Új Szó, 1969. április (22. évfolyam, 77-101. szám)

1969-04-27 / 17. szám, Vasárnapi Új Szó

DEMOKRACIA KÉP A KGST-ORSZÄGOK KÉPVISELŐINEK MOSZKVAI TANÁCSKOZÁSÁRÓL MAI SZÁMUNKBAN: Vasúttal a Tátra szívébe (4. oldal) • Távol az igazmondástól (5. oldal) • Magánutazások külföldre (6. oldal) tl A giccs az irodalomban (8. oldal) ® Csak egyszer láttalak (11. oldal) , Z > O (Ľ i— ILI INI CO CO oo rsi < OO > < t— O Z O l— 0£ CO Z U O t— < m M >• Z O oc O > O > o LU z I— LU ^ M Q O ti.LU tyi M •< t/> Z < < < Z IM < </> LU < u. e s CENTRALIZMUS Sokan mtiiidjcík már: elég volt a szócséplésből, lássunk VHgre munkához, hiszen csak a vak nem látja, mennyire körmünkre égett a dolog. így igaz, tettekre van már szükség. Legfelsőbb pártszerveink legutóbbi határozataiban, a párt vezetőinek beszédeiben is ezt a konkrét munkát igényelvesürgetve olvashattuk, illetve hallhattuk, hogy meg kell szilárdítani a pártfegyelmet, jobban kell érvényesíteni a demokratikus centralizmus elvét. Mert az erőiben szétzilált társadalomban, az akciőképtelen parttal nem tudunk eredményesen dolgozni, nem tudjuk a sok-sok problémát megoldani. A munkásmozgalom története bizonyítja, hogy a nehéz helyzetben mindig vissza szokás térni M alapelvekhez, a pártéletben a pártépítés lenini normáihoz. A demokratikus centralizmus és az öntudatos fegyelem is e normák közé tartozik, s rendszerint jó útmutatás, nyomós érv a válságos időkben A kisebbség alárendeli magát a többség akaratának a z alsóbb szerv kötelezően teljesíti a felsőbb utasításait. Ez a demokratikus centralizmus lényege. A haladó politikai pártok világszerte magukévá tették, mert meggyőződésük, hogy ha következetesen érvényesítik, sikerül erős, akcióképes szervezetet létrehozniuk. Vagyis olyan pártul, amelyet nem dúlhat fel belső viszály, amely nem őrlődik saját problémáinak malomkövei között, hanem nagyobb közösséget is tud befolyásolni, sót vezetni. Ezzel az általános feltugással paradox módon ellentétben áll, hogy nálunk szép számban vannak olyanok, akiknek szinte tüske a szemében a demokratikus centralizmus elve. Hogyan lehetséges ez? Az elmúlt húsz évben tapasztalhattuk, hogy — kezdetben az osztályharc, később a bürokratikus szubjektivizmus miatt — a demokratikus centralizmus elvének csak az egyik fele, a centralizmus érvényesült. A „központ" teljesen magához ragadta a hatalmat, s elvárta, sőt kikényszerítette, hogy utasításait a demokratikus centralizmus jegyében mindenütt végrehajtsák. A hatalom központi és annyira önkényes volt, hogy kívUlrőI nem lehetett demokratikusan beleszólni, vagy ha ez mégis sikerült valakinek, esetleg valamilyen szervnek, nem volt értelme, inert nem lett foganatja. Azaz látszólag talán volt is, hiszen a vitára bocsátott határozati javaslatok végül részben mégis tükrözték a tagság, illetve a társadalom véleményét, de csak papíron, mert a problémák e határozatok nyomán sosem oldódtak meg. A fő és eredendő rossz azunban nem ez volt. A demokratikus centralizmus elve a tagságnak demokratikus jngitkat biztosít, amelyek a többségi akaratot kifejező szabad választások útján és a választott szervek kötelező számadása formájában érvényesülnek. Vagyis a demokratikus centralizmus a gyakorlatban annyit jelent, fiogy a tagság demokratikusait megválasztja a vezetőséget és a választások között fegyelmezetten elfogadja és végrehajtja e vezetőség döntéseit. A demokratikus választás azt jelenti, hogy a tagság ekkor fölényben van a vezetőséggel szemben, jogai sérthetetlenek, akarata megfellebbezhetetlen. A vezetőségbe azt választják be, akit arra érdemesnek tart, akiről feltételezi, hogy érvényt szerez akaratának, elképzeléseinek, érdekeinek. Akik ismerik az elmúlt évek választási gyakorlatát, azok tudják, hogy távolról sem a tagság, hanem a pártapparátusok akarata érvényesült. Az apparátusok úgy manipuláltak a tagság választójogával, ahogy akartak: az ment küldöttnek a konferenciára akit az apparátusbeliek jelöltek, s a konferencia azokat választotta a felsőbb szervbe, akiket az apparátusbeliek kiszemeltek. A tagság befolyása a választások eredményeire szinte jelentéktelen volt, hiszen az önkényes-bürokratikus rendszer kezdettől fogva korlátozta, majd végiil formálissá, funkciótlanná degradálta. E sokoldalú és sok (nkuzatú manipulálás után már nem az volt a különös, hogy korlátolt képességű, gerincteWi emberei kerültek a vezetőségekbe, hanem az, hogy ita&tWidású és becsületes emberek is tisztséghez jut lak. A dnmokratiVUj centralizmus lenini értelmezése u&rinakkor bii'iisíték arra, hogy a párt tagsága (Folytatás a 2. oldalon)