mesét mondanak a gyermekeknek. Egyelőre mellőzött mindent, ami zavart okozhatna. Ezt pedig jól tette, bizonyságot tevén arról, hogy ügyesen bánik a látogatóhoz hasonló egyszerű emberekkel. De még ha akarta volna, akkor sem cselekedhetett másként, mert ezeknek az indiánoknak a nyelvén kellett beszélnie, viszont ilyenféle ismeretei igen gyarlók voltak. A törzsfőnök órák hosszat figyelt, anélkül, hogy egyszer is félbeszakította volna a szerzetest. - Kedves barátom - szólt a törzsfőnök, amikor a páter végül is befejezte mondanivalóit -, megértettem azt, amit velem és tanácsadóimmal közöltél. Máris megfelelhetnék rá, de te olyan becsületesen meséltél, hogy az én szívem szorulna össze, ha rögtön válaszolnék, mert esetleg elhamarkodottak volnának a szavaim, és ezzel fájdalmat okoznék neked és isteneidnek. Ezt pedig semmiesetre sem akarnám. Most itt, ebben a helyiségben pihenőre térek és álmomban jól átgondolom mindazt, amit mondtál. Holnap reggel eljövök és közlöm veled, hogy mit gondolok, és magamban mit határoztam. Ez már nem lesz az elhamarkodott, hanem a jól megfontolt, igaz véleményem. Igy nem fájhat majd sem neked, sem az isteneidnek, mert ez már az én nyugodt töprengéseim érett gyümölcse lesz. És ha az ember jói meg hányva-vetve, becsületesen mondja meg az igazságát, úgy azért egy isten sem haragudhat meg, mert maga isten az, aki ežt az igazságot a szivembe ülteti. Megelégszel ezzel a válaszommal, barátom? - Mindenesetre, testvérem - szólt a páter -, a válaszod teljesen kielégített. Isten és a Boldogságos Szűz irányítják majd gondolataidat és az egyedüli üdvözülés ösvényére vezérelnek benneteket. Eredj isten hírével! Másnap reggel, amikor a páter már misét mondott a helyiség kápolnájában és éppen reggelizni készült, megjelent a törzsfőnök két tanácsadójával. A szerzetes azonnal szót akart váltani, hogy megtudja a törzsfőnök válaszát, de az tiltakozott. — Ügy látom, enni készültél - mondotta. Jobb, ha nyugodtan megreggelizel, mert bizonyára éhes vagy, és elsietnéd a dolgodat. A vallás pedig, legalábbis az enyém, de nyilván a tiéd sem tűri meg az elhamarkodottságot. Egyél, és majd ha jóllaktál, akkor beszélünk. Miután a szerzetes megreggelizett és kijött, a törzsfőnök és két tanácsadója a kápolna melletti fa alá ültek. A szerzetes nem kérdezett és nem sürgette; nyugodtan várta, hogy az indián megszólaljon. - Szívemben jól megfontoltam szavaidat - mondta végül a törzsfőnök. - Ugye, a te istened megengedte, hogy megostorozzák? Igy igaz ez? - Igen, hogy ezzel magára vegye a világ bűneit válaszolta a páter. - Megengedte, hogy leköpjék, szidalmazzák és sárral dobálják meg, megengedte, hogy mint holmi bolondos királyból, gúnyt űzhetnek belőle, megengedte, hogy töviskalapot tegyenek a fejére . . . így igaz ez? - Igen, hogy ezzel magára vegye az emberek bűneit - válaszolt ismét a páter. - Megengedte, hogy rászögezzék egy gerendára és azon olyan gyalázatosan halt meg, mint egy beteg kutya . . . Igy igaz ez? - Igen, hogy ezze Imegváltsa az embereket minden bűnüktől — szólt a páter. - Ime, mit ültetett isten az éjjel a szívembe - mondotta a törzsfőnök igen nyugodtan. — Olyasvalaki, akinek a személye nem tölti el az embereket annyi tisztelettel, hogy ne merjék leköpni, szidalmazni, kigúnyolni és sárral megdobálni, nem lehet egy indiánnak az istene. Annak a személynek, aki nem tud védekezni, és nem akar védekezni, nem folyik vörös vér az ereiben és nincs is bátorsága. Az ilyen személy nem lehet egy indiánnak az istene. Az a személy, aki nem tud és nem akar elszabadulni a gerendáról, amelyre rászögezték, nem válthat meg embereket és ezért nem lehet egy indiánnak az istene. Az a személy, aki a gerendára szögezve vénasszony módjára siránkozik, nem lehet egy indiánnak az istene . . . Még folytatta volna, csakhogy a szerzetes nem volt képes megőrizni azt a fegyelmezett nyugalmat, amelyiyel a törzsfőnök tegnap végighallgatta az ő fejtegetéseit. - Mindezt szándékosan tette az istenem - vágott a páter az indián szavába —, hogy ezzel megváltsa az embereket. Szenvedni akart, hogy ezzel az összes emberekért szenvedjen. - Te azt mondod - szólt a törzsfőnök -, hogy a te istened mindenható, és hogy a végtelen szeretet istene. Igy igaz ez? - Igen, így igaz ez. - Hogyha a te istened valóban mindenható, miért nem veszi magára az emberek minden bűnét és gonosztettél anélkül, hogy szenvedne, anélkül, hogy megcsúfoltatná magát, anélkül, hogy siránkozva halna meg? És ha valóban a végtelen szeretet istene, miért engedi meg, hogy az emberek szenvedjenek bűneikért és miért engedi meg, hogy egyáltalában elkövessék bűneiket? Csak azért, hogy ezt a nagy és ilyen szánod masan múló komédiát megrendezhesse? Egy kókler sohasem lehet egy indiánnak az istene. - De isten ezt azért tette - szakította ismét félbe a szerzetes —, hogy az emberek saját érdemük és hitük: révén szolgáljanak rá az örök életre. - Minek ez a kerülő út, barátom? - kérdezte az indián nyugodtan. - Miért kell megszolgálni azt, amit a végtelen szeretet és a végtelen mindenhatóság istene ingyen is megadhat az embereknek, ugyanúgy, ahogy az anyám mindent, de mindent ingyen ad oda nekem, anélkül, hogy kérdené, megérdemlem-e, hiszek-e benne és imádom-e őt? Szeretettel,'pereskedés és féltételek nélkül adna meg nekem mindent még akkor is, hogyha - és ettől őrizzen meg az én istenem —, szidalmaznám, gúnyt űznék belőle vagy akár el is verném. Az én anyám nagyobb a te istenednél, mert több végtelen szeretet, több végtelen megbocsátás és kevesebb hit és ima iránti követelés lakozik benne, mint a te istenedben. A páter kitért a válasz elől és másra terelte a beszélgetést; arra, amiről tapasztalatból tudta, hogy rendszerint mély hatást gyakorolt azokra az indiánokra, akikkel eddig találkozott. - De az én istenem - mondta — nem halt meg, amikeppen ezt te véled, mert tegnap nyilván nem értetted meg. Az én istenem három nap múltán feltámadt halottaiból és nagy pompa közepette felszállt a mennyországba. - Hányszor? — kérdezte a törzsfőnök röviden és ridegen. - De hál... — hökkent meg a páter. - Természetesen csak egyszer. - És vajon azóta ő, vagyis a te istened, visszatért akár csak egyszer is? - érdeklődött a törzsfőnök ugyanolyan röviden és ridegen, mint az előbb. - Nem - mondta a szerzetes -, azóta nem jött viszsza, de megígérte: visszatér majdan, hogy ítélkezzék és ... — ... és kárhoztasson - vágott ezúttal a törzsfőnök a páter szavába. - Igen — mondta a szerzetes most már kissé izgatottan —, igen, hogy elkárhoztasson mindenkit, de mindenkit, aki nem hisz benne, aki szőrszálhasogatón kotorász az ő szavaiban, és aki nem akarja megismerni az igaz üdvösség tanát, holott azt bőkezűen, ingyen ajánlják fel neki. A törzsfőnök óvakodott attól, hogy a páter izgalma átragadjon reá és nyugodtan folytatta beszédjét. - Isten pedig visszavonhatatlanul a következőket ültette szívembe. Az én istenem minden este meghal érettünk, az ő indián gyermekeiért, hogy hűvösséget, nyugalmat és békét hozzon nekünk. Mély, aranyszínű szépségben hal meg, megcsúfolatlanul, anélkül, hogy leköpnék és sárral megdobálnák. Szépen, nagy istenként hal meg. De reggelre ismét feltámad halottaiból; kezdetben még a halál fátyla veszi körül, de azután arany lándzsái ott csillognak az égboltozaton és végül megjelenik: nagy, aranyszínű és hatalmas, világosságot, meleget, szépséget és termékenységet áraszt, a virágokat illattal és színnel ajándékozza meg, a madarakat édes dalokra tanítja, a kukoricacsövet erővel és egészséggel duzzasztja, a gyümölcsökbe édességet és gyógyító leveket lehel, a fellegekkel játszadozik és a kék levegő tengerében vadászik. És olyan az én istenem, akárcsak szeretett anyám, aki mindig csak ad és ad és ad, anélkül, hogy hivést parancsolna és anélkül, hogy bármikor is elkárhoztatna. És ha jő az est, újra elhal aranyvörös pompában, megcsúfolatlanul, halk, mély nyugalmat ígérő mosollyal, elfáradó szemének utolsó vonaglásával megáldva az ő indián gyermekeit. Reggel pedig ismét megjelenik az égboltozaton az indiánok örökkön fiatal, örökkön sugárzó, örökkön önmagát újjászülő, örökkön visszatérő nagy, aranyszínű istene. És így isten visszavonhatatlanul ültette szívembe a következőket: ne cseréljed el az istenedet, kedves fiam, mert nincsen nagyobb isten a te istenednél, a nevető istennél, aki ujjong és dalol a sugaraiban; széles e világon nincsen szebb és nemesebb isten az áramló aranyban fürdőző istennél, az indiánok gyönyörű, ragyogó istenénél. Igy szólván, a törzsfőnök köszönetet mondott Balverde páternek a szívélyességéért, amelyben részesítette, majd összegöngyölte a takarót, amelyen ült, átvetette a vállán, és tanácsadóitól követve visszatért a népéhez. Mihelyt hazaért, összehívó a törzs összes férfiait, hogy beszámoljon nekik a hittérítőnél tett látogatásról. _A férfiak nem szoktak hozzá ahhoz, hogy hosszan beszéljenek és mástól sem vártak el hosszú beszédet. Most mégis őszintén csodálkoztak azon, hogy milyen rövid volt a hosszú útról és az új vallás hirdetőjével folytatott hosszú megbeszélésről szóló jelentés, anélkül, hogy szikrányi kétely vagy fikarcnyi hiányérzet is maradt volna vissza a hallgatókban. Pluma Negra, a törzsfőnök ugyanis végigjártatta tekintetét az őt körülvevő férfiakon, és mindössze ennyit mondott: - Halljátok, férfiak! Ne cseréljétek el érett, aranyszínű kukoricával teli kosaratokat egy fedővel letakart kosárral, amelyről nem tudjátok, mi van benne. Befejeztem. A törzs a Sierra Madre északi részén lakik. A mai napig is az igaz üdvösség tana nélkül maradt. A katolikus egyháznak, amely békehozónak mondja magát, de kétezer év alatt sem volt képes békét hozni az emberiségnek - ennek az egyháznak gyors és feltartózhatatlan hanyatlása következtében most már le kell tennie minden abbeli reményről, hogy ezt a törzset és még vagy ötven más indián törzset valaha is hárfapengetőkként vagy harsonafúvókként üdvözölni lehessen a paradicsomban. Mint jó keresztények, mélységes alázatosságban és mások akaratának teljesen alávetve magunkat, módját ejtjük majd annak, hogy ezt méltó módon elviseljük. Alleluja! „ _ Bacski György forditasa